15. A Duna-Tisza-Maros közének meghódítása.
15. A Duna-Tisza-Maros közének meghódítása.
Ily előzmények után már könnyebb szívvel foghatott hozzá a nagy honalapító még hátralévő munkájának elvégzéséhez. Ennek egyik kisebb és könnyebb része a Glád bolgár fejedelem uralma alatt lévő Duna-Tisza -Maros közti terület megszállásából állott, a nehezebb részt ellenben a német császár fenhatósága alatt álló Dunántúlnak elfoglalása jelezte.
Glád ellen Árpád Zuard, Kadusa (Kadocsa) és Boyta alvezéreit küldte ki, akik Kenesnánál (Kanizsa) a Tiszán átkelve, a Seztureg (Aranka) folyó mellett szálltak táborba. Majd innen a begueyi (begamenti) részekre eljutva, ott két hétig maradtak, miközben e vidék lakosait a Marostól a Temes folyóig ellenállás nélkül, de túszok szedése mellett meghódoltatták. A Temes mentén Glád a kunok, bolgárok és oláhok által segítve, „nagy lovas és gyalog sereggel” útját állotta a magyarok további előnyomulásának. „Ekkor Zuárd meghagyá öccsének, Kadosának, hogy seregének felével kerüljön alább és minden áron a folyón átkelve, vívjon meg az ellenséggel”. Miután ez a kerülő mozdulat észrevétlenül sikerült, az ezt követő harcban a magyarok csakhamar győzelmet arattak, mert „úgy dőlnek vala ellenségeik előttük, mint a kévék az aratók után”. Glád futásnak eredve, Keve várába vonult vissza. A három magyar vezér a Ponoucea (Panocsa) folyóig követte Gládot s harmadnap Keve várát is megtámadták. Ezt látva Glád, követek útján békét kért s a várat különféle ajándékokkal önként átadá. Ezután Ursova (Orsova) alá vonultak a magyar hadak, ahol egy hónapig maradtak. Innen Zuárd és Kadocsa Boytát „a sereg harmadrészével és a lakosok túszokul vett fiaival” visszaküldötték és egyben felhatalmazást kértek Árpádtól, hogy Görögországba menve, egész Macedóniát* meghódítsák, a Dunától a Fekete-tengerig*
Ez nyilvánvaló tévedés Anonymus részéről, mert akkor Macedónia alatt a mai Macedónia és Albánia déli részét értették, s csak később, a keresztes háborúk folyamán szállt át a Macedónia elnevezés a Fekete-tengerrel határos mai Thráciára.
E túlcsapongó és merész vállalkozás indokait következőleg adja elő Anonymus: „Mert akkoron a magyarok lelke semmi egyebet nem óhajt vala, mint földeket foglalni, nemzeteket hódítani és hadi munkával élni; mivel a magyarok akkoron úgy örvendenek vala az embervér ontásának, mint a nadály, és ha így nem tettek, annyi jó földet maradékaikra nem hagytak volna”..
