116. JEGYZETEK A NAPRÓL
116. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Jövel, Werbőczi
Jövel, Werbőczi
A Magyar Jogászegylet egy teljes füzetben, egy teljes ülés anyagával, százhúsz oldalon hódol a Tripartitum írójának. Helyes és még azon se csodálkozunk, hogy az egyik leközölt fölszólalás írója legalább két tanári széket követel az egyetemen a Hármaskönyv számára. Ez stílszerű, korszerű, nagyszerű; ez most a levegőben van. Mindig az a halott és halhatatlan a divatos, akinek a neve jó harci eszköz. Ma Werbőczi, holnap Martinovics, talán holnapután Dózsa György lesz divatban. Ilyen az élet, s így szép az élet, ha még a sírok alatt is zajlik. Jövel, Werbőczi, mert ma a mágnások az urak Magyarországon. De jövel majdan Dózsa György is, ha buzogánynak használni akarunk.
II.
A duk-duk
A duk-duk
Melanéziában, talán az ausztráliai szigetcsoport valamelyiké[n], él egy fajta. Régen-régen egy angol matróz élhetett Melanéziában, s ez szállíthatta hozzánk a – szabadkőmívességet. Melanéziában tudniillik van egy duk-duk nevű titkos társaság. Ez teljesen a szabadkőmívesség barbár és őszinte formája. Főképpen nagyon hasonlít a melanéziai duk-duk a – magyar duk-dukhoz. Nagyon örvendünk, hogy végeredményben egy dologról egyszer egyezünk az Alkotmánnyal. Persze, az okaink nem egyformák, de ez mindegy. Az országot elnyeléssel fenyegeti a pápizmussal társult szittya feudalizmus, s a duk-duk meg se moccan. Sőt, van egy-két olyan páholya a magyar szabadkőmívességnek, melyet ki akarnak most átkozni, mert nagyon – szabadkőmívesek. Magyarországon ilyen tempójú minden fejlődés: még a szabadkőmívesség is visszamegy az eredeti duk-duk alapra. A kultúra, a haladás nem számíthat a duk-dukra. Ezek az emberek a megalkuvásban; az egymás támogatásában s egymás titkos ügyeinek palástolásában kiválók. Valószínűleg, s hálaistennek könnyű szívvel le kell mondanunk arról, hogy hasznukat vegyük. Ha már itt ebben az országban minden romlik és haldoklik, legalább meglesz az az elégtételünk, hogy a magyar duk-duk gondoskodott – magáról.
III.
Laszberg
Laszberg
Laszberg Rudolf gróf meghalt, s a halottal szemben még a magyar koalíció is irgalmas. Szegény Laszberg nagyon szomorúan halhatott meg, amiként nagyon szomorúan élünk, akik nézdegélve s gondolkozva élünk ez idő szerint Magyarországon. De Laszbergnek különös joga és oka volt, hogy nagyon gúnyos mosolygással haljon meg. Amikor elvállalta volt a Pest megyei helyettes főispánságot, szétvitték a lapok azt az értesülést, hogy Laszbergnek már apja is hazaáruló, darabont volt. A valóság pedig az, hogy Laszbergnek az apja se volt hazaáruló. Az öreg Laszberg az ő idegen nevével s magyarrá forrott és forrósodott lelkével egyik mártírja volt a magyar szabadságharcnak. S a fia úgy halt meg, hogy az apjára szórt rágalmakat se oszlathatta el. Milyen szomorú, milyen gúnyos mosolygással dőlhetett sírba ez a Laszberg.
Budapesti Napló 1908. március 27.
Ód.
