d) Lala Mohamed nagyvezír elfoglalja Visegrádot és Esztergomot.
d) Lala Mohamed nagyvezír elfoglalja Visegrádot és Esztergomot.
A Bocskay és Lala Mohamed között 1604 őszén létrejött megállapodás nyomán utóbb még szorosabb fegyverbarátság jött létre a két vezető férfiú között* s legutóbb, 1605 július 1-én, Bocskay megbízottai, Korláth István és Kékedy György, valamint Lala Mohamed mint a szultán meghatalmazottja között olynemű megegyezés jött létre, mely szerint az egyezség tartama alatt a törököknek Magyarország semmiféle erősségét, még a Rudolf kezében lévőket sem volt szabad ostrom alá fogni, hanem Bocskay seregeinek támogatásán kívül a nagyvezír főfeladata abban állott volna, hogy Ferdinánd főherceget Stiriában megtámadva és foglalkoztatva, Bocskaynak a Dunántúlon való terjeszkedését illetve annak meghódítását lehetővé tegye. Ezzel ellentétben a nagyvezír szeptember elején mindenekelőtt Visegrádot rohanta meg, s miután azt a vallonok csakhamar hűtlenül átadták neki, Esztergom ostromához fogott hozzá, mely várat tudvalevőleg 10 évvel azelőtt neki kellett, mint Esztergom helyettes parancsnokának, Mátyás főhercegnek átadnia* s most, miután a királyi hadak Basta és Kollonics vezérlete alatt Pozsonyba vonultak, alkalmasnak látta a pillanatot és szinte becsületbeli dolognak tartotta, hogy a kiválóan fontos két várat a szultánnak visszaszerezze.* Mátyás főherceg tudomást szerezvén, hogy Lala Mohamed Esztergom ostromára készül, a vár védőrségének megerősítésére Öttingen Vilmos győri kapitányt rendelte oda német ezredével, aki a Dunán odaérkezve, azzal kezdte meg ottani tevékenységét, hogy a várban volt magyar csapatokat, melyek Esztergomot a mult évben vitézül megvédelmezték a török ellen,* a magyarok iránti bizalmatlanságból a várból kiküldte,* mire azok az őket ért méltatlanság által elkeserítve, Rhédeynek Érsekújvárt ostromló seregéhez csatlakoztak.
Lásd a XIV. rész 169. oldalán.
Illésházy Trencsénben 1605. szept. 25-én kelt levele Bocskayhoz (Majláth, Geschichte der Magyaren, IV, 34.): „Az török az ő álnoksága, szokása és természeti szerint nem jól cselekszik velönk, vitt 40.000 körösztényt el, Esztergomot megszállá, meg is veszi rövid nap. . . Bosnyák Tamást átküldtem vala az vezérhez, eléggé eleibe adattam, hogy nem ez volt az végezés, hogy ő is minket és Magyarországot rontson, hanem hogy az németekre ment volna, és hogy még most is azt cselekedné, de nem akarja semmiképpen . . .”
Lásd a XIV. rész 420–421. oldalán.
Tudvalevőleg ugyanezt tette 1594-ben Győr ostroma előtt Hardegg is a magyarokkal (lásd a XIV. rész 129. oldalán) s nagyon természetes, hogy ez az intézkedés mindkét helyen egyformán megbosszulta magát.
Lala Mohamed augusztus végén zárta körül Esztergomot, s az ostrommunkálatokat nyomban nagy erővel megkezdvén, már szeptember 7-én rohamot kísérelt meg a vár ellen, de sikertelenül. A nagy energiával folytatott ostromnak az lett az eredménye, hogy a törökök szeptember közepén a Tamáshegyi erődöt elfoglalván,* most már a Vizi város ellen fejtettek ki igen nagy erőfeszítéseket, mely ellen 30 ágyút hoztak működésbe. Október 1-én a Viziváros is a törökök kezébe esett s most már a védők a felső várba szorultak. A Viziváros birtokai miatti elkeseredett küzdelemben 1000 német katonájával együtt maga Öttingen is elesett. „Midőn a törökök – írja Rónai Horváth* – másnap a várfalakat aknákkal támadták meg, a német őrség a vár megtarthatása felől kétségbe esve, Dampierret, ki Öttingen után a parancsnokságot átvette, előbb a föladásra szorítani akarták, midőn pedig Dampierre ezt megtagadta, elfogták és a törökökkel az alkudozásokat maguk kezdették meg. Október 3-án Esztergom a gyáva és hűtlen őrség által a töröknek átadatott. A németek egy része a várban maradva, török szolgálatba állott, a többit, mintegy 1000 embert, Dampierre Komáromba vezette. Az őrség később haditörvényszék elé állíttatván, a főbűnösöket kivégezték.*
Lásd az 50. oldalon.
Magyar Hadi Krónika, II, 166.
Az érdekes ítéleteket és azok végrehajtását lásd Orteliusnál, I, 407.
Esztergom megvétele után Lala Mohamed, mint már fentebb említettük, Hasszán boszniai pasát a sereg egy részével Érsekújvár alá küldte, kétségkívül azzal a szándékkal, hogy ezt a fontos várat is magának biztosítsa, azonban Homonnay erélye és Illésházy ügyessége folytán ez a vár nem török, hanem magyar kézbe került.*
Lásd az 52. oldalon.
