103. JEGYZETEK A NAPRÓL
103. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
A Chaulnes–Shonts nász
A Chaulnes–Shonts nász
Amerikára, a milliárdosokéra, mostanában igazán rájár a rúd: éppen ma is lakodalom van New York híres ötödik avenüjén. Ezúttal francia mágnás esküszik örök hűséget az amerikai millióknak: egy Chaulnes herceg veszi nőül Shonts Theodora kisasszonyt. Amerikában olyas valami lehet a gazdag hölgyek mágnás-éhsége, mint a krach: ha valahol beáll, terjed, mint a tűz. Igazuk van azoknak a szigorú yankee-knek, akik törvényt akarnak hozni az amerikai nők költséges boldogsága ellen. De Európának is mozognia kellene, legalábbis ott, ahol demokrácia és kultúra uralkodnak. Franciaországban nagyon sokszor az Amerikából kapott hozományból csinálnak feudális, klerikális politikát a mágnás urak. Boni de Castellane, a Gould-leány exférje, egy választásra félmillió frankot költött el. Szóval, az amerikai milliók konzerválják és nyakán tartják a demokrata társadalmaknak a mágnásokat. Magyarországon ugyan nemigen értik ezt az emberek, de ezt a kárt sok ezer millió dollárral se lehet fájdalomdíjazni.
II.
A háború és a nyomdászok
A háború és a nyomdászok
Az ötlet Angliában termett, bizarr, mulatságos, de talán csak egyelőre, egy-kétszáz évig. Egy angol publicista azt az orvosságot találta ki a háborúra, hogy a nyomdászok, a szedők lépjenek sorompóba. A modern háború egy véres, monstre üzleti trükk, mely jobban rá van utalva a nyilvánosságra, mint a színház. Ha tehát a világ összes nyomdászai kijelentik és megtartják, hogy háborús híreket nem szednek ki, megbukik – a háború. Ötletnek csinos, de megvalósítani majd csak akkor lehet, ha beteljesedik az a másik, szintén csinos álom, amikor az államok szerkesztőségi nagykövetségekkel és hírlapírókkal képviseltetik magukat.
III.
A pittsburgi korcsmáros
A pittsburgi korcsmáros
Egy pittsburgi korcsmárosról hallottam ma megható és gyönyörű történetet. Szilágysági, magyaros oláh ember, aki amerikai leányt vett el s ma már tökéletes yankee. Jött a nagy krízis s csak Pittsburgban és környékén sok-sok ezer magyar maradt kenyér nélkül. Ezek a szegény ördögök elmentek egy utolsó italra korcsmáros földijükhöz. A korcsmáros pedig kiválasztotta az ő falujából s környékéről valókat. Voltak vagy negyvenen-ötvenen, s így szólt hozzájuk, mikor egymás között voltak, a korcsmáros:
– Miért mennétek haza kegyelemből, nyomorúsággal a nyomorba? Hiszen tudjátok, mi vár benneteket otthon, ugye? Itt mégis csak másként van, itt még a nyomorúság sem tart örök időkig. Földiek vagyunk, majdnem rokonok, nálam kaptok enni, inni, amíg munka kerül. A pittsburgi korcsmáros nem gazdag ember, s amit tett, nem spekuláció. Negyven-ötven embert tart étellel, itallal már öt hónap óta, talán bele is pusztul. Bár csak tanulna tőle a magyar állam, s ezt mondaná a kivándorlóknak:
– Ne menjetek ki, hiszen künn nincs munka, s én segíteni akarok rajtatok. Addig is, míg munkához juttatlak benneteket, ami nekem, államnak, kutyakötelességem, négy-öt hónapig kaptok enni, ha nincs munkátok.
Azonban a magyar állam egyike a világ legrosszabb vendéglőseinek.
Budapesti Napló 1908. február 18.
Ód.
