200. JEGYZETEK A SZAJNA MELLŐL
200. JEGYZETEK A SZAJNA MELLŐL
I.
Jeanne d’Arc lobogója alatt
Jeanne d’Arc lobogója alatt
[Saját levelezőnktől.] Orléans immár boldog szűzének kék-fehér lobogója alá húzódott e napokban Párizs, mialatt utcáin süvöltött május hideg szele. Fagyos május forradalmi sztrájkokkal, bóra és sirocco egyszerre, ezek a napok kritikus napok voltak, s még kritikusabb utódokat ígérnek. Egy bizonyos: ez a hirtelen, összebeszélés nélkül született Jeanne d’Arc-ünnep Párizs polgárságának üzenete volt. Mert a trikolór és kék-fehér lobogók mellett más, ravasz színű zászlók, szövetek, díszítések is voltak imitt-amott. És Jeanne d’Arc-kal egyszerre ünnepelte a royalista tábor orléans-i Fülöpöt is, akit már Jules Lemaitre is imád. Párizs a Jeanne d’Arc-ünneppel azt üzente a harmadik köztársaságnak, hogy tessék vigyázni egy kicsit. Párizs polgársága megelégelte – elhisszük neki – a sztrájkokat s a szindikalisták tréfás játékát a forradalomra töltött fegyverrel. „Tisztelt köztársaság – üzente Párizs –, vagy megvédsz bennünket nyugalmunkban, vagy pedig – éljen a király”. Jeanne d’Arc lobogója s Párizs Jeanne d’Arc-ünnepe tehát forradalom a forradalom ellen. Sok esztendő óta nem voltak olyan bízók, olyan buzgók a francia király-pártiak, mint most, s furcsa meglepetést tartogathat esetleg a világ számára ez a most már végleg hisztériás Franciaország.
II.
Párizs és húszezer néhai ló
Párizs és húszezer néhai ló
Nyolc esztendő alatt húszezerrel fogyatkozott meg Párizs nem kis múltú, szerepű és érdemű ló-lakosságának a száma. Az automobil vette üldözőbe persze őket, s szegény lovak – részben honfitársaink, mert Párizsban sok a magyar ló – rohantak a lómészárszékre. Sokan már látják, siratják földi életünk e régi, hűséges társának, a lónak biztosra vett kivégzését. Mások viszont azt hiszik, hogyha a gőzmozdonyt kibírta, ki fogja bírni az automobilt is a ló. Elveszti néhány szerepkörét, s keres és kap újabbakat. Komoly veszedelme csak egy van a lónak: az emberi gyomor, mely olyan sok mindent képes bevenni a mi szép civilizációnkban. Mindenesetre érdekes, hogy humánus századunkban még a ló is kaphat elégiákat, s nekem pompás dolgot juttat eszembe. Nem az enyém, egy elmés francia krónikásé, ki az állatvédőket akarta kicsúfolni. Beszélgetést folytatott ez az úr egy konflis-lóval, s elmondta neki, hogy milyen nemes a mai ember, s mennyi szeretettel van a ló iránt is. Mikor búcsúztak, a krónikázó túri ember így búcsúzkodott el a lótól:
– Köszönöm a bizalmát, érdekes közléseit, Isten önnel, Monsieur.
– Látja – szólt utána mélabúsan a ló –, ilyen az önök alapossága és jóindulata. Itt beszélgetett velem egy óra hosszat s még azt se tudja, hogy nem Monsieur, hanem – Madame vagyok.
III.
Franciaország főúri diplomatái
Franciaország főúri diplomatái
Franciaország köztársaság, de még önmaga is csak gyakori megbánásokkal az, s ha valaki gróf és pénze is van, Franciaországban sem kell azt szégyellnie. Valami babonás hagyományból s kitűnőnek képzelt taktikából a hivatalos Franciaországból azonban csak a külügyminisztérium maradt barátságos a volt-nincs főúri rendhez. Monarchikus hatalmaknál előszeretettel helyezett el hercegeket, márkikat grófokat, vikomtokat a köztársaság. És most hirtelen derűs égből lecsapott a villám a harmadik köztársaság mágnás-diplomatáira. A külügyminisztérium rájött arra, hogy a nagy című diplomatái közül csak kevesen viselik joggal a címet. Ez furcsa, mert Franciaországban bírósági döntés szerint az se követ el bűnt, aki magát Franciaország királyának címezi. S mégis most a külügyminisztériumban levéltári tudósok sorra vették a francia diplomatákat, s úgy hírlik, hogy negyven és egynéhány nagy című francia diplomatából aligha tíznek lesz joga a régi címet viselni. Sokan csúfolják a köztársaságot, hogy ilyenformán kvázi értékkel ruházza föl az értéktelen címeket. A külügyminisztériumban válaszolhatnák, ha akarnák, joggal: hogy ez így helyes. Míg grófok vannak másutt a világon, miért legyenek éppen a franciák – a talmik?
Pesti Napló 1909. május 23.
Ady Endre
