b) Drégely eleste; utána több Ipoly menti erősség önként meghódol.
b) Drégely eleste; utána több Ipoly menti erősség önként meghódol.
A Veszprémből visszatért Khadim Ali pasa nyomban tulajdonképpen feladatának végrehajtásához, a hont- és nógrádmegyei erősségek birtokbaejtéséhez fogott hozzá* s elsőnek Drégelynek megvételét tűzte ki legközelebbi hadműveleteinek céljáúl. Drégely akkor igen kis erőd volt. „Akkor, midőn építették – jegyzi meg igen helyesen Acsády* – még senki sem sejthette, hogy egykor még végvár jelentőségére vergődik. Eredeti célja nem volt s nem lehetett ilyen. Nem azért épült, hogy nagyobb számú ellenség ostromát kiállja, hanem azért, hogy mint egy nagy uradalom középpontja belső zavarok, rabló lovagok vagy közönséges haramiák hirtelen támadásai ellen nyujtson oltalmat. Csak a mohácsi vész utáni időkben tette Drégelyt a viszonyok gyászos alakulása fontos katonai positióvá, mely a többi kisebb-nagyobb erődökkel a bányavárosok irányában volt hivatva a romboló török népözönt feltartóztatni. De arra, hogy e célra alkalmassá tegyék, hogy kibővítsék, erősítsék, ekkor sem történt megfelelő intézkedés. Sőt éppen ugyanakkor, amidőn az ellenség már közvetlenül fenyegette, a legelhanyagoltabb állapotba jutott.“ „E régi, az idő, az elemek, a villám által egyaránt megrongált erődben – mondja ugyancsak Acsády egy másik művében* rendesen csak 48–80 főnyi őrség* szokott lenni. Az ostrom alatt sem volt benne sokkal több, legföllebb 150 ember, de mindent pótolt kapitányának, Szondy Györgynek* lelkesedése, buzgalma és önfeláldozása. Már az év elején tudta, hogy a várat ostrom fenyegeti. A királyhoz, a kamarához, a szomszéd urakhoz és főpapokhoz fordult tehát segítségért. A király 40, Selmecbánya 26 fegyverest küldött neki.* De hiányzott az ágyú, puskapor, ólom és más hadiszer, a várfalak pedig nagyon rossz karban voltak. A király utasította a kamarát, hogy a hiányokon segítsen. Történt is valami, de kevés, csak 3-4 kőműves javítgatta a falakat. Szondy mindazáltal eltökélte, hogy a tengernyi ellenséggel szembe fog szállani. Vállalkozása reménytelen volt, mert urak, vármegyék és a német kapitányok készültek ugyan Drégelyt fölmenteni, de megfelelő had összegyűjtéséhez hetek kellettek, a gyönge Drégely ellenben napokig sem tarthatta magát. Nem védői, hanem falai voltak gyöngék s omlottak össze a török ágyúk első lövéseire.“
Lásd a 324. oldalon.
Acsády Ignác, Drégel és hősei, Hadt. Közl. 1887. évf. 39.
Szilágyi–Acsády id. m. V, 322.
A Magyar Nemzeti Múzeumban az esztergomi érseki 1552. évi számadások között (Hadügy. I. csomag. Ordinarii milites in praesidiis Archiepiscopatus Strig. cum suis solutionibus menstruis.) elfekvő jelentésben Drégelyre vonatkozólag ezt olvassuk:
„Sunt in arce
Bombardarii 1
Vigilatores 3
összesen 80
| Equites | 16 |
| Pedites | 60 |
Vigilatores 3
összesen 80
Solventur pro mense
equitibus 48
peditibus 126
lombardariis 8
vigilibus 3
összesen 185 “
equitibus 48
peditibus 126
lombardariis 8
vigilibus 3
összesen 185 “
Az őrség száma tehát a két tiszten kívül 80 főt, a szükséglet pedig havonta 185. évente 2220 forintot tett ki; ehhez hozzáadva (praeterea in sustentationem castellani pro mensa) havonként 200, évente 2400 forintot, összesen 4620 forintot kapunk.
Az egyszerű polgári nem nemes családból származó Szondy családi neve Suho (Szuho) volt s a Szondy nevet ő maga vette fel. (Acsády utóbb id. m. V, 323.)
Ezt a két számot a fenti 80-hoz hozzáadva, 146, vagyis kereken 150 embert kapunk.
Alvárnagy a támadás idején Bekefalvy György lett volna, de ennek szerződését a fölöttes hatóságok nem újították meg, szolgálati viszonyát nem rendezték, amit Bekefalvy ürügyül használt fel arra, hogy a törökök közeledésekor Drégelyből távozzék s magára hagyja Szondyt a védelem vezetésében,* miért is Bekefalvy tisztét Zoltay János hadnagy vette át.
Acsády id. m. 42.
Elhatározásához képest Ali pasa július 5.-én 8–10.000 főre menő hadtestével s számos Budáról hozott ágyúival Drégely alá érkezett és a rákövetkező éjjel a vár körül sáncokat ásatván, azokba 4 nehéz faltörő és 6 tábori ágyút helyezett el, s másnap, azaz július 6.-án nyomban megkezdte a vár lövetését. A kaput védő torony nemsokára összeomlott, többed magával maga alá temetvén Zoltay János hadnagyot, majd rések támadtak a gyenge falakon, úgy hogy az erősség csakhamar rohaméretté vált. Azonban mielőtt a rohamra vonatkozó intézkedéseit kiadta volna a pasa, alighanem július 8, vagy 9.-e folyamán, Márton oroszfalvi papot felküldte a várba Szondyhoz, azt üzenvén neki, hogy eleget tevén a fegyverbecsületnek, adja át szabad elvonulás feltétele mellett az erősséget. Azonban a bátor, vagyonát, életét, mindenét hazájáért minden pillanatban feláldozni kész vitéz várparancsnok szilárdan el volt határozva, hogy vagy megvédi a gondjaira bízott várat, hagy annak romjai alá temetkezik. Ehhez képest, miután a papnak meggyónt, általa két ifjú török foglyot és két énekes apródját Libárdyt és Sebestyént,* mindnyájukat drága ruhákban és pénzzel gazdagon ellátva, azzal a kérelemmel küldte le Ali pasához, hogy nevelje őket vitézekké, magát pedig, ha elesik, temettesse el tisztességesen s mondasson utóbbiakkal éneket sírja felett. Ezek után minden értékes vagyonát, ruháit, fegyvereit, szerszámait a várudvarra hordatván, ott azokat halomra rakatja és sajátkezűleg meggyújtja, majd istállójába megy és ott lovait rendre leszúrja, nehogy azok a haza rombolására törököt hordjanak hátukon. Mindez július 9.-én történt. Majd megtevén végintézkedéseit, az elszántságban és bátorságban hozzá méltó társaival nyugodtan várta a törökök rohamát. Ez rövid, de heves volt. Az óriási túlerővel a várnak nekirontó ellenséget feltartóztatni nem lehetett s a rá következő harcban nemsokára Szondy maga is jobb térdébe lövést kapván, a másikra bukik, de azért lelkesen tovább küzd és harcol, míg végre fején és mellén találva, kiadja nemes lelkét. Levágott fejét Ali pasához vitték, aki azt a törzzsel együtt, ellenségében is a hősies elszántságot nagyra becsülvén, a várral szemben fekvő dombon tisztességesen eltemettette és sírjára nagyrabecsülés jeléül lobogós kopját tűzetett.
Nevüket Ali pasa egy későbbi levele tartotta fenn. (Lásd Borovszky Samu cikkét a Fővárosi Lapok 1891. évi 99. számában.)
Ámde a közelben levő többi erősségek, amelyek ellen Ali pasa ezután fordult, nem követték Drégely magasztos példáját és pedig azon egyszerű oknál fogva, nem, mert hiányzott belőlük a Szondyhoz hasonló rettenthetetlen bátorság felett rendelkező, hazáját önfeláldozóan szerető, igazi lelkes parancsnok, aki szózatával és nemes példaadásával alárendeltjeit is a magáéhoz hasonló magas erkölcsi nivóra emelni képes lett volna. Szécsényből az őrség az ellenség közeledésének hírére gyáván megfutott, magára hagyván Árokháti Lőrinczet, aki aztán alárendeltjei példáját követte. Hollókő, várnagyainak, Zsáky Andrásnak és Imrének viszálykodása folytán, hasonló módon maradt gazdátlanul. Úgyszintén hűtlenül elhagyta őrsége Sághot és Balassa-Gyarmatot is. Buják várában Kérky Márton 5 napig elég jól tartotta magát, de aztán ő is feladta a küzdelmet. Épígy Bussa téglatornyát is egy ideig jól megvédte Terchy Mihály az ellene küldött Arszlán fehérvári bég ellen, aki utóbb ágyúkat volt kénytelen hozatni és a vitéz őrség csak a torony leomlása után adta át a romokat az ellenségnek. Salgó várát a bég csellel vette meg, nagy fenyőtörzset vontatván fel a vár fölött uralkodó meredek hegyre, amit Ságiványi Simon várnagy nagy ágyúnak tartván, az erősséget feladta.* Szandavárát, melyet Horváth Bertalan gyarmati kapitány a mult évben hatalmába ejtett, őrség hiánya miatt már korábban újra visszafoglalták a hatvani bég hadai.*
Rónai Horváth Jenő, Magyar Hadi Krónika, II, 62.
Verancsics id. m. I, 264.
