d) A nagy-harsányi csata 1687 augusztus 12-én.
d) A nagy-harsányi csata 1687 augusztus 12-én.
Szulejmán nagyvezír a keresztények elvonulását Mohács alól visszavonulásnak vélve, elhagyta baranyavári kitünő állását, hogy az ellenséget megtámadja, illetőleg üldözze. E célból lovasságának tetemes részét előretolva, mely augusztus 10. és 11-ike folyamán elég sok kellemetlenséget okozott az általa körülrajzott keresztényeknek, ő maga a sereg többi részével Lapáncsának vett irányt, ahol a Karasicán való átkelés után a XVII/24. számú mellékleten látható módon a keresztényekkel szemben táborba szállt és nyomban hozzáfogott ennek a tábornak, illetve az előtte fekvő harcállásnak a megerődítéséhez is. A keresztények eredeti felállítása párhuzamosan haladt a mohács–siklósi országúttal s balszárnyával a posványos Karasicára, jobbszárnyával a Harsány hegyre támaszkodott. A sereg létszáma mintegy 50.000 főre, köztük 20.000 lovas, rúgott és akként állott fel két harcvonalban, hogy 34 zászlóalj és 79 lovas század az első, 13 zászlóalj és 63 lovas század pedig a második harcvonalba jutott. Károly herceg serege a jobb, a bajor választófejedelemé a balszárnyat foglalta el. A szemben álló török hadsereg erejét Röder id. m. II, 32. old., a 698. jegyzetben közölt adatoktól némileg eltérően, 60.000 főre, köztük mintegy 30.000 janicsár és 80 ágyúra teszi.
Miután az előterepen a sok bokor a kilátást és mozgást kedvezőtlenül befolyásolta, Károly herceg a bajor vezetőkkel egyetértőleg elhatározta, hogy „jobbra át!”-tal a Harsány hegy déli lejtjén keresztül vezető, szoros jellegével bíró mélyúton Siklós felé elvonulva, a hadsereget a nagy-harsány–siklósi országút mentén állítja csatarendbe, ahol előtte igen nagy, szabad és jól áttekinthető térség terült volna el. A Lotharingiai Károly vezette jobbszárny ezt az elhatározást az ellenség által nem zavarva, végre is hajtotta, miközben a balszárny ennek a műveletnek a biztosítására állva maradt. Amikor aztán ez is elindult és élével a mélyútbevágáshoz ért, a nagyvezír, aki jobb szárnyát alkotó csapatjaival a bokrok által fedve a keresztények oldalán történendőket figyelemmel leste, hirtelenül nagyobbára szpahikból, vagyis lovasságból álló egész jobbszárnyának előnyomulást parancsolt, úgy hogy a csapatjaival a mélyút-bevágásig előrejutott Badeni Lajos őrgrófnak alig maradt annyi ideje, hogy az ellenség felé arcváltást hajtson végre, erősen veszélyeztetett balszárnyát pedig néhány kamóalakban visszavont zászlóaljjal és lovas századdal kellőképpen biztosítsa.
Ezalatt a nagyobbára gyalogságból álló török balszárny szorgalmasan dolgozott tovább az elsáncolás elkészítésén, csak egy kisebb rész lépett ki abból jó néhány üteggel, hogy a bajor balszárnyhoz közelebb vonulva, igen erős és hatásos tüzet fejtsen ki az ellenséggel szemben. E csoporttól jobbra mintegy 8000 török lovas (szpahi) nem törődve a bajor balszárny-kamó erős tüzelésével, a Karasica mentén a bajorok jobb oldalába és hátába igyekezett férkőzni, de itt már Piccolomini tábornok útját állotta, akit Károly herceg három lovas ezreddel mindjárt az első ágyúszóra a bajor balszárny támogatására visszarendelt volt s ahol akkor már Badeni Lajos őrgróf is őrt állott néhány odavezetett lovas osztállyal.* E nagyszámú lovascsoport elszánt fellépése meghökkentette az eddig nagy hévvel előretörő szpahikat,* amit Badeni Lajos észrevevén, Piccolominivel nyomban rohamra indúlt ellenük, mire azok, mintha csak erre a támadásra vártak volna, hogy visszaforduljanak, lassan bár, de mindig jobban és jobban hátrahúzódtak, úgy hogy déltájban a császáriak balszárnya a többi csapatokkal egy vonalban már megint a Karasicára támaszkodott,* s az ebben a vonalban fokozatosan mindig újabb erősítéseket nyerő bajorok egyelőre álló küzdelmet folytattak az egyelőre látszólag várakozó magatartást tanusító ellenséggel, aminek az volt az oka, hogy Szulejmán pasa mindenekelőtt a munkában levő elsáncolt állást akarta teljesen elkészíttetni.
Mémoires du Marquis de Villars, I, 120: „Le Prince de Bade suivi du Marquis de Villars courut a la tete de cette ligne …”
A XVII/24. számú melléklet ezt a momentumot tünteti fel.
Mémoires de Villars, I. 121: „Leur incertitude (t.i. a törököké) détermina le Prince de Bade a faire avancer quelques pas et dans le modment comme s'ils n'eussent attendu pour se retirer que se premier mouvement, on vit les Spahis se retirer. On avancoit a mesure qu'ils s'éloignoient et insensiblement la gauche des Impériaux se rémit a ce méme ruisseau, ou elle étoit appuyée le matin.”
Ez az órákig tartó álló harc alkalmat adott Károly hercegnek, hogy a maga csapatjait is újból visszahozza a Harsány hegy déli lejtőjére, ahol azokat az ottani erdő által fedve állította fel. Eleinte a herceg nem akarta elhinni, hogy a bajorok a nagyvezír egész erejével állnak szemben, csak amikor erről meggyőződést szerzett, szánta rá magát többi csapatjaival is a visszatérésre.
Most aztán a bajor választófejedelem és Bádeni Lajos az egész újból egyesített sereggel egységes erőteljes támadás elrendelése mellett kardoskodtak, de Károly herceg, miután az ő csapatjai előtt Nagy-Harsánytól délkeletre jókora nagy és sűrű erdő terült el, mely a harctevékenységet nagyon is korlátozta és mivel másrészt most már a törökök csak nagyon lanyhán folytatták a küzdelmet, ismét a Siklós felé való elvonulást feszegette. Ehhez azonban a bajor hadvezérek semmi szín alatt sem akartak hozzájárulni, kijelentvén, hogy ha a herceg a maga csapatjaival ismét elvonul, úgy ők még magukra hagyatva is erőteljes támadásba mennek át. A vitás kérdés eldöntésére Károly herceg nyomban haditanácsot hívott össze, melynek többsége nem az elvonúlás, hanem a támadás mellett döntött és a többség akarata előtt Károly herceg is meghajolt.
Véletlenül ugyanebben az időben, délután 3 óra tájban, Szulejmán pasa is erélyesebb fellépésre, illetve a támadásnak az ellenség balszárnya és oldala ellen való erőteljes folytatására határozta el magát, mi célból a sáncozatban levő janicsárok egy részének parancsot adott, hogy a bozótoktól kísért Karasica mentén fedve nyomuljon előre s a jobbszárnyon levő lovassággal összeköttetésbe lépve, azzal együtt igyekezzék a ellenség oldalába és hátába kerülni.
Károly herceg a bajor vezérekkel egyetértve az elhatározott támadás végrehajtására következőleg intézkedett: Badeni Lajos őrgrófnak a maga lovas csoportjával és a 23 lovas századra emelt Piccolomini dandárral az ellenséges jobb szárnyat kellett megtámadnia, vagy legalább is annak további előretörését megakadályoznia. Ezalatt a csapatok többi részének az elsáncolásban levő törököket kellett megtámadnia; és pedig előre rendeltetett: Savoyai Jenő herceg 5 lovas ezreddel a török elsáncolás bal-, a két lovas ezredből álló Rabutin dandár az elsáncolás jobb szárnya s végül az első harcvonal összes gyalogsága Steinau és Wallis tábornokok parancsnoksága alatt az elsáncolás közepe felé. Az elrendelt támadást Badeni Lajos őrgróf szerencsésen vezette be azáltal, hogy a szemben álló szpahikat az azok támogatására előrendelt gyalogságra vetette vissza. Közben a Savoyai Jenő és Rabutin-dandárok hirtelen rohammal puskalövésnyire közelítették meg a török elsáncolásnak számukra kijelölt részeit és ott az ellenség heves ágyú- és puskatüze dacára mindaddig kitartottak, míg a gyalogság is egy vonalba jutott velük s ekkor Miksa Emánuel általános rohamot parancsolt. Most aztán a gyalogság ellenállhatatlan erővel rohanta meg a törökök arcvonalban levő sáncait s azokon keresztül hatolva, hamarosan legyűrte a kétségbeesetten védekező janicsárokat, s egyúttal a lövegeket is hatalmába kerítette. Ugyanekkor Savoyai Jenő dandára jobbról, Rabutiné pedig balról szintén benyomultak a törökök erődített állásába s ezzel a csata sorsa el volt döntve, mert a török lovasság a további ellenállással felhagyva, lóhalálában hagyta el a csatateret, a magára maradt gyalogság pedig részben lekaszaboltatott, részben a Karasica mocsaraiba és a közeli erdőkbe szoríttatott.
A nagyvezír serege töredékeivel Baranyavár s onnan Eszék felé futott, a győztesek kezében hagyván összes (78) lövegeit, egész táborát, eleség- és lőszerkészleteit, mely zsákmánynak értékét 5 millió forintra becsülték. A csatateret 8000 török hullája borította; 2000 volt a foglyok, még sokkal nagyobb azok száma, akik a Karasica mocsaraiban pusztúltak el. A török sereget az mentette meg a teljes elpusztulástól, hogy a jobb szárnyról a futó ellenség hátába irányított megkerülő oszlop Dünnewald tábornok vezetése alatt a sűrű erdőkben eltévedt s így már csak elkésve jutott el Dárdához.* Egyébként a törököket még tovább is üldözte a balvégzet, mert a Dráván való elhirtelenkedett tömeges átkelés közben az eszéki híd leszakadt, minek folytán több száz török a rohanó folyóba fulladt.
Ellenben Badeni Lajos augusztus 15.-én nagybátyjához intézett levele szerint Gondola tábornokot bízták meg az ellenség üldözésével: „Man hat den General Gondola mit 3000 pferden gegen Darda nachgeschickt, wird aber schwärlich mehr Etwass vom Feinde zu sehen kriegen.”
){kind=link}