148. MI LESZ A RÓZSALEÁNYOKKAL?
148. MI LESZ A RÓZSALEÁNYOKKAL?
Párizs, június 30.
Franciaországban hagyományos szokás szerint ebben az időtájban koszorúzzák, ünneplik a rózsaleányokat. Majdnem minden városkában, nagyobb faluban élt valaki, aki szívén viselte a női erény sorsát. Alapítványt tett egy-két példásan tisztaéletű, szűz leány jutalmazására és férjhezadására. S az ember nem is képzelné, mennyi szende szűz terem ebben a veszettül csókos hírű Franciaországban.
De ugyancsak most nyomoznak a hatóságok északi Franciaország egyik vidékén, egy szörnyű bűnügyben. Egyetlen bábára ráderült, hogy több mint ezer csecsemőt segített elsikkasztani, többnyire leány-anyák gyermekeit. S a rózsaleányok tűzoltózenekaros ünnepeibe belejajdul azoknak a kétségbeesése, akik a francia faj kihalásától rettegnek.
Előkelő oszlopai a polgári társadalomnak, szenátorok, akadémikus írók, képviselők, olyan forradalmi tanácsokat adnak, hogy az ember a jóléti bizottság idejébe képzeli magát. Mióta a munkásság soraiban hódítani kezd a gyermek-redukció tudományos és tudatos elve, a derék hazafiak és polgárok állandóan jajveszékelnek. Valóban szörnyűség, hogy a munkás-családok nem tucatszámra szállítják a leendő rabszolgákat az uralkodó osztályok számára.
Egy Boissier nevű radikális szenátor olyan indítvánnyal állt most elő, amiről még sok szó fog esni. Boissier úr törvényben akarná kimondatni, hogy akik leány-sorban szülnek gyermeket, tisztességes, minden tiszteletre érdemes honleányok, gyermekeik pedig a köztársaság szeretett, édes gyermekei.
Ez az ötlet nem egy fölforgató, anarchista társadalomtudósé, de egy szolid, derék, koros, polgári törvényhozóé. Ékes bizonyítéka annak, hogy a család, tulajdon, erkölcs és vallás katonái szívesen cserélgetik a fegyvert, s egy princípiumot őriznek meg csupán: megtartani a hatalmat. Ha a szent házasság nem tud elég proletár-rabszolgát termelni, dobjuk félre a szent házasságot. Ez a polgári életbölcsesség, s az a híres, az a nagyon híres – erkölcs.
Alapjában örülnünk kell, amikor egy korhadt világ hazug építménye olyan eszeveszetten inog, mint napjainkban. Boissier szenátor nem is sejti, szegény, hogy neki milyen igaza van, avagy jobban mondva: igaza lesz. Ha sejtené, elharapná a nyelvét, amikor könnyelmű tanácsát adta. [!]
Hanem arra vagyunk kíváncsiak, ha csakugyan elfogadják most vagy nemsokára Boissier úr indítványát, mi lesz a rózsaleányokkal, akik ötszáz vagy ezer frank reményében sokszor húszéves korukig is még álmodni sem mernek a csókról?
Népszava 1908. július 4.
A.
