101. A FALU NEM HARAGSZIK
101. A FALU NEM HARAGSZIK
(Politika a malom alján – Mit mond a falu? – Beszélgetés falusi emberekkel – Nem haragusznak, de Amerikába mennek)
Bizonyos, hogy Actium után az egész római világ egy nagyot és boldogat sóhajtott. Akármit üzentek a bujdosók s állítunk mi, mai magyarok, a szatmári békének is örült egész Magyarország. Az ember embernek született s nem hérosznak: kívánja a háborút, de szereti a békét. Budapesten talán el se hiszik, hogy a vidék milyen csöndes, okos, nyugodt. Szó sincs róla: a Kossuth-nótát nem éneklik az emberek, talán sohse fogják énekelni. Benn, a lelkekben olyan változás történt, amilyen csak kétszáz évenkint egyszer szokott. Beszélgettem hajdúságbeliekkel, szatmáriakkal, erdélyiekkel, bihariakkal. Most már sok nap óta a tatárdúláshoz szokott Szilágyságban élek. Senki se jókedvű, de senki se tüzes, avagy keseredett: egyébként kálvinista magyarok élnek erre.
Kíváncsiságból néhány tipikus falusi valakit kerestem ki, beszélgettem velük, úgy gondolom, hogy tanulságos, helyes és egy kicsit érdekes is a falusi közvéleményt hallani.
1. (B., ezerötszáz hold földje van, bús dzsentri, régi negyvennyolcas.)
– No, bátyám, hát most már minden rendben van, győzött és uralkodik a negyvennyolc.
Kitért a tréfás gúny elől s nagyon szomorúan válaszolta:
– A szabadelvű pártnak sohse lett volna bátorsága a kvótát emelni.
– Tehát?
– Tehát: most már nem lehet visszacsinálni a dolgokat. Jobban szeretem, ha Andrássy és Kossuth csinálják meg a választási reformot, mintha kozmopolita és internacionális kalandorok csinálnák.
– És ha holnap új választás lenne?
– Megint Kun Árpádra szavaznék.
2. (T., kálvinista pap, a szabadelvű pártnak sokáig alelnöke a kerületben. )
– Tiszteletes uram nem lépett be még a negyvennyolcas pártba?
– Nem, öreg ember vagyok, aki megengedheti magának az elvhűséget.
– Hogyan tetszik az új rend?
– Csalók, ultramontánok, hitványok, előre láttam, előre mondtam.
– Miért nem mondja meg ezt a híveinek, tiszteletes uram?
– Nem vagyok szamár, miért töressem be éppen én az öreg fejemet?
3. (A. L., az édesapám, kisgazda, van vagy százhúsz földje[!], mindig negyvennyolcas volt.)
– Hát most már minden jól van ugye, édesapám?
– Hagyj nekem békét a politikával, éppen elég volt. Nem bánom én most már, akármi jön. Egyik kutya, másik eb, én többet soha még nem is szavazok.
4. (K. M., két háztelkes szavazó, értelmes, bocskoros nemes.)
– Kire szavazott az utolsó választásnál?
– A negyvennyolcasra, egye meg a fene. Most azután minden rosszabbul van, mint volt.
– Majd jönnek a szocialisták, azok igazságot tesznek.
– Persze, hogy elvegyék a két jól betáblázott házamat is. Jövőre majd arra szavazok, aki sok pénzt ad.
5. (P., fuvaros ember, nincs választójoga, híres izgága, elégedetlen ember.)
– No, öreg, jön az általános választói jog. Hallott már a szocialistákról[?]
– Hallani hallottam, de nem kérek belőlük.
– Hát kire szavaz, ha lesz joga?
– Akárkire, csak úr ne legyen, az urak szépen megöltek minket.
Íme öt vélemény, öt olyan falusi embertől, akiket világok választanak el egymástól. S ugyanilyen véleményeket hallottam más vidékek embereitől. Általában a nyomorúságban és züllésben is kényelmes érzés, hogy nincs zenebona. Az ember nyugodtan kapálhat, kaszálhat s pusztulhat el. A ravaszok, az intelligensebbek pedig annak örülnek, hogy panamázni lehet. Végre csak annyit, hogy hétszáz lélek lakik a falumban, s az utolsó években ötvenen vándoroltak ki Amerikába, s az amerikai rossz hírek dacára legalább ötvenen készülődnek. A falu nem haragszik, a falu csak pusztul és néptelenedik.
Budapesti Napló 1908. február 15.
(A.)
