193. JEGYZETEK A NAPRÓL

Teljes szövegű keresés

193. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
István király után
Örülni, mulatni nagy tömegben, egymást keresve, nem tud a mi népünk. A nemzeti géniusz apró tulajdonosai és kommentátorai ebből is tőkét kovácsolnak. Pedig ez nem érdem, nem dicsőség, ez nagyon szegény és szomorú jelenség. A búcsú csak eléggé magyar vigalom: imádkozik, iszik, félrevonul, legénykedik, sír és fejet tör búcsún a magyar. És például István királlyal nem is az a baj, hogy a kálvinisták nem szeretik benne a szentet. Csinálhatnánk akármilyen országos, minden lélekhez beszélő, nemzeti magyar ünnepet. A jenki, a francia, az olasz igenis meg fog mámorosodni a maga ünnepén, mi soha. Óh, hogy a gonosz politikát muszáj mindenbe belevernie az embernek. A jenki ünnepe emlékezés egy váratlanul fölséges cselekedetére a gyülevész amerikai népnek. A francia meg akar ölelni kacagva, boldogan minden franciát, mert a Bastille-t a nép rombolta le, s nép: mindenki. Garibaldi minden olaszé volt s Róma bevétele az olasz nép hőstette volt. A mi ünnepeinkhez a szegény, szomorú magyar népnek semmi köze sincs. A magyar nép így elmélkedik búsan és öntudatlanul. „Szent Istvánnak örüljön az esztergomi hercegprímás, neki van haszna belőle.” „Március 15-nek sem ujjongok már, ujjongjon Kossuth Ferenc, ez a nap az apjából legendás koldust, ő belőle fenséges nádort csinált.”
II.
Dános és a fantázia
Tanácsoljuk a nem cigány származású rablógyilkosoknak, most működjenek. Féléven belül nincsen olyan gaztett, amelyet nem ők követtek és követnek el. Cigányok itt, cigányok ott, cigányok mindenütt, ezt halljuk, ezt olvastuk. És akár hiszik, akár nem, ez újra a fantázia koldusságát igazolja. Nálunk minden téren ilyen kevés a fantázia. Még ott is, ahol nem kell ölni. Deák Ferenc rosszul gombolt mellényéből évtizedek óta élnek a politikusok. Apponyi szónoklás közben megszorul s alkot egy kulináris, sohse használt latin szót. A szót fölkapja és megőrzi ellenőrzés nélkül a magyar fórum. Baross Gábornak volt néhány eredeti ideája, minden közgazdászunk ezeken rágódik. Herczeg Ferenc huszártörténetekkel nagy sikert arat, huszártörténeteket ír az egész magyar irodalmi glóbusz. Jön egy új poéta, ki élete, boldogsága, vére és idegei árán kitalál egy új nótát. Ezt a nótát fújja most már a legcsiribiribb poéta is. Hosztalek elkövet egy félbolond szélhámosságot, egyszerre Hosztalekek támadnak s a publikum csak Hosztalekeket tud látni. Sem akik cselekesznek, sem akik nézők, újat gondolni nem tudnak. Dánoson talán a cigányok gyilkoltak, most már jó ideig mindenütt a cigányok fognak gyilkolni.
III.
Hát nem örülünk?
Kont Ignác nem tudott állást kapni annak idején Magyarországon, kiment tanárnak Franciaországba. Szántszándékkal nem választottunk nagyobb példát, egy Munkácsyét, egy Joachimét stb. Elég az hozzá, hogy Kont Ignác, aki most Párizsban tanár, a Sorbonne-on is tanít, egyébként egyszerű, buzgó, olvasott ember, ma: kiváló hazánkfia. Minden jutalmazásunk, minden elismerésünk ilyen fajtájú. De nekem mégis az tetszik legjobban, hogy Maróczyról hallgatunk. Valahányszor első volt az egyébként nem elsőrendű csatamezőn, a sakktáblán, vertük a mellünket. Hajh, a magyar talentum, a magyar zseni, nincs annak párja, éljen Maróczy. Ha azonban Maróczy nem excellál, forduljon föl, nekünk nem kell. Szép a magyar dicsőség még a sakkmezőn is, az ördög vigye el.
Budapesti Napló 1907. augusztus 22.
Lellei

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem