5. Az 1705. évi hadjárat.

Teljes szövegű keresés

5. Az 1705. évi hadjárat.
1705-ben Lipót császárnak május 5.-én bekövetkezett halála után, fia, I. József folytatta a háborút. A németországi hadszíntéren Marlborough, Olaszországban pedig Savoyai Jenő herceg vezette a hadműveleteket, azonban jelentősebb események egyik hadszinterén sem fordultak elő. Nevezetesen Jenő hercegnek az Adda mentén Casanonál augusztus 16.-án vívott és eldöntetlenül végződött csatában nem sikerült az ottani átjárót hatalmába ejteni, hogy szándékához képest a Piemontban levő Starhembergnek a kívánt segítséget megvigye s miután október havában Jenő hercegnek ama újabb kísérlete, hogy Piemontba jusson, szintén sikertelen maradt, a magával hozott csapatokat a Garda-tó nyugati partja mentén téli szállásokba helyezte el. Magukra hagyatva, sem a Piemontban álló Starhemberg, sem a Mantuától délkeletre fekvő vidékeken küzködő Leiningen nevezetesebb dolgot művelhettek. Előbbivel Vendôme tábornagy, utóbbival fivére, a nagyprior állott szemben s bár számottevő túlerejűk volt, pozitív eredményt egyikük sem tudott elérni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages