Megjegyzések. Elmélkedések.

Teljes szövegű keresés

Megjegyzések. Elmélkedések.
Zsigmondnak fiutód nélkül történt elhalálozásával az ország ismét egy mindenki által perhorreszkált nőuralomnak nézett eléje. Az ezzel kapcsolatos bizonytalanságok és hátrányok elkerülése érdekében az ország rendei készséggel tettek eleget az elhúnyt király ama kívánságának, hogy leányával együtt annak férjét is elismerjék királyukul. Az ezzel szemben támasztott kikötések a Zsigmond alatt tapasztalt hátrányokon alapultak, amelyeknek megismétlődését a rendek el akarták kerülni. Hogy utóbb a római, illetve német királyi méltóság elfogadása tekintetében Albertnek a magyar rendek részéről nemcsak hogy nehézségei nem voltak, hanem ellenkezőleg, még ők nógatták és unszolták királyukat, hogy vállalja el a felajánlott kettős koronát, ennek legfőbb oka az lehetett, hogy annak révén hatalmas segítséget reméltek elérhetni a mindig fenyegetőbb alakot öltő török veszély leküzdésére. Albertet a magyar rendeknek ez a nem várt nagylelkűsége annyira meghatotta, hogy annak hallatára könnyekre fakadt.*
Linck, Annal. Claravall. II., 128. említi, hogy midőn a agyar rendek feloldozták Albertet adott szava alól, ez megilletődve lépett félre, hogy könnyező szemeit eltakarja.
E helyütt külön ki kell emelnünk, hogy Albert helyt adva a magyar rendek ama kívánságának, hogy székhelyét állandóan Magyarországon fogja tartani, ezáltal egész határozottan ama felfogásának adott kifejezést, hogy a vezetése alatt összpontosítandó osztrák, magyar, cseh és német birodalom alkotta új államszövetségben a vezető szerepet Magyarországnak szánta, talán mivel ebben az országban ismerte fel birodalma és háza jövendőjének legbiztosabb pillérét és alapját. Némi nyomát ennek egyébként már Zsigmondnak a IX. rész 188. oldalán közölt ama kijelentésében is feltalálhatjuk, hogy ha a német rendek sokat alkalmatlankodnak neki, otthagyja őket a faképnél és végkép Magyarországra támaszkodva, tölti el még hátralévő napjait.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages