b) A szebeni csata 1442. március 25-én.
b) A szebeni csata 1442. március 25-én.
Nagyszeben első megrohanása eredményre nem vezetvén, Mezid bég annak körülzárásához, majd rendszeres ostromához fogott hozzá. Azonban a szebeniek és a vár őrsége annak tudatában, hogy mi vár rájuk, ha úrrá lesz felettük az ellenség, a lehető legerélyesebben védekeztek, s így a török csak nem tudott velük szemben zöld ágra vergődni. Ezt hallván Hunyadi, tőle telhetőleg siettette a Gyulafehérvárra rendelt hadak megalakulását, melyekkel aztán Ujlaki Miklós társaságában 1442. március 23-án elindult Szeben felmentésére. A parancsnoksága alatt álló sereg nem volt valami nagy, de bátor, elszánt és Hunyadi vas kezében fegyelmet és rendet tartó. Egy része lőfegyverekkel is el volt látva s néhány ágyú is kísérte a sereget.
Amidőn az utóbbi közeledését az elbizakodott Mezid megtudta, állítólag így kiáltott fel örömében: „Hadd jöjjön Jankó* vajda, legalább nagyobb lesz a mi diadalunk!” Mezid bég ugyanis elhatározta, hogy Hunyadit, akitől a török csapatok máris rettegtek, minden áron elfogatja. Ezért leírván legvitézebb szpahi csapatjai előtt Hunyadi János öltözetét, sisakját, fegyverzetét, lovát, – gazdag jutalmat, nagy kegyeket helyezett annak kilátásba, aki a magyar hőst élve, vagy halva kézre keríti.*
A törökök így hivták Hunyadit, mely szó az ő nyelvükön visszhangot jelent (Hammer–Purgstall I., 346.).
Thúróczy id. m. 37. fej. – Bonfinius id. m. V., 310.
Mezid bégnek e szándéka kémek útján a magyarok tudomására jutván, Hunyadi elhatározta, hogy ezt a körülményt hasznára fordítja és egész csatatervét arra alapítja. Öltözetét, fegyverzetét és lovát a bekövetkezendő csata tartamára átengedi az erre önként ajánlkozó Kemény Simonnak, * de egyszersmind gondja van rá, hogy Keményt amennyire lehet biztosítsa, micélból 500 jeles vitézt rendel melléje mintegy testőrségül s őt bízta meg az egyik harccsoport parancsnokságával, míg ő maga a nehéz lvoas dandár élén e harccsoport közelében tartalékviszonyban állott fel.
Bonfinius id. helyen Kemeniának, Thuróczy pedig Kamonyának nevezi Keményt, aki testalkatra is nagyon hasonlított Hunyadihoz. („…Simonem nomine, ex generatione nobilium de Kamonya ortum, a se in forma corporis non multum diggerentem, militarisque animi virtute, suos inter socios, non minus valentem”.)
Hogy Mezid bég arcot váltott erejével, – miközben Szeben megfigyelésére csak gyengébb erőket hagyott vissza, – hol állott csatarendbe, az most már biztosan meg nem állapítható. Csak annyit tudunk, hogy a harc egy Szeben közelében fekvő helységnél folyt le.* S miután Hunyadi előnyomulási iránya Gyulafehérvárról Szerdahelyen és Szecselen át vezetett Szeben felé, majdnem bizonyosra vehető, hogy az összeütközés a mai Kistorony tájékán következett be, ahol a terep lovasharcra kiválóan alkalmasnak igérkezett.*
Thúróczy id. m. 37. fej.: „Dominus Waywoda… hostem priori victoria tumidum, in quodam vico partium praedictorum (vagyis Szeben közelében), suas ad bellum componentem acies, in magna aviditate bellandi agressus est.”
Az általános helyzetet és a szebeni csata sematikus képét a X/3. sz. melléklet mutatja.
Mindjárt a harc kezdetén feltünt, hogy a török csapat java része a csatarend többi részeit teljesen negligálva, a Kemény által vezetett csoport felé tülekedik; úgyszólván az összes nyilak ide repülnek, minden figyelem ide fordul, minden igyekezet itt központosul, félreérthetetlen jeléül annak, hogy a török vezetőség minden egyebet háttérbe szorítva, csupán a vélt fővezér elfogására törekszik.
Amidőn a küzdelem Kemény körül már javában folyt, Hunyadi előrevezeti tartalékát és azzal a Kemény csoportjával viaskodó nagy ellenséges tömeg oldalába tör, míg ugyanekkor a szebeniek, a meggyengített ellenséges megszálló vonalon keresztültörve, a török táborban levő nagyszámú magyar foglyot kiszabadítják s aztán azokkal együtt a Keménynyel és Hunyadival küzdő ellenséges tömeg hátába támadnak. Ámde a mindenünnen veszélyeztetett ozmán had mindezzel nem törődve, vakon tovább folytatja a küzdelmet a kitűzött cél elérése érdekében oly erővel nehezedik rá a tágítani nem akar Keményre, hogy sem az oltalmára rendelt testőrség, sem a segítségére siető Hunyadi nem tudta összevagdaltatását megakadályozni. De az örömrivalgás, melybe a törökök Kemény elestekor kitörtek, csakhamar vészkiáltássá, majd halálhörgéssé változott át, amidőn az oldalukban és hátukban megjelenő valódi Hunyadi és a szebeniek úgy kezdték aprítani őket, mint a tököt. Ilyenformán három oldalról körülfogva, a török sereg csakhamar végveszélybe került. Növelte a fejetlenséget, amikor Mezid bég fiával együtt elesett; őket állítólag Cserei László szablyázta össze.* Most aztán a vezére vesztett török sereg ellenállása mindjobban alábbhagyott, ami csak fokozta a magyarok által véghez vitt véres mészárlást. Végre a pogányság megmaradt része vad futásban keresett menedéket.
Chalkokondylasz, Script. Byz. X., 105. szerint Mezidet Szeben ostromlása közben egy ágyúgolyó terítette le.
Igy aztán az egész tábor tömérdek kinccsel és zsákmánnyal a győzők kezébe került és az összes foglyok, akiket a portyázó különítmények Erdély területén összeszedtek, felszabadultak.
A vad futással menekülő törököket a magyar könnyű lovasság egészen a havasokig üldözte s az út mindenütt török holttestekkel volt fedve. Az elesett törökök számát a régi írók 20.000-re teszik.* Ezzel szemben a magyarok csak 3000 embert vesztettek.*
Pray, Annal. II. 353. szerint csak 15.000 lett volna a török halottak száma.
Bonfinius id. m. 311. – Pethő id. m. 66. – Szeád-eddin id. m. (Thúrynál I., 133.)
A zsákmánynak és a török fegyvereknek egy részét, nemkülönben Mezid bégnek, fiának és több előkelő töröknek fejét, mint a kivívott fényes diadalnak letagadhatatlan jeleit Hunyadi az akkori szokásnak megfelelően egy nagy kocsira rakatta, melyet 10 ló is alig tudott húzni s aztán Ulászlóhoz és a nála tartózkodó Brankovics szerb fejedelemhez küldte egy elfogott, a szerb fejedelem által is ismert agg török kíséretében, kinek a csata lefolyását kimerítően kellett a fejedelemnek elmondania.*
Bonfinius id. m. V., 311. – Majláth, Geschichte der Magy. II., 209. – Hammer–Purgstall id. m. 347.
A zsákmány megmaradt részéből Hunyadi egy hegyormon emlékoszlopot, Tövisnél pedig monostort emelt a győzelem emlékére.
De nemcsak a határig üldözte Hunyadi megvert ellenfelét, hanem a Vöröstorony szoroson túl is hatolva, és Oláhországban Vlad Drakul vajdát, majd később útját tovább folytatva, Illés és István moldvai vajdákat is, akik eddig a lengyel király fenhatóságát ismerték el, újból a magyar király iránti hódolásra kényszerítette.*
Thúróczy id. m. 37. fej. – Bonfinius id. m. V., 432. – Chalkokondylasz, Stritternél, III/2., 711. – Benkő, Milkovia, II., 349.
){kind=link}