150. JEGYZETEK A SZAJNA MELLŐL
150. JEGYZETEK A SZAJNA MELLŐL
Civilizáció és kultúra – Le dieu est l’ennemi – A polgári igazság
Byron, Browning s legújabban Wilde, tehát angolok, poéták és esztéták találták ki, és hirdették legzajosabban, hogy kultúra és civilizáció nem ugyanegyek. Nagyzoló, beteges, arisztokrata ítélet ez, ha meg akarjuk érteni, s olcsó ötlet- és szósanyargatás, ha megértjük és meg is bíráljuk. Talán Browning írta egyszer angol honfitárs[ai]ról, hogy azok civilizált barbárok, ami egy túlfinomodott burzsoá művész szótárában súlyosat jelent. Ezek a művészek egy sohasem volt Hellaszt és Athént álmodtak ki történelmi legendákból, s önző, hiú vágyakból. Az ilyen hellén lelkek alapjában egy olyan lehetetlen társadalom sóvárgói, mely társadalom a művész-félatyaistenek társadalma volna.
Franciaországban a hivatalos és hivatásos esztéták mindig-mindig a nacionalizmus vén malmába kerültek. Nem meglepő dolog hát, ha most a francia nacionalisták fölkapták az angol poéták ötletét, s rásütik Németországra. Tehát: Németország csak civilizált ország, de nem kultúrország. Goethe népe pedig teljesen elbarbárosodott. Hiányzik belőle a valamikori germán erény, az individualizmus, az egyén tisztelete, a szabados és merész, újító, nyugtalan lélek. Valóságos bojkott indult például Nietzsche ellen, aki olyan divatba jött Franciaországban, mint a németeknél nem régiben egymásután Ibsen, Wilde, Gorkij.
Valójában pedig se civilizáció, se kultúra még ma sincs se a Lajtán innen, se a Lajtán túl. A civilizáció, ha teljes, több mint a kultúra, s a kultúra néha civilizáció nélkül jelentkezik, ami azt jelenti, hogy ugyanegyek. Sem a császári, majdnem luteránus s ma is feudális Németország, sem az ateista katolikus s plutokrata Franciaország polgárságai döntik el a vitát. A polgárságnak szinte mindegy: militáris császárság vagy pénzarisztokraták abszolutizmusa, csak neki segítsen. Sőt tréfás, amatőr, ideális anarchizmustól se riad vissza ez a túlhízott s agyoncivilizált polgárság. De azt nem sejti, nem akarja tudni, hogy civilizáció és kultúra nem az ő föladata, mint a vonatcsinálás, tőkegyűjtés, panamás demokrácia s egyebek voltak. A civilizáció kultúrát jelent, s a kultúra, mint egy ígéret, új korra és új milliókra, új emberek ébredésére vár, mert ma még – nincs.
*
Mióta Párizsban élek megint, megint üldözőbe vett egy régi-régi s mindig visszatérő gondolatom. Ha már Magyarországot nem vehette teljesen birtokába egykoron a protestantizmus, miért nem maradt meg Magyarország teljesen katolikusnak? A majdnem egészen katolikus Ausztria íme olyan progresszív kezd lenni, mint Franciaország, mert a pápizmussal csak a katolikusok képesek eredménnyel ujjat húzni. A magyar protestantizmus csak szofizmákat gyárt, lapul, irigykedik, s a felekezetek harcát szítja. Ezeken a szamárságokon már régen túl volnánk, ha például a haladás egy katolikus Magyarországot talált volna maga előtt. Franciaországban, a katolikus Franciaországban, az emberek kicsinyes, babonás féltékenység nélkül számoltak le Rómával. Ha ötszázezer protestánssal több él Franciaországban, már a hugenották ellen folyna a harc, s nem Róma ellen. Katolikus, francia, ádáz királypárti lapban olvasok most egy magyarországi levelet. Ez a levél dicsekedve mutat Magyarországra, ahol Apponyi, Dupanloup tanítványa s Montalembert követője a kultuszminiszter. Valószínű, hogy ez a cikk Apponyi diktálására vagy a magyar miniszterelnöki sajtóirodából került ki. Magyarország tehát kulturális és ami több, gazdasági elmaradottságával ez idő szerint Róma szemefénye Európában. Nem volna-e ajánlatos és jó a le Dieu est l’ennemi (az Isten az ellenség) jelében csinálni előbb egy leszámoló harcot. Ez afféle polgári jelszó, de olyan országban, mint Magyarország, ahol a polgárságot akarata ellen a polgárság ellenségének, a proletárságnak kell talpra állítania, talán több, mint polgári jelszó.
*
Lemoine nem tudott gyémántot csinálni, de ismerte a kortársait, tehát becsapta őket, s megszökött. Nem ő az érdekes, nem Lemoine, hanem az a tanulság, amit maga után hagyott. Eszerint Lemoine nem volt csaló, csak eszköz, mivel az az angol (angol-zsidó a francia klerikális lapok szerint), aki becsapatta magát hitvány másfél millióval, tudatosan cselekedte ezt. Börze-manőver volt az egész, s a károsult angol vagy zsidó, avagy angol-zsidó sokkal többet nyert másfél milliónál. A lapok még többet is tudnak: a vizsgálóbíró nagy summát keresett, s rakott zsebre a Lemoine-ügyből. Tehát: itt, sőt itt is mindenki csalt, lopott, a kalandor, a börze, az államhivatalnok. Micsoda gyönyörű, jeles, erős bizonyság ez mindenki előtt, aki hisz a rothadásban. Rothad minden, aminek levegője, melegje, okos élete s ökonómiája nincs. Ennek a társadalomnak nincs, ez a társadalom a pénzkamarák és lehető panamák társadalma. Nemsokára ott tartunk, hogy minden bűnügyben a – bírót illenék súlyos börtönnel büntetni. Ebben a mai társadalomban a bíró a leglombrosóbb típus, még ha becsületes is akar lenni. Lemoine-t szökni hagyta a bíró, aki egy antimilitarista izgatót húsz rendőrrel őriztet. Mindenki gazember, tehát hagyjuk élni a gazembereket – ez a polgári jelszó. Lemoine gyémántot gyártott, s gyémántot nem csinált, csalhatott bátran s vígan szökhetett: éljen a polgári igazság.
Párizs, június végén
Szocializmus 1908. július 9.
Ady Endre
