b.) Zrínyi Miklós 1664. évi téli hadjárata.

Teljes szövegű keresés

b.) Zrínyi Miklós 1664. évi téli hadjárata.
Az udvari haditanács felhatalmazása folytán* Zrínyi Miklós a téli hadjáratra szánt erőknek Zrínyi-Újvárban való összpontosítását határozta el, ahova Hohenlohe 6.000 gyalogosból és 1.000 lovasból álló seregcsoportja Pettauból 1664 január közepén elindulván, 20-án oda meg is érkezett. Ezenkívül több magyar úr, Batthyány Ádám, Eszterházy Pál, Nádasdy Ferenc országbíró, Sennyey István veszprémi püspök, Erdődy Miklós, Draskovich János, Kéry Ferenc és Czobor Ádám grófok, Sennyey Albert, Lippay János és György, Serényi András és Eszterházy János csatlakoztak Zrínyihez, akinek hada immár 8.000 magyarból, 5.000 horvátból, 10.000 birodalmi és 3.000 császári németből, vagyis összesen 26.000 harcosból, továbbá 12 tábori ágyúból és 1 mozsárból állott.
Lásd 223. oldalon.
Január 21-én a sereg Berzence alá érkezett, melynek török őrsége 23-án szabad elvonulás feltétele mellett átadta a várat, melynek alaprajzát a XVI/11. számú melléklet mutatja. A megállapodás értelmében 11 aga vezetése mellett 837 egyén, köztük 400 fegyveres török és 100 tatár hagyta el a várat, amelyben 5 ágyú és 1 mozsár maradt vissza.* A következő napon Zrínyi Babocsa alá vonult,* mely január 25-én szintén megadta magát, de 1.083 főből álló őrsége csak fegyvereinek visszahagyásával távozhatott el. Barcsig kíséretet rendeltek melléje, mely a törökök által elhagyott erődöt felgyújtotta és a benne talált 4 ágyút magával vitte. Babocsán 16 különböző kaliberü ágyú* és sok élelmi és hadiszer került a győzők kezébe. Mindkét kézrekerült erősségben Zrínyi megfelelő őrséget hagyott vissza.
Az elvonulás alkalmával egy érdekes epizód játszódott le, melyet Hammer-Purgstall id. m. III, 546. old. Ortelius rediv. II, 298. nyomán következőleg ad elő: „Sobald die Frey-Heyducken und Husaren benannte Tartarn ersehen, fielen sie über dieselben her; Zrínyi trieb sie mit Säbelhieben ab; ein ungarischer Ziegeuner hätte ihn selbst zusammengehauen, wenn denselben nicht ein Bedienter des Grafen Hohenlohe niedergeschossen hätte.” Egy egykorú magyar leírás szerint kissé másképpen játszódott le a dolog (Berkeszi István közlése, melyre ismételten hivatkozunk majd): „Mikor immáron 800 török jött volna ki a várbúl, az tatárok is, kik száz egynéhányan valának, kezdik kijönni. Megesmervén az magyarok az tatárokat, azt állétván, hogy nem foglaltatnak az accordjában, kezdének mindjárt rajta menni. Látván bán uram (Zrínyi), hogy hüte ellen volna az mit cselekszenek az katonák, mezételen hegyes tőrrel kezdi az katonákat hátra verni, és esék itt 6 tatár, és az úr keze miatt két vitéz hajdú. Látván az társaság, hogy az úr mezételen hegyestőrrel nyargalózik, egy tatár pallost rányta, és ha Hohenlő báttya hátban nem lőtte volna, magának köllettet volna az úrnak defendálni magát.”
Egykorú képét a XVI/12. számú melléklet mutatja.
Berkeszi egykorú névtelenje szerint (Századok, 1886, 254.): „26 taraczk és derékágyúk.”
Babócsáról a sereg szigetvár felé indult el, de ostromszerei nem lévén, nem azzal a szándékkal, hogy ezt az erős várat is megvegye, hanem az ottani török őrséggel néhány lövést váltva, Turbék-Szolimán* felé vette útját. Ez a templomerőd, melynek alaprajza a XVI/11. számú mellékleten látható, híres török búcsújáró hely volt, hova Ázsiából is sűrűn jöttek zarándokok, mert ott őrizték díszes márványsírban Nagy Szulejmán szultán földi maradványainak egy részét, a szívet és beleket. A szép kápolnaformára épített hely őrsége egy darabig ellenállt, de csakhamar belátván helyzete reménytelenségét, otthagyta a gondjaira bízott ereklyét és futva elmenekült, mire az ostromlók a síremléket és az erődöt szétrombolták.*
Turbék sírhelyet jelent. Hammer-Purgstall id. m. III, 546: „Turbek, ist das verstümmelte türkische Turbe, d. i. Grabmahl.”
Berkeszi névtelenje szerint: Intendálták itten, Szulimánt kiásni, de az úr (Zrínyi) nem engedte, mondván Alexanderként: Non venimus contra mortuos, sed vivos.”
Ezek után a sereg Pécsnek vette útját. „Ezt a híres várost – írja Acsády id. m. VII, 185. old. – melynek egész vidéke a fejlett polgárosodás és anyagi jólét benyomását tette, akarta Zrínyi megvenni. A város gyönyörű szőlők és gyümölcsösök közepette olyan nagy és népes volt, hogy egykorúak szerint nagyobbnak látszott Bécsnél. A házak számát 6-7.000-re tették. Volt benne 16 mecset, veres rézzel, ólommal, vagy más érclemezzel fedve. De különösen kettő tűnt ki építésének szépségével; a város nevezetességei közé tartozott két igen-igen szép fürdője márványpadolatával, érckútjaival és kristályablakaival. Az utcákat pompás kutak, költséges épületek díszítették. A várost jó erős fal övezte,* a régi négytornyú székesegyházat pedig a török külön várrá alakította át, melyet hatalmas fal és árok választott el a várostól.* Ez erős, népes, gazdag helyet igyekezett Zrínyi rajtaütéssel megvenni. Január 27-én érkezett Pellérdre, másnap pedig Pécs alá, melyet a németek nyomban megrohantak s előbb a külvárosokat, január 29-én meg a belvárost is bevették. A rajtaütés csak részben sikerült tehát, mert a vár török kézen maradt.* De megbecsülhetetlen zsákmány, készpénz, arany, ezüst, mindenféle árucikk, kivált eleség és sok ezer hordó bor* került a győztesek kezébe. Zrínyi Hohenlohet és hadait a vár ostromára hagyva maga 5.000 lovassal az eszéki híd ellen indult s január 31-én megvette a hídfő védelmére épült dárdai erődöt. A török ekkor már értesült Zrínyi azon szándékáról, hogy fel akarja az eszéki hidat égetni, ez a híd, a hídépítészet egyik remeke s a török betörések főkapuja, a szemtanu Eszterházy Pál szerint 12 láb széles és 8.353 láb hosszú volt. A másik szemtanú, Draskovics, szélességét 16 lépésre, hosszúságát egy mérföldre teszi,* s azt mondja, hogy „szép sima tölgyfából, mintha meggyalulták volna”.* A nagyvezír Belgrádból idejében intézkedett, hogy Zrínyit megakadályozzák, sőt maga sietett a Szerémségbe. De Zrínyi gyorsan dolgozott s az eszéki török folytonos lövöldözése dacára megoldotta feladatát. Február 1-én hozzáfogott a híd felgyujtásához s két napi nehéz munkában a rombolás csakugyan sikerült.* Csapatai Dárdán kívül porrá tették Baranyavárt s feldúlták az egész vidéket sok virágzó községével, melyek évtizedek óta nem láttak ellenséget. Ekképen célját elérve, minthogy Eszék vára ellen, melynek segítségére a nagyvezír, tetemes haddal közelgett, különben sem tervezett támadást, február 4-én visszaindult Pécsre.”
Ezzel ellentétben Rintelen id. m. I, 255. old. azt mondja: „Am 29. Jänner wurde die Stadt, die nur mit einer verfallenen Mauer umgeben war, erstürmt.”
A város egykorú képét a XVI/13. számú melléklet mutatja.
Ortelius revidivus, II, 300. oldal szerint a megrohanás nem azonnal, hanem az összes erőknek a külvárosok előtt történt felfejlődése után tervszerűen hajtatott végre. És pedig felvonult január 28-án: báró Puchard német csoportja, „an dem Eisen Thor, auff der Seite gegen dem Gebirge; Zrínyi Miklósnak magyar, német és horvát csapatokból álló csoportja, „in obgedachter Vorstadt”, mi alatt valószínűleg a XVI/13. számú mellékleten csak „Vorstadt” jelzéssel megjelölt külváros értendő; Sárkány vice generális 10 huszár századból álló csoportja a siklósi külvárosban s végül Babach ezredes csoportja a szigeti külvárosban. A támadást félórával napfölkelte előtt adott jelre kellett megkezdeni, még pedig minden csoportnál a gyalogság és lovasság felével, ott, ahol a fal elég alacsony volt, előkészített létrák segítségével, ahol pedig azt cölöpzet is védte, előbb ezt kellett eltávolítani. Magának a támadásnak lefolyásáról Ortelius ezeket írja: „Der Angriff wurde allerseits der Gestalt mannlich und glückhaft verrichtet, dass man in kurtzer Zeit an allen Orthen in die Statt eingedrungen; der Feind, der die Flucht nach dem Schloss zu genommen, wurde so auff den Gassen und Thürmen sich annoch wehren wollen… theilis niedergemacht, theils aber gefangen.”
Ez volt egyik legfőbb oka, hogy egyúttal a várat elfoglalni nem sikerült, mert Ortelius redivivus II, 301. szerint „Der grosse Ueberfluss des Weins, dessen sich die abgematt und halb erfrorne Knechte zu Erquick – und Erwärmung gleich Anfangs in etwas zu viel bedienet… hat verhindert, dass man damals noch gleich in der Hitze den Feind… nicht bis an das Schloss verfolgen, und vielleicht sich damals dessen bemächtigen können.” – Berkeszi egykorú névtelenje azt írja: „itt két nap valánk együtt az várost és részegeskedtünk elannyira, hogy ha az ellenség kiüttet volna az várbul, sok száz németet vághatott volna, mert mint az disznók úgy hevertek részegen az utszákon, de bán uram (Zrínyi) az magyarokat kemény fenyegetésekkel abstineálta az mód nélkül való securitástól.”
Hammer-Purgstall id. m. III, 547. old. Ortelius redivivus II, 302. nyomán a híd hosszát 8.565 lépésre, szélességét pedig 17 lépésre teszi.
Ezzel ellentétben Pauler Gyula Zrinyi Miklós és Montecuccoli Raymond című értekezésében (Budapesti Szemle 1867, 24.) azt mondja, hogy Zrínyi „értelmetlen emberek beszédei szerint az eszéki hídban valami remekművet égetett fel, holott az csak egy rőzséből és földből készült hosszú töltés volt, mely esős időben megszakadozván, hidacskákkal kapcsoltatott össze.”
Berkeszi névtelenje erről így ír: „Azon nap az híd előtt levő Dárda várát megvevénk, és a benne valókat levágánk, másnap (febr. 1-én) szívvel lélekkel az híd égetséhez kezdénk, Erat opus regium et generosum, qui non vidit, ipsi fore incredibile; két tonna aranyra becsüllette az török, hossza egy mélyföld, szélessége, ha meg kellett szorulni, négy szekér elmehetett, de három nyargalást; minden fája tölgyfa, és úgy össze eresztve volt, hogy az pénzt megolvashatták volna rajta. Mindvégiglen karfái és lámpások feltéve. Elgondolhatja Kegyelmed nagy voltát, hogy annyi – két nap és két éjjel – nép, az mellyékről az híd alá mind csak nádat hordott és megrakván az alját náddal, az isten szelet támaszta, neki gyújtják, mind porrá ége nagy sebességgel.” – Eszterházy Pál, Mars Hungaricusában ezeket írja (Bubics id. m. 50.): „Két teljes napon és két teljes éjen át folyton szítottuk a tüzet, és végre sikerült a hidat elhamvasztanunk. Irtózatos látvány volt főkép éjjel ezen sok ezer láb hosszú alkotmány égése. Segítségünkre volt e munkában az is, hogy a víz keményre vala fagyva, s így megbirta katonáink terhét, midőn a híd alatt és mellett a sok nádat összehalmozták. Csodálatra méltó kegye volt Istennek az is, hogy az északi várból a törökök folytonosan lövöldöztek ránk, s így mi valóságos golyózáporban dolgoztunk, és mégis csak egyetlen egy emberünk sebesült meg.”
Murad pécsi bég már idejekorán jelentette a nagyvezírnek Zrínyi közeledését Szigetvár felé, aki e várnak sorsa miatt aggódva, az Eszéknél táborozó Mohammed pasát nyomban kinevezte szerdárrá és a székesfehérvári, jenői pasákat, nemkülönben a tatárokat és Kaplan pasát parancsa alá helyezvén, január 30-án mindnyájuknak parancsot adott a Szigetvárra való előnyomulásra. Sőt a következő napon 1.000 lovassal és 2.000 janicsárral ő maga is átkelt a Száván, de amikor Mitrovicaba érve, megtudta, hogy az ellenségnek Szigetvárral szemben komolyabb szándéka nincsen, ő maga ismét visszatért Belgrádba, Szigetvár védelmét Mohammed pasa szerdárra, Pécsét pedig Kaplan pasára bízván,* akinek e célból egyúttal több béget rendelt alá.* A németek nem a kellő komolysággal folytatták a vár vívását, hanem részegeskedéssel, csintalankodással lopták az időt, miközben tetemes veszteséget is szenvedtek. Ostromágyú hiányában s csapatai kimerültsége miatt Zrínyi sem folytatta a vívást, habár Hohenlohe nagyon erősen kardoskodott az ostrom folytatása mellett.* Az újra egyesült had február 6-án* távozott Pécsről, melyet felgyújtott. Eszéktől Babocsáig szintén felperzselt mindent s a lakosságot ezernyi számmal hajtotta el, hogy a nagyvezír, ha újra kezdi a háborút, pusztán találja e vidéket.” Visszavonulásuk közben az egyesült hadak könnyű szerrel Segesdet* is megvették és azután február 15-én bevonultak Zrínyi-Újvárba. „Zrínyi és Hohenlohe közt – írja folytatólag Acsády – már Pécsett nézetkülömbség támadt s annyira kiéleződött, hogy Eszterházy Pál sem tudta kibékíteni a haragvókat.* Elváltak tehát; Hohenlohe visszatért Stiriába, Zrínyi s a magyarok meg haza siettek.* Egész Európa örömmel és lelkesedéssel vette a rövid téli hadjárat hírét. A császár, a pápa, a francia és spanyol király, német és olasz fejedelmek üdvözlő levéllel és sokféle kitüntetéssel halmozták el Zrínyit.* A külföldet, mely az 1663-iki hadjárat gyászos eredményének lesujtó hatása alatt állt, egyszerre felvillanyozták e sikerek s a magyar hőst még a legsötétebb Havasalföldén* is a kereszténység rettenthetetlen lovagjaképpen ünnepelték. Az elismerésben, mellyel elhalmozták, kifejezést nyert, hogy a kortársak a rövid hadjárat katonai értékét igen nagyra becsülték. Zrínyi maga ezt abban foglalta össze, hogy az ellenséges területet úgy elpusztította, hogy egy ideig ott török sereg megélni nem bir…* Szóval időt szerzett a császárnak a hadi készületek befejezésére, Montecuccolinak pedig a műveletek háborítatlan megindítására. Ő maga, lelkes reménnyel nézett a jövő elé. Bízott a további győzelmekben s a háborútól „nemzetünknek még egyszer talpra állítását” várta, mert „most vagy sohasem ronthatja vagy legalább tántoríthatja meg őfelsége az ottoman hadat.” Ezt elérni, ha minden percet felhasználnak, ha gyorsan cselekszenek s nem örökös tanácskozásra fecsérlik az időt. Zrínyi maga minden pénzét, csaknem egész vagyonát a háborúra, hadfogadásra költötte.* Volt serege magának is, de nem oly nagy, hogy rá ne szorult volna a császári zsoldosok támogatására. Újra segélyt kért tehát, hogy kiaknázhassa az eszéki hadjárat sikerét. Minden győzelem jelentősége attól függ, hogyan értékesítik, hogyan hasznosítják a kitűzött katonai politikai végcél érdekében. Ha nem használják föl, a legfényesebb diadal is elveszti fontosságát, mint ez csakhamar bebizonyult. Zrínyi nagy erőfeszítéseket tett, hogy sikerei kárba ne vesszenek, s folytatni akarta a támadást. De ismét útjában találta Montecuccolit, ki egész Európa akkori közvéleményével ellentétbe helyezkedve, gúnnyal, becsmérlőleg beszélt a téli hadjáratról.”
Hammer-Purgstall id. m. III, 547.
Rasid efendi (Thúry id. m. 509.).
Pauler id. h. 25.: „Hohenlohe Zrínyinek nyilt ellensége volt, nem tudván neki megbocsátani, hogy a téli hadjáratban miatta nem folytathatta a pécsi vár ostromát, hol több millió arany zsákmányt gyanított; ok, mely Zrínyinek nem látszott elég fontosnak, vért és időt pazarolni, oly exponált pontért, melyet megtartani úgysem lehetett, s e józan elhatározását nem ingathatta meg a katonai becsületnek csalképe sem, mellyel a német tisztek aranyszomjukat palástolák.”
Rintelen id. m. I, 255. szerint február 9-én.
Alaprajzát lásd a XVI/11. számú mellékleten.
Ennek indító okára Berkeszi névtelenjének következő szavai engednek némi következtetést: „Hatod napra isten bennünket Pécsre visszahozott. Úgy remélte az úr (Zrínyi), hogy az idő alatt az németség az várat megvette, de semmi sem volt benne. Másod nap megjövetelünk után nagy fergeteg támada és harmadnapig tarta s térdig való hó esék. Az fergetegben nem ostromolhatták az várat… Az idő alatt az ördög konkolyt hinte az hadak közé: az imperiumbeliek magok kivánták az ostromot, az gazdag prédának erőlvén; az ő felsége három regementje in despectum suae majestatis nem engedte, az magyar főképpen in propria patria idegen népeknek az prioritást nem akart engedni.”
Berkeszi István néhány érdekes egykorú adatot tartalmazó feljegyzést közöl a Századok 1886. évf. 253–259. oldalán „Gróf Zrínyi Miklós horvát bán téli hadjárata 1663–4-ben” cím alatt. Ebből néhány érdekesebb részletet szószerint idéztünk.
Bubics id. m. 53.: Zrínyinek ezt a téli hadjáratát – kivéve néhány, különben elég befolyásos ellenségét – egész Európa méltó elismeréssel és dicsérettel halmozta el. A pápa és Lipót magasztaló leveleket írtak neki, XIV. Lajos 10 ezer tallért küldött hozzá a költségek némi fedezésére és francia pair-ré nevezte ki, a spanyol király az aranygyapjas renddel ajándékozta meg, költségeket küldöttek neki más fejedelmek is, sőt birodalmi herceggé is akarta őt tenni a császár, mit azonban ő szerényen elutasított magától.
Grémonville nov. 13-iki jelentése. Mon. Slavor. Merid. XIX, 9.
Babocsán febr. 11-én kelt levele, Mon. Slavor. Merid. XIX, 227.
1664. febr. 14-iki levele, Hadt. Közl. 1893, 133.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages