2. A KÁLVINISTA KARDINÁLIS
2. A KÁLVINISTA KARDINÁLIS
Tisza István nem szűnik meg meglepetésekkel szolgálni barátainak és ellenségeinek, híveinek és gyűlölőinek. És mindig az ellenségének szolgál kellemes meglepetésekkel, és mindig a tisztelőit önti nyakon hideg vízzel. Ez már így van; erre be kell rendezkedni az ellenmondásokkal csordulásig teli magyar közéletben. Most a dunántúli református egyházkerület őszi közgyűlésén – Pápán – a szekularizáció ellen beszélt. Leintette a mozgalmat, és leintette a mozgalmat megindító református papságot. Károsnak és veszélyesnek tartja a kérdés felvetését; ő is látja az ultramontanizmus veszélyeit és saját egyháza papjainak szorongatottságát és szegénységét, de nem szabad úgy feltűnnie a dolognak, mintha a református papság irigykednék a katolikus papság vagyonára; nem szabad elidegeníteni a klerikalizmus miatt aggódó katolikusokat.
…Oh mi szeretnénk Tisza Istvánról mindig azzal a tisztelettel beszélni, amelyet az ő tiszteletet érdemlő – konzervatív egyénisége megérdemel. De ez után a rendíthetetlen fenségű és bíbornoki hidegvérű pápai szózat után keserűen azt kell mondanunk, hogy így beszél egy úr, akinek tízezer holdja van. Aki várhat holnapig és holnaputánig, aki akadémikus, bölcs vitákat folytathat a klerikalizmusról, mert a klerikalizmus ütéseit soha a testén nem érzi, és aki a maga tízezer holdja közepén talán egy percre sem érezte még, mit érezhet a saját egyházának egy szegény papja, aki maga is nyomorog, aki látja maga körül a nép földtelen nyomorúságát, és aki látja, hogy az öccse, a fia egy nyomorúságos tanári állást se kaphat, mert Barkóczy úr számon tartja a tanárok vallását. Oh istenem, „káros és veszélyes a kérdés felvetése”. A klerikalizmus szorongatásától már véres a torka ebben az országban mindennek, ami liberálisabb időkből megmaradt, és Tisza István mégis a saját papjaira rivall rá, hogy miért kezdenek háborút. A bárányra mordul rá, hogy miért zavarja a farkas vizét. És hogy a liberális katolikusok elidegenednek a klerikalizmus elleni küzdelemtől? A liberális katolikusok örömmel fogadták a református papok akcióját. Akiket ez az akció elijeszt, azoktól úgy sem lehetett semmit sem várni a klerikalizmus elleni küzdelemben; azok csak annyira voltak liberálisok, mint ahogyan Tisza István liberális. És ha Tisza István nem néz körül és nem döbben meg attól, hogy kik ujjonganak a beszédén, akkor a szegény református papok körül fognak nézni és látni fognak. És semmi sem változtatja meg bennük azt a megismerést, hogy a vallás közössége, amely őket Tisza Istvánhoz csatolja, nem elég erős kötelék; hogy sokkal erősebb kapcsokkal vannak a velük együtt nyomorgó és pusztuló néphez fűzve. Hogy Tisza István is inkább tízezerholdas, mint kálvinista, hogy nekik is radikálisoknak kell lenniök, ha kálvinisták akarnak maradni. Tisza István pedig – ha még egyszer-kétszer nyakon önti híveit egy kis hideg vízzel – lehet egyelőre lelki vezére a Zichy János és Szüllő Géza konzervatív szemléjének, idővel pedig vezére egy konzervatív pártnak, ha akadnak emberek még a tízezerholdasokon kívül, akik ennek az országnak a nyomorúságait konzerválni akarják.
Budapesti Napló 1907. október 2.
