16. JEGYZETEK A NAPRÓL
16. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Lőwy Mór – Maurice Loewy
Lőwy Mór – Maurice Loewy
Magyarországon született, Lőwynek, Móricnak, zsidónak és zseninek született. Tehát okvetlenül megvetés, elnyomás, nyomor, elzüllés vagy megőrülés lett volna a sorsa. S lett belőle külföldre szakadt kiváló hazánkfia, aki becsületet szerzett a magyar szellemnek. Itthon sohse kapott volna ez a Móric még egy középiskolai katedrát sem. Künn Párizsban élt, és meghalt mint Európa első csillagásza, mint a párizsi obszervatórium igazgatója, mint Maurice Loewy. De milyen kevés Lőwy Mórnak van ilyen sorsa, ennyi ereje és bátorsága. Hány Lőwy Mór születhet s pusztulhat itt el, mert Lőwy, mert Mór, mert zseni. Lump ország vagyunk: itt még ma is, még kölcsönkért ezres bankókból is fidibuszt csinálunk, hogy pipára gyújtsunk gőgösen.
II.
Mit csinálnak a püspökök?
Mit csinálnak a püspökök?
Már az is a változott, terhes idők jele, hogy a publikum kellemetlenül kutatja, mint élnek Magyarország legelső urai, a püspökök. Furcsa, kedves, szép pletykákból kaptunk most például egy csokorra valót. Lehetséges, hogy ezekből a nagyon valószínű on dit-kból amolyan vissza-visszatérő rovatot csinálunk.
1. Tehát van Magyarországon egy millió koronás jövedelmű püspök, aki kissé paralitikus. Olykor rohamai vannak a püspöknek, s ilyenkor leány-arcú titkárját tűri csupán maga mellett. Nem szabad ebből rosszat gondolni, inkább poétikus és megható dolog szokott történni ilyenkor. A béna lelkű főpásztor megsimogatja a titkár arcát és százszor nyögi el:
– Juliskám, Juliskám.
A beavatottak tudják, hogy a főpapnak valaha volt egy Juliskája, s ezt a Juliskát, csak éppen Juliskát nem tudja feledni. Hát nem gyönyörű cabaret vers-téma volna ez?
2. Van egy püspökünk, akinek históriailag szentelt, biztosított joga funkcionálni a magyar királyné megkoronázásánál. Ez a főpap megtudta, hogy káplánjai s a szemináriumi hallgatók nagy része – sodorják a cigarettát. A sodrott cigaretta sárgára festi az ujjakat, s ez csúnya. Az elegáns püspök bizalmas rendeletben meghagyta, hogy csak szopókás cigarettákat szívhatnak ezentúl egyházmegyéjének minden rangú klerikusai.
3. Szoborleleplezés volt egy püspöki városban, ahol gróf a püspök. A püspök memóriája szörnyű gyenge, s általában a szent nagyúr olyan éles eszű, mint egy gyógyíthatóan gyönge elméjű gyermek. A püspök kilép a díszsátorból, s átadják neki a koszorút, melyet neki kellett a szoborra letennie. Az egész udvari papság remeg, s egy kanonok papírlapot nyújt át a főpásztornak. Ő pedig remegő hangon olvassa le a beszédet, mely ennyi volt:
– Egyházmegyém nevében kegyelettel teszem le ezt a koszorút.
Nagy megkönnyebbülés, miniszter, főispán s mindenki alázattal gratulál a püspöknek.
A többit esetleg majd máskor meséljük el.
III.
A Petőfi-ház
A Petőfi-ház
A Petőfi-ház javára a magyar társadalom sötétebb és nagyobb fele még mindig nem unta meg a hangversenyzést. Gyalázatos merénylet készül Petőfi ellen, úgy sejtjük. Azokról, akik Kazinczy Ferencet, a klerikális nacionalizmus számára sajátították ki, minden rosszat fölteszünk. Azok nem kíméltek senkit, s kultuszukkal egy Kossuth Lajost is megbántottak. Áttetsző a céljuk: elvenni tőlünk, magyar szabadgondolkozóktól, minden nagy magyart, aki a mienk. És minden nagy magyar a mienk. De nem sikerül lejáratni a mi nagyjainkat. Petőfi sohase lesz olyan halott, hogy fekete kriptába zárhassák. Mintha megérezte volna, hogy kik mernek valamikor az ő nevében szólni, legalább a tetemét elrejtette, amikor a halállal találkozott. A Szent Imre-ifjak ugyan ne beszéljenek halottak napján az ő sírjánál.
Budapesti Napló 1908. október 18.
A. E
