208. BÖLCS BIÁSZ ELŐADÁSAIBÓL

Teljes szövegű keresés

208. BÖLCS BIÁSZ ELŐADÁSAIBÓL
– A hatalom részegesei –
(Biász barátom, a bölcs, rongyos és derék Biász, szokatlanul jókedvű volt tegnap. Anekdotát mondott anekdota után, akárcsak Eötvös Károly az Abbáziában. Az egyik anekdotáját át fogom ezennel adni a hírlapirodalom örökkévalóságának.)
Jegyezd meg jól, fiam, hogy a részeges emberek a legagyafurtabb emberek. S azt is jegyezd meg, hogy a részegség nem okvetlenül italos és alkoholos. Milliószor millió fajtája van a részegségnek s az is részegség, ha valaki a hatalomból iszik sokat. Azt hallom, hogy ilyen új Noék, ilyen nem ismerői a hatalom-venyige erejének, sokan vannak ez idő szerint. No, de ne politizáljunk, hanem hallgasd meg két részeges ember történetét.
Dániel úr és Tamás úr boldogult apám barátai voltak. Olyan két korhely, aki hat vármegyében ritkította párját. Jött azonban a lakolás, a két jó ivót orvoshoz kellett vinni. Dániel borissza volt, Tamás az árpalének volt nagy kedvelője. Dániel szaladt előbb az orvoshoz s míg rezes orrára könnyei peregtek, beszélt:
– Mentsen meg engem, doktor úr, én javíthatatlan alkoholista vagyok, én naponként legalább nyolc-kilenc liter bort iszom.
A doktor megrémült, mert nem is sejtette, hogy Dániel úr hazudik. Dániel tudniillik legföljebb ha négy liter bort tudott felhajtani naponként. A doktor tehát, a megrémült doktor, ezt rendelte:
– Ha nem akar elpusztulni, igyék csak négy liter bort naponként.
Dániel boldogan távozott s örült, hogy ezután orvosi rendeletre ihatja meg a napi négy liter bort.
Tamás úr ellenben nem volt ilyen okos ember. Ő bevallotta az igazat: harminc pohár sör naponként.
A doktor szigorúan arcába nézett s ezt mondta:
– Én többet nem engedek meg magának, mint napi hat pohár sört.
Erre Tamás úr elment még négy orvoshoz, akik történetesen mindnyájan ezt tanácsolták. Öt orvos és hat-hat pohár sör, ez éppen harminc pohár sör. Tamás úrnak nem kellett szomjaznia ezután sem.
(Rögtön észrevettem, hogy Biász barátom ígérete és fogadkozása ellenére politizál. A vén kujon a koalícióra gondolt s arra, hogy hogyan, melyik metódussal, fogja becsapni a jámbor orvost: az országot. Meg is feddtem azonnal bölcs, de kissé erkölcstelen barátomat. Ő azonban ellenérv helyett a Kossuth-nótát kezdte fújni: hazafiasan elnémultam s levettem a kalapomat.)
Budapesti Napló 1907. szeptember 10.
Lellei

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem