4. Báthory 1612. évi hadjárata a brassóiak, illetve Weiss Mihály ellen.

Teljes szövegű keresés

4. Báthory 1612. évi hadjárata a brassóiak, illetve Weiss Mihály ellen.
Amikor Serbán Radul eltávozása után Forgách Zsigmond is odahagyta seregével Erdélyt, Brassóra annál nehezebb napok vártak, mert nemcsak Báthory közeledett feléje Segesvár felől, hanem a Bodzai szoroson át Omer pasa parancsnoksága alatt Báthory segítségére jövő török és tatár hadak is, melyek 1611 szeptember 20-án Prázsmár és még hét más magyar falu felperzselése után a Barcaságon, néhány nappal utóbb pedig Ó-Brassó szomszédságában ütöttek tábort. Szeptember 23-án Báthory is megérkezett a Barcaságra, de Brassó ostromára, talán azért is, mivel ostromágyúik nemigen voltak, egyikük se gondolt. Sőt Báthory kísérletet tett a várossal való kibékülésre, Weiss Mihály pedig mindent megtett, hogy Omer pasát távozásra bírja s miután ezt most már a fejedelem is kívánta, a török és tatár hadak szeptember 25-én elhagyták az országot.* Közvetlen ezután Báthory is elhagyta a Barcaságot és Szebenbe húzódott vissza, de ezt megelőzően Brassó mindhárom külvárosát fölégette. Erre Brassó illetve jobbban mondva annak újonnan megválasztott királybírája, Weiss Mihály, az egész szász nép nevében és képviseletében, török segítségben bízva, még az eddiginél is szívósabb ellenállásra és harcra készült a fejedelem ellen és az ősznek még hátralevő részét, valamint a rákövetkező telet mindkét fél a kikerülhetetlennek látszó döntő mérkőzés alapos előkészítésére használta fel.
Benkner krónikája. – Mikó Ferenc id. m. 214. – Bánffi naplója 255. – Brevis consignatio 248. – Seybriger naplója 259.
Báthory a tokaji megegyezés létrejötte után 1612 január második felében Szebenbe tért vissza s ezután legfőbb feladatául a brassói lázadás elfojtását tekintette. De mielőtt fegyerhez nyult volna, még egyszer hódolatra szólította fel Weiss Mihályt, aki azonban, főleg a bécsi udvar és a török támogatásában bízva, a felhívást kereken visszautasította. Egyidejűleg Weiss Mihály az új oláhországi vajdával Michne Radullal is érintkezésbe lépett, akitől ha nem is segítséget, de legalább engedélyt nyert, hogy a vajdaság területén zsoldosokat toborozhasson.
Közben a brassóiak és a fejedelem pártján álló székelyek között napirenden voltak a kisebb összecsapások, amelyek mindkét hadakozó fél részén jó sok áldozatot követeltek és tetemes kárt okoztak.
Március elején Báthory Szebenből Fogarasra ment át s innen a Barcaság összes községeit felszólította a hozzá való átpártolásra, de azok megmaradtak a brassóiak illetve Weiss Mihály hűségén. Március 23-án Báthory hadával a Barcaság határát átlépve, Feketehalom alá vonult, ahol a székelyek is hozzá csatlakoztak. A fejedelem itt művelt dolgairól Mika Sándor (id. m. 159.) a következőket írja. „Még aznap este megszállotta e Brassóval tartó szász községet. Mint a barcasági szász községek legtöbbjének, úgy Feketehalomnak is, erődítése a falakkal körülvett templomból, az úgynevezett templomkastélyból állott. Ide menekült az egész község lakossága, míg a fejedelem hat ágyúját egészen a falak közelében, azoktól csupán egy kőhajításnyira állította fel. Egész éjjel és a következő napon lövette a falakat, de az ostromlottak kezdetben jól tartották magukat. A toronyban elhelyezkedett brassói katonák* lelőtték az udvari gyalogoknak alkapitányát, s az ostromlók egyik ágyúját is hasznavehetetlenné tették; mindazonáltal a harchoz nem szokott paraszt nép kitartása hamar véget ért. Midőn március 25-én reggel a fejedelem mindnyájok lekaszabolásával fenyegetőzött, ha a kastélyt azonnal fel nem adják, a község vénei alkudozásba bocsátkoztak, s azon igéret mellett, hogy kegyelmet nyernek s összes szabadságaikat megtartják, meghódoltak a fejedelemnek és a kastélyt megnyitották. „A brassói katonák – írja Benkner szenátor kéziratban levő krónikájában – az alkudozásról mit sem tudtak s midőn értesültek, hogy a feketehalmiak meg akarnak hódolni, az égre kérték őket, ne higyjenek (Báthory) Gábornak, ők továbbra is megvédik a kastélyt. Midőn ez mit sem használt, arra kérték a parasztokat, hogy őket is vegyék be a kiegyezésbe, vagy legalább engedjék meg, hogy próbáljanak szerencsét, hátha keresztül vághatnák magukat, de az áruló parasztok egyik kérésüket sem teljesítették.” Valószínűleg a fejedelem feltételül tűzte ki a brassóiak átadását, mert midőn a kastély átadatott és a brassóiak kezébe kerültek, talán hogy Weisst és polgártársait megrettentse, bosszúját a brassói katonákkal kegyetlenül éreztette. Három nap mulva Keresztényfalva határán huszat közülük karóba vonatott, míg a hétfalusi 11 magyar darabontot felakasztatta s azt az egyet, ki a hóhértisztet végezte, hirmondóul Brassóba küldötte.* Hálátlan dolog volna e kegyetlenséget mentegetni akarni. A polgárháború minden időben irgalmatlan volt s nem igen szokott bűnös és ártatlan között különbséget tenni. . . Karóba húzás és felakasztás volt a brassóiak kezébe került székelyek sorsa is, Feketehalom tehát Brassóra nézve elveszett. A fejedelem elszedette a lakosságtól a fegyvereket s a templomkastélyban egy kapitány vezetése alatt 200 főből álló őrséget hagyott hátra.”
Báthory közeledésének hírére ugyanis Weiss Mihály március 11-én 25 embert küldött a feketehalmiak segítségére, majd midőn a fejedelem megérkezéséről biztos híreket kapott, március 23-án még 16 hétfalusi darabontot küldött oda (Stadthannenrechnungen) (városi számadási könyvek) március 11., 23.
Mikó Ferenc id. m. 222., Krauss id. m. és Teutsch, Geschichte der Siebenbürger Sachsen, II, 154. szerint a nyársba húzott brassói katonák tanulók lettek volna, ami Báthory tettét még gyűlöletesebb színben tüntetné fel, de ez nem felel meg a valóságnak.
Március 26-án Báthory Vidombákra ért, mely ellenállás nélkül adta meg magát; épígy Keresztényfalva is március 27-én. Innen a fejedelem Rozsnyó ellen fordult. A Bucsecs és Királykő aljában fekvő városkának erősségét – írja Mika id. m. 162. – nem a temploma, hanem a város fölött magasan emelkedő sziklacsúcson épített várkastély képezte . . . A rozsnyói vár fekvésénél fogva uralkodott a Brassóból Törcsvár felé vezető úton, mely akkoriban a legjobb és legjárhatóbb összeköttetés volt Brassó és a Havasalföld között. Ezért Weiss Mihály mindent elkövetett Rozsnyó megmentésére, mi célból március 30-án 280 embert küldött ki Brassóból, „hogy éjjel a fejedelem táborát megrohanják, de ezek erejükben nem bízva, harc nélkül visszatértek. Szerencsésebb volt egy április 2-ikának éjjelén intézett támadás. A brassóiak 435 főre menő hada a mondott nap éjjelén a Brassóból Rozsnyóra vezető hegyi ösvényeken észrevétlenül megközelítette a fejedelmi hadsereget s azt a sáncot, melyben az ostromlók ágyúi voltak, meglepte. A brassóiak a sáncok fölött őrködő udvari gyalogosok egy csapatját és az udvarhelyszéki gyalogokat szétugrasztották, az ostromlók ágyúit beszögezték, kerekeit elvagdalták s néhány tűzért levágtak. Ennél többre azonban nem mehettek. Erejük gyöngébb volt, hogysem a fejedelem táborát megtámadhatták volna, sőt tőrbeejtéstől tartva, sietve visszavonultak . . . A fejedelem az ostromot tovább folytatta és a rozsnyóiak a fölmentés reményéről most már lemondva, miután ivóvizük nem volt és a bennlevő oláhok is zúgolódtak, április 3-án a várost feladták. Életüket és vagyonukat megtartották, de a várat fejedelmi őrség szállotta meg.”
Rozsnyó eleste után Weiss Mihály a támadást Brassó ellen várta, „de a fejedelem, úgy látszik, nem tartotta többnyire székelyekből álló hadseregét elég erősnek, hogy az ostromra jól elkészült várost közvetlenül megtámadja s Brassó helyett Törcsvár ellen fordult, hogy a brassóiak összeköttetését a Havasalfölddel végkép elvágja . . . Törcsvár úgyszólván minden ellenállás nélkül esett a fejedelem kezébe. A vár őrsége, megrettenve a fejdelem kegyetlen eljárása által, melyet a Feketehalomnál elfogott brassói katonákkal szemben tanusított, nem merte a fejedelem haragját ellenállással ingerelni, hanem még mielőtt az ágyúit felállította volna, alkudozásokba bocsátkozott s április 5-én átadta a várat.*
Mika Sándor id. m. 164.
Törcsvár alól Báthory Brassó elkerülésével április 6-án a sík földön fekvő és csak templomkastély által védett Hermány alá szállott, melynek védelmét Weiss Mihály „50 brassói darabontra bízta s vezérükké egy Cseh János nevű cseh származású festőt,* egy bátor és hadi dolgokban igen jártas férfiút nevezett ki. Ez alkalommal a falusi szászok is harciasabbaknak mutatkoztak… Másfelől a fejedelem táborában hadakozó székelyek a táborozásban kifáradtak s különösen az éhség miatt szenvedve, hazafelé kívánkoztak. Miután a fejedelem ágyúi a falon rést ütöttek és a székelyek rohamra készültek – Krauss id. m. 31. szerint – Cseh János a székelyek elé rakétákkal megrakott kenyereket dobatott. A kiéhezett székelyek nagy örömmel kaptak a kenyerek után, de pórul jártak, mert az elrobbanó rakéták nagy pusztítást vittek közöttük végbe. Négy napi sikertelen ostrom után, miközben lőszere teljesen elfogyott, a fejedelem félbeszakította a hadjáratot s az elfoglalt, valamint a már előbb meghódolt szász községekben székely és hajdú csapatokat hagyva hátra, Szebenbe visszatért”* s egyben Brassó vívásával illetve jobban mondva foglalkoztatásával székely csapatokat bízott meg.
A legtöbb kútfőben csak mint János nevű cseh festő szerepel, aki talán a csehországi Eger-ből származó Weiss Mihálynak atyafia lehetett.
Mikó Ferenc id. m. 222. – Nössner Simon id. m. 68. Bánffi naplója 256., Brevis Consignatio 251. és a Stadthannenrechnungen nyomán Mika Sándor id. m. adja elég kimerítő képét Báthory e hadjáratának.
Ezek szerint Báthory most említett 14 napi hadjárata döntő eredményt nem tudott ugyan felmutatni, de azért az a brassóiakat, akiknek összeköttetéseit úgy észak, mint dél felé elvágta, mégis felette kellemetlen helyzetbe hozta. Hogy legalább a Havasalfölddel való összeköttetés újból helyreállíttasék, április 27-én Gyéres Jakab kapitány 115 emberrel azzal az utasítással küldetett a hegyeken át Törcsvár ellen, „hogy ott valamit próbáljon” s ha lehet, a várat meglepetéssel hatalmába ejtse. A kísérlet azonban nem sikerült s utána a székelyek és a hajdúk az ostromzárat Brassó körül még szűkebbre vonták. Ilyenformán Weiss Mihály most már csak idegen segítségtől várhatta a viszonyok kedvező fordulatát, mire nézve már jó előre megtette a szükséges intézkedéseket. De viszont Báthory is minden tőle telhetőt elkövetett, hogy ellenfelének ezt az igyekezetét lehetőleg kontrakarírozza. E célból már 1611 végén Giczy Andrást* Konstantinápolyba küldte. Giczy mint egy magyarországi nemes család sarja, a Mágocsi család szolgálatába lépett, ahol értékes szolgálatai jutalmául Munkács vára kapitányává nevezték ki. De mint ilyen nem tudta magát megbecsülni; mindenféle zsaroláson és kegyetlenkedésen kívül még egy kanonokot is megölt, amiért menekülnie kellett, Erdélybe szökött s hizelgéseivel csakhamar Báthory kegyébe férkőzött.*
Szilágyi id. m. 161. old. Géczy-nek mondja, Giczy magát rendesen Giczy-nek írta.
Bojthi id. m. 294.
Giczy jelleméről és konstantinápolyi tevékenységéről Mika Sándor id. m. 168. old. a következőket írja: „Főfeladata volt a portát Báthory diadalairól Forgách és Serbán Radul fölött értesíteni s ajándékok által a diván tagjait Báthory iránt továbbra is kedvező hangulatban tartani. De Giczy jótevőjének, a fejedelemnek bizalmával a leggaládabbul visszaélt. Ez az ember egy közönséges kalandor volt, mint sok más hajdúkapitány e korban, e zsoldosvezérek jellemének minden árnyoldalával, minden nemesebb érzelem és magasabb törekvés nélkül. Hűségről és hazaszeretetről fogalma sem volt; kész volt pénzért bárkinek szolgálatába állani, s ép úgy kész volt pénzért bárkit megcsalni, ha önző érdeke, tetteinek egyedüli rúgója úgy kívánta.” Alaposan ismerte az erdélyi és a török viszonyokat s Konstantinápolyban oly összeköttetéseket szerzett, melyeknek segítségével Báthoryt megbuktatni s magának a fejedelemséget megszerezni reményelte . . . odaérkezve, összeköttetésbe lépett Starzer Mihállyal, Mátyásnak portai ügyvivőjével, és egy renegáttal, Mehemed agával, Márkházi Pálnak fiával, egy ép oly lelkiismeretlen, kincsvágyó kalandorral, minő Giczy volt . . .* Utóbbi összeköttetésben állott Weiss Mihállyal, ki bizonyára nem mulasztotta el őt lekenyerezni . . . Starzer, ki Báthory megbuktatására mindent elkövetett, Giczy törekvését a leghathatósabban támogatta. A barátság ugyanis a bécsi udvar és az erdélyi fejedelem között soha sem volt őszinte. Báthory nem felejtette el, minő veszedelmet hozott volt rá Forgách támadása s bár látszólag azután kibékült, csak a kedvező alkalomra várt, hogy Bocskay napjait megújítva, az osztrák ház hatalmát Magyarországon megtörje.” A portánál tehát azzal az ajánlattal lépett föl, hogy ha elengedik évi adóját és 40.000 aranyat kölcsönöznek neki s ha melléje rendelik a havasalföldi és moldvai vajdákat 4000 lovassal, a temesvári és egri basákat, a gyulai és szolnoki bégeket, akkor ő 30.000 hajdúval Magyarországra tör, amelynek egész területéről a németeket kiszorítja és Erdély területét egészen a Dunáig és Pozsonyig terjeszti ki.* „Bécsben mindezt jól tudták, – írja folytatólag Mika – éppen a törököktől, kik között jó pénzért mindig akadt eladója az ily statustitkoknak s viszont mindent elkövettek, hogy a fejedelem hitelét a portánál megrontsák, ha lehet, letételét keresztül vigyék. Május 4-én Starzer e célra Mehemed agával írásbeli egyezségre is lépett, mely szerint utóbbi kötelezte magát, hogy közreműködik Báthory megbuktatásában, viszont Starzer az udvar nevében 12.000 tallér jutalmat helyezett neki kilátásba.* Ez összeköttetések segítségével lépett föl Giczy a fejedelem ellen,” akit a brassóiak által kiállított okmányban foglalt sérelmek alapján az egész ország nevében bevádolt zsarnoksága miatt, sőt egyenesen azzal vádolta Báthoryt, hogy elszakadt a portától és hogy szövetségre lépett a magyar királlyal és a magyar rendekkel a szultán ellen.* Mindezek alapján a komplottisták arra kérték a szultánt, vegye Erdélyt oltalmába s adjon nekik segítséget annak megmentésére, vagyis Báthory megbuktatására.* A megkezdett tárgyalásoknak az lett az eredménye, hogy Giczy a fejedelemség elnyerése esetén arra kötelezte magát, hogy évi 15.000 arany adónak pontos befizetésén felül átadja Lippát és Jenőt a hozzájuk tartozó kastélyokkal, városokkal és falukkal, mire a szultán kiadta Giczynek az erdélyi rendekhez intézett felhívását, amelyben felszólítja őket, hogy új fejedelmet válasszanak.
Hogy Mehemed agának mily nagy befolyása lehetett Konstantinápolyban, az kitűnik Angyal Dávid (id. m. VI. 104.) következő szavaiból: „Gyürcsi Mehemet kajmakámnak most nagy kedve volt a hűtlen vazallusok buktatására. Serbán Radult már elintézte, 1612 eleljén Tomsa Istvánt tette moldvai vajdává Konstantin helyébe. E sikerektől felbátorítva Giczyt akarta ültetni Báthory trónjára.”
Hammer-Purgstall id. m. II. 748.
Szilágyi Sándor, Erdélyi Országgyűlési emlékek, VI. 217.
Báthory levele Thurzó nádorhoz. Szilágyi id. m. 233.
Rozsnyai Dávid, Történeti maradványai (Mon. Hung. Hist. I, VIII, 51.) – Hurmuzaki id. m. Supplement, I, 147.
Mialatt mindezek Konstantinápolyban történtek, Báthory a május 15-én Szebenbe összegyűlt rendek ajánlatára és Thurzó nádor tanácsára még egyszer próbát tett a brassóiakkal való kiegyezésre. Ámde Weiss Mihály, aki május 30-án már megkapta a hírt a szultán döntéséről, és hogy Giczy már útban van a török segítséggel, Báthory felszólítását az egész szász nép nevében ridegen visszautasította.
Giczy június 15-én érkezett Tirgovistba, de ott Michne Radul részéről nem valami kedvező fogadtatásban részesült. A vajda ugyanis mind Giczyvel, mind Weiss Mihállyal szemben kétszínű szerepet játszott. Utóbbinak megengedte ugyan országában a toborzást, de ugyanekkor Báthoryt is értesítette a szultán haragjáról s megigérte neki, hogy közbeveti magát ennek a haragnak a lecsillapítására.* Giczy Konstantinápolyból csak néhány törököt hozott magával s azonkívül a szultán Radulhoz intézett ama parancsát, hogy hadait a fejedelemjelölt beiktatására rendelkezésére bocsássa. Ámde Radul nem sietett a parancsot teljesíteni, a csapatok kiállítását egyik napról a másikra halasztotta. Végre július 17-én a vajda a portától vett újabb parancsra 1500 ember kíséretében útnak eresztette Giczyt, akinek ezenkívül mindössze 30 magyar katonája volt Nagy Jakab vezetése alatt és néhány török katonája, mely csapatokkal július 21-én nagy örömrivalgások között tartotta bevonulását Brassóba.* De a nagy öröm nem sokáig tartott, mert az oláh had hamarosan dúlni, fosztogatni kezdett, mintha ellenséges földön lett volna. A brassói tanács, hogy a garázdálkodásnak véget vessen, elhatározta, hogy zsoldjába veszi a rakoncátlan oláhokat és 1380 forintot mindjárt ki is fizetett nekik zsold fejében.* Csak ezt várta a csürhe had s alig hogy a pénzt kézhez vette, július 24-én, talán a vajdától kapott utasítás értelmében, ott hagyva csapot-papot, ugyanazon az úton, amelyen jöttek, visszamentek hazájukba.* Ez persze nagy kiábrándulást okozott a brassóiaknál, Weiss Mihálynál és Giczynél egyaránt, mert az oláhok eltávozása után Brassóban mindössze mintegy 800 főnyi had maradt, mellyel nagyobbszabású, Báthory megbuktatását célzó hadműveletekre gondolni sem lehetett. Még egy reménye volt Giczynek, aki még tirgovisti időzése alatt összeköttetésbe lépett Nagy Andrással és sikerült is neki a hajdúkapitányt a maga részére megnyerni. Nagy András az év elején még maga aspirált az erdélyi fejedelemségre, most azonban meghódolt Giczynek, akit azzal biztatott, hogy megöli Báthoryt. Az erről szóló levél véletlenül a fejedelem kezébe került, aki röviden végzett az élete ellen törővel, mert augusztus 23-án minden nagyobb teketória nélkül fejét vétette a hajdúvezérnek.*
Történelmi Tár, 1879. évf. 36.
Bánffi id. m. 258. – Nössner id. m. 70 és a Brevis Consignatio 257. old. tévesen 2000 embert említenek.
Stadthannenrechnungen 1612. júl. 20-ikáról.
Nössner id. m. 71. – Brevis Consignatio 257. –Bánffi id. m. 258.
Szilágyi, Erd. Orsz. Eml. VI, 65. – Szabó Károly cikke, Történelmi Tár, 1880. évf. 793. – Komáromy András, Rhédei Ferenc, (Hadt. Közl. 1894. évf.)
Közben a portán is megváltozott a hangulat, mert a budai pasa megüzente, hogy Giczynek nincsen pártja Erdélyben s így a Perzsiából az ottani béke megkötése után visszatérő Naszuf nagyvezír megtiltotta a fejedelemjelölt további támogatását.* E kedvezőtlen hangulat megváltoztatása céljából Weiss és Giczy július 30-án Mehemed bég vezetése alatt újabb követséget menesztettek Konstantinápolyba, hogy az egyrészt az oláh vajda katonáinak megszökése miatt panaszt emeljen s másrészt a portán újabb hathatós segítséget sürgessen. De Naszuf nagyvezír időközben a budai pasa jelentései nyomán a kulisszatitkokba is még mélyebb bepillantást nyervén, bár nem érzett vonzalmat Báthory iránt, kit a portán általában „Delikiral”-nak, azaz bolondkirálynak neveztek,* a kért segítséget megtagadta, „sőt a követség vezére, Mehemed bég ellen a Starzer-rel kötött egyezség miatt annyira felingerült, hogy ez alig tudta életét megmenteni, s csak nagy bajjal menekülhetett Brassóba.*
Hurmuzaki, id. m. IV/2, 339.
Hammer-Purgstall id. m. II, 749.
Mika id. m. 188.
A követségnek Konstantinápolyban járta alatt itthon a kisebb portyázások és hadakozások egész sora játszódott le egyrészt a szászok, másrészt a Báthory pártján álló hajdúk és székelyek között. Így többek között augusztus 5-én a hermányi brassói zsoldosok parancsnoka, a fentebb említett Cseh János festő, mintegy 20 emberrel Botfalvát támadta meg meglepően és sikerült is azt elfoglalnia. A székelyek augusztus 13-án éjjel Némethy Gergely udvarszéki kapitány vezetése alatt a templomkastélyt vissza akarták foglalni, de a cseh festő rakétával visszaverte az ostromlókat, kik tetemes veszteséget szenvedtek és maga Némethy is súlyos sebet kapott, melybe utóbb belehalt. „Még az ostrom előtt, augusztus12-én, a brassói oláh és rác zsoldosok, számszerint 250-en, megrohanták háromszéket s gazdag zsákmányt harácsoltak össze; de midőn visszatértek, Prázsmárnál a székelyek és a hajdúk útjokat állották, s nemcsak a zsákmányt szedték el tőlük, hanem mintegy 74-et közülük részint levágtak, részint foglyul ejtettek.”
Augusztus 22-én a székelyek és a hajdúk Brassó két külvárosát, Ó-Brassót és Bolgárszeget támadták meg, de az utóbbi helyen a városból kitörő őrségtől igen érzékeny veszteséget szenvedtek; mintegy százan elestek, 90-en pedig fogságba kerültek. Néhány nappal később a feketehalmi erődöt foglalták vissza a brassóiak. Arra a hírre, hogy az ottani őrség hanyagul teljesíti kötelességét, Weiss augusztus 28-án 120 embert küldött ki, hogy az erődöt meglepjék. Ezek éjjel a faluban elrejtőztek s mikor másnap az erőd parancsnoka, Szigethy István, néhány emberével Vidombákra lovagolt, a brassóiak az őrizetlen kapun át az erődbe rohantak, melynek őrségéből néhányat levágva, a többit megadásra kényszerítették.
Szeptember elején arra a hírre, hogy Báthoryt zsoldosai, miután azokat nem fizette, elhagyták, a brassóiak még tevékenyebbé váltak. Szeptember 12-én Giczy a Háromszékbe tört be s Ilyefalvánál szétverte a székely tábort. Ez alkalommal a székely hadak vezérei, Szilasy és Bérdy, lovaikat elvesztvén alig tudtak az ilyefalvi templomkastély falai mögé menekülni. A brassóiak a templomkastélyt ostrom alá akarták venni, de Giczy erre erejét nem tartván elegendőnek, megelégedett a kivívott győzelemmel és zsákmánnyal bőven megrakodva visszatért Brassóba.*
Weiss id. m. 221. – Benkner kézirati krónikája, 235. – Brevis Consignatio, 259. – Bánffy naplója, 259. – Hegyes naplója, 271. – Stadthannenrechnungen 1612. július–szeptember hóról. – Mika, id. m. 190.
Szeptember 25-én Weiss Mihály azt az örvendetes hírt vette, hogy megbízottainak sikerült Michne Radul havasalföldi vajdával véd- és dacszövetséget kötniök. „A havasalföldi vajdával megkötött véd- és dacszövetség – írja Mika id. m. 194. – Weiss politikájának fényes diadala volt, habár úgy látszik, hogy a kétszínű Radul a szövetségi szerződés által rárótt kötelezettségeket éppen komolyan nem vette. Mindazonáltal a brassói bíró meg volt győződve, hogy egy második Serbán Radult talált benne s azt hitte, hogy most már megérkezett a kedvező alkalom a döntő hadjárat megkezdésére. Minden körülmény erre ösztönözte őt. Már tudta, hogy Bethlen Gábor is elhagyta a fejedelem ügyét; maga Bethlen értesítette őt erről . . . A székelyek kevés ellenállást fejtettek ki; a hajdúk már eltávoztak; ellenben a város zsoldosainak száma a Havasalföldről toborzott csapatokkal mindennap gyarapodott, Radul vajdára a kötött szerződés értelmében biztosan számított, s meg volt győződve, hogy végre is a porta saját érdekében föllép Báthory ellen. Számítása e részben a bekövetkezett események által igazoltatott; de Weiss nem akarta bevárni, míg a porta cselekvésre szánja el magát. Bízott Giczy hadvezéri tehetségében, a város haderejében s remélte, hogy az első győzelem a szászokat nyílt fölkelésre, a székelyeket a fejedelem ügyének elhagyására fogja bírni. A város nehéz anyagi viszonyai tették őt türelmetlenné. A második évben folytatott háború kiapasztotta a város jövedelmi forrásait ... Weissnek tehát nagyon is fontos oka volt a döntő hadjárat megkezdését siettetni, vagy legalább is a harc színterét a két évi háborúban teljesen kimerült Barcaságról a Székelyföldre tenni át.”
Szeptember 25-én Weiss és Giczy 600 zsoldossal és egy pár ágyúval Földvár ostromára indultak. Egész éjjel lövöldözték a várost, de aztán valami zajtól megijedtek s eredmény nélkül visszatértek. Október elején, mintegy 50 törökön és tatáron kívül 600 zsoldos lovas érkezett a Havasalföldről Brassóba. Most már Weiss elérkezettnek látta az időt, hogy a székelyekre ráijesszen, hogy ezáltal őket Báthorytól elvonja s hogy egyidejűleg a fölkelést az egész országra kiterjesztve, a fejedelemjelöltet, Giczyt, Gyulafehérvárra vigye. E célból csapatait s 40 önként hozzájuk csatlakozott tanulót a Giczy-címerrel ellátott lobogókkal látta el s aztán október 8-án „nagy pompával, mintha nem is háborúba, hanem menyekzőre mennének”, vonultak ki Brassóból. Pedig erre az örömre és bizakodó hangulatra semmi ok sem volt, mert a kivonuló haderő, mint Mika írja id. m. 197. old., „gyülevész hadsereg volt oláh, rác, magyar, török és tatár zsoldosokból összeállítva, kiket a Weiss által képviselt ügyhöz semmi érdek nem kötött . . . Igazi elszántság és lelkesedés csak ama pár száz városi polgárban volt található, kiket Weiss a hadjáratra magával vitt; katonai tapasztalat, vitézséggel párosulva, csupán ama pár száz lovasban, kik Nemes Balázs, Horváth György és Kálnoki János székely kapitányok vezérlete alatt Giczy körül csoportosultak. Az egész, a nagy céllal különben arányban semmiképpen nem álló hadsereg létszáma körülbelül 3000 emberből állott 6 ágyúval, köztük a híres brassói nagy ágyúval.” Első célul a Háromszék meghódoltatását tűzték ki s a megállapított terv szerint a Barcasággal szomszédos székely falvakat rohanták meg, azokban, Giczy nagy bosszúságára, iszonyú rablást és pusztítást véghez vivén. A garázda had nem sok ellenállással találkozott. „A nyilt községekből a nép menekült északra a Csík felé, csupán az uzoni és ilyefalvi megerősített templomkastélyok dacoltak egy pár napig. Úgy látszott, hogy minden jól megy. Földvárt is elhagyta a fejedelmi őrség s azt a brassóiak akadály nélkül megszállották, a háromszéki székelyek pedig hódolatot igértek. Közben azonban a fejedelemi hadak is gyülekeztek. A székelyek által értesítve, Báthory a kék udvari gyalogokat Allia Farkas alatt Földvár felé küldötte, hol ez a Török István alatt kivonult csíki és marosszéki székelyekkel s Mocsonyi és Folti hajdúkapitányok csapataival egyesült. Magyar források az egész hadsereget 1200 lovasra teszik,* de úgy látszik a gyalogokat nem számítva, nevezetesen pedig a székelyeket, kik pedig kétségtelenül részt vettek az ütközetben. – Weiss és Giczy október 14-én értesültek a fejedelem hadseregének megérkezéséről s e hírre azonnal az Olt jobb partján Földvárral szemben Hidvégre vonultak. Giczy megpillantva az Olt bal partján táborozó hajdúkat és székelyeket, rögtön belátta, hogy nyilt ütközetbe bocsátkozni részben megbízhatatlan, részben gyakorlatlan hadseregükkel nem eszélyes, s azt tanácsolta, hogy vonuljanak vissza Brassóba, vagy valamelyik szász község, Hermány vagy Feketehalom templomkastélyába. De Weiss nem engedett. Az eddig kivívott sikerek megszédítették és sértette büszkeségét az a gondolat, hogy ily nagy előkészületek után ütközet nélkül ismét Brassó falai közé meneküljenek s így az ütközet elfogadása elhatároztatott. Ehhez képest átszállították az egész hadsereget az Olton s a Földvár alatt Brassó felé elterülő síkon csatarendbe állították; még pedig a csapatok egy negyedét a jobb szárnyra Mocsonyi, másik negyedét a bal szárnyra Folti alatt, 600 lovas pedig Török parancsnoksága alatt a középen állott fel. Október 16-án délelőtt folyt le az ütközet, mely amint azt Giczy előre látta, a brassóiak óriási vereségével végződött. A fejedelmi hadak első rohama néhány pillanat alatt eldöntötte a csata sorsát. Az oláh és rác zsoldosok – a brassóiak hite szerint – úgyszólván kardcsapás nélkül megfutottak s futásuk zavarba hozta a többi csapatokat is. Hiába kísérelték meg Giczy és Weiss a csatarendet fenntartani; pánik, rémület szállotta meg az egész hadsereget s mindenki elhányva fegyverét, futott amerre tudott. Most már Giczy és Weiss is kénytelenek voltak menekülésre gondolni. Magyar csapata által környezve és védve, Giczy elérte Brassót, de Weiss magára maradt. Midőn látta, hogy minden veszve van, egyetlen szolgája kíséretében Brassó felé vágtatott. Nem sokáig ment. A Barca vízénél lova kidőlt; egy Tunyogi Gergely nevű hajdú utolérte s rövid küzdelem után leterítette. Fejét levágták s Szebenbe küldötték a fejedelemhez, ki azt a piacon nyársra vonatta. Három napig állott ott, mígnem október 22-én egy rendkívül heves vihar után eltűnt. Testét a brassóiak a csata után felkerestették . . . s a városba szállíttatva eltemették. – Roppant nagy volt a brassóiak vesztesége. Hadseregük fele elesett vagy fogságba került. Az elesettek között volt a 40 tanuló is, kik a Földvár előtti mély úton, hol felállítva voltak, úgyszólván minden védekezés nélkül vágattak le a székelyek által. Midőn a székelyeket megpillantották, harcias lelkesedésük azonnal eltűnt s rémületükben így kiáltottak fel: „Cantemus, forte non desecabunt.”* A tanulók sírdombját még most is „Studentenhügel”-nek nevezik.*
Bojthi id. m. 320. – Mikó folytatója, Biró 230.
„Énekeljünk, talán nem vágnak le.”
Bekner kézirati naplója 236. – Brevis Consignatio 263. – Bánffi id. m. 260. – Nössner id. m. 72. – Borsos Tamás id. m. 42. – Segesvári Bálint id. m. 180. – Krauss id. m. 33. – Bojthi id. m. 320. – Mikó folytatója Biró 229. – TartlerTrausch id. m. 257.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages