Megjegyzések. Elmélkedések.

Teljes szövegű keresés

Megjegyzések. Elmélkedések.
Az országtanács által Hunyadira rábízott feladat nem annyira nehéz, mint inkább felette kényes volt, miután az immár általánosan királyul elismert László gyámja ellen kellett hadat vezetnie. A helyzet feszélyező volt már a Hunyadinak a hadműveletek mikénti tervezésére vonatkozó direktivákból is eléggé kitünik, amelyek egyébként kétségkívül igen ügyesen voltak kigondolva, mert az azok értelmében választott hadműveleti irány és a vele kapcsolatos hadműveletek tényleg bizonyságot tettek amellett, hogy a magyar nemzet nem saját királya, hanem csak az azt kiadni nem akaró gyám ellen óhajt fegyveres erőszakot alkalmazni. Ennek dokumentálását, illetve az esetleg fennálló kételyek eloszlatását célozva, az osztrák rendekkel illetve Bécscsel felvett érintkezés is, amely azonban nem járt a kívánt sikerrel, habár köztudomású volt, hogy azoknak viszonya Frigyeshez szintén meglehetősen feszültnek, sőt majdnem barátságtalannak volt mondható, amin – ismerve Frigyesnek határozatlan, pénzsóvár, örökké zsémbeskedő, alárendeltjeit lenéző és egyéb sok rossz tulajdonságait – nem is igen csodálkozhatunk. Hogy ennek ellenére ez a két faktor, az osztrák rendek és Bécs, mégis inkább Frigyes, mint a magyarok pártjára állottak, az főleg arra vezethető vissza, hogy az osztrák a magyart – és vice versa sem állott máskép a dolog – már akkori időben sem igen kedvelte, sőt ahol és amikor lehetett, mindig szívesen törtek borsot egymás orra alá. Ezért Hunyadi, amkor látta, hogy Stiria, Karinthia és Krajna egy részének feldulásával célt nem ér, minden nagyobb aggály és lelkiismeretfurdalás nélkül fordította további hadműveleteinek irányát mutató nyilait egyenesen Bécs felé. Ámde ezek a hadműveletek már nem voltak oly erőteljesek és egyöntetűek, mint az előbbiek; azokat már minduntalan a tétovázás, az akarnám is, nem is színezete lengi át s végül Hunyadi anélkül kénytelen a hadjáratot beszüntetni, hogy tulajdonképpeni célját a legkisebb mértékben is elérte volna. A makacs Frigyessel szemben a még oly tetterős, de mindenféle melléktekintetek által befolyásolt és feszélyezett Hunyadi nem tudott zöld ágra vergődni, pedig Frigyes csapatjai még annyi ellenállást sem fejtettek ki, mint az előző hadjáratban a Cilleiek által sorompóba állított hadak s így a Frigyes ellen vezetett hadjárat is legkevésbbé sem a nehéz, komoly hadműveletek, hanem inkább a könnyű, portyázó hadviselés bélyegét viseli magán, mely ha nem is tízmilló arany értékü zsákmányt, de azért mégis bizonyára nem megvetendő anyagi hasznot hozott a konyhára és mindjárt hozzá kell tennünk, hogy ez az akkori felfogás szerint nem volt sem anyagi, sem erkölcsi tekintetben a megvetendő dolog. A seregek által ellepett vidékek és azok lakosságának dúlása, rablása és kifosztása akkori felfogás szerint szinte magától értetődő dolog volt. Ez tehát a legkisebb csorbát sem ejtheti Hunyadi és alárendelt csapatjainak jellemén.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages