A magyar nemzet az ural-altáji népcsalád finn-ugor ágához tartozik. E népcsalád másik két ága a török és a szamojéd. Ez ágak közül a finn-ugor és a szamojéd együttvéve alkotják az urali, a különféle török elemeket magába foglaló török (turáni) ág pedig az altáji népcsoportot.
A finn-ugor ágnak az alapnyelve a finn-ugor volt, amelynek különböző változatait a magyarokon kívül a még mai napig is élő vogulok, osztjákok, zürjének, votjákok, cseremiszek, mordvinok, finnek és lappok beszélik. E népek jelenlegi elhelyezkedése az 1. számú mellékleten látható.
Az ural-altáji népcsalád török, máskép turáni ága, mint már neve is mutatja, Turánból származik.
Amidőn az ősmagyarok előttünk ismeretlen okokból az Ural mentén fekvő hazájukból ismét dél felé vándoroltak, ott újból töröknyelvű népek szomszédságába jutottak. E náluk kétségtelenül műveltebb népek hatása alatt ők maguk is műveltebbek lettek és nyelvükön is csakhamar olyannyira meglátszott a török hatás és befolyás, hogy a velük gyakori és közelebbi érintkezésbe jutó görögök őket törököknek tartván, következetesen török (Τουρκοι) néven emlékeznek meg róluk. E turkoknak egy része később Örményországba vándorolt ki s ezeket Konstantinus Porphyrogenitus szerint valami okból „szabartoiasfaloi” (Σαβαρτοιασφαλοι−)nak nevezték.
A nyelvi és faji rokonság megállapítása körül a tudósok hosszú ideig meglehetősen elkeseredett harcot folytattak egymással. Szabó Károly s utána Nagy Géza, Thúry József és Bálint Gábor a hun-magyar rokonság mellett szálltak síkra. Gróf Zichy István szintén nem tartja kizártnak, „hogy a magyarság egy hun törzsnek a magyar-ugorokkal való egyesüléséből jött létre”. Modi Ivanji Jamshedji, a bombayi egyetem hírneves parszi tudósa, aki legutóbb Budapestre is ellátogatott, hogy a hunok őstörténetének, vallásának és kultúrájának felderítésére szentelt életmunkájáról beszámoljon, a magyar nemzetet Attila népe egyetlen legitim utódjának tartja. Pray, majd Vámbéry Ármin hosszú időn át a török-magyar rokonságot erősítgette, míg Budenz, akihez az eredetileg törökpárti Hunfalvy is csatlakozott, már kezdettől fogva a finn-ugor származás mellett kardoskodott, mely felfogás a legújabb kutatások és az összehasonlító nyelvtudomány révén, mely téren kivált Szinnyei József, Setälä Emil finn tudós és Melich János fejtettek ki elismerésre méltó, alapos munkásságot, immár úgyszólván megdöntethetetlen tény gyanánt ment át a köztudatba.
Hogy a „magyar” elnevezés honnan származik, azt határozottan megállapítani nem lehet. Vannak, akik azt hiszik, hogy az a finn mansi-ëri (magy-eri) szóból eredne. Szabó Károly szerint a hunok egyik királya, Gorda, 528-ban Bizáncba ment és ott megkereszteltette magát. Hazatérve, az ezüstből és bronzból készült bálványokat beolvasztatta, mire népe fellázadt ellene, őt megölte, és testvérét, Mugelt, vagy Muagert kiáltotta ki fejedelemmé. Ezt Thúry is lehetségesnek tartja s ezek szerint – bár nem nagyon valószínű – ez a hun eredetű Muager volna a magyar nemzet névadó őse. Modi dr. a „magjar”, vagyis magyar szót szintén hun, azaz iráni, vagyis perzsa eredetűnek mondja. Szerinte annak a szónak első szótagja (mag) főpapot, a második (jar) szótag pedig barátot jelent. Az egész kifejezés tehát azt jelentette, hogy a „főpap barátja”, aki annak idején a magyarság vezető embere lehetett. A tiszta ősi magyar Gyula név szerinte a „gula” szóból származik, amely fejedelmet jelent. Ugyancsak hun származásra enged következtetést a csodaszarvas mondája is. Ennek a mondának egyik legrégibb változatát a hunoknál találjuk. Ugyancsak Priszkosz, Prokopiosz és Jordanes feljegyzései szerint a Mäotis-on túl lakó hunok vadászai előtt egy alkalommal egy szarvastehén tünt fel, mely a mocsárba menve, azon át vezette őket. Ezután a hunok tömegesen átkelnek a véletlenül felfedezett gázlón és a Mäotis taván túl lakó gótokat megtámadván, azok területét elfoglalják. Erre a hunok királya országát két részre osztja, Utigur és Kutrigur fiai között. E két törzs, az utigurok és kutrigurok harcairól írva, Menander Protektor az előbbieket felváltva uniguroknak is nevezi, amiből aztán az idők folyamán onogur, hunugur, majd latinosítva „hungarus”, németül pedig Ungar lett. Ezek az onogurok 465 táján tüntek fel a Kaukázus, Kuban és a Don vidékén, és itt egészen 680-ig van nyomuk. Sokan őket tartják a magyarok őseinek, akik Ungari név alatt a IX. század második felében egészen a Dnjeperig terjeszkedtek
Mindenesetre feltünő a mi csodaszarvas mondánknak azonossága a hun mondával. Utóbbi szerint ugyanis a Jáfet magvából származó és Perzsia egyik tartományában, Eviláth földjén lakó Menrót (Nimród), a babyloni tornyot építő s egyszersmind híres vadász két fiának, Hunornak és Magyornak a kérdéses csodaszarvas világító agancsával mutatja meg azt a mäotisi gázlót, amelyen át az új esztendőt ünneplő Belar (Bulgár) és az alán Duló (Dula) fejedelem országába jutva, azok népeit, fiait és leányait elrabolták. Utóbb említett fejedelem egyik leányát Hunor, a másikat Magyor nőül véve, ezektől származott a hun és magyar nemzetség.