a) A liptai próba. Harcok a vavrisói sáncrendszer birtokáért.
a) A liptai próba. Harcok a vavrisói sáncrendszer birtokáért.
Heisternek a dunántúli hadjáratra történt elindulása után a bécsi tanácskozások és határozatok folytán mellékhadiszíntérré vált Felvidéken a nyár derekáig nagyobb dolgok nem igen történtek. A császáriak itt mindössze annyit tettek, hogy serényen dolgoztak tovább erődített helyeik és védelmi vonalaik kiépítésén, mely utóbbiaknak vonalvezetése az előzőhöz képest* nem sok különbséget, illetve változást mutatott. A legfőbb változás abban állott, hogy utóbb hadállásaikat Zselizig és Selmecig előretolván, azok környékén, nemkülönben az Árva és Vág völgyének biztosítására is, honnan a kurucok közben Szepes határáig húzódtak vissza, nagyobb erődítéseket emeltek.*
A császáriak erődítési munkálatairól Thaly, Ocskay László című munkája, II, 134–135, illetve 141–147. oldalán a következőket írja: „A császáriak a tavasz kinyiltával nemcsak Mocsonoknál, Párkánynál, Zseliznél kezdettek el sánczolni, erődíteni: de északon Liptóban is, ú. m. Tollet tábornok, ki a szepesi kuruczok beütései ellen Liptó-Újvárnál a havasokig építtetett igen szépen készült, nagy munkájú, számos csillagerőddel és redoute-al bástyázott sánczvonalat, Szent-Péter, Dovaló, Vavrisó és Pribilina helységeken át, a Bella vize mentén (Lásd a XVIII/22. b. számú mellékletet). Hasonlókép – bár nem ily nagy mértékben – erődítettek a bányák déli és keleti oldalain is Steinville és Viard tábornokok, kik e munkájokhoz már május elején hozzá kezdenek vala. Nevezetesen a szenográd – szuhányi és szebellébi, sőt részben már a divényi kurucz hadállomások őrséginek és becsapásai ellen Dobronyiva régi várát, mint központban fekvőt megépítették, sánczczal vevék körül s ágyúkkal és helyőrséggel rakták meg. Ezenkívül, miután Zólyomvárának helyreállítását befejezték és magok 3000 lovassal előbb Végles, majd Zólyom alá szállának füvellő táborba, hogy ennyi vagy több hadnak is a Divény felől netalán jöhető erősebb támadás ellen biztosított fészke lehessen: Zólyom városának a várral kapcsolatos ódon körfalait védképes állapotba helyezék, kitataroztatván, s lőpadokkal vétetvén azokat körül. („Zólyomot, a várat, megépítette a német”, írja Bercsényi Kassáról június 1.-én Rákóczinak, Balogh István levele nyomán. Arch. Rákócz. VI, 194.). Végre gróf Erős selmeczi parancsnok is mind jobban kiépíté a Windschacht felé eső ú. n. Versali-sánczokat, s körülsánczoltatá, czölöpözteté a szent-antali kastélyt… Mindezeknél aggasztóbb vala az érsek-újvári közlekedés elzárására nézve Löffelholtz munkája Zseliznél. E sánczolat különben is oly nagyszabású volt, hogy 4–5000 ember mellett az összes császári tábor podgyászvonatának is biztosított védhelyet szolgáltasson.” A Garam menti és Érsek-Újvár körüli erődítésekről Thaly id. m. II, 127. oldalán még a következőket írja: „Heister már március végén a következő parancsot adá ki: 1. Kuckländer esztergomi tábornoknak, hogy hidaltassa által a Dunát s Párkánynál a Garam-torokban terjedelmes hídfőerődöt hányasson, továbbá a valamivel fölebb fekvő bényi ó-sánczot ujíttassa ki s mindkettőbe helyezzen őrséget; 2. Löffelholtz bányavárosokbeli parancsnokló altábornagynak, hogy a fölégetett Léva várát megépíttetvén és megerősíttetvén, szállja meg állandóul; 3. Wallis nyitrai várparancsnoknak, hogy az Érsek-Újvár fölött csak egy jó mérföldnyire lévő Surányból csináljon állandó őrállomást sánczczal erődítve; 4. a Nyitra vize mentén vezénylő Hartleben tábornoknak: hogy az Újvártól északnyugatra fekvő Mocsonokon erős sánczot hányasson. - A vett parancsból kifolyólag Hartleben nagyobb részben kiszállítván hadát a kastélyokbúl, Mocsonokhoz szálla, s április első hetében már serény kézzel kezdé a sánczot vettetni: s így Wallis is, ki a bányavárosokrúl kapott 400 gyaloggal s a nyitrai lovas-századokkal ugyanekkor Surányba ereszkedett le. De a vitéz és friss hadakkal megerősödött újváriak egyiket sem hagyták békén dolgozni; mivel pedig a surányi sáncz, mint közelebb fekvő, rájok nézve amannál sokkal alkalmatlanabb leendett: megfeszíték erejöket, hogy ennek elkészültét minden áron megakadályozzák. Kivonult tehát április 11.-én Újvárból az egész lovashad, sőt valószínűleg némi gyalogság s egypár könnyű ágyú is velök, és a surányi sáncásó németeket megrohanván, kemény ellentállás után, sokakat leölve közülök, szerencsésen kiverték Surányból: s míg a lovasság Wallist Nyitráig űzé: a hajdúk a sánczok alapjait széthányták, s az ott talált palánkfákat, czölöpzeteket Érsek-Újvárba vitték. (Berényi Ferenc naplója ápr. 12.-ikéről): „E véres kudarcz után a surányi sánczkészítés híre ha egy darabig kisértett is még, – Heister végkép fölhagyott vele, átlátván maga is, hogy e hely a hatalmas Újvárhoz nagyon is közel fekszik, úgy, hogy ha az erőd nagy áldozatok árán el is készülhetne: éjjeli meglepések ellen őrsége alig volna biztosítható. - Az újváriak néhány nap mulva Mocsonok alatt is – de csupán lovassággal, távolabbi hely lévén, - tettek hasonló kisérletet, bár kevesebb sikerrel. Hartleben ott tetemes haderővel, csak lovassal is két ezreddel álla, s általa a magyarok rövid, heves csatározás után visszaverettek. (Berényi-napló ápr. 15-ikéről). …A mocsonoki sáncz el is készüle, noha Újvárnak valami nagy hátrányára sohasem lehetett. Hartleben körülötte tartá füvellő táborát májusban, s midőn e hó végén népével a Garamhoz távozék, Thuróczy Gáspárt hagyá benne parancsnokul a maga 300 új, szedett-vedett tót hajdújával s 30 német, 70 magyar lovassal. – Ami már a Garam körüli sánczokat és Lévát illeti: a párkányi hídfőerődöt Kukländer Esztergom ágyúi alatt természetesen akadály nélkül elkészíttetheté, hanem a bényi ó-sáncz kiújítását és Léva fölépítését Bottyán tábornok ébersége s előrelátása szerencsésen meg tudta gátolni, következőleg az alsó Garam-vonalat és így az Érsek-Újvárba vezető utat továbbra is megoltalmazá… Egyidejűleg Bottyán Szécsényben szekereken tovaszállítható tombáczokat s egyéb hídkészleteket faragtatott, oly czélból, hogy az Érsek-Újvárba szánt második nagyobb élelmi szállítmányt, az újból tetemesszámú lovas haddal feljött Károlyi általvihesse s kisérhesse. A hídverése Zseliz tájékát jelölé ki, ahova csakhamar el is indítá Csajághy Jánost válogatott 700 hajdúval, hídfősánczot hányni, és a hídhajókat s készleteket is Zsámboky Istvánnal. Ez ápr. 27.-én érkezett Zselizbe, s 29.-én a híd már készen állt.” A továbbiakat már előbb előadtuk. (Lásd az 585. oldalon).
Az Árva völgyének elzárását, illetve elsáncolását a következő esemény tette szükségessé: A kurucok egy, mintegy 400 főnyi csoportja Elek Zsigmond parancsnoksága alatt Szepes vármegye északnyugati csúcsában, a lengyel széleken, a Dunajec völgyében Új-Béla, Krempach, Fridman, Nedec falvakban feküdt. Amikor június első napjaiban Hangossy és Paur Lucsivnáról Liptóba törtek be, egyidejűleg Elek is fölkészült s többi népét a szorosok őrzésére visszahagyván, 2–300 fürge huszárral egy éjjel csak átosont Galicának itt legfeljebb 2 mérföld szélességű besarkalásán, Neumarkt alatt, Árva megye határaira. „Ebergényi – írja Thaly, id. m. II, 141. oldalán – ekkor Zsolna mellett, Budatin várában pihene s Árvában alig tartott számosabb hadat, – a többit Tollet tábornok mellé az inkább fenyegetett Liptóba bocsátván – mint a várban őrségül 100 német gyalogot, Váralján járőri és hírvivő szolgálatra egypár szakasz lovast, továbbá Turdosin városában s Trsztenán ama 100 hajdút és 50 lovast, kiknek kiállítását Heister vetette volt a vármegye nyakába, s akik közé osztottak be az Árva vára feladása alkalmával császári szolgálatot vállalni hajlandó volt kuruc őrségbeliek is. Parancsnokuk Smisskó György főhadnagy vala. Ezek a vármegye északi részének biztonlétére tartozának vigyázni: de úgylátszik, nem jól vigyáztak! Legalább midőn Elek Zsigmond Új-Béláról a lengyel beszögellésen átcsapva, egy hajnalban beütött a szuha-horai szoroson Árvába, oly vigyázatlanságban találá őket, hogy Trsztenán néhányukat levágván s elfogván, Turdosinba rohant, s ott az egész csapatot kurucz résztől „semmi kár nélkül” felverette. Meglepetésükben rendszeres ellenállást tán nem is fejthettek ki; elég az hozzá, hogy Smisskó többi tiszteivel, zászlójával, dobjaival, 48 hajdújával s 20-nál számosabb lovasával elfogatott: hátra levő 80 emberét pedig úgy levágták, hogy a 100 gyalog teljességgel megsemmisíttetett s lovas is csak egynéhány futamodhatott el. Szép fegyvereik, lovaik a győzőknek jutottak. (Valovics János június 10.-iki levele Késmárkról gróf Csáky Mihály tábornokhoz.) Ezek után Elek őrnagy benyargaltatá Turdosin, Námesztő, Trsztena környékét, honnét pár nap alatt sok lovat, marhát hajtatott el s egyéb zsákmányt takaríttatott össze…, s június 7.-én visszatért Új-Bélára, honnét szerencsés járását Bercsényi fővezérnek Kassára a következő levélben jelenté: „Nem akartam elmulatni, hogy Exciádat ne tudósítottam volna mostanáig Árván lévő portám felűl. Hála Isten, semmi kár nélkül Twerdosin névő városnál elfogtunk 61 labanczot, dobokkal, kapitányokkal együtt; a többit levágtuk szerencsésen. Bárcsak két- vagy háromszáz hajdúm volna, ahhoz vagy hatszáz katonám: assecurálnám Exciádat, hogy egészlen Árva vármegyét meghódíthatnám – de 200 emberrel nem sokat vihet véghez az ember. Ki sem jöttem volna: de Ocskay maga regimenivel Árva-várához szállott.” (Eredetije az Országos Levéltárban).
Az Árva völgyének elzárását, illetve elsáncolását a következő esemény tette szükségessé: A kurucok egy, mintegy 400 főnyi csoportja Elek Zsigmond parancsnoksága alatt Szepes vármegye északnyugati csúcsában, a lengyel széleken, a Dunajec völgyében Új-Béla, Krempach, Fridman, Nedec falvakban feküdt. Amikor június első napjaiban Hangossy és Paur Lucsivnáról Liptóba törtek be, egyidejűleg Elek is fölkészült s többi népét a szorosok őrzésére visszahagyván, 2–300 fürge huszárral egy éjjel csak átosont Galicának itt legfeljebb 2 mérföld szélességű besarkalásán, Neumarkt alatt, Árva megye határaira. „Ebergényi – írja Thaly, id. m. II, 141. oldalán – ekkor Zsolna mellett, Budatin várában pihene s Árvában alig tartott számosabb hadat, – a többit Tollet tábornok mellé az inkább fenyegetett Liptóba bocsátván – mint a várban őrségül 100 német gyalogot, Váralján járőri és hírvivő szolgálatra egypár szakasz lovast, továbbá Turdosin városában s Trsztenán ama 100 hajdút és 50 lovast, kiknek kiállítását Heister vetette volt a vármegye nyakába, s akik közé osztottak be az Árva vára feladása alkalmával császári szolgálatot vállalni hajlandó volt kuruc őrségbeliek is. Parancsnokuk Smisskó György főhadnagy vala. Ezek a vármegye északi részének biztonlétére tartozának vigyázni: de úgylátszik, nem jól vigyáztak! Legalább midőn Elek Zsigmond Új-Béláról a lengyel beszögellésen átcsapva, egy hajnalban beütött a szuha-horai szoroson Árvába, oly vigyázatlanságban találá őket, hogy Trsztenán néhányukat levágván s elfogván, Turdosinba rohant, s ott az egész csapatot kurucz résztől „semmi kár nélkül” felverette. Meglepetésükben rendszeres ellenállást tán nem is fejthettek ki; elég az hozzá, hogy Smisskó többi tiszteivel, zászlójával, dobjaival, 48 hajdújával s 20-nál számosabb lovasával elfogatott: hátra levő 80 emberét pedig úgy levágták, hogy a 100 gyalog teljességgel megsemmisíttetett s lovas is csak egynéhány futamodhatott el. Szép fegyvereik, lovaik a győzőknek jutottak. (Valovics János június 10.-iki levele Késmárkról gróf Csáky Mihály tábornokhoz.) Ezek után Elek őrnagy benyargaltatá Turdosin, Námesztő, Trsztena környékét, honnét pár nap alatt sok lovat, marhát hajtatott el s egyéb zsákmányt takaríttatott össze…, s június 7.-én visszatért Új-Bélára, honnét szerencsés járását Bercsényi fővezérnek Kassára a következő levélben jelenté: „Nem akartam elmulatni, hogy Exciádat ne tudósítottam volna mostanáig Árván lévő portám felűl. Hála Isten, semmi kár nélkül Twerdosin névő városnál elfogtunk 61 labanczot, dobokkal, kapitányokkal együtt; a többit levágtuk szerencsésen. Bárcsak két- vagy háromszáz hajdúm volna, ahhoz vagy hatszáz katonám: assecurálnám Exciádat, hogy egészlen Árva vármegyét meghódíthatnám – de 200 emberrel nem sokat vihet véghez az ember. Ki sem jöttem volna: de Ocskay maga regimenivel Árva-várához szállott.” (Eredetije az Országos Levéltárban).
„Ebergényi Árva felső vidékeit a szepesi kuruczok betöréseitől biztosítva nem látván, gyorsan ott hagyá budatini fészkét, s néhány század lovassal és gyaloggal személyesen ment Turdosinba és e hely elsánczoltatásához tüstént hozzá kezdett… A július közepe elkészült sánczolat kettős védműből állott: egy hosszvonal a várostól északra, a két folyam között, és egy erős rediut a várostól délre, az Árva vizén túli dombon.”
A majdnem 200 km. hosszú vonal megszállására Pálffynak mintegy 10.500–11.000 ember állott rendelkezésre.* A balszárnyon Ebergényi s alatta a liptói sáncokban Tollet, a középen Steinville s alatt Besztercebányán a harccsoportjával Nyitra megyéből odavont Viard, a jobbszárnyon pedig Löffelholtz volt a parancsnok, akinek dandárait nemes Hartleben Fülöp, báró Langlet Fülöp tábornok és a kurucokból átszökött Thúróczy Gáspár ezredes vezényelték.
Feldzüge… XI, 263. – Thaly, Ocskay László, II, 152–159.
A császáriakkal szemben a kurucok hadvonala északon Új-Béla–Nedec tájékán a Dunajecre támaszkodott s onnan Bélán, Késmárkon, Lucsivnán át Telgártig húzódott, s aztán Murány–Tiszolc–Divény–Gyetva–Végles–Szenohrád–Szuhányon át régi vonalát követve, balszárnya innen Ipolyságon át a Zselizzel átellenben fekvő Tergenyéig húzódott. A kuruc hadfelállítás szélső jobbszárnya fent Nedec, lejebb Késmárk és Lőcse erődítvényeire, a közép Murány várára s a balszárnnyal való érintkezésében Hajnácskőre és Gácsra támaszkodhatott; az Ebeczky-féle balszárny éppen semmire, miután Szécsény erődítve nem volt, Nógrád várát pedig, alig hogy megépítéséhez hozzáfogtak, megint abbahagyták, majd október elején, mint komoly támadás ellen tarthatatlan helyet, teljesen széthányatták.* A jobbszárnyon, Szepesben gróf Csáky Mihály altábornagy (alatta báró Andrássy Pál), a balszárnyon, Nógrádban–Hontban gróf Eszterházy Dániel altábornagy volt a főparancsnok. A középen, Gömörben, Tiszolc, Murány és Telgárt körül összpontosult gyalogság közvetlenül az egész felsőmagyarországi kuruc haderő fővezérének, gróf Bercsényi Miklós főtábornoknak volt alárendelve, aki azonban, mint tudjuk, csak július vége felé indult el a frontra,* hogy Bottyán távoztával személyesen átvegye a felvidéki hadak főparancsnokságát. Addig leginkább ungvári várában tartózkodott és bár onnan levél formában kibocsátott rendeleteivel a hadműveletek irányítására is lényegesen befolyt, főfeladatát mégis abban látta, hogy az 1708 december havában tartott sárospataki gyűlés által megszavazott és a dunáninneni és tiszai részekre kivetett 12.000 főnyi jutalék* kiállítását, felszerelését, megszervezését és kiképzését vezesse és ellenőrizze,* micélból 1709 május végén Kassára költözött. Különben a főtábornok az utóbbi időben nagyon sokat betegeskedett; gyakori főfájásai – mint ő írja: „migrénái”, „febrilis alteratioi”, valamint mindinkább fokozódó lábbaja erősen kínozták.
Thaly, Ocskay László, II, 161.
Lásd a 601. oldalon.
Lásd az 559. oldalon.
Az e téren mutatkozó nehézségekről Thaly, Ocskay László című műve II, 114. oldalán a következőket olvassuk: „A pataki gyűlés által a dunán-inneni és tiszai részekre kivetett 12.000 hajdút a vármegyék nagy serénységgel kiállították, a lovas ezredek pótlására szolgálandó zsoldosokkal és pótlovakkal együtt, Bercsényi a tavaszi hónapokban leginkább ezen hadianyag szervezésével foglalkozott, hogy legyen mivel hadakozni a nyáron. Az anyag tehát megvolt, s még az egyenruházást, fölszerelést is csak elő lehetett nagy ügygyel-bajjal teremteni, de a fölfegyverzés majdnem legyőzhetetlen nehézségekkel járt. Boroszlótúl Trencsény és Árva vármegyék elvesztése óta a kuruczok el valának zárva, s Krakkóbúl is alig-alig lehetett nehány ezer puskát nagy titkon és drága pénzért becsempésztetni, a Lengyelországban dúló belháború és fegyverkiviteli tilalom miatt. Legnagyobb részt az itthoni gyártásra kell vala tehát támaszkodni. Igen, de Beszterczebányának az ellenség kezére jutása óta, az ottani jól berendezve volt ágyúöntőde és fegyvergyár Tiszolczra, Dobsinára, Szomolnokra telepíttetvén át, működésének megkezdése ezen új helyeken s így szétdarabolva sok időbe került s többféle akadályokba ütközött. A puskacsövek öntése, fúrása, fölszerelése, stb. a szakképzett mívesek csekély száma miatt is lassan ment. A kassai kardgyár ugyan a télen át elkészített vagy 8000 acélat, s Csetneken, Rozsnyón is szorgalmasan dolgoztak a csiszárok, itt, Eperjestt, Lőcsén, Késmárkon, stb a puskamívesek és lakatosok, – mindazáltal már június–július volt, és a 12.000 új hajdúból elvégre is majd 3000 puska nélkül maradt, csak egy szál karddal, lándzsával fegyverkezve. De hagyján, így is jó volt a többi lőfegyveresek közé beosztva; most mégis lehetett némi gyalogság fölött rendelkezni, és velök – mint látandjuk – támadólag is hadakozni nem úgy, mint a mult évben, midőn át a hegyszorulatok védelmére sem maradt hajdú. Az újonnan kiállított hajdúság szervezése Tokaj, Kassa, Lőcse, Rima-Szombat, Miskolcz, Eger, Gyöngyös, Kecskemét, Czegléd, Szécsény, Losoncz stb. tájain serényen folyt.”
A Bercsényinek a nyár derekán a Felvidéken rendelkezésre álló csapatok 3 gyalog és 4 1/2 lovas dandárból állottak. Thaly, Ocskay László című műve, II., 159. old. szerint a gyalog dandárnokok valának: Csajághy János, Czelder Orbán és Nyáray László. „E három dandárban – állapítja meg Thaly – lehetett összesen vagy 9000–10.000 hajdú; de a Csajághy-dandárból Perényihez 2 battailonja Egerben, egy század Csajághy-hajdú pedig Gácsban, 30–40 Hajnácskőn, a Nyárayé-ból a volt báró Révay Gáspár és Thúróczky-félék – szintén 2 battailon – és 1 battailon Radics-hajdú Érsekújvárott, 2 Kassán, végre 2 század Murányvárában, 2 Szepesvártt, s a Czelderéből is vagy 2 battailon Lőcsén, Késmárkon és Dunavecz- (Nedec-) várában feküdt helyőrségül. Tehát az összesen 9 ezredet, s ebben 27 battailont (szándékosan nem mondjuk zászlóaljat, mert ez akkor századot jelentett) számláló 3 dandárból 10 battailon várőrségeket képezvén, tábori szolgálatra számba nem jöhetett. Maradt ekként 17 battailon, vagyis teljes létszámmal véve 6800 embert; azonban a tettleges állomány az újonczozás után sem volt még ilyen teljesen, mert pl. Czelder ezredének Liptóra és Árvára esett újonczjutaléka e vármegyék közbejött elvesztése következtében még csak papíroson vala kiállítva. Úgy, hogy 6000 főnél nem igen vehetünk többet, s ebből is legalább másfélezer újoncznak nem volt lőfegyvere.* – Lovas dandárok valának: Ebeczky Istváné, mely Divényből Zólyom és Besztercze felé, Steinville és Viard ellen teljesíté a portyázó szolgálatokat; Szent-Pétery Imréé, mely e kettőnek tartalékja gyanánt Szécsény táján, gróf Eszterházy Dániel mellett állomásozék: ha kell, ezeknek, vagy esetleg Rima-Szombat s Murány felé Bercsényinek segélyt viendő. A negyedik dandár: a 3 reguláis dragonyos-ezer (Bercsényi, Forgách, Gyürky) Babócsay Ferenczczel részint Gömörben, Murány, Telgárt, Polonka táján, részint pedig Szepesnek Liptó felőli oldalán feküdt, Breznó és Liptó-Újvár felé beportyázni. Velök vala Szepesben Szemere László dandárnok is, a saját és Bessenyey ezredéből, ha sokat mondunk, 500 huszárral; továbbá Szepesnek éjszakai részein Árva felé portyázni a Bokros- és Paur-ezredek, amaz negyedfélszáz, emez tán ötödfélszáz emberrel. És ezen 1200–1300 huszárt számítjuk az ötödik (fél-) dandárnak. – Az első három lovas-dandár tényleges létszámát bőven vesszük 5500 főre, miután Bercsényi augusztus 9.-én így ír róluk: „Ezen három brigádában nincs még csak 5000 lovas is.* Végre a Babócsay-féle három reguláris dragonyos-regiment együtt vagy másfélezer főre rúg vala. Tehát összes lovasság 8300, kerek számmal 8000, a gyalogság pedig 6000 főre, vagyis Bercsényi egész hadteste (jobban mondva hadserege) 14.000 emberre tehető; kikből leszámítván a lőfegyverrel nem bíró és így inkább csak tartalék-szolgálatra alkalmazható 2000-nyit: fennmaradt 12.000 combattáns, – vagyis alig valamivel több Pálffy erejénél.”
Igy pl. Bercsényi június 19.-én ezt írja: „ Van az brigádban együtt (az egrieken kívül) 2137 embere Csajághynak: de 1500 fegyveres nem fog előállíthatni, ha romlott fegyvere elkészül is. Az mint colimálom: lészen 3000 fegyver híjával az gyalogság, kivel elég búm.” (Arch. Rákócz. VI, 201.).
Arch. Rákócz. VI, 259.
A két szemben álló hadvonal alakulatáról, minőségéről, továbbá azok s az őket megszállva tartó csapatok és magasabb parancsnokok értékéről Thaly id. m. II, 161–163. oldalán a következőket mondja: A kuruczok hadfelállítása egy óriási félhold alakját mutatta… A császáriak ennek a nagy félholdnak a belső átmérőjében, tehát aránylag rövidebb vonalban feküdtek, és így az egyes csapattestek harczászati érintkezése kurtább távolságokban történhetett, következőleg kevesebb időbe került, s a fővezénylet ennélfogva sokkal egységesebb lehetett; mindezeknél fogva a császári hadsereg helyzete kedvezőbb vala. Azonkívül őket hegylánczok, könnyen őrizhető szorosok, és tömérdek vár, sánczolat, kerített város erődítvényei védték, ú. m. Árvában Turdosin s Árva vára; Liptóba a Pribilinától Újvárig (Hradek) húzódó, redoute-okkal rakott sánczolat s a rózsahegyi várkastély; Zólyomban Breznó, Besztercze, Radvány, Garamszeg, Királyi, Végles, Zólyom, Dobronyiva várak, városok és kastélyok; Hontban Selmecz, Windschacht, Bakabánya, Szent-Antal városok, sánczok és kastély; és végre Barsban Körmöcz, Szent-Kereszt, Zsarnócza, Szent-Benedek s a hatalmas zselízi körülsánczolt tábor, mely Nyitrával és Esztergommal is összeköttetésben állt. – E fölött tűzéri készletekben a magyaroknál gazdagabbak voltak; és ha csapataik létszáma a kuruczokénál egy, legföljebb kétezerrel kisebb vala is: ezt bőven kipótolá azoknak sokkal jobban fölfegyverzett, gyakorlottabb, fegyelmezettebb, harcedzettebb s a harczászati mozdulatok végrehajtására általában ügyesebb volta. Bár másrészről az sem tagadható, hogy lovasságuk, gyorsaságra és győzősségre nézve, a kuruczoknak apróbb csatározásokra oly kitűnő könnyű-lovasságával nem mérkőzhetett… A kiváló Pálffy alatt csupa rendszeresen iskolázott, tapasztalt és vitéz tábornok volt; kivált Viard és Tollet tehetséges, elszánt, vakmerő és kitartó férfiak; Ebergényi és Löffelholtz két kitanult ravasz, amaz a lovassági, emez a gyalogsági fegyvernemben. – Bercsényi viszont, mióta Bottyánt a hadászati viszonyok a Tisza–Dunaközére szólíták, – egyetlenegy számbavehető tábornokkal sem rendelkezett. Mert Eszterházy Dánielnek ha feje és akarata jó volt is: de a teste nyavalyás, lába csonka, mozgékonysága lassú; határozott, önálló működésre nem való. Csáky pedig s a két Andrássy, csupán protectiós mágnás-tábornokok valának… Tehetségtelen, bátortalan, önállótlan, puha, eszem-iszom emberek. Szegény Csákyban legalább a jó szándék meg lett volna: az Andrássyakban ez sem, mert szertelenül tunyák voltak, és csak lakmározás-, heje-hujára gondolók. E három képtelen, sőt részben (Andrássy István) megbízhatatlan ember alkalmazása a magyar ügynek elvégre is kipótolhatatlan veszteségeket okozott 1709 nyarán és 1710 elején: ú. m. Csáky és Andrássy Pálnak vázolandó liptai kudarczát, s Andrássy István lőcsei ocsmány árulását. Csákyért egyenesen Bercsényi tehető felelőssé: mert sógora volt, ő pártfogolta, emelte, alkalmazta elejétől fogvást. Az Andrássyak ellen ugyan gyakran panaszkodik a fővezér, és nem egyszer hangsúlyozza róluk, hogy csak mások hiányában kénytelen egyet-mást rájok bízni, – ami azonban nem mindenkorra áll; mert pl. Lőcsére százszorta jobb, vitézebb, megbízhatóbb, népszerűbb parancsnok lett volna Czelder Orbán. De hát az csak egyszerű szepesi polgárfiú volt, s Andrássy híre mágnás!… Ez döntött; s döntött volna talán még napjainkban, a XX-ik század kezdetén is, – nincs tehát mit csodálkoznunk az aristocraticus XVIII-ik század elején, kétszáz év előtt történt ilyes dolgokon.”
A felvidék császári hadsereg, a bécsi haditanácsi határozat értelmében* a dunántúli offenzíva hatását várva, egyelőre várakozó illetve védőleges magatartást követett. Pálffy tábornagy a bécsi tanácskozásokról június elején Pozsonyba ment, egyrészt, hogy az ottani országgyűlésen résztvegyen, másrészt, hogy a bányavárosokon fekvő császári gyalog ezredek pótlására szükséges és az örökös tartományból igényelt emberi és anyagi kiegészítések minél gyorsabb iramban való megszerzéséről és továbbításáról gondoskodjék, s végül, hogy a Heistertől beigért erősbítések átvétele után a haditanácsi határozat által kontempált támadásba való átmenetre esetleg kínálkozó alkalmat gyorsan felhasználhassa. De biz a tábornagy úgy a dunántúli segítségre, mint az említett kedvező alkalomra hiába várt. Heister offenzívája a Dunántúlon ugyanis, mint tudjuk, mindinkább ellaposodott, majd egészen megfeneklett, a felvidéki kurucok pedig nemhogy gyöngültek volna, hanem ellenkezőleg mindig több és több erőt toltak a hadi színtér felvidéki szakaszára. Végre is a tábornagy a hosszas várakozást megúnva, július 16.-án a zselízi táborban megjelenve, újból átvette a felvidéki csapatok felett a főparancsnokságot és az ottani hadműveletek közvetlen vezetését.
Most pedig lássuk az ellentáborban időközben történteket. Bottyánnak a Duna mellékére történt elindulása előtt a Csallóközbe, Pozsony, Nyitra, Nagyszombat, Trencsén felé, sőt még a Vágon is túl a Fehérhegyek felé indított, az 589. oldalon említett gyakori sikeres portyázásai lassan újból felvillanyozták a felvidéki kurucságot, sőt magát a lakosságot is. „Igen emelé a hangulatot – mint Thaly írja, Ocskay László című műve, II, 115. oldalán – a labanczoknak – újaknak úgy, mint régieknek – sűrű átszökése is. Ezek pedig leginkább Ocskayánusok, kisebb részben Eszterházy József-félék és Thúróczy hajdúinak magyar része valának, s átszökdösésüket főként abbeli félelmök okozá, hogy ezredeikkel – amint híre vala – az országból ki, a német birodalomba ne vitessenek.”
Ez a hír megfelelt a valóságnak s ebből kifolyólag Ocskay is utóbbi időben folyton és serényen toboroztatott embereket ezrede számára. „Látván ugyanis – írja Thaly u. o. – hogy idehaza a honfiak előtt mint áruló, s a német főtisztek előtt mint pártváltoztató és hitszegő semmi becsületre nem kaphat: maga is lelkéből óhajtani kezde a külországra vezényeltetést, ami hogy megtörténhessék, el kelle követnie mindent ezredének teljes létszámra való szaporítására. Mivel pedig e czélra most feles pénzzel nem rendelkezék: a csengő érczczel való fizetés, itatás, toborozás, mindenféle csalogatás és mesterfogás, – sőt itt-ott némi erőszakoskodás is – számos fiatal zsoldossal gyarapítá ezredének annyira hézagos sorait. Pár hó alatt néhány száz, Vág- és Nyitra-vidéki újoncza lőn, fegyverezve, egyenruházva. Kiknek még további szaporítása és a már fölesküdötteknek katonai kiképzése czéljából, ő maga is márczius, április és május havak alatt folytonosan Pozsonyban vagy Nagy-Szombat környékén tartózkodott.”
De a dolog nem ment valami könnyen, miután egyidejűleg a németek is szorosan toborozták, sőt már március havában erővel is összefogdostatni kezdték a hatalmuk alá került északnyugati vármegyékben a fegyverviselésre alkalmas ifjúságot, de mivel az másként elmenni vonakodott, az ellenkezőket bilincsekbe verve hurcolták fel Bécsbe és onnan a Rajna mentén küzdő, igen erősen leolvadt állományú magyar ezredek kiegészítésére. Ennek az erőszakoskodásnak az lett a természetes következménye, hogy az ilyen, akár erőszakkal fogott, akár önként felcsapott új labancok, hacsak szerét tehették, sűrűn szökdöstek át a kurucokhoz.* „Igy Ocskay Lászlónak – írja Thaly id. m. II, 116. oldalán – nagy költséggel és fáradtsággal összetoborzott és fogdozott új labanczai is, mihelyt neszét vevék az „Imperiumba” való menetelnek, tizenként-huszanként szökdösének Érsekújvárba új egyenruháikkal, szép fegyvereikkel, lovaikkal; és pedig közöttük főtisztek: zászlótartók, hadnagyok, századosok is, Ocskaynak még régi tisztei közül valók.”
Bottyán Szécsényből március 26.-án jelenti Rákóczinak: „Bizonyos az, feles bilincseket hozott alá az ellenség, maga birtoka alatt lévő helységekben erővel hajtja valakit talál fegyverhez alkalmatosnak, – úgy vagyon a híre: Imperiumba viszi, az minthogy a labanczok gyakori szökéssel contestálják: kik tartanak az felmeneteltűl, naponkint közinkbe szöknek.” – Ugyancsak Bottyán április 9.-én ezt írja Károlyinak: „Az dánusokat feles magyar labanczczokkal együtt elvitték, öszvebékózván az labanczokat.”
Egyébként ennek az erőszakos katonafogdosásnak és a nyugati hadiszíntérre való kivitelnek még más következményei is lettek. „Nevezetesen – írja Thaly id. m. 117. old. – a Fehérhegyeken túli, mindenkor igen magyarérzelmű tót népnek fiataljaiból, hogy az őket labanczkodásra előltető Ocskay és Blasskovich zaklatásaitól s a Németországba idegen ügyért hadakozni elhurczoltatástól menekülhessenek, számosan a határszéli hegyekbe, erdőkbe vonták meg magokat a tavasz kinyiltával; akikhez azután májusban egy bátor hadnagy: Kosztolányi Jávorka Ádám néhány katonával Érsek-Újvárból általmenvén, csakhamar 500 főnyi részint lovas, részint gyalogos guerillcsapatot szervezett belőlük, s velök a császáriak várak alá, hol Morvába csapdozva. Ezekhez csatlakozni indult ki újabb expeditióval Újvárból Szórad István is, maga is Malaczka tájáról való.*
Balogh István dandárnok írja március 31.-én Losonczról Bercsényinek: „Ma érkezék Újvárbúl Ilavay Mátyás (alezredes) uram, Iváncsay hadnagyommal; kik is referálják: Pozsony vármegyében új kuruczok támadtak, előljárójok Jávorka, – lehetnek immár gyalog és lovasok circiter 500-an; mert tartnak attúl, hogy németek közé nem applicáltassanak, aminthogy erővel fogdossák, kiváltképen vásári alkalmatossággal. Elpártolt kuruczok is és labanczok igyekeznek kijönni, félve az Imperiumba való meneteltűl. Az én ezerem is jól szaporodnék, ha közeljebb eshetném azon földhöz.„ (Eredeti levél az Országos Levéltárban.) – Ugyancsak Balogh írja június 3.-án Losonczról, hogy Ocskay, 12 átszökött katonájától vett hirek szerint Zsolnán van és hogy „annak nincsen több 300 katonájánál, azok is jobbára eljünnének, csak adatnék módjok, mivel Imperiumba megyen Ocskay, attúl félnek.” (Eredetije u. o.) – „E tudósítás – fűzi hozzá Thaly id. m. II., 118. old. – több tekintetben érdekes. Megtudjuk ugyanis belőle, hogy Ocskay a császár pénzén – a kuruczok számára újonczozott, mivelhogy ime, már is annyira átszökdöstek újon fogadott katonái, hogy Bécsben nagybüszkén 2000-re tervezett ezrede – megint csak 300 labanczkából álla; és másodszor megtudjuk, hogy ő május végén ismét fölrendeltetett Trencsénybe, Árvába, Ebergényi mellé. Nyilván belátták, hogy, ha Németország felé indítanák, – még tán ez a 300 ember is elhagyja.” – Berthóty István Érsek-Újvár parancsnoka június 3.-án ezeket írja Bercsényinek: „Ha hirtelen most valamely hadak felgyöhetnének, talám jó volna Morva felé tétetni valami diversiót, mert az Vágon túl igen kevés német vagyon, az dánus ha még nem indult is: megindul Imperiumba. Én pro interim küldék által valamely katonaságot (Jávokáékat), Fehérhegy mellett lévő kuruczokhoz, minthogy azok is naponként szaporodnak, vagyon olyan emberem. az ki ajánlja magát arra, hogy két hét leforgása alatt 3–400 emberrel megszaporítja hadainkat túl a Vágon. Meglátom, az mostani átalküldendő embereim mire mehetnek? Ha látom az dolognak effectusát, – megint küldök melléjek vagy 200 lovast (ezek Rácz Miska és Szórad István emberei voltak); addig talán Exciád is küldhet valamely hadat. Bár csak 2000 emberünk lehessen a Vágontúl, remélem: revocálhatjuk az Dunán általment németeket, és az föld népét is fölverhetjük. Én mindenféle pátens-leveleket küldöttem.” (Eredetije Thaly-gyüjteményben.)
Az e tájban Rákóczihoz Szerencsre átrándult Bottyán ugyan úgy festetté a helyzetét, ahogyan azt Berthóty az 1371. számú lábjegyzet szerint Bercsényinek jelentette és egyúttal hasonló javaslatokat is tett a fejedelemnek, aki ennek hatása alatt június 4.-én a következőket írta Szerencsről Bercsényinek: „Az dánusok elmenetelit már az nyomtatott hírek is széltiben beszélik, ily particularitásokkal, hogy az király teljességesen retrahálja a császár szolgálatjáúl űket, és Saxoniában parancsolta meneteleket; hogy helyettek más had éppen nem fog idegyűni: mert elhitette magával a bécsi udvar, hogy előséges lesz az offensióra… Melyre nézve már így considerálván az dolgokat: megvallom, hogy immutálom az minapi opiniómat az simplex defensió iránt, és lehetősnek látom az offensiva próbákat is, annyival is inkább, mivel a Vág-mellyéki ellenségnek gyengeségét tapasztalom és a Fejérhegyen túl valóknak indulatják, az ki magokat ötszázan összevervén, kezdik Morvát bizgatni, s eljövetele előtt két nappal már másodszor írtak Bottyánnak és tudósítottak aprólékos szerencsés próbájokrúl, rabokat is fogtak, de nem tudják hová tenni őket. Előljárójok valamely, Ocskaytúl régen disgustáltatott s ugyan annakelőtte ezerében szolgált tiszt (Jávorka). Bizonyítja ez opiniómat, hogy egy kapitány is elindíthatja azokat, az kiknek kedvök van az tánczhoz, s valóban szükségesnek is itélném az bennök felindult reménség táplálását, csak volna kit küldenünk. Bottyán ugyan ajánlja magát, hogy kész vagy 1200-ad magával benyargalni Pozsony eleit; de olyan is kéne, aki osztán, ha kevesed magával is, mellettük maradna.” (Arch. Rákócz. II, 478.).
Erre Bercsényi következőleg válaszolt: „Bottyán Pozsony eleit elhiszem, megnyargalja, – de az nem sokat segít az Fehérhegyen. Azon újon támadt kuruczok közé kit kellene küldeni? eleget törődöm;* de, ha csak lovas-porta: az ott járkál, s nem mulathat (azaz nem maradhat ott). Az mely 500-nak híve van, az Jávorka nevő volentér-hadnagyom, kik gyalog mentek, – kikrűl emlékeztem vala Fölségednek.” (Arch. Rákócz. VI, 195.).
Utóbb Maszelnik Márton compániás-kapitányt szemelte ki e célra.
Rákóczi sem értett mindenben egyet Bottyán előterjesztésével, az öreg kuruc tábornok ugyanis arra kért engedélyt, hogy ő támadhassa meg az ellenséget valahol a Garam alsó vidékén, de a fejedelem jobbnak, hatásosabbnak vélte, ha a támadás a Felvidék északi részén következik be. Ezért a harcvágytól égő tábornokát türelemre intette, azt ajánlván neki, hogy addig is, amíg az ő javaslatának végrehajtására rákerülhet a sor, ő csak szorgalmassan portyáztasson és sürgesse Nógrád várának kiépítését.*
Arch. Rákócz. II, 488. – Élénk világot vet Rákóczi akkori gondolatmenetére június 19.-én Ráday Pálhoz intézett levele, amelyben kijelenti, hogy ezt a hadjáratát még nagyobb elővigyázattal fogja folytatni, mint eddigi hadműveleteit, nehogy: „particularis confusiók által az felőlünk fenntartott külső fejedelmek opinióját, melyet tavalyi campaniánkkal (a trencséni szomorú műveletet érti alatta) nagyon megcsonkítottuk, teljességgel el ne veszítsük… Nem csudáljuk, hogy ki-ki testének azon részére tenné a flastromot, – jegyzi meg Bottyánra célozva – de rossz borbélynak mondatnék az, ki a sebek mérgét vizsgálván és mindenikére egyszersmind flastromot nem ragaszthatván; s az patiens akaratján indulván, oda nem applicálná, ahová szükségesebbnek itéli.” (Arch. Rákócz. II., 487.).
Közben Bercsényi is újabb híreket kapott. Igy többek között Balogh István Losoncról június 10.-ikéről azt jelenti neki, hogy „Ocskaynak mivel Imperiumba kölletik menni: három hadnagya, katonasággal együtt bement Újvárba. Bizonyos imperiálisták (azaz a Rajna mellett alkalmazott régi labanc ezredek tisztjei) lejüvén országunkba recrutázni, – azok is igaz magyarokká lettek, bemenvén Újvárba.”
E kedvező hírek mind jobban meggyőzték úgy Bercsényit, mint Rákóczit, de főleg az utóbbit, arról, hogy immár legfőbb ideje volna hogy a gyengeségük érzetében csendesen viselkedő felsőmagyarországi császári front ellen komolyabb támadást intézzenek. Ily értelemben írja Rákóczi június 6.-án Bercsényinek: „Jónak, szükségesnek látnám, hogy Kegyelmed az Gömör vármegyében contrahált hajdúságot minden üdő halasztás nélkül fordítaná Breznó és az bányavárosok ellen, melynek situsát ugyan előbb jó volna Revérrel (Rivičre ezredessel) recognoscáltatni… Ezt Isten kezébe adván, füsti (egy füst) alatt többeket is meg lehetne próbálni… Kivel s miképen lehetne ekkor a Tótságon is lármáskodni? azt nem tudom, de, ha lehetne, igen jó volna.* Június 9.-én pedig ugyancsak Szerencsről Franciaországba küldött követének, Brenner apátnak azt írja, hogy a dánok elmennek s így a császári sereg sokkal gyengébbnek látszik, mint amilyen a télen volt, annál is inkább, mivel lovasságát Esztergomnál átküldte a Dunán. „Remélem tehát – írja folytatólag levelében – hogy mostani hadjáratunk szerencsésebb lesz, mint ahogyan az hinnök… Holnap indulok, hogy utasításokat adjak a bányavárosokban levő ellenség elleni hadműveletekre.*
Arch. Rákócz. II, 480.
Fiedler, Actenstücke stb. II. (pót-)kötet, 76.
Másnap, június 10.-én, Rákóczi a Kassa melletti Enyickére ment, ahol a szepesi hadak parancsnokával, Csáky Mihály altábornaggyal, továbbá az Andrássy-testvérekkel s a környezetében levő főbb tisztekkel tanácskozott. Június 18.-án Sárospatak várába tette át főhadiszállását, ahol augusztus 16-ig maradt.*
Beniczky Gáspár naplója. Rákóczi-Tár, I, 202–212.
Rákóczi június 6-iki fenti levelére Bercsényi Kassáról már június 6.-án bejelentette, hogy már is megtette intézkedéseit a csapatok összevonására nézve s egyben jelenti, hogy legszívesebben maga is csapatjainak összpontosítási helyére sietett volna, de nem teheti meg, mert mint mondja: „doctor uram is igen protestál ellenem, az minthogy bizony Kegyelmes Uram nem is igen jól vagyok, e héten templomban is ma mehettem elsőben, s ismét dörög az esső az lábomban, de csak elmegyek nógatni legalább, az míg lehet s mihelyt lehet.”*
Arch. Rákócz. VI, 199.
A gyalogság és lovasság összevonásán kívül Bercsényi, igaz, hogy elég későn, de azért mégis a szükséges tűzérség készenlétbe helyezéséről is gondoskodott.*
Igy július 16.-án Rozsnyóról „Iratott Revér (Riviére) János Artellaria Colonellusának, hogy Enyiczkén lett Fő-Generális Urunk dispositiója szerint, Kassárúl indítsa meg Murány felé, Szinen és Agteleken által az munitiót, kikhez valamely mozsarokat és bombákat is adjugáljon, kisérőül pedig Radics András kassai Commendáns Uramtúl kérje az hajdúságot.” (Arch. Rákócz., VII, 107.).
Közben Berthóty, Beleznay és Iváncsay vezetése alatt újabb portyázó különítményeket küldött ki a Vágon túlra Pozsony tájékára. Jávorkáék pedig a Fehérhegyekből az osztrák és morva határ felé folytatták eredményes portyázásaikat. Minderről Berthóty július 11.-én a következőket jelenti Bercsényinek: „Beleznay és Iváncsay uraimék Vágon túlról megtérvén, Beleznay uram hozott egy prófontmestert és 10 magyar labanczot, – ahhoz egy német lajdinandot és 27 muskatélyost. Iváncsay hozott egy dánus lajdinandot. Istennek hála, portásaim minden felől szerencsésen járnak. Azon dánus lajdinand beszéli, hogy bizonyosan nyolczadnap alatt el kell menniek, marsrutájuk is ki van adva Morva- és Csehország felé.*
Eredetije az Országos Levéltárban.
Az egymást érő kedvezőbbnél kedvezőbb hírek végre komoly impulzust adtak mind Rákóczinak, mind Bercsényinek az elvben már elhatározott támadás (sajnos nem tehetjük hozzá: mielőbbi) megindítására. E célból Bercsényi, a gömöri csapatokat a Királyhegy lábánál Telgárton, a szepesieket pedig Poprádtól délre, Scsavnik–Hranovnica (Szepesvéghely) tájékán gyülekeztette. Most aztán a főgenerális, főtisztjei véleményének meghallgatása után akként állapította meg hadműveleti tervét, hogy 3000 gyalogossal és a lovas had egy részével a Szepességből előretörve, a liptói sáncokat, s azokon áthatolva, Árvát, Túrócot támadhatja meg, míg a másik 3000 hajdút egyidejűleg Rivičre ezredessel, bombákkal és a Balogh-dandárral Zólyom megtámadására küldi, remélve, hogy ennek az lesz a következménye, hogy az Ebeczky által szintén fenyegetendő zselízi ellenséges csoport a bányavárosok felé húzódik, majd mire aztán Ebeczky csapjon fel utána Bajmócznak, Eszterházy Dániel pedig zárja körül az erők nagy részétől odahagyott zselízi sáncot. De volt Bercsényinek egy más terve is, mely szerint Zólyomot vagy Breznóbányát támadással fenyegetvén, azalatt Liptóba, az ellenség háta mögé szándékozott egy megfelelő, ügyes csoportot küldeni és e hadműveletek leple alatt a főtámadást Zólyom és Zselíz között megindítani, hogy ilyenformán közelebb legyen a Dunához és segítségére lehessen az ottani, vagy a dunántúli hadaknak, ha Heister nagyon szorongatná azokat.*
Bercsényi július 12. és 14.-iki levelei Rákóczihoz, Arch. Rákócz., VI, 205–210.
Rákóczi erre július 15.-én kelt válaszában azt írta Bercsényinek, hogy Zólyom, Liptó, Zselíz egyidőben való megrohanása tagadhatatlanul jó terv lehet, de attól tart, hogy úgy járnak vele, mint Bercsényi a maga szabójával, aki a nadrágját addig szabta és varrogatta, amíg végre süveg nem telt belőle toldozás nélkül. Ne kapkodjon tehát sok felé. Az ellenség mostani helyzetében mindegy, akár Liptóban, akár Zólyomban, akár Zselízen támadnak, de neki leginkább a liptói támadás tetszenék. Csajághy dandárát Tiszolcról szintén oda küldi s azzal szeretné a Liptóba vezető hegyi ösvényeket megszállatni. A Liptó felé való támadást azért is tartja legcélszerűbbnek, mert a könnyű gyalogság a hegyi ösvényeken most a nyári időszakban könnyen közlekedhetik. Ha Rivičre ezredesnek is ez a véleménye, akkor azt ajánlja a fejedelem, hogy Csáky Mihály lovasságával, kevés gyalogsággal, tűzérséggel támadja meg a liptói sáncokat előlről, arcban; a csapat többi részét pedig ennél az actiónál más helyen kellene alkalmazni, nehogy az is elvesszen, ha a főcsoport támadása kudarcot vallana. A dunamelléki eseményeket pedig nyugodtan rábízhatják Bottyánra, „akinek a rácz előtt híre, a parasztság között esmerőssége, s vízi esze nagy vagyon s az pestistől semmit sem fél.”* Rákóczi egyébként Bercsényi tervét jóváhagyta, melynek Zólyomot illető részét azonban Bercsényi Breznóra változtatta, mivel a július 17.-én Gömörbe érkezett főgenerális ezt amannál könnyebb szerrel vélte megvehetni s ezt hirtelenül hatalmába kerítvén, onnan – fekvésénél fogva – a Rákóczi által melegen ajánlott liptai próbát jobb móddal vélte támogathatni.* Nyomban el is küldte tehát Rivičre ezredest Breznyóbányára erődítményeinek megszemlésére, de biz ennek szakértő véleménye nem volt megnyugtató. A néhány nap mulva visszatért hadmérnök akként nyilatkozott, hogy a város erődítvényeit faltörő ágyúk nélkül, tisztán csak bombavetéssel nem lehet megadásra kényszeríteni. Faltörő ágyúkat pedig csak nagy fáradsággal és sok időveszteséggel lehetett volna Kassáról odaszállítani.* Mindazonáltal Bercsényi mégis ragaszkodott Breznyóbánya megtámadásához, mert a körülötte levő főtisztek többsége folyton csak azt hangoztatta, hogy előbb el kell foglalni Breznót, mivel másként a liptai vállalat nem nyugszik biztos alapon, amennyiben a nagy munkával összeszedett gyalogságnak, sikertelenség esetén nincs hova visszavonulnia s hátrálási útja fenyegetve van. Ez ellenvetések hatása alatt Bercsényi még július 25.-én is habozott és nem tudta, hogy mitévő legyen.*
Arch. Rákócz. II, 490–500. nyomán Markó, A liprói kuruc hadjárat, 21–22.
Bercsényi Rozsnyón júl. 18-ikén kelt levele Rákóczihoz: „Mivel csak látom, nincs jobb az liptai próbánál, s az jól nem lehet Breznyó nélkül, Breznyót pedig, hiszem, jól lehet: azért ott kezdem jól, s hoc finito, az gyalogot úgy intézem, hogy itt is maradjon, – a Liptóra is menjen az 4000-ig való fegyveres hajdúbúl. – Csáky uram is most küldte meg opinióját, igen helyesen, hogy nem lehet előbb Breznyónál semmit.” (Arch. Rákócz. VI, 221–22.)
Töprengéssel telt gondolatait Bercsényi Jolsváról július 21.-én kelt következő levelében közölte Rákóczival: „Legnagyobb előttem, hogy Breznyónak ágyú s tűz nélkül – az mint informáltatom – semmit sem tehetni: ottan ha napokat töltünk: elvesztjük ideit az litai operatiónak; mert ha Breznyót megsegíti az ellenség, visszaszállva elmúlik az többi, rakáson ér bennünket, s rakáson nyomulunk a gyaloggal. Ha penig reá nem érne is Breznyóra Pálffy: legalább felér Zólyomig, – s akkor osztán a liptai próba is talám késő volna. Azért úgy szeretném, hogy Breznyót megkörnyékezve egy részivel: menne azon füst alatt az gyalog Liptónak, – egy nap az próbája: ha succedál, factum est, et sit gloria Deo, s menne tovább (Árvának és Túrócnak) Csáky: ha nem succedál: cum securitate egyezhetik meg ismét az Breznyót piszkáló gyaloggal; s úgy hiszem Istent, Pálffy sem piszkálja meg az gyalogot, hogy confusió érhesse. – E szándékomhoz képest már ordereztem Csajághyt Tiszolczra, Murányhoz egy mértföld (mely alatt már ott voltak a Nyáray- és Czelder-dandárok), Babócsayt ide Jolsvára, Rivičre ma érkezik az kis könnyű munitióval (20 fontos bombák). Összevárom az hadakat.” (Arch. Rákócz, VI, 224.)
Bercsényi július 25-iki levele Rákóczihoz: „Abban nagy bajon van még, hogy látom egészen Breznyót vetik pro fundamento, mivel csak nehéz a nélkül a retiráda. Ily munkával összeszedett gyalogunkat nehéz periclitálni; kevés közt sok az recrutta, azért megoszlanom nehéz. De, ha lehet, nem recedálok intentiómtúl, hogy környülvéteten Breznyót, s Liptót támadják meg; ha az nem lehet: talám inkább szemben bocsátom őket Szepes felől, s hátul diversiót.” (Arch. Rákócz. VI, 230.).
E töprengés közepette kapta meg Bercsényi a fejedelem Sárospatakon július 23.-án kelt levelét, melyben „a Breznyóval való piszmogást” haszontalan idővesztegetésnek kinyilatkoztatva, azt ajánlotta mellőzze el Breznót a hajdúság, s a szűk hegyi útakat maga után bevágván, elrontván, bizton mehet Liptónak, hiszen hátrálás esetén nem kell ugyanerre visszavonulnia, mert a liptai apróbb sáncok mellett kár nélkül eljöhet; ha pedig a két sánc közé veszi magát s Csákyval egyesül, – „akár ott dohányozzék”, nem történhetik confusiója, visszatérhet Szepesnek. És így – végzi a fejedelem utasításait Bercsényihez: – „quod deliberatum diu, – fac cito!*
Arch. Rákócz. II, 504–505.
Rákóczi most annál sürgősebbnek vélte, hogy az elhatározott támadás hossza halogatás nélkül végrehajtassék, mert hírét vette, hogy Heister offenzívája megakadt s hogy a tábornagy a Rába mentén védekezésre rendezkedik be,* akár azért, hogy ott továbbra is Eszterházy Antallal szemben hadakozzék, akár azért, hogy erejének egy részét Pálffy segítségére küldje. Mindkét esetben fontos volt, hogy a kurucok felső-magyarországi offenzívája gyorsan meginduljon.
Lásd az 599. oldalon.
„A fenti parancs – írja Thaly id. m. II, 166. oldalán – megszüntetett minden további habozást. Bercsényi július 29.-én Murányallyára ment, hogy másnap „megindíthassa az gyalogot Telgártra” s „összepallérozván az tiszteket, úgy indíthassa meg az liptai próbának.” Gyülekezési helyül pedig azért választá Telgártot, hogy e körülményből az ellenség Breznyóbánya régóta hirdetett megszállására következtesssen, lévén Telgárt Polonka felé Breznyónak egyenes útjában, és így félrevezetessék. „S jóllehet – írja Bercsényi július 30.-án Murányallyáról Rákóczinak – Telgárt igen Breznyót czélozza: mindazáltal onnan igen alkalmatosan elmehetni Liptónak is (Vernár és Hranovicza felé), az hová nagyobb kedvem van bocsátanom őket oly erővel Szepesbűl szemben, taraczkkal, mozsárral nyomukban, hogy se ne restistálhasson az német kívül az sánczon, se az sáncz ne akadályozza (nyomulásukat), se az liptó-újvári kőfal, az hol az bagázsija vagyon (Tollet hadosztályának), üttetlen ne maradjon. Kivel utat nyithatunk Isten által, s (azután) Breznyóhoz is könnyebb férni kevesebbel is.” Még egy-két napig ugyan – ugymond – Telgárttól el nem indulhatnak: mivel Csajághy csak ezután érkezik Tiszolczról, és a magokkal viendő élelem is még hátra van, mely nélkül pedig indulni a hegyek közé nem volna tanácsos.* – A fővezér július 30. és 31.-én minden intézkedést megtőn; a vezérekül működendő tábornokoknak részletes írott utasítást ada, a főtisztek közt kiosztotta a szerepeket, összetanítá őket, s a legénységet megszemlélé, kiválogatta, hópénzt, fegyvert, egyenruhát, élelmet osztatott ki köztük, föltűzelé, neki biztatta, – úgy hogy augusztus 1.-én örömmel és megnyugvással írhatá a fejedelemnek Jolsváról: „Alázatosan vettem tegnap estve Rédey uram által Fölséged parancsolatját, midőn szintén Murányallyárúl megtértem volna, az hol eligazítottam az próbára Isten hírével az hadakat, s az mennyire lehetett, fizetéssel consoláltam, az gyalogot fegyveresítettem, mundíroztattam (murányvári raktárakból) alkalmasint, úgy, hogy az három brigádábúl ötödfél ezerig való fegyveres hajdút válogattattam ki, s mind szemem láttára masírozott Telgárt felé, ugyan kiváltképen való kedvvel, az honnan ma meg is indultak, s úgy írja Babócsay uram: ritkán látott hadat jobb kedvvel sietni.* Provisiójok nem egészen érkezett vala, – mégis tűrhetetlen volt az had várakozásra.” A többi élés, liszt hordókban, hús, kenyér, stb. Murány alól folyvást szállítatik nyomukban. „S csak azért is bízhatom ezen operatióhoz, hogy Generális Csáky Mihály, Andrássy Pál és Brigadéros (Babócsay, Csajághy, Czelder és Szemere) uraimékat mindenképen contentálhattam, s minden difficultás nélkül bocsáthattam.*
Arch. Rákócz. VI, 232.
Babócsay Ferencnek Telgártról aug. 1.-én Bercsényihez írt levelének idevonatkozó szavai: „Nagy jó és fris kedvvel vagyon az egész had. – reménlem, Isten meg fog áldani bennünket.” (Eredetije az Országos Levéltárban).
Bercsényi aug. 1-ji levelet Jolsváról Rákóczihoz. (Arch. Rákócz. VI, 233–236.).
Rákóczi augusztus 6.-án kelt levelében örömmel vette tudomásul Bercsényi jelentését, akinek a szépen előkészített vállalat végrehajtásához szerencsét kívánt.*
„Az próbárúl tett rendelkezésekhez – írja levelében – egyebet nem adhatok az szerencse kivánásánál; omnia bene praevisa, disposita et ordinata sunt, – de executione judicet fortuna!” (Arch. Rákócz. II, 510.).
Bercsényi intézkedését az előnyomulásra és támadásra a murányi vár alatti táborban július 27.-én adta ki* „Az mostani próbábúl való dispositiók az Liptóban való Hadi Expeditiónak Punctatim való Rendelése” címmel s azt következőképpen vezeti be: „Jóllehet minden hadakozásban az Istené az erő és dicsőség: mindazáltal szükséges az embereknek is kezdendő munkájoknak folyását s végét meggondolni, – úgy várhatják Istennek is áldását; s ezért megfontolván az dolgot, sok okokra nézve hasznosabbnak találtaték az liptai ellenség ellen, mintsem Breznyó ellen kezdeni az operatiót; annyival is inkább, hogy már Breznyóra való készületünknek az híre megvan, Telgárton való gyülekezeti is az hadnak azt fogja mutatni, – és így nagyobb reménsége lehet az liptai próba titkolásának. Kire való készületeknek rendi így következik: „Föltételeztetik, hogy Csáky a Szepesben lévő lovas hadakat, t. i. a Babócsay alatti három dragonyos ezredet, Paurt és Bokrost Szemere Lászlóval utasítása szerint előre Hranovicza tájára csoportoztatja. E falunál egyesüljenek azért e 2000 számot fölöző lovassággal a Telgártról induló gyalogok, ú. m. Czelder Orbán dandára, s a Nyáray-dandárból ennek saját és Bercsényi palotásainak egy-egy battaliona, összesen harmadfélezer hajdú. Utánok nyomon megyen bizonyos kivezénylendő fedezet alatt a tűzérség. Úgy egyezzenek meg e hadak egymással Hranovicza táján, hogy azután – Csáky személyes parancsnoksága alatt – „egy corpusban nyomulhassanak (Liptóba) mennél titkosabb útakon, tartózkodás nélkül, hogy késedelmök hírt ne bocsásson.” Feladata leend e 4500 főnyi hadoszlopnak az ellenséget szemben támadni meg és pedig mindenekelőtt Tollet lovasságára ütni, mely is ha általok nyomatva „be talál szorulni vagy a sánczokba, vagy Hradek várába, vagy Liptó-Újvárba.”* Rivičre ezredes uram maga a lovassággal mindenütt előljárván, vizsgálja meg azon erősség mivoltát, és azzal a tűzérséget maga után rendelvén, az ellenséget bombázással kell „meghódítani, az környűlsánczolt falukat nyakába gyujtogatni, egyszóval a rátámadásnak minden alkalmatosságát keresni.” Emberi mód szerint nincs is lehetség benne, hogy Tollet a maga 500 lovasával valami zavart okozhatna, ily számosan lévén közöttük. – Azonban, „más felől ugyan Telgárttúl kell elindulni bizonyosszámú gyalogságnak valamely lovassal; az kinek azért is kell könnyebb hadnak lenni, hogy az holyákon (a Kralova-hora s más nagy hegyek Gömör és Liptó határain) messzebb s nehezebb útja lészen. És így arra rendeltetik Generális Andrássy Pál urammal Csajághy uram maga brigádájával és Perényi Miklós uram regimentjével, azonkívül Nyárády András kapitány uram, kinek is egy rész hajdúság commandóját fogja Csajághy uram adni, és Réthey György regimentjébűl válogatva legalább 300 lovas.* Hogy pedig e 2000 gyalogbúl és 300 lovasból állandó hadoszlop érkezhessék és felelhessen meg feladatának: szükséges Telgárton előre elrendelni jó reflexióval az idejét és óráját: mikor fogja Csáky uram az ellenséget megtámadni? hogy annál elébb Andrássy (az erdőkből, oldalban) ki ne mutassa magát; akkorra peniglen mentűl közelebb lehet és titkosabban, az hegyekben készen légyen, úgy, hogy mindjárt az első lármára kimutathassa magát, s leszállván az hegyekről: míg Csáky szemben, ők oldalt rohanjanak a németre. A támadást hajnalhasadtakor kell megkezdeni, mert a hajdúság zöme recrutákból áll, akik éjjeli harcban hamar összekavarodnának és elszélednének. Ebben azt kell observálni: mivel Csáky uramnak szükségképpen az lovasok sánczára kell elsőben ütni, ha Andrássy uram Csajághyval (az erdőből) kiütvén magokat, látnák, hogy Csáky uram rész felől még bajoskodnak az lovassal, – tehát Andrássy uramnak is oda kell succurálni; holott penig irányzanák, hogy a gyalog német akarna sánczokba beszorulni: annak kellene eleibe állaniok. – Hogy továbbá a sánczokba szoruló Tolletnek (kinek is lovassa, gyalogja 1000–1200 embert tehetett) segítsége Ebergényitől ne jöhessen: lehet irruptiót is akkorra tétetni másfelől Árvába, az mennyi lovas had nélkül itt el lehetni, portaképen, csak azért: hogy, ha híre jőne is a liptai lármának, ne tudna merre kapni. De ha megegyezhetnék is Ebergényi Tollettel: annak is egy a munkája a többivel, mert azzal erőnket még följül nem múlja. – Nagyobb erő jöhetne Tolletnek segélyül Zólyom felől. Ezt így kell megelőzni: Csajághy útjában „egy jó hadnagy alatt” 200 gyaloggal megszállatja, bevágatja a Breznótól Bocza felé vezető, különben is igen nehéz járatú szoros hegyi útat; és ugyanő egy másik jó tiszttel (a Nyárády ezredéhez tartozó Pozsgay hadnagyot ajánlá, de Szinay Mihály ezredes küldetett) szintén 2–300 válogatott hajdút előreindít az erdősségeken, a sztarahorai (sztureczi) passus megszállására, amely felé a síkon át lovas porta is induljon valamely a föld csinyját ismerő főtiszttel (Pauer) Rózsahegynek, jó vigyázást tartván mindenfelé. Egyáltalában, hogy az ellenség szándékát minél előbb kiismerni lehessen, jó lesz a helyi viszonyokat ismerő lovas portyázókat készen tartani, hogy azok a Vág völgyének távolabbi vidékeit is felderítsék. A többi lovas és gyalog had fogja körül és ostromolja a sánczokban Tolletet s tartóztassa esetleg Ebergényit. Végül, hogy a támadó oszlopokat hátban se fenyegethesse semmi veszély, és hogy a Dobsinan és Telgárton felhalmozott élelmi készletek is biztonságban legyenek, maradjon azon a vidéken Réthey György lovas ezredének néhány osztaga. – Ezalatt a zólyomi, beszterczei, breznói és zselízi németeknek elég dolgot adand Bercsényi, hogy segítségre lehetőleg ne indulhassanak. Pálffy Zselíznél másként is Liptótúl oly messzire van, hogy míg oda fölérkezhetnék, – addig Tolleten, Ebergényin általeshetnek. De meg, ha mégis elindulna: Ebeczky a maga dandárával utána vagy mögéje, Bajmócznak, Túrócznak fog ereszkedni, az érsekújváriak Pozsony táját beszáguldozni, s Eszterházy Dániel körülszállandja a zselízi sánczot, hogy Pálffyt visszatérésre bírja. Másfelől Szentpétery Imre Selmecz ellen demonstrál, Balogh István pedig Divénytől, mikor ők Liptóba: ugyanakkor becsapand Zólyom és Besztercze alá, benyargalja Zólyom vármegyét, oly hírt bocsátva mindenütt, hogy Bercsényi jön utána ágyúkkal és 4000 gyaloggal a bányavárosokat ostromolni. Ezen hírek kétségkívül meg fogják akasztani Pálffyt, ki azt sem fogja tudni: hová kapjon? Végre Tóth Márton őrnagy a Réthey György ezredének másik felével s Pollereczky Mátyás kapitány egy század Bercsényi-dragonyossal Polonkától Breznó alá fognak becsapkodni s ott lármáskodni, sőt Zólyom-Lipcséig beportyázni; kik is a Besztercze felől bármelyik szorosnak netalán igyekvő német segítségről leghamarább adatnak hírt Boczán Csajághy gyaloginak, és így tovább. Ha pedig az ellenség Liptó felé menni nem tudván, esetleg Polonkának csapna: akkor előtte ezen passust eltorlaszolják, s a Murány alatt lévő gyalogság maradékával megvédelmezik. – Minden praecautiók így meglévén – mondja az intézkedés – Istené az áldás. Ha Isten Liptóban szerencsét ad: Andrássy maradjon ott tovább is, Rózsahegy táján a Babócsay lovas- és a Czelder-féle gyalog dandárral s a Bokros–Pauer ezredekkel; Csáky pedig a többi csapatokkal Csajághyval, Nyárayval és Szemerével visszatér Telgárthoz, Dobsinához s ott hadtestét megalakítván, a felső Garam mellé s azután a nevezett folyó mentén Besztercebányáig halad előre és a Stureci-hágón át összeköttetést állít helyre Andrássyval. Ilyenformán aztán Liptó és Zólyom vármegyék is vissza kerülnének Rákóczi fennhatósága alá. – Ellenben, ha bármely, előre el nem vélhető ok miatt visszavonulni lennének kénytelenek Liptóból, semmiképen nem menjen ki a gyalogság Kézsmárk és Lőcse felé a síkra, „hanem csak oldalt az hegyeknek kell kiállani az ellenség elül, és az lovas hadnak könnyebb része kavalyogjon, vigyázzon előtte, s meg nem mellőzi az német az gyalogságot, hogy háta mögé mehessen, s nem is késhetik sokáig” a Zselíz és bányavárosok elleni míveletek miatt. „Megtartózkodván azért oldalt az gyalogság: mihelyt megfordulni az ellenség, – mindjárt ismét a hátába mehet későbben az had; és mivel legalább az sánczok egészlen való elbontásához s öszveégetéséhez lesz idő a segítség érkeztéig: nem fog olyan kevés német már Liptóban megmaradni, s Rosenbergig fölszabadul az ország. – Bármily el nem gondolható kedvezőtlen esetre: a visszavonulási pont ismét Hranovicza és Dobsina, hol az élés már készen fog várni, s az új működések megint ott kezdődnek.”
Bercsényi sajátkezű fogalmazványa a Nemzeti Múzeum Thaly-gyüjteményében 1390. Fol. Hung. II. 174–179. Teljes szövegét lásd még az Arch. Rákócz. VI, 240–246. és a Történelmi Tár 1908. évi 401. és köv. oldalain. A terjedelmes intézkedésből a következőkben Thaly, Ocskay László, II, 167–171. old. nyomán csupán annak bő kivonatát adjuk.
Hradeknek ugyanis Liptó-Újvár a magyar neve.
„Jellemző, – mondja Thaly id. m. II, 169. oldalán a lábjegyzetben – hogy a hegymászás, erdőkben bujkálás kényelmetlenségeit kerülő puha Andrássy kedvéért ez a pont annyiban változást szenvedett, hogy csak Csajághy ment e hadoszloppal, – Pál úr, személye szerint Csáky mellé került az országútra, s inkább átengedé a vezényletet a dandárnoknak, - ami egyébként – Csajághy igen ügyes katona lévén, - csak szerencse vala.” – Ehhez viszont Markó, A liptói kuruc hadjárat 29. oldalán a következőket jegyzi meg: „Hogy miért nem hagyta Bercsényi ezt a fontos harccsoportot Andrássy Pál parancsnoksága alatt, hiszen Csáky után őt illette ez meg, annak okát Thaly abba keresi, hogy Bercsényi: „a hegymászás, az erdőkben való bujkálás kényelmetlenségeit kerülő, puha Andrássy kedvéért” tette ezt a változtatást. Nehezen fogadhatnám el ezt a – hiteles adatokkal semmiképen nem indokolható – magyarázatot. A betléri és krasznahorkai hegyekben nevelkedett Andrássy akkor alig 50 éves volt és életének nagy részét mint császári főstrázsamester, később ezredes, a török háborúkban harcok között töltötte, tehát minden bizonnyal alkalmas volt a testi fáradalmak elviselésére. Csáky mellé beosztásának okát nem személyi, hanem tárgyi okokban kell keresnünk. Bercsényi jól ismerte Csáky határozatlanságát és tapasztalatlanságát s ezért osztotta be mellé – ma azt mondanók vezérkari főnöki minőségben – Andrássyt, a tanult katonát, annál is inkább, mert ezt a harccsoportot nyugodtan rábízhatta a helyi viszonyokkal ismerős és ügyes Csajághyra.”
Hogy a két ellentétes nézet közül melyik a helytállóbb, bajos eldönteni. Thaly nézetét erősen alátámasztják az Andrássyakról és a többi magasabb kurucparancsnokokról a 620. oldalon foglalt jellemzések, amelyek teljesen alapnélküliek nem lehetnek.
Hogy a két ellentétes nézet közül melyik a helytállóbb, bajos eldönteni. Thaly nézetét erősen alátámasztják az Andrássyakról és a többi magasabb kurucparancsnokokról a 620. oldalon foglalt jellemzések, amelyek teljesen alapnélküliek nem lehetnek.
A támadásra rendelt kuruc haderők összege mintegy 6500–7000 embert tett ki; ennek körülbelül kétharmada gyalog-hajdúból, egyharmada lovasból állott. A tűzérség számereje bizonytalan; a Wienerisches Diarium 1709. évi 636. füzete 3 kuruc ágyút és 2 mozsarat említ. A császáriak részén a liptói Béla patak menti sáncokban Tollet tábornok parancsnoksága alatt a Wolfskehl-dragonyos ezred mintegy 4–500 embere, Pongrácz Gáspár alatt valami 50–60, más verzió szerint 150 labancz-huszár és talán 5–600 gyalogos állott; az erők összege mintegy 1000–1200 embert tett ki és további 1000 ember Ebergényi altábornagy alatt Árva megyében volt elhelyezve.*
Egy névtelen jelentés a Liptóban és Árvában levő császáriak június–július erejéről a következőket mondja: „Ettat des Troupes quil ya dans le Comitat de Libteau et D'arava: Cix etandars du Regiment de Esteinville qui ne pas complayt. – Le Regiment de Dragouns de Wolfkél qui ne Consiste qua 400 hommes, qui ne sount pas meme bons monte. – I y a huyt Cent hommes D'infanterie Commendés de plusieurs Regiment qui occupaient plusieurs vilages Retranches et quelques redoute, de puis quatre jours il'y azt ervé aussi quatre Compagnie Polognayses a cheval. Voyla toutes les Troupes qui il y a dans le comitat de Libteau et Celluy D'arava subs le Commendement du General Tholeda et Mons. Eberginy.”
A liptói sáncrendszerről a harcban személyesen részt vett Rivičre ezredestől egy felette érdekes és pompás vázlat maradt ránk.* Ennek és egyéb segédletek felhasználása mellett szerkesztette meg Markó a vavrisói harcokról készített vázlatát, amelyet némi módosítással a XVIII/22. b) számú mellékleten talál az olvasó. Egyben nevezett szerző A liptói kuruc hadjárat című tanulmánya 37–41. oldalán az említett sánczrendszerről a következő kimerítő leirást állította össze: „A liptói sáncrendszer a Vág völgyének azt a szakaszát zárta el a Magas- és az Alacsony-Tátra között, amely a Liptóújvárnál a Vágba ömlő Béla patak két partján terült el. Ez a patak, mint a Magas-Tátra egyik tengerszemének lefolyása, északkelet-délnyugati irányban szeli keresztül a két hatalmas hegylánc közötti, viszonylagosan eléggé sík területet. Partjain mindkét oldalon a patak színvonalánál 50-100 méterrel magasabb, párhuzamos dombsor fekszik, amelyeknek lapos hátát és lejtőit erdők, bokros, cserjés legelők borítják. A Béla patak nyári időben átgázolható, de egyébként kanyargós, még vizmosásokkal szegélyezett mederben siet a Vág felé. – A sáncrendszer jobbszárnyával a Vágra támaszkodott, mely itt Liptóújvárnál közvetlenül az Alacsony-Tátra északi felén, meredeken a folyó felé eső, s helyenként szinte járhatatlan lejtők lábánál folyik. Észak felé a Magas-Tátra déli nyúlványai szegélyezik a sáncrendszer északi pontját Pribilina községtől északra. Itt nagyobb, természetes támaszra nem volt szüksége, mert ez a térszín a fölötte meredező Magas-Tátra amúgyis járhatatlan közelsége miatt csapateltolásokra, támadásokra alkalmatlan volt. – A császári sereg erődítési munkálatokban jártas szakemberei ezt a védelemre alkalmas térszínt ügyesen használták ki. Értem ez alatt természetesen azt, hogy a sáncvonalak helyzete, a támpontok és egyéb erődítése munkálatok az akkori fegyvereknek, harceljárásoknak megfelelően voltak kiválasztva és kiépítve. Ma, vagy a világháború idejében az első sáncvonalat ezen a térszínen semmiképpen sem ott építettük volna, ahol a császáriak, mert előtte közvetlenül sűrű erdő, az előtt pedig egy, a sáncvonalból semmiképpen be nem látható lejtő feküdt. De az akkori fegyverek lőtávolsága – 300–500 m. – és az a körülmény, hogy ágyúkból is csak 800–1000 méterre s csak közvetlenül látható célokra lőttek, indokolttá tette azt, hogy az első sáncvonalat közvetlenül az erdő szélén ássák ki. – Az egész sáncrendszer két, egymás mögött fekvő, jól kiépített erődítési vonalból állott, amelyek közül az egyik a a patak keleti, a másik a nyugati oldalán fekvő dombokon volt kijelölve. A két vonal között pedig a völgyben levő községeket és azoknak erődítésre alkalmas részeit (temető) ellenállásra egyedül is képes, erős zárt sáncokká, támpontokká építették ki. Az első vonal Kis-Poruba (Porubka) község északi kijáratánál kezdődött. Azután a fradeki várkastély mögött,* Dovalló község nyugati szegélyét érintve vonult a Dovalló és Kokava községek között fekvő, vízszintes lapos hegyhát nyugati szegélyén, mindenütt a Béla patak felé átmenet nélkül, rendkívül meredeken leeső lejtő felső vonalán, alkalmazkodva a lejtő hajlásaihoz. Ebben a vonalban 5 négyszögletes kisebb támpont készült. Ezek közül 4 egymáshoz közel a Vág partja és Dovalló község között, egyik pedig a védelmi vonal másik vége felé, Kokava közelében. A hradeki várkastély, mint kőfalakkal bíró, amúgy is szilárd támpont, a vonal jobbszárnyán említett 4 kis támponttól nyugatra, tehát az első vonal mögött feküdt.* – A második, hátulsó védelmi vonal Szent-Péter községnél kezdődött és felhúzódva a bélai völgyet nyugaton szegélyező magaslatokra, azoknak élvonalán volt kijelölve egészen a Pribilinától nyugatra látható 830-as és 866-os magaslati pontokig. Ez a vonal nem volt annyira összefüggő, mint az első, mert Vavrisó és Szent-Péter felé nyugati irányból több kisebb patak futott a Béla patakba, ezeknek völgyei a vonalat keresztben több helyen átszelték. A császáriak ebben a védelmi vonalban – a tőlük átszökött egyik altiszt vallomása szerint – három támpontot építettek. Rivičrenek azonban több hitelt érdemlő helyszíni vázlata e vonalban a szent-péteri sáncvonalakon kívül 4 támpontot és a 866-os, az egész vidéket uraló ponton, egy erősebb csillagsáncot is tüntet fel. Szent-Péter községet teljesen körülsáncolták s annak déli* kijáratánál fekvő kőfallal kerített temetőjét külön támpontnak építették ki. E két vonal között fekvő két falut, még pedig Vavrisót és Pribilinát védelemre rendezték be. Mindkét községet jól körülsáncolták, Vavrisó (észak-) nyugati kijáratánál, a faluval összefüggő erősebb csillagsáncot építettek; bizonyára azért, mert ez volt ez egész sáncrendszer mértani középpontja és ezen a helyen ilyen célra alkalmas, patakoktól körülvett dombok voltak. Pribilina és a hátsó vonal között, a völgy szélén volt még egy kis támpont. – Az egész védelmi vonal berendezéséből kitűnik az, hogy Tollet a völgyben levő négy erősebb támpont (Hradek, Szent-Péter, Vavrisó és Pribilina) vonalát szánta fő ellenállási vonalnak. A hátsó vonal megszállását valószínűen csak arra az esetre tervezte, ha kénytelen lenne mind a két, előbb említett vonalat feladni. Ezzel magyarázható az, hogy a hátsó támpontjaiban, – a Vavrisó feletti,* Rivičre vázlatán B-vel jelölt támpontot kivéve, – őrségek nem tartózkodtak. A kurucok támadását a Vág völgye felől várta, mert a keleti irányból Liptóba vezető három legfontosabb út Királylehotánál találkozik, tehát Dovalló és Liptóújvár előtt. – A védelmi állás műszaki berendezését Rivičre részletekbe menő pontossággal írja le. Az egész rendszerben csupán a hradeki kastély és a szent-péteri temető volt nagyobb ellenállás kifejtésére alkalmas erődítmény. A többi támpontokat és a községeket földsáncokkal és fenyőfaszálakból készült cölöpépítményekkel vették körül. Ugyancsak ilyenformán készültek a támpontok és az összekötő többi sáncok is. A fenyőfacölöpöket két sorban verték a földbe egymáshoz közel s a közöket földdel töltötték tele. Az ágyúk és puskák akkori lövőképességének mindenesetre nagyon megfelelő és nehezen szétrombolható sáncfalak voltak ezek, teljesen egyenértékűek az akkori időben használt sánckosárrendszerrel. A kelet felől várható támadás megnehezítésére a sáncokon kívűl az utakat eltorlaszolták fatörzsekkel.
Jean de la Rivičre, francia protestáns nemes, a XIV. Lajostól küldött francia tisztek első csoportjával jött Rákóczihoz és mindvégig becsülettel kitartott mellette. Az említett vázlatnak a másolatát Markó A liptói kuruc hadjárat című tanulmányához csatolta. Erről készült a XVIII/22. a számú melléklet. Ehhez a rajzhoz Markó id. m. 83–86. oldalán a következőket fűzi hozzá: „Kelet (keltezés) nélkül. Mint a magyarázó szövegből kitűnik, az események után készült, valószínűen azért, hogy a harcban részt nem vett Bercsényi, a felelősségre vont tábornokok és főbb tisztek jelentéseit jobban megérthesse. A fényképreprodukció… eredetije az Országos Levéltár Rákóczi-levéltárában, Politikai iratok „1” láda, a liptói harcokról készült jelentések gyüjteményében. – A Rivičre ezredes helyszíni látrajzára írt eredeti szöveg: Situations des lignes que les enemis ont faites dans le Libteau. – Il y a remarquer, que toutes les Redoutes et les Vilages sont rerranchés avec des arbres de sapin, enforme de mesons Polongnois cett a dire avec deux rang d'arbres, qui forment un espece de Coffre ou a quelques endroits on les a remply de terre, et la ou lon a oté la tére cella a formé un espéce de fossé. Il ny a que le Chatau de Radék qui soyt muré et le Cemetiere du Vilage de St. Peter. -
A. Endroyt ou nous avouns campé deux jours.
B. Redoute ou il y avoit un Lieutenant avec 32 homes, dedans que j'al prise, et a pres de cett endroyt jai cannoné et Bonbardé pandant deux jours les Enemis, ou ils etoyt vus jusques au piés de la hauteur B. Mes aprés le General a voulu decamper de la, disant quil netoit pas ensureté la, et quil valoyt mieu salér (s'aller) campér en C. més cest aparament parsse-quil a veu. du Camp A, lon incomodoit trop les Enemis, veu quils etoyt veu dans toul le fort. A Saint-Peter il y avoyt 300 hommes d'infanterie sans Cavalerie, il ní avoyt que les fourirschiz a cheval. A Radek il y avoyt 40. hommes d'infanterie et 30. Dragons, cetoyt le poste du Generall Tholede.
D. Cest un (h) auteur qui est inpratiquable et la on il y avoit des chemins les Enemis lesoint escarpes, ou lon ne put plus desandre ni a pie ni a cheval.
Il ya a remarquer, que les Lignes sont faites de terre ormis la ou l'infanterie a passé car, elles sont la des arbres de sapin les uns sur les autre enforme de Coffre, vus de d'une Montagne al'autre il y a une petit lieue de france et de la (h) auteur. B. a la hauteur D. il y a une portée de Cannon d'une piece de 3. quoyque nous ayouns été mestre des Lignes pandant cix jours, je nay pas peu obliger le Genllales ruiner il disoyt que les paysans les avoit faites et quil pouroit les reparer.
Dans toutes les Redoutes ormis celle qui a eté prise il ny a dans chacune qu'un Corporal avéc 10 ou 12 soldats, je croy que l'intantion des Enemis etoyt de se retirer, tous a Saint-Peter en cas quils ussent eu avis, que lon vint a cus avec un Corps, et a prés d'aller a Rosenberg, le long de la Montagne; mais none les avouns surpris et cest facheus que nous nen avouns pas profité.
A fenti szöveg fordítása:
Figyelemre méltó, hogy mind a támpontokat, mind a községeket fenyőfából készült cölöpsáncokkal erősítették meg, mely sáncok lengyel házak mintájára készültek; vagyis két sorban álló cölöpök, melyek kofferekhez hasonlítanak. Ezeket helyenként földdel kötötték meg, s ahonnan a földet elvették, ott árkokat ástak. Csupán a radeki váskastélynak és a szentpéteri temetőnek vannak kőfalai. – A. Az a hely, ahol két napig táboroztunk. – B. Támpont, amelyben egy hadnagy volt 32 emberrel, amelyet én elfoglaltam és e hely közeléből ágyúval és mozsarakkal bombáztam két napig az ellenséget, ahonnan látni lehetett őket egészen a B. jelzésű magaslat lábáig. De a tábornok nem akart ott táborozni, azt mondván, hogy ott nincsenek biztonságban s hogy sokkal jobb lesz a C-vel jelzett helyen táborozni. Nyilván azért, mert az A. táborból nagyon zavarni lehetett az ellenség nyugalmát, mivel őt az összes erődítményekben onnan jól lehetett látni. Szent-Péteren 300 gyalogos volt, lovasság nélkül, csak a fourir-schützek (századirnokok, egyéb közigazgatási személyek) voltak lovon. Fradeken 10 gyalogos és 30 dragonyos volt elhelyezve. Ez volt Tollet tábornok főhadiszállása.
C. Járhatatlan magaslat s ahol út vezetett a dombokra, azt az ellenség elsáncolta, úgyhogy sem gyalog, sem lóháton nem lehetett onnan lejönni.
Meg kell jegyeznem, hogy a sáncvonalak földből készültek, kivéve azokat a pontokat, amelyeken keresztül a gyalogság vonult. Itt fenyőfákat fektettek egymásra koffer alakban. A két község közötti távolság kb. egy kis francia mérföld, a B. magaslattól a D. magaslat kb. egy háromfontos ágyúlövésnyire van. Bár 6 napig mi voltunk az egész sáncvonal urai, még sem tudtam rábirni a tábornokot arra, hogy azt lerontsa, azt állította, hogy parasztok készítették azokat, tehát újból könnyen helyreállíthatják.
Valamennyi redouteban, kivéve azt, amelyet én elfoglaltam, mindenütt csak egy káplár volt, 10-12 katonával. Azt hiszem, hogy az ellenség egész katonaságával Szent-Péterig akart visszavonulni, ha megtudta volna, hogy egész hadtesttel jövünk ellene, azután pedig Rózsahegyig mentek volna a hegység mentén. Mi azonban megleptük őket, ezért bosszantó, hogy nem használtuk ki a kedvező helyzetet.
A. Endroyt ou nous avouns campé deux jours.
B. Redoute ou il y avoit un Lieutenant avec 32 homes, dedans que j'al prise, et a pres de cett endroyt jai cannoné et Bonbardé pandant deux jours les Enemis, ou ils etoyt vus jusques au piés de la hauteur B. Mes aprés le General a voulu decamper de la, disant quil netoit pas ensureté la, et quil valoyt mieu salér (s'aller) campér en C. més cest aparament parsse-quil a veu. du Camp A, lon incomodoit trop les Enemis, veu quils etoyt veu dans toul le fort. A Saint-Peter il y avoyt 300 hommes d'infanterie sans Cavalerie, il ní avoyt que les fourirschiz a cheval. A Radek il y avoyt 40. hommes d'infanterie et 30. Dragons, cetoyt le poste du Generall Tholede.
D. Cest un (h) auteur qui est inpratiquable et la on il y avoit des chemins les Enemis lesoint escarpes, ou lon ne put plus desandre ni a pie ni a cheval.
Il ya a remarquer, que les Lignes sont faites de terre ormis la ou l'infanterie a passé car, elles sont la des arbres de sapin les uns sur les autre enforme de Coffre, vus de d'une Montagne al'autre il y a une petit lieue de france et de la (h) auteur. B. a la hauteur D. il y a une portée de Cannon d'une piece de 3. quoyque nous ayouns été mestre des Lignes pandant cix jours, je nay pas peu obliger le Genllales ruiner il disoyt que les paysans les avoit faites et quil pouroit les reparer.
Dans toutes les Redoutes ormis celle qui a eté prise il ny a dans chacune qu'un Corporal avéc 10 ou 12 soldats, je croy que l'intantion des Enemis etoyt de se retirer, tous a Saint-Peter en cas quils ussent eu avis, que lon vint a cus avec un Corps, et a prés d'aller a Rosenberg, le long de la Montagne; mais none les avouns surpris et cest facheus que nous nen avouns pas profité.
A fenti szöveg fordítása:
Figyelemre méltó, hogy mind a támpontokat, mind a községeket fenyőfából készült cölöpsáncokkal erősítették meg, mely sáncok lengyel házak mintájára készültek; vagyis két sorban álló cölöpök, melyek kofferekhez hasonlítanak. Ezeket helyenként földdel kötötték meg, s ahonnan a földet elvették, ott árkokat ástak. Csupán a radeki váskastélynak és a szentpéteri temetőnek vannak kőfalai. – A. Az a hely, ahol két napig táboroztunk. – B. Támpont, amelyben egy hadnagy volt 32 emberrel, amelyet én elfoglaltam és e hely közeléből ágyúval és mozsarakkal bombáztam két napig az ellenséget, ahonnan látni lehetett őket egészen a B. jelzésű magaslat lábáig. De a tábornok nem akart ott táborozni, azt mondván, hogy ott nincsenek biztonságban s hogy sokkal jobb lesz a C-vel jelzett helyen táborozni. Nyilván azért, mert az A. táborból nagyon zavarni lehetett az ellenség nyugalmát, mivel őt az összes erődítményekben onnan jól lehetett látni. Szent-Péteren 300 gyalogos volt, lovasság nélkül, csak a fourir-schützek (századirnokok, egyéb közigazgatási személyek) voltak lovon. Fradeken 10 gyalogos és 30 dragonyos volt elhelyezve. Ez volt Tollet tábornok főhadiszállása.
C. Járhatatlan magaslat s ahol út vezetett a dombokra, azt az ellenség elsáncolta, úgyhogy sem gyalog, sem lóháton nem lehetett onnan lejönni.
Meg kell jegyeznem, hogy a sáncvonalak földből készültek, kivéve azokat a pontokat, amelyeken keresztül a gyalogság vonult. Itt fenyőfákat fektettek egymásra koffer alakban. A két község közötti távolság kb. egy kis francia mérföld, a B. magaslattól a D. magaslat kb. egy háromfontos ágyúlövésnyire van. Bár 6 napig mi voltunk az egész sáncvonal urai, még sem tudtam rábirni a tábornokot arra, hogy azt lerontsa, azt állította, hogy parasztok készítették azokat, tehát újból könnyen helyreállíthatják.
Valamennyi redouteban, kivéve azt, amelyet én elfoglaltam, mindenütt csak egy káplár volt, 10-12 katonával. Azt hiszem, hogy az ellenség egész katonaságával Szent-Péterig akart visszavonulni, ha megtudta volna, hogy egész hadtesttel jövünk ellene, azután pedig Rózsahegyig mentek volna a hegység mentén. Mi azonban megleptük őket, ezért bosszantó, hogy nem használtuk ki a kedvező helyzetet.
Rivičre rajza szerint a vonal Porubkától egyenesen Dovallónak vezetett s hradeki kastély a többi megerődített helységekhez hasonlóan önálló támpont gyanánt volt kiépítve. Én ezt, Markó vázrajzától eltérőleg, a XVIII/22 a. számú mellékleten szintén így tüntettem fel.
Ez tehát szintén megerősíti az előző lábjegyzetben foglalt megállapításomat.
Tévedés: keleti.
Tévedés. Helyesen: „a Vavrisótól nyugatra fekvő.”
„Az egész sáncrendszer megszállására és védelmére Tollet tábornoknak* az említett átszökött altiszt vallomása szerint a következő haderő állott rendelkezésére: A Wolfskehl-dragonyos ezred – 400 fő, Rivitz főstrázsamester parancsa alatt és 900 fő, különböző ezredekhez tartozó gyalogság. Ezekből 400 volt Pribilinán, 300 Szent-Péteren, 100 Hradeken, Tollet állomáshelyén. A többi 10–30 embernyi csoportban volt felosztva mint őrség az első védelmi vonal különböző támpontjaira, altisztek vezetése alatt. Csupán a Vavrisó feletti támpontban volt tiszti őrség (1 hadnagy, 32 ember). Pribilinán 3 kis ágyú volt. Az első védelmi vonal előtt fekvő Dovalló községet nem erősítették meg, de nappal erősebb lovas különítmény őrködött benne, éjjel csak parasztok őrizték a falu kijáratait. A csapatoknak ilyen felosztásából következtethetünk arra, hogy miképpen gondolta Tollet a sáncrendszer védelmét. Ha idejekorán értesül az ellenség jöveteléről, akkor megerősíti az első vonal támpontjaiban elhelyezett őrségeket s ha ezek nem tudják feltartóztatni az ellenséget, akkor visszavonja csapatait a völgyben fekvő négy, erősebb ellenállási pontba. Nagyobb ellenállást azonban úgylátszik ezen a belső vonalon sem szándékozott kifejteni s csak addig akarta a megerősített pontokat tartani, amíg hátulról, Árvából vagy Zólyomból segítséget nem kap. Mindenesetre feltűnő az, hogy a megerősített községeket futóárkokkal, összekötőárkokkal nem kapcsolta egymáshoz. Talán arra számított, hogy ha az ellenség az első vonalat áttöri, csupán egy ilyen megerősített község ellen fordul s mialatt azt ostromolja, azalatt ő (Tollet) a szomszédos községekből oldalról rárohanhat vagy esetleg háta mögé kerülve, onnan támadhatja. Mindebből kitűnik az, hogy a liptói sáncrendszer, – bár az akkori eszközökkel eléggé nehezen vívható tábori erődrendszernek mondható, – hosszabb, tartósabb ostromot kivédeni aligha lett volna képet. Ezt az események bebizonyították.”
Tollet tábornok, teljes nevén Anton Aegydius Graf Jörger von Tollet, alsóausztriai előkelő családból származott.
Most pedig lássuk az eseményeket. „Csáky altábornagy – írja Markó id. m. 34. oldalán – Babócsay Ferenc brigadéros kiséretében július 31.-én reggel érkezett Murányaljáról a telgárti táborba. Azonnal összehívta brigadérosait és közölte velük Bercsényi utasításait azzal a megjegyzéssel, hogy augusztus 3.-án, szombaton fogják a sáncokat megrohanni. Alvezérei mindjárt ellentmondtak. Az augusztus 3-iki napot túlközelnek tartották, mert attól féltek, hogy a rossz utakon addigra nem lesznek képesek csapataikat a helyszínére vezetni úgy, hogy azok a támadás előtt még pihenjenek. Bercsényi ugyan inkább a trencséni „fatális évfordulótól” való babonás félelemnek tulajdonította ellenkezésüket, de engedett s így augusztus 4-ikében állapodtak meg. – Csáky hadinépét a főgenerális parancsa szerint két harccsoportra osztotta. A sereg zöme Hranovicára indult, hogy ott magához vegye a Szepességről odairányított hadakat. A mellékharccsoport Csajághy kommandója alatt a Garam mentén vonult Pohorella – Polonka felé. Kövessük először a főcsoport útját, mely 31-ikén, szerdán este már a szepesi hadakkal megszaporodva, Hranovicánál töltötte az éjjelt. – Augusztus 1.-én déltájban bontottak tábort. Aznap csak alig 16–18 km-t haladtak és Sunyava község alatt szálltak táborba. Augusztus 2.-án Csáky altábornagy, Babócsay, Szemere brigadérosokat és Rivičre ezredest a lovassággal előreküldte azzal a megbízással, hogy addig menjenek, amíg Rivičrenek módja lesz a sáncvonalakat megtekinteni. Babócsay ezt a harccsoportot Hibbe községig vezette, ott az erdőben rejtett helyzetben letelepítette, azután Szemerét brigádájával és Pauer Ferenc ezredével még ágyúlövésnyire előreküldte. Innen Rivičre Pauer ezredének 200 jó lovasával és 60 önként jelentkező portyázóval továbblovagolt Dovallóig, tehát majdnem a sáncrendszer első vonalának lábáig. A falu feletti magaslatokról jól a sáncokba látott, mindent megnézett és feljegyzett magának, azután, amikor a sáncokból észrevették és ágyúval, puskákkal kezdték lőni őket, visszatért Hibbére. Babócsay ezután egész különítményével visszament Vihodnára, ahová addig már Csáky is beérkezett harccsoportjával. Rivičre tájékoztató előadása után a tábor éjjelre lepihent. Hogy miért tért Babócsay vissza egész felderítő különítményével s miért nem töltötte az éjjelt az ellenség közvetlen közelében, arról adatunk nincsen. Csáky talán a további előnyomulás titokbantartása érdekében vélte szükségesnek egész harccsoportjának együttartását.
„Augusztus 3.-án korán reggel seregét egészen a dovallói sáncvonal elő vezette s ott az ellenségtől be nem látott területen csoportosította a támadásra. Az elővédet, – 300 lovast – Pauer Ferenc brigadérosra bízta. Ezt követte a gyalog hajdúság. Utána az ágyúk lövőszerrel, végül Babócsay a lóról szállt huszárokkal. Csáky és Andrássy a gyalogság élén voltak s itt adta ki az altábornagy támadási utasításait.
„A Csajághy vezette mellék-harccsoportnak éjjelező helyeiről nincsenek adatok. Az bizonyos, hogy ő is 31.-én indult Telgártról, de már előbb elindította Szinay Mihály ezredest 2 század lovassal a stureci–starahorai hágó és egy más különítményt 100 hajdúval, a bocai hágó elzárására. Ő maga menetoszlopával Polonka mögött letért a Breznyóbánya felé vezető útról és a Bacuch-patak völgyében az Alacsony-Tátrának egyik, 1400 méternél magasabb nyergén átkelve, a túlsó oldalon leereszkedett a Boca patak völgyébe. Augusztus 3.-án, szombaton este, ez a harccsoport is elérte kijelölt helyét, amely a Vág balpartján, Porubka község szélén, az ellenségtől jól rejtett erdőben volt. Ott várta be Csajághy a támadás kezdetét, hogy Bercsényi utasításaihoz híven a legalkalmasabb időpontban avatkozzék váratlanul a harcba.* Csajághy altábornagy egész hadereje tehát fennakadás nélkül, tervszerűen érkezett a támadás színterére és a vasárnapra, augusztus 4-ikére virradó éjjel harcra készen, megfelelő csoportosításban pihent közvetlenül az ellenség sáncai előtt.
Csajághynak Murányalján 1709. aug. 13.-án kelt Relatiója. Történelmi Tár, 1708. évf. 416.
„A kurucok előnyomulása és támadása nem érte váratlanul Tolletet.* Amikor Csáky főharccsoportot augusztus 3.-án Dovalló alá vezette s a falut szegélyező magaslatokon Pauer ezredes lovassága megjelent, Tollet már tisztában lehetett azzal, hogy harcra kerül a sor. Felderítésre* előreküldött lovassága elől Pauer visszavonult, amiből szintén arra következtethetett, hogy hamarosan nagyobb harcra kerülhet a dolog. Azonkívül augusztus 3.-án Tollet még Breznyóbányáról Kreutzberg főstrázsamestertől is kapott jelentést arról, hogy Polonka és Breznyóbánya között nagyobb ellenséges oszlop nyomult előre Breznyóbánya felé. (A jelentés tévesen Csákyt nevezi e csoport parancsnokának). Tollet erre azonnal* gyalogos különítményt küldött arra a vidékre, de az Breznyóbánya felé nem találkozott a kurucokkal, ami érthető, mert ezek (Csajághy menetoszlopa) nem oda mentek, hanem ekkor már a Bocza völgyén át Porubka felé haladtak.*
Legalább is az előnyomulás minden bizonnyal váratlanul érte Tolletet. Lásd erre nézve a 709–710. oldalon foglaltakat.
No, végre!
De tulajdonképpen elkésve.
Wienerisches Diarium 1709. 636. füzete.
„Augusztus 4.-én, vasárnap reggel Csáky hadinépe felkerekedett éjjeli táborhelyéről, hogy támadásra induljon. Egyidejűleg Gellért parancsnoksága alatt egy lovas felderítő különítményt Liptó-Szent-Miklós és Árva felé indított el, az ottani ellenség szemmeltartására. E szerint Csáky nem kezdte a támadást napfelkelte előtt, hajnali szürkületben, úgy, ahogy azt Bercsényi megparancsolta. Az összes kuruc és császári eredetű források ugyanis egybehangzóan megállapítják azt, hogy az előrenyomulás reggel 7 és 8 óra között kezdődött. Igy tehát máris elveszett a támadás első kedvező feltétele, az éj leple alatt, titokban való felvonulás lehetősége. – Amikor Tollet 4.-én reggel* arról értesült, hogy a kurucok a dovallói magaslatokon elhelyezkedtek és lőni kezdik a sáncokat, a kezeügyében lévő lovassága élére állott és a Béla patak völgyében vágtatott a küzdelem várható színhelyére Vavrisó felé. – Csáky támadási parancsának részleteit nem ismerjük. Babócsay szerint* neki a következő szóbeli utasításokat adta: „A lovas hadak, azaz Szemere brigadéros, Pauer és Hangossy ezredesek, egy bizonyos, valószínűen a térszínen személyesen megmutatott – helyen ereszkedjenek le a dombról, keljenek át a patakon és addig foglalkoztassák a lovas ellenséget, amíg a kuruc gyalogság a dovallói sáncvonalat át nem töri. Babócsayt a Forgách-ezreddel kezdetben tartalékként magánál tartotta vissza és a brigadérost a már indulni készülő lovas hadak után küldte, mivel attól félt, hogy ott „valami confusio” talál lenni. Ezalatt a gyalogság két támadó oszlopban indult a dovallói sáncvonal felé. Csáky a jobbszárnyon tartózkodott, hogy közelebb legyen a már induló lovassághoz. Ezen a szárnyon volt Czelder Orbán egész dandárával.* A Nyáray-dandárból álló balszárny élén Andrássy Pál báró állott. Dovalló község a két előnyomuló szárny között feküdt. Mindkét brigáda egyelőre megelégedett azzal, hogy a dovallói sáncvonalra tüzeljen, mert parancs szerint úgy látszik csak akkor akart erélyesen támadni, ha a lovasságnak már sikerült a Béla patakon átkelve az ellenség belső vonalába törni.* – A lovasság első harcbalépésének azonban nem volt meg a kívánt eredménye. Az a hely, ahol át kellett volna kelniök (meredek, szakadékos lejtő és szűk gázoló), igen meg volt erősítve és jól körülsáncolva. A víz partján pedig már a Tollettől odaküldött lovasság egy százada állott a gázló mögött. Szemere lovasságának egy részét gyalogosan küldte ellenük. Ennek a kis harccsoportnak sikerült puskázva az átkelést kierőszakolni. Ekkor érkezett azonban Tollet többi lovasával a helyszínére és a már átkelt kurucokat a vizen át visszaűzte.* Babócsay erről azonnal jelentést küldött Csákynak és kérte a gyalogság harcbavetését, mivel azon a helyen ahol a lovasság harcol, nehéz lesz a patakon átkelni, legalább egy része igyekezzék a gázlót elfoglalni és az ellenség hátába kerülni, hogy ezzel is megkönnyítse a gyalogság előnyomulását. Ugyanakkor elindult Czelder és Nyáray oszlopa is, hogy a Béla patak völgyébe leereszkedjék. Ezt a mozdulatot Tollet észrevette. Abbahagyta a Szemere huszárjaival kezdett harcot és Vavrisó felé küldött egy kapitányt 100 lovassal, hogy a falu előtti gázlókat megszállja, mielőtt a kurucok odaérnek.
Tehát jó későn!
Babócsay relatiója. Történelmi Tár, 1908. évf. 423. old.
Czelder Orbánra vonatkozó közelebbi személyi adatokat lásd: Dr. Czobor Alfréd, Czelder Orbán és Pongrácz János kivégeztetése. Történelmi Közlemények Abauj-Torna vármegye és Kassa város multjából. 1911. évf. 125.
Andrássy relatiója. Történelmi Tár, 1908. évf. 407. old.
Babócsay relatiója. – Wienerisches Diarium.
„Czelder és Nyáray támadóoszlopai az első, – dovallói – vonalban nem találtak nagy ellenállásra, hiszen tudjuk, hogy ebben a vonalban csak gyenge őrségek tartózkodtak. Két helyen könnyen áttörve a vonalat, elérték a Béla patak felé eső lejtő peremét és ott, – megálltak. A Rivičre rajzához fűzött magyarázatból az tűnik ki, hogy ez a lejtő meredeksége miatt csapatok számára járhatatlan volt. Bizonyára ez volt az oka, hogy Csáky nem erőszakolta a továbbjutást ezen a helyen, hanem ahelyett, hogy másutt keresett volna azonnal a lejutásra alkalmasabb helyet, csapataival tanácstalanul magállt ebben a vonalban. A Porubkánál készenlétben lévő Csajághyról még nem kapott hírt. Látva ezt a veszteglést, Czelder, Nyáray és Andrássy Csákyhoz vágtattak, hogy megtudják tétlenségének okát, amit azért sem lehetett megérteni, mert Szemere lovasainak egyrésze ezalatt mégis hatalmába kerítette az előbb elvesztett átkelőt és apránként igyekezett a sűrű bokros, cserjés patakparton a vavrisói sánc mögé jutni. A helyzet valóban megérett arra, hogy Csáky, rendelkezésére álló egész haderejével végre leszálljon a völgybe és több oldalról megrohanja a vavrisói központi sáncot és falut, amelynek vidékére Tollet lovasaival addig visszaérkezett.
„A Csáky körül csoportosuló alvezérek, főleg Rivičre ezredes, sürgették a támadást s ez ezredek tisztjeinek is csak ez volt a kívánsága.* Csáky habozott. „Sokféle consiliumok voltanak: ki azt mondotta, hogy csak rajta menjünk, ki pedig azt, hogy várjuk Csajághy uramat”, – írja Babócsay. A brigadérosok, Czelder, Nyáray és Rivičre támadni akartak, mert észrevették, hogy az ellenség látszólag terv nélkül száguld a síkságon ide-oda. Egy-egy csoportja a sáncok mellett lóról leszállt és várta a támadást, amikor pedig ez nem következett be, ismét felült s továbbment. Mindezek olyan gyengeségi helyzetek és pillanatok voltak, amelyeket a kurucok egy erélyesen vezetett gyalog támadásra igen jól kihasználhattak volna. De Csákynak nem volt bátorsága ezt a parancsot kiadni, hanem meg akarta várni azt az időpontot, amikor Csajághy Porubka felől a hegyekből megindul és a harcba beavatkozik. – Nagy mulasztás volt úgy Csáky, mint Csajághy részéről, hogy ez a két harccsoport nem volt állandó összeköttetésben egymással. Igy Csajághy nem tudta figyelemmel kísérni Csáky előrenyomulásának kezdetét és továbbhaladását, Csáky pedig még azt sem tudta, Csajághy hol van. Ekkor érkezett oda Hibbéről egy parasztember valami üzenettel és elmondotta, hogy hátul a hegyekben látott egy csapatot. Erre Csáky sürgős irásbeli üzenetet küldött oda, – gyanítva, hogy ez csak Csajághy lehet, s megparancsolta neki, hogy azonnal jőjjön a küzdelem színhelyére. De még legalább két óra hosszat tartott az a huzavona, amíg Csajághy végre a harcba beavatkozott. – Csáky kunktátorságának főtámasza és szószólója Babócsay lehetett. Czelder, Andrássy és mások egykorú jelentéseiből határozottan kitűnik, hogy ők támadni akartak. Babócsay, nem tudni mi okból a várakozás mellett szavazott. Nyilván azért írta később szerkesztett relatiójában, hogy „megegyezett akaratból ki-ki jelenlévő tiszt uraimék közül helyén hagyta, hogy megvárjuk Csajághy uramat brigádástúl,” – hogy a felelősséget alvezértársaival megossza.
Czelder írja: „…die Herren Offizire haben mich gebeten, ich soll zum Herrn General Csáky gehen und bitten, er soll sie lassen stürmen.” (Czelder jelentése. Történelmi Tár, 1908. évf. 421.).
„Csajághy lassú megindulásának okát sem ismerjük. Részletes jelentésében* sem tesz arról említést, hogy milyen határozott parancsot kaptt a beavatkozás időpontját illetően.* Csupán azt mondja, hogy még szombaton este a kijelölt helyre érkezett és ott várta „elkezdését az operatiónak vasárnap majd 10 óráig.” Ebből az tűnik ki, hogy nem volt tisztában azzal, hogy Csáky lovassága már 7 óra óta harcban állott és hogy 10 óráig már a gyalogság egy része is valahogy keresztül vergődött a nehezen járható lejtő akadályain és a hegy lábánál, és Vavrisóval szemben gyülekezni kezdett. 10 órakor – mint Csajághy írja – hallottak két lövést, akkor parancs nélkül megindult, bement Porubka községbe és onnan egy vicehadnagyot küldött a hegyen át Dovalló község felderítésére. Ettől tudta csak meg, hogy Csáky hadai már Vavrisó előtt állanak. Azonnal elindította dandárját a hradeki várkastély felé, maga pedig Csáky álláspontjára lovagolt és megkérdezte őt, hogy meg kell-e támadni a sáncba visszahúzódó németet. Csáky igenlő válaszára visszavágtatott csoportjához, hogy azt zászlóaljanként indítsa el Vavrisó felé.
Történelmi Tár, 1908. évf. 416.
Ezzel szemben nekem az a véleményen, hogy Bercsényi intézkedésének a 631. oldalon erre vonatkozólag közölt része teljesen világos és félre nem érthető.
„Tolletnek az a kapitánya, akit ő 100 lovassal a Vavrisó előtti átkelés elreteszelésére küldött, nem volt elég erős ahhoz, hogy a kurucokat feltartsa. Ezalatt pedig a már egyszer a vizen keresztül visszaűzött kuruc lovasság nagyobb kerülővel újabb gázlót talált és a közben már szintén előrenyomuló gyalogság egy részével oly erővel kelt át a vizen, hogy a kapitány kénytelen volt Vavrisóig visszavonulni. A harc, amely eddig csupán jelentéktelen és jóformán teljesen eredménytelen kölcsönös ágyúzásból és a vízpartján vívott kisebb lovas verekedésekből állott, kezdett egy központ – Vavrisó község felé terelődni. Csajághy, brigádájához visszatérve, éppen zászlóaljainak felvonulását rendezte; amikor Andrássy generális hozzá nyargalt azzal a kérdéssel, hogy kinek a parancsára készül ő itt támadásra. Csajághy azt válaszolta, hogy Csáky utasítását teljesíti, mert a fővezérnek az a határozatlan parancsa, hogy „akárhová” támadhat, neki szabadkezet ad. Ő ezt a pontot tartja támadásra a legalkalmasabbnak, mert itt van a legközelebb az ellenséghez. Két zászlóalja már ki is bontakozott és harcalakzatban közeledett Szent-Péter felé.* A hradeki kastély alatt kellett zászlóaljainak elvonulnia. Az ott őrködő németek, úgylátszik a több oldalról látható kuruc túlerőtől megfélemlítve, nem is próbálták őt feltartóztatni, Tény az, hogy harc nélkül jutott Vavrisó sáncai elé.
Csajághy relatiója az id. helyen.
„Tollet körül tehát kezdett a gyűrű összébb szorulni. Balszárnyát a kuruc lovasság áttörte, vele szemben Czelder és Nyáray sorakoztak, jobbszárnya* ellen pedig Csajághy támadása már érezhető volt. Amikor erről a szomorú valóságról meggyőződött s látta, hogy nemcsak első vonalát törték át Dovalló előtt, jóformán minden ellenállás nélkül a kurucok, hanem megbénították a hradeki, szent-péteri erődök őrségének erejét is azáltal, hogy nagy tömegben vonultak el ezek előtt a megerősített pontok előtt, – jobbnak látta még harcképes és elérhető csapatait Vavrisó falujában összevonni. E közben érte őt puskalövés. A hivatalos bécsi jelentés szerint egy kis golyó alsó állkapcsát két helyen sértette meg.* Kapitányának egyike, a Wolfskehl-ezredhez tartozó Böckl kapitány, ugyanekkor halálos sebet kapott.* A déli órákban a sebesült Tollet kb. 4–500 lovasával teljesen beszorult Vavrisóba, amelyet a kurucok kora délután már majdnem minden oldalról közülzártak. Jellemző, hogy sem a pribilinai, sem a szent-péteri őrség nem sietett Tollet segítségére. Nyilvánvaló, hogy reménytelennek tartottak minden beavatkozást a sokszoros kuruc túlerővel szemben. Tollet sebét eleinte súlyosabbnak látták, mint az valóban volt. A kurucok soraiban – a szökevények és foglyok révén, – már az a hír terjedt el, hogy Tollet meghalt, mások szerint, hogy harc közben a kurucok kezébe került. Mindez nem volt igaz; ő továbbra is csapatai körében maradt. – A Vavrisó faluban szorult Wolfskehl dragonyos-ezred helyzete hovatovább tűrhetetlenné vált. A község házai és csűrei szalmával voltak fedve. Tollet attól félt, hogy a kurucok tüzes bombákkal a fejükre gyujtják a falut s akkor abban védekezni lehetetlen. A község északi kijáratánál volt azonban egy, viszonylagosan jól kiépített csillagsáncszerű zárt támpont. Az volt a szándéka, hogy a sáncba 200–250 embert helyez el, maga pedig seregének* többi részével felvonul a falu feletti (a falutól nyugatra fekvő) magaslatra s onnan próbál ellentámadást intézni a községet már egészen körülzáró kurucok ellen. E mozdulatainak megkönnyítésére maga gyujtotta fel a falut, mert így remélte megakadályozni azt, hogy a kurucok a vavrisói csillagsáncot kezükbe kerítsék, még mielőtt az ő osztaga abban elhelyezkedik. Tevét nem tudta végrehajtani, bizonyára azért, mert a kurucok minden oldalról veszedelmesen közeledve, már annyira körülözönlötték a községet, hogy neki semmiképpen sem sikerült volna seregének (helyesebben: csapatjainak) egy részével onnan kivonulni és elérni a dombtetőt. Szorult helyzetében más megoldást nem talált, mint azt, hogy egész csapatát a csillagsáncba vezesse és maga is velük maradjon.* Azt remélte, hogy elég ereje lesz ott kitartani, addig, amíg kivülről segítséget kap s ha az már a sánc felé közeledik, akkor akart magának kitöréssel utat vágni a kuruc záróvonalon keresztül. – Délután 3 óra után a kb. 400 főből álló Wolfskehl-ezred egyrészt lóháton, egyrészt gyalog már bevonult a sáncba a lángoló csűrök okozta füst oltalma alatt. Tollet behúzódását a kurucok nem zavarták, mert nem tudták mire vélni ezt a váratlan fordulatot. Babócsay azt hitte, hogy a németek Csajághy közeledésétől megrettenve észak felé akarnak elszaladni. Nyilván ez lehetett az oka annak, hogy a Babócsayra nagyon hallgató Csáky altábornagy nagyobb súlyt vetett a Vavrisótól északra fekvő térszínen várható eseményekre, mint Csajághy oldalcsoportjának előnyomulására, mely továbbra is erélyesen közeledett a vavrisói sánc felé.
Illetve jobban mondva: jobboldala ellen.
„… mit einer kleinen Kugel der untere Kühn zu beeden seiten gequetschet.”
Wienerisches Diarium az id. h. – Thaly id. m. II, 173. oldalán a kapitány Pichlernek nevezi. – A báró Berényi-napló Pozsonyban aug. 27.-én azt írja: „Az liptai harcz felől hallgatásban vannak a dolgok, de azt mondják, hogy Tolleten lövés esett: az orczáját lőtték által.”
Nem volt az sereg, hanem a kurucok erejéhez képest csak egy maroknyi, a testi és lelki fáradalmak és küzdelmek folytán percről percre jobban összezsugorodó kis tehetetlen osztagocska!
Wienerisches Diarium az id. helyen: „Jeddenoch hatte man nachgehends wichtiger Ursachen halber höchstnöttig zu seyn erachtet, darinnen Persőnlich zu verbleiben.”
„Az ügyes Csajághyt nem zavarta a felgyújtott falú tűze, sőt az ennek nyomán keletkező zürzavart felhasználva, most már két zászlóalját indította támadásra. Nagyon megütődött azon, amikor Andrássy tábornok, aki padig az előnyomulás kezdetén vele együtt maga is a támadó oszlop élén haladt, – valószínűen, mert időközben Csákytól kapott ilyen utasítást, – megállította őt. Csajághy nem akart neki engedelmeskedni, mert érezte azt, hogy erélyes nekirohanással most már szétverhetné Tolletnek a sáncba költözködő csapatát. De a tábornokok nem engedték s közölték vele azt a parancsot, hogy a beszorult ellenséget nem kell megostromolni, csak körülzárni. Csajághy továbbra is az ostrom mellett kardoskodott. Szerette volna legalább a falu szélén levő malmot elfoglalni, de hasztalan.* Csáky környezetében ekkor már úgylátszik döntöttek az ütközet további sorsa felől oly módon, hogy nem erőltetik a bezárt ellenség rohammal való elpusztítását, hanem megelégszenek azzal, ha a sáncba szorult németek minden külső segítségtől elzárva, kiéheztetés vagy önkéntes kapituláció révén adják fel a sáncot.”
Csajághy relatiója az id. helyen.
„Csáky, Andrássy, Babócsay – írja Thaly id. m. II, 174. oldalán – az eddigi sikertől elkapatva, már kezökben tartani hitték a madarat, s végkimélésből-e, vagy túlóvatosságból? Ellenezték az ostromnak menetelt, az állítván, hogy az ellenség a szűk sánczban úgyis okvetlenül kénytelen lesz kegyelemre föladni magát, ha néhány bomba közéje vetetik, – és Csáky a harczvágyó hajdúságot, Csajághynak s Rivičre nem kis bosszúságára, a rohamtól eltiltván, valamivel hátrább rendelé.”
„A délután folyamán – írja Markó folytatólag id. m. 50 oldalán – Szemere lovassága Rivičre ágyúival felvonult a Vavrisót nyugat felől szegélyező dombokra. Az ellenségnek egy támpontját (1 hadnagyot 32 emberrel) ott könnyen elfoglalták, azután pedig a domb peremén hosszú vonalán tábort ütöttek, alig 4–500 lépésnyire Vavrisótó. Rivičre ágyúit az elfoglalt sánc helyén letelepítette és éjjel megkezdte a csillagsáncba szorult németek bombázását, ami annál könnyebb volt, mert ágyúinak álláspontja kb. 30-40 méterrel feküdt magasabban, mint a falu szintje. Esteledvén, Csáky még hajdúságot küldött Szemere lovassága után a dombtetőre, Pauer ezredét a Vavrisóból Szent-Péterre vezető út elzárására, Babócsayt pedig 2 ezreddel a pribilinai sánc elé rendelte. – Csajághynak nem volt nyugta. Nem helyeselte Csákynak az intézkedését, hogy Babócsayt messzebbre Pribilina felé küldte. Ha ezt a vavrisói ellenség észreveszi, akadálytalanul kitörhet észak felé, mert a sánc északi kapuit nem őrzi senki. Saját felelősségére még az éj folyamán 300 embert küldött oda, Pongrácz János vicekapitánnyal, hogy Tolletnek minden kitörési szándékát meghiúsítsa. Azt a patakot pedig, mely a vavrisói sánc lábánál folyt és a kurucok esetleges hadbalépésének útjában volt, eredeti medréből elvezette. Ilyen helyzetben töltötték az augusztus 4-ikéről 5-ikére virradó éjjelt.* . Ha Csáky és rossz tanácsadói – fűzi hozzá Markó – nem tétováznak s egészen indokolatlanul nem állítják meg Csajághyt, a győzelem érett gyümölcsként már ezen az első ütközeti napon ölükbe hull. Tolletet sánczrendszerének többi csapatai délután 3 óra körül már teljesen magára hagyták.* . A kurucok számerejétől megfélemlített hradeki, szentpéteri, pribilinai németek sem akkor, sem később nem igyekeztek komolyan bajba jutott vezérüket s annak gyenge seregrészét szorult helyzetéből kisegíteni. Sőt talán Csajághy támadása nélkül is sikerült volna Tolletet elszorítani a vavrisói sánctól és nyílt mezőben minden oldalról rárohanva megsemmisíteni, hiszen az ütközet kezdetétől, reggel 7 órától délután 3-ig erre bőségesen volt idő és alkalom. Minden tekintetben igazat adhatunk tehát Csajághynak, aki e nap eredményeit a következő nagyon is indokolt megállapításaival zárja le: „Az bizonyos, ha az én oda való menetelem előtt rajta mentek volna az ellenségen: nyertek volna, mert beszaladván az faluban, itt is mind lovon ült; úgy hallom confusióban lévén már akkor. Lovon ülni belül, az sánczok közt, dragonyosoknak minden rend nélkül, nem defensióra való szándékot, hanem szaladásra való készületet jelent inkább. De ha akkor rajta nem mentek is, bár csak akkor mentek volna köröskörül az sánczoknak, mikor én odaérkezvén, néki mentem Generális Andrási urammal, az sáncztúl elszorítván egyik részét az ellenségnek, in illo fervore, úgy vélem, szerencséssen meg vehettük volna az sánczot. Miért lett, hogy rajta nem mentek akkor? Nem tudom, – csodálkoztam rajta. – Ezután az ellenség is jobban recolligálta magát, az mi hadunknak penig az fervora csökkent.” – A császáriak vavrisói sánczrendszere ellen indított hadműveletet Csáky ily módon már az első napon elvesztette. Semmi harcászati vagy más oka nem volta arra, hogy a megrohamozást, vagyis a harcnak gyorsabb, erényesebb befejezését kívánó parancsnokok kezét lefogja. A szépen megindított csapat elszántsága megtört, bizalma fővezérében csorbát szenvedett. A harc rövid és dicsőséges befejezése helyett a következő napok eseményei lassan, vontatottan következtek egymásból, szétforgácsolták Csáky hadtestének erejét anélkül, hogy sikert, eredményt értek volna el. Mi lehetett az oka annak, hogy Csáky ennyire lebecsülte seregének harcértékét és nem merte vállalni az erélyes és gyors befejezés felelősségét? Tudjuk azt, hogy nem volt katona, hadvezéri tapasztalatai sem voltak. Azt kell hinnünk tehát, hogy a helyzetet tévesen ítélte meg, bár reggel, amikor Dovallónál elérte a Béla patak völgyét szegélyező magaslatot, onnan, mintegy páholyból láthatta a harc közelebbi és távolabbi színhelyét, az ellenség csekély erejét és annak minden mozdulatát. Kevés hadvezér kerül ilyen előnyös helyzetbe. Erélytelenségének magyarázatot rossz tanácsadóin kívül megtaláljuk abban az első harcjelentésben, amelyet augusztus 5.-én reggel küldött Bercsényinek. E levélből kitűnik, hogy 4.-én délután kapta meg Bercsényinek 3.-án Rimaszombatból küldött levelét, amelyben a főgenerális tájékoztatta őt az általános helyzetről s közölte vele azt a hírt, hogy a Garam völgyében (Breznóbányán, Besztercebányán, Zólyomban) elhelyezett császári csapatok közül úgylátszik Viard tábornok és mások Liptó felé indultak. Ennek hatása alatt és erősen túlbecsülve a várható külső ellenséges beavatkozás mértékét, határozhatta el magát Csáky ara, hogy Czelder Orbán brigadérost egész brigádájával kivonja az ostromzáró csapatok vonalából és ennek ellensúlyozására, illetve a már előreküldött Gellért-csoport* megerősítésére, az ottani lakosság bátorítására és esetleg a felső Garam völgyéből a felső Vág völgyébe vezető hegyi szorosok megszállására Rózsahegy felé küldi, Vavrisónál pedig végleg körülzárásra, tehát passzív harceljárásra szorítkozik. A sánc – mint írja – ugyan nem nagy és erős, de a beszorult néppel megerősödvén, nem akarja annak ostrommal megvételét erőszakolni, mert „alkalmas kár nélkül meg sem lehetett annak vétele.” Eddig még nem kapott hírt a Sztara-horáról és a bocai völgybe küldött csapataitól az ellenség jöveteléről és azt reméli, hogy ha 2-3 nap alatt a vavrisói sáncz őrsége segítséget kívülről nem kap, kapitulálni fog. Ugyancsak ebben a levélben jelentette Bercsényinek a Czeldernek adott utasítását, hogy ha nem érkezne a garamvölgyi németek előtt az Alacsony-Tátra hágóira vagy pedig nem tudna ott nekik ellenállni, idejekorán vonuljon vissza. Ha pedig lovasai, akiket a közeledő ellenség jövetelének megfigyelésére előreküldött, azt látják, hogy a németek jönnek, akkor sürgős értesítést vár tőlük, „hogy vigyázatlanul ne találtassunk, hanem Nagyságod kiadott principiuma szerint mi is az retirádát tarthassuk meg kárunk nélkül.* Mindebből csak azt láthatjuk – fűzi hozzá Markó id. m. 53. oldalán – hogy Csáky kishitűen már ekkor gondolt a visszavonulásra s Bercsényi murányaljai dispositiójának nem az erélyes támadást parancsoló szakaszaira, hanem a nem várt visszavonulásra szóló általános utasítások teljesítésére gondolt már akkor, amikor semmi oka nem volt arra, hogy támadásának sikerében kételkedjék, még kevésbé pedig arra, hogy az Alacsony-Tátra tulsó lejtőjéről akkor meginduló, bizonytalan erejű ellenség ellentámadásától féljen.”
Thaly id. m. II, 174. oldalán az első napi küzdelem végső akkordját következőleg írja le: „A Szent-Pétertől Pribilina felé húzódó halmokon, Vavrisó fölött két kis négyszög-redout volt, egyike – úgy, mint a pribilinai sáncz – üres: a másikban egy hadnaggyal vagy 40 muskatéros képezett örséget. Az előbbi sánczot felgyujtatván, az utóbbit Rivičre tanácsára körülfogatta Csáky, s megadásra szólítá. A parancsnok meghajolt, s 40 emberével foglyul adá magát. – Erre Rivičre fölvonatá e redoutba, mint a vavrisói sánczot uraló pontra, a darab 20-30 fontos bombákat hányó mozsarakat, s míg a lovasság az elfoglalt torlaszokat, fa-rovásokat és sánczolatokat széltére rontá, égeté, a gyalog pedig megkezdette a vívóárkok ásását: addig a tüzérség is fölállítván telepét augusztus 5-ike hajnalán már bombadörgéssel üdvözölte a csillagerdőbe szorult német. Ez, noha kivált a málhásszekerek és lovak miatt alig fért el a szük sánczban, és így a jól irányzott bombák bevágása, szétrobbantása emberben-lóban roppant károkat okozott – sem kitörést nem kísérelt meg, csak egyszer is, sem pedig Csákyék várakozása ellenére, föl nem adá magát. Szorongott, hollott, éhezett, – de állhatatosan várta a segítséget; bár akadtak közöttük, akik éj idején kiszöktek a magyar táborba, mely az erőd közvetlen közelében feküdt.
Azaz jobban mondva már kezdettől fogva azt tették. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az egyes támpontok védőrsége még arra sem volt elég, hogy a rájuk bízott védőművet a sokszoros túlerővel fellépő ellenség támadása esetén megvédelmezzék, nem hogy még a szomszédos támpontokat és az ereje legnagyobb részét úgyis maga mellett tartott Tollet tábornokot is hathatós segítségben részesítsék.
Lásd a 639. oldalon.
Arch. Rákócz. VI. A Nemzeti Múzeum Thaly-gyüjteményében.
Bercsényinek fenti levelének az ellenségre vonatkozó része az általános intézkedés szerint.* Divényről Zólyomba lármáskodni beütött Balogh István jelentésén* alapult, akitől Bercsényi megtudta, hogy Viard tábornok a zólyomi császári csapatok felével Beszterczebánya felé indult el. Ezt Bercsényi azzal a hozzáadással juttatta Csáky tudomására, hogy az az ellenség esetleg Liptóba igyekszik Tollet megsegítésére, jól vigyáztasson tehát a hegyszorosok felé!
Lásd a 631. oldalon.
Balogh aug. 31.-iki jelentése Losoncról: „Jütt híremmé, hogy Besztercze felé megindult volna a zólyomi német közül; én is parancsolatom szerint mindjárt indulok és experiálnom a dolgokat.” (Eredetije az Országos Levértárban.)
A további teendők megbeszélése végett Csáky augusztus 5.-én reggel a magasabb parancsnokokat a maga sátrába rendelte, ahol – mint Markó írja id. m. 54. oldalán – „szenvedélyes és ingerült viták keletkeztek az egyik párton (a passzív magatartást ajánló) Csáky és Babócsay, a másikon a rohamozni kívánó csapatparancsnokok között. Andrássy igyekezett az ellentéteket elsimítani, de nem sok eredménnyel. Ő is inkább a támadás erélyes folytatására szavazott s kedvét vesztette, amikor látta, hogy bár Bercsényi őt osztotta be tanácsadóul Csáky mellé, az altábornagy még sem reá, hanem inkább Babócsayra hallgat.* Babócsay relatiójában érthető módon elhallgatja ezeket a vitákat s erről a tanácskozásról csak annyit ír, hogy „több discursusok között oly végzést tettek”, hogy csapatokat küldenek a starahorai, túróci és árvai hágókra. Czelderen kívül Pauer Ferenc ezredest Réthey ezredessel, Tóth Márton főstrázsamesterrel Árva megye felé indították azzal a határozott feladattal, hogy az onnan várható Ebergényi báró altábornagy mozgásáról idejekorán küldjön jelentést. Ebből kifolyólag Pauerék Czelderhez csatlakoztak s 5.-én délelőtt – kikerülve a hradeki és szent-péteri császári támpontokat – a Vág völgyén haladtak Liptó-Szent-Miklós felé. Czelder Liptó-Szent-Miklósnál értesült arról, hogy Ebergényi egy osztaga van Árva felől közeledik a Vág völgye felé. Czelderéknek eredetileg az volt a feladatuk, hogy Rózsahegy és főleg Árva megye felé – Ebergényire vigyázzanak. Ez a császári altábornagy azonban egész erejével nem mutatkozott s így Czelderék csupán kisebb osztagaival találkoztak Liptó-Szent-Miklós és Andrásfalva vidékén, ahol augusztus 5.-én kisebb harcra került a dolog, Pauer huszárjai ezt a kis csapatot Andrásfalván túl visszaszorították. Czelder ezután tovább vonult és másnap (6.-án) Német-Lipcsén töltötte az éjjelt. Pauer Andrásfalva vidékén maradt Ebergényi további megfigyelésére.*
Csajághy mondja relatiójában: „Generális Andrássi uram is azt mondotta, hogy másszor Babócsai uramat, Mélt. Fő-Generális Uram maga mellett tartsa tanácsnak, megmondja ő Exjának.”
Czelder jelentése. (Történelmi Tár, 1908. évf. 421.).
„Ezalatt Rivičre szorgalmasan bombáztatta a Vavrisóba szorult ellenséget, a csillagsáncot körülzáró kuruc hajdúság pedig futóárkokat, megközelítő sáncokat (approche-okat – kuruc levelekben „apross”-nak írják) ásott s így védekezett a sáncból tüzelő Wolfskehl-dragonyosok lövései ellen. Csajághy azt javasolta, hogy a vavrisói sánc körül mind a négy oldalon rőzsekötegekkel (fasinákkal) magasra felhúzott sáncokat ássanak s ágyúikat az ugyancsak magasra felhúzott sáncokba telepítsék, mert a vavrisói csillagsánc mindenütt alacsony volt, tehát felülről jobban belőhettek volna oda. Ezalatt pedig tegyenek látható előkészületeket a rohamtámadásra, hogy Tolletékat megfélemlítsék s így jól felkészülve szólítsák fel őket a kapitulációra. De Csáky ezt sem akarta s mindig csak azt hangoztatta, hogy nem tartja tanácsosnak újonc katonságát támadásra vezetni, mert ha ez nem sikerül, még nagyobb confusio támad. Augusztus 5-ike és 6-ika ilyenformán nagyobb esemény nélkül mult el. A kölcsönös tűzharcban veszteségek voltak itt is, ott is. Tollet helyzete mindig reménytelenebbé vált, élelme fogyni kezdett, a szűk sáncba beszorult emberek, lovak a nyári hőségtől eltikkadva kinlódtak az oszlásnak induló hullák bűzős levegőjében… A sáncba szorult németek ellenállása óráról-órára csökkent, lövőszerük fogyóban volt, ezért nem sokat ártottak az őket körülzáró kurucoknak, akik éberen figyelték az ellenség minden megmozdulást. Mivel pedig futóárkaikkal és vívósáncaikkal már a csillagsánc lábáig jutottak, mint ebben a rendkívül előnyös helyzetben nyugodtan kitartani addig, amíg a sáncban az utolsó töltény és az utolsó kenyérdarab elfogy. – Tollet lelkiereje és elszántsága, valamint kis csapatának harcértéke dicséretreméltó. Ezt jelentéseikben a kuruc vezérek is szívesen elismerik. Egyébként is igen tapasztalt ügyes vezér volt s kitartásának köszönhette, hogy mégis kiszabadult szorult helyzetéből.” Pedig a kívülről jövő segítség kérdése reá nézve elég rosszul állt. Közben ugyanis Viard, Baloghnak Losoncról Beszterczebányára nagy lármával történt előnyomulására és az általa terjesztett ama hírre, hogy őt Bercsényi sok gyalogsággal követi, augusztus 5.-én Radvány mellől újból visszafordult Zólyomhoz. Azonban Pálffy, mint alább látni fogjuk, csakhamar ismét útnak indította Tollet megsegítésére. A Tollet tábornokot fenyegető veszedelemről ugyanis a Rózsahegyen parancsnokló császári főtiszt nyomban jelentést küldött úgy Turdosinra Ebergényinek, mint Besztercebányán át Zólyomba Steinvillenek, aki viszont a zselízi sáncban tartózkodó Pálffyt értesítette a lehető leggyorsabb módon a veszedelemről. A vett hírre Ebergényi a rendelkezésére álló 6–700 lovast Árvából és Zsolna mellől magához vonván, azokkal augusztus 7.-én Árva megyének Liptó felőli szélére Alsó-Kubinhoz vonult, de onnan a közelben járó és cirkáló Gellért-, Pauer- és Czelder-féle csapatok nagy híre miatt tovább előnyomulni nem merészelt s Turócz-Szent-Mártonon át a helyzetről Pálffynak jelentést küldve, utóbbinak azt is tudomására hozta, hogy ő Rózsahegyen a Zólyomból érkezendő segítséget bevárni szándékozik.
A Zólyomban tartózkodó Steinville annál biztosabban megkaphatta Rózsahegyról az üzenetet, mivel a Stureci hágót, illetve sáncot 50 muskatéros őrizte, akikhez utóbb még 150 dragonyos járult Besztercebányáról.
Tudjuk, hogy Csajághy, Bercsényi intézkedéséből kifolyólag,* úgy a Bocai-, mint a Stureci-hágó megszállására egy-egy különítményt tolt előre. A Bocai-hágóra irányított különítmény el is érte célját s így Csajághy bántatlanul kelhetett át az említett hágón, ellenben a Stureci-hágóra irányított csoportnál többrendbeli bajok és kellemetlenségek fordultak elő* s mire az Revucára ért, a fentemlített hágó már a mondott 200 császári katona birtokában volt.
Lásd a 631., illetve a 638. oldalon.
Ezekre nézve Markó id. m. 54. oldalán a következőket olvassuk: „A starahorai különítmény működéséről részletes képet nyerhetünk ezredparancsnokának, Szinay Mihálynak relatiójáról (Történelmi Tár, 1908. évf. 420. old.). Szinay, Liszkay főhadnagy és Pozsgay vicehadnaggyal Sztarahova felé indult s parasztembereket fogadott fel az ismeretlen hegyeken keresztül való kalauzolásra. De Pozsgay hadnagy nem akart Szinay kapitánytól függni, maga vette át a vezetést, mire Szinay sértődötten, – mint írja – letette az commandót, semmit sem végezhetvén Pozsgayval.” – Pozsgay ezután a hajdúságot ide-odahurcolta és fárasztotta járhatatlan utakon s ahelyett, hogy egyenesen a starahorai passus felé sietett volna, – az Alacsony-Tátra más vidékein, a jaszeni havasokon vezette embereit egészen más irányba. Igy azután a Besztercebányáról előreküldött gyenge császári őrség könnyen megvethette lábát a Stureci hágó legfontosabb pontján, Sztarahora (Óhegy) községben. Szinay szerint, ha Pozsgay nem okoskodik, akkor ő, paraszt kalauzaival feltétlenül idejében érkezik a kijelölt helyre. Nincs adatunk arra, – írja folytatólag Markó – hogy Pozsgay az ellenséggel öszejátszott volna, nem tudjuk tehát mire magyarázni veselkedését (az én nézetem szerint Pozsgay magatartása nem tulajdonítható egyébnek, mint pökhendiségnek és butaságnak) és azt sem, hogy felelősségre vonták-e ezért. Talán mellőzve, sértve érezte magát azért, hogy Szinay ezredes személyesen vezette ezt az oldalvédet (hogy-hogy? hiszen Szinay mint ezredes előljárója volt a vicehadnagynak!), holott Bercsényi a murányaljai általános dispositióban (lásd a 631. oldalon) Pozsgayt névszerint bízta meg ezzel a feladattal. Szinay azonban jelentésében szomorú bizonyítványt állít ki önmagáról, amikor nyíltan beismeri, hogy vicehadnagyával szemben nem tudott érvényt szerezni parancsának, tehát inkább „letette a commandót.”
A legutóbb történtek alatt Pálffy úgyszólván semmittevéssel nyugodtan, de nem valami nagy és megnyugtató eredménnyel várta a Heister dunántúli offenzívájának előhaladásáról szóló híreket. Pálffyéknak „e tartózkodó viseletét – írja Thaly id. m. II, 176. oldalán – a sokkal kisebb erővel szemben (Ebeczky csak 2000 lóval, s ők több mint 4000 lovassal-gyaloggal valának) az magyarázza meg, mivel „az volt a híre közöttük, hogy Ebeczky uram hatezred magával vagyon ottan.”* E hiedelmet a páratlan kurucz könnyű-lovasságnak itt is, amott is minduntalan előttük forgása, merész csapdozásai, továbbá a magyaroktól sokaságuk felől czélzatosan terjesztett hírek okozták, és Pálffy kémeinek vagy hiánya, vagy megbízhatatlansága. – Egyébiránt Ebeczky ezután is folyvást ott czékázott merészen a Garam két partján a zselízi cs. tábor s a szintén ellenséges Szent-Benedek között, mint a sági táborbúl maga írja július 29.-én éjjeli 11 órakor Eszterházy Dániel tábornoknak: „Ezen órában érkeztem meg az Garam mellől leskődésemből, hogy a Mlgod levelét vettem. Én válig mesterkedtem, hogy mennél jobban árthatnék német uramnak. Tegnap s ma mind leskődtem, hogy az minémű gyalog-német (Nyitráról?) Szent-Benedekbe érkezett és az táborba kölletett volna mennie, megüthessem, – de éppen reá nem leshettem. Tegnap ujobban béküldtem az német táborra, hogy mindeneket jó módjával kitanulhassák, – holnap meg fog jünni emberem. Hallottam olyat is, hogy harmad-negyednap mulva el fog Pálffy menni, mivel nem subsistálhat (az élelmet ugyanis Esztergomból kellett nagy bajjal szállíttatnia); de és is váltig fogok vigyázni reá, hogy el ne szökhessék előlem.* – Jól vigyázott; és ő Zselíz felé, Eszterházy pedig Szécsényből a bányavárosok ellen híresztelt támadásaik zajával úgy megzavarák Pálffyt, hogy ez – (Eszterházy) Dániel úr szerint – e miatt vette magát táborostúl a zselízi sáncz mellé, hol is „egész éjjel lóháton a hada; kinek valamely felé indulását observálván, ha (Zólyomnak, Liptónak) segítségére megyen, – nyomúlok háta megé; ha pedig nem megyen: annyival szaporábban folynak operatióink, melyek miatt lehetetlen, hogy Heister is ne revocáltassék” Dunántúlról. Igy írt a helyzetről, Eszterházy Antalt vigasztalólag Dániel úr Szécsényből augusztus 3.-án.* S amikor ezt írá: a bán azon napon, Ebeczky említett föltevése szerint csakugyan megindult táborostúl Zselíztől, föl Szent-Benedek felé. „Már bizonyos a jele – kiált föl a hír vételekor, Losoncon augusztus 5-ike reggelén Bercsényi, – hogy segítségre indult, s ha elhagyja Szent-Benedeknél gyalogját: ma Zólyom körül s tovább is lehet.” De, teszi hozzá vigasztalásul „igen jól elrendelte mindgyárt a hadakat vigyázóúl Generális Eszterházy Dániel uram, és igyenesen nyomában indult neki (Pálffynak) Ebeczky, orderem szerint. Már elválik majd mit akar? ha ott várja-e Szent-Benedeknél a többit? Zólyomnak mégyen-e? Körmöcznek (s úgy Turóczon át kerülve Rózsahegynek) megyen-é? Én azonban megyek Fülekre, s ott várom az hírt.* A hír harmadnapra meg is érkezett, és pedig kedvezően; ugyanis Pálffy – ekkor még tudósítást nem vévén Liptóból – nem segítségre indult: hanem, úgy látszik csak az alkalmasabb füvellés kedvéért mozdult ki Zselízről:* mert a csak 2–3 mérföldnyire följebb fekvő Új-Barsnál ismét tábort veretett. Vigyázója a túlparton álló ó-barsi toronyban foglalt vala állást. Ebeczky megint csak ott nyargalódzott, puskázott körülte, s Szent-Benedekre élést vivő portáját a németnek jól megütteté.* „Tegnap veszem – írja Bercsényi Fülekről augusztus 7.-én az lévai kálváriárúl írott levelét Ebeczky uramnak, hogy az első hírire (Pálffy mozdulásának) orderem szerént megindulván utána az hadakkal, beérte Barsnál, s belékapott. Azonban csak megszállott ottan Barsnál Pálffy, sátorokat veretett, 3., 4. és 5.-én is ott helyben volt, s Ebeczky úntalan körüle csergett-forgott, már meg is únta s túl akart menni rajta, de meg nem engedtem, míg hírét az felső (liptói) operatiónak nem hallhattam. Ezt ugyan mindennap kétszer is megírtam Csajághy uramnak, úgy az zólyomi motussát is az németnek, kit Szent-Pétery egyfelől, Balogh más felől s az magam (költött) híre az 4000 gyalogra való várásommal úgy megbotránkoztatott (megakasztott), – csak meglippent, hol Beszterce hol Selmecz felé indult s megint megtért, s tegnap (6.-án) csak letelepedett (Zólyomnál) ismét Pálffy mi dolgos volt tegnap? nem tudom”, hanem úgy intézkedtem, hogy „ha Pálffy csak az lovas táborával fetreng ott Bars körül,” Szent-Pétery (Eszterházy) Dániel úrral arra közelítsen, „s ha lehet, étszakai próbát tegyenek rajta, Ebeczky Szent-Péteryvel s ha nem lehet: maradjanak azelőtti positurákban.* – Azonban ezen éjtszakai próba megtételére már nem maradt idő. Ugyanis Pálffy augusztus 6.-án még ott feküdt ugyan Barsnál, de másnap délelőtt hírt vevén Tolletnek a vavrisói sánczba lett beszoríttatásáról, gyorsfutárt küldött Zólyomhoz, parancsolván Viardnak: sietve menjen rögtön Liptóba segélyre, amivel mehet, csak mintegy előhad gyanánt, mivel ő, a tábornagy is ezennel induland nyomába a derékhadtesttel. És ezzel vagy 3000 java lovast, 300 gránátost s 6–7 ágyút kiválogatva, Löffelholtzot a maradék-hadakkal visszarendelé a zselízi sánczba, maga pedig (7.-én) dél tájban indulót veretett, és még aznap estvére a kiszemelt hadakkal Szent-Benedekhez érkezék,* hol az Árvából Túróczon át levonuló Ocskay László is hozzá csatlakozott. Sokadmagával ugyan minden iparkodása daczára sem jöhetett: csak 6 zászló alatt mintegy 300 katonájával és vagy 50, félig-meddig erőszakkal elhozott trencsényi insurgált nemessel… 4 zászlóját Árva-várába letette, nem lévén embere. E lobogók a még hátralékos zsoldosokbúl alakítandó századok számára voltak szánva. A többi 6 zászlót lehoza magával Ocskay, de ezeke alatt sem volt több, hanem csak vagy 50 legény egy-egy században. Ez vala híres ezrede…”
A július 29.-én Zselízről kiszökött Szlava Pál vallomása.
Eredetije az Országos Levéltárban.
Eredetije Thaly-gyüjteményben.
Arch. Rákócz. VI, 252.
Szalay Pál ezredes levele Ságról aug. 6-ikáról a Thaly-gyüjteményben.
Ebeczky István aug. 7.-iki levele Eszterházy Dánielhez u. o.: „Szent-Benedek felé is, mihelt Barshoz szállott, portát küldvén, a táborárúl Szent-Benedekbe élést kisérő commendérozottjait visszajövetelekor az portáim megcsapta.”
Arch. Rákócz. VI, 253–254.
Bercsényi aug. 9.-én Fülekről Rákóczinak, Ebeczky alábbi levele nyomán (Arch. Rákócz. VI, 258.) – Ebeczky ugyanaznap írja Bercsényinek a sági táborból Fülekre: „Pálffy az javával az hadnak és valamely granatéros compániákkal – circiter 300 emberbűl állóval – tegnapelőtt (7.-én), megindulván (Új-Barstól), 40 társzekeret, 24 fűhordó parasztszekeret, 7 taraczkot vitt magával, Szent-Benedeken túl, az malomnál hált meg. Portásaim mindenfelől voltak körülötte, s most is felessen (sokan) oda vadnak; magam vigyázóban maradtam Löffelholcz motusira s indulására, ki is minden bagázsiával – az mely számtalan szekérből állott, – infantériájával, és vele való lovas haddal tegnap (8.-án) reggel megindulván, az zsilizi sáncz mellé szállott. Lovas had (vele) itten igen kevés maradott, nem több plus-minus 300-nál; az standárokat (Pálffy) mind elvitte magával, úgy az dobokat. Generál Hartleben és Gombos mentek el véle; – az mint minden circumstantiákbúl kitanulhattam: csak ment 3000 emberrel. Katonáim tegnap 1 német tisztet, 1 rajtárt és 1 labanczot fogtak masirozásban Lefelholcznak.” (Eredetije az Országos Levéltárban).
Közben Viard tábornok augusztus 7.-én válogatott 300 lovassal és Beszterczebányán maga mellé vett ugyanannyi gránátossal gyorsmenetben elindult Óhegyen és a Stureci hágón át Liptó felé. Augusztus 8.-án reggel az említett hágóra nézve, az ott állott 150–160 pihent lovast, és 50 gyalogost előhada gyanánt előreindítá Rózsahegynek, míg ő maga a magával hozott csapatokkal a tetőn pihenőt szándékozott tartani.
Ezalatt Vavrisó körül nem nagyon változott a helyzet. Csáky augusztus 6.-án két helyzetjelentést is küldött Bercsényinek és azután is mindennap értesítette a főtábornokot az eseményekről.
Augusztus 6.-án Csáky újabb értesítést kapott Bercsényitől a zólyomi és zselízi császári csapatok mozgolódásáról, minek folytán az altábornagy Szemere brigadérost azzal a paranccsal küldte Czelderék után, hogy Czeldert dandárával sürgősen irányítsa a Stureci-hágó felé, maga pedig a Vág völgyében levő Pauler-, Réthey- és Tóth Márton-féle lovasság fölött a parancsnokságot átvéve, zárja el azzal Liptó-Szent-Miklós környékén a Vág völgyét. Egyben az altábornagy Szemerének s ennek révén Czeldernek is a lelkére kötötte, hogy ha az ellenség őket kikerüli, Liptóba jönne, azonnal értesítsék őt erről s jöjjenek vissza, mert akkor ő is abbahagyja a sáncz ostromát és visszavonul.*
Arch. Rákócz. VI, 263.
„Czelder, – írja Markó id. m. 58. oldalán – , aki igen jól ismerte a vavrisói sáncba szorult ellenség kínos helyzetét, igen csodálkozott Csáky-nak azon az utasításán, hogy nagyon vigyázzon a visszavonulás lehetőségének megóvására és azon is, hogy az altábornagy már a főcsapat visszavonulására is gondol. Sürgősen visszaüzent tehát neki, hogy ne mozduljon a sáncok alól, mert az ellenség, mely Pozsgay hadnagy fejessége folytán a Stureci hágón lábát megvetette, igen gyenge, attól tehát nem kell félni.* Besztercebányán – hír szerint – nincs is ellenség, a városi lakosság őrzi a kapukat. Mindössze kb. 200 lovas és 200 gyalogos ment Rózsahegyre, mert az ottani kincstári tiszttartó – Neffzern – sürgősen kért segítséget, amikor látta, hogy Czelderék a Vág völgyén vonulnak e város felé.* Jelentését Czelder azzal végzi, hogy sehonnan, sem Zólyom, úgy „Túrócz és Trencsén tájékáról semmi succursusát ellenségnek nem hallottam.”
Czelder jelentése. Történelmi Tár, 1908. évf. 421.
Czelder aug. 7-ik levele a Rózsahegy melletti Nagy-Selmecről. Nemzeti Múzeum, Thaly-gyüjtemény, 255.
Czelder Rózsahegy megvételére annál kevésbé vállalkozhaatott, miután augusztus 7-én Ebergényi altábornagy érkezett a városba. A nehéz lovas századdal, 1 század Ocskay-huszárral, továbbá jókora gyalogsággal és népfelkelőkkel és mivel neki a Csákytól vett meghagyás szerint a Stureci hágót kellett biztosítania. Ezért augusztus 7-én Nagy-Selmecről Luzsnára, 8-án pedig Oszadára vonul, honnan másnap Bajcsy György főstrázsamestert (alezredest) 300 hajdúval előreküldi a Stureci hágó felé. Bajcsy Revucánál már Viard előcsapataira bukkant, aki a Pálffytól vett parancsra (lásd a 651. oldalon) sietve nyomult Besztercebányán és a Stureci hágón át Rózsahegy felé előre. (Lásd a 651. oldalon.) Miután – mint Markó mondja id. m. 59. oldalán – Bajcsy „vigyázatlanul menetelt és úgyszolván az ellenség karjaiba futott, rövid, de heves tűzharc után kénytelen volt Oszada felé hátrálni. Czelder szerint Bajcsynak sikerült kezdetben az ellenséget visszaszorítani a Szuha völgyéig, de ott kelepcébe került, mert a környék lakosai „igen labancosak lévén”, eltitkolták egy erősebb császári csapat jelenlétét. Bajcsy elég súlyos veszteségek árán tudott csak Czelderhez visszatérni. Neffzern értesülése szerint az erős tűzharcban a császáriak 12, a kurucok 120 embert vesztettek.* Mivel Czelder időközben újból visszavonulásra intő üzeneteket kapott Csákytól, nem akart többé nagyobb harcba bocsátkozni. Legénységének nagy része (árvai és liptói emberek) a rossz ellátás miatt már útközben elszökdösött. Ekkor már tudta az is, hogy Viardnak Besztercebányáról 9-én Rózsahegy felé menetelő csapatával az éj sötétjében elmellőzték egymást,* és hogy ez a csapat már Rózsahegyen van. További ottmaradását ezekután céltalannak látta. Ezért ragaszkodva Csáky utasításához, 9-én este a Stureci hágó vidékéről eltávozott és …valószínűleg Magurka mellett az Alacsony-Tátra gerincén áthaladva, augusztus 12-én a Garam völgyébe, Polonka községbe érkezett.*
Thaly id. m. II, 183–184. oldalán erről a revucai összetűzésről a következőket írja: „Viard előhada (lásd az 651. oldalon) csak éppen Revuczáig mehetett; itt a Nagy-Selmecztől nyomuló Czelder Orbán 300 főnyi előcsapata, Bajcsy alezredessel, szembe akadt vele. Bajcsy gyilkoló sortűzzel fogadja az ellenfelet, visszanyomja, s sokat elhullatva, rohammal föl a szuhai (Stureci) passusig űzi őket, mitsem tudván Viard hollétéről. A tábornok azonban a csatazajra leereszkedik a tetőről 600 emberével, megtámadja Bajcsyt, aki egy darabig még neki is ellentáll, de azután a túlerőnek engedvén, befordul oldalt az előtte jól ismert erdők rengetegeibe, és ezek sűrűjétől védve, jó rendben vezeti hajdúig Tót-Lipcse (tévedés Német-Lipcse helyett) és Liptó-Szent-Miklós felé, mindenütt a hegyeken. Ráért még az ellenségből elejtettek fegyvereit, ruháit is felszedni és elhozni, s dandárnokát a történtekről értesíteni. Valóban, Czelder e hajdúsága emberül viselé magát, mert a revuczai harczon és űzésben, úgy a Viarddal összecsapáskor, „másfélszázig való németje veszett Viardnak; az mieink 300-an lévén Bajcsyval, belőlük 9 maradt (halva), egy Laszkay nevű kapitány és egy hadnagy, 14 sebes. Lovas-köntöst hoztak, mert megtartották (Revuczánál) az harczhelyt”. (Arch. Rákócz. VI, 283.)
Markónak ez az állítása alighanem tévedésen alapszik, mert mint Thaly előadásából kitűnik, Viard augusztus 8.-án reggel – és nem éjjel – egész erejét latba vetve, visszaverte Czeldernek, Bajcsy alezredes által vezetett előhadát aztán nyomban tovább indult Rózsahely felé, anélkül, hogy az eredetileg Oszadánál felállított Czelder főcsapatjába ütközött volna, mely a csatazaj hallatára úgy látszik jobbnak látta az erdőbe beljebb húzódni, miáltal aztán Viard számára az út szabaddá vált. Markó előadásának az a része is tévesnek látszik, hogy a megvert Bajcsy-csoport újból Czelderhez tért volna vissza. Ez a csoport ugyanis északnak, a felső Vág völgyének, Czelder pedig dandára zömével, az ellenséggel való összeütközés elől kitérve, a felső Garam völgyébe húzódott vissza.
Czeldernek Polomkáról aug. 12.-én Bercsényihez intézett levele. Történelmi Tár, 1908. évf. 414.
Ezalatt Balogh István „szorgalmasan portyáztatott Divénytől le Végles, Zólyom, Dobronyiva, s más részről Besztercze felé; Breznót viszont Polomka felől Tóth Márton és Pollereczky annyira nyugtalanították, hogy – mint Balogh Divényről augusztus 7-én Bercsényinek jelenti –, több oldalról vett hiteles tudósításaihoz képest, a Zólyomban lévő 18 század lovas-németből 6-ikára virradó éjjel 500 ment el sietve Lipcséhez Breznó segélyére, Zólyom vármegye hadúiból is 60-at elvivén: sőt még a beszterczei gyalogság egy része is Lipcséhez vezényeltetett. – Pálffyt pedig Zólyomhoz várják”.
Bercsényi e levelet nyomban elküldte Csákynak, s egyidejűleg következőleg közölte vele gondolatmenetét „Hogy mivel még nem várta az zólyomi (Viard) Pálffyt, csak maga menvén Besztercze felé: elhiszem, az addig lármáskodni fog az liptai passuson (a Stureci hágón), míg Pálffy megyen Körmöcz és Túrócz felé, s az Fátrára; és mivel előbb ment az zólyomi: megvárja Pálffyt Rosenbergnél, – de mivel már Urbán Czelder elment az passusokra, azt még meggátolhatja, és így lesz elég idejük az secura retirádára.” Sőt, minthogy Pálffy ereje mind nem sok: „azért (Csákyék) ne confundáltassák magatokat; ha jó, fortélyos helyen az nyakába ereszkedhetnek, – nem ellenzem megverését.” Ő már eddig is elküldé Esterházyt a zselízi sáncz körülzárolására, s ha Pálffy Zólyomhoz vagy Szent-Kereszthez jön: Ebeczkyvel kemény diversiót fog tétetni Bajmócz, Géczy Gáborral Ujvárból Pozsony és Vajda Andrással Morva felé.*
Bercsényi aug. 9.- iki levele Fülekről Rákóczihoz, (Arch. Rákócz. VI, 258.)
Bercsényi eme, augusztus 9-én kelt rendelkezései Csákyt már visszavonulás közben, valahol Lucsivna táján érték. Az altábornagy által augusztus 6-án Szemerének és Czeldernek adott utasításból* „úgy Csajághy, mint Andrássy előtt nyilvánvaló volt Csákynak az a szándéka, hogy minél előbb abbahagyja a vavrisói sáncz ostromát és minden kényszerítő ok nélkül vissza fog vonulni. Csajághy relátiójában pontosan megjelöli még a napot is, – szerdát – (augusztus 7-ikét), amikor Csáky már el akart menni a sáncz alól, mihez képest az altábornagy oly intézkedéseket tett, amelyeknek az ellenség nagyon is megörülhetett. Augusztus 7.-én hajnalban Tollet ugyanis nagy örömmel és meglepetéssel azt vette észre, hogy a kuruc záróvonal legveszélyesebb szakaszán a fejefölötti dombokon levő kuruc csapat, Rivičre ágyúival együtt, szedelőzködni kezd és levonul a Béla-patak völgyébe, a sánc túlsó oldalán felállított csapatokhoz. Bár Rivičre ágyúi innen is folytatták a csillagsánc lövetését, de mindenesetre kevesebb eredménnyel, mint a dombtetőről. Csáky ezzel az intézkedésével kinyitotta a kaput Tollet háta mögött. Hogy miért tette ezt a teljesen felesleges változtatást záróvonalban, – nem tudjuk* . Azonban Csajághy, Rivičre és Nyáray ekkor még megértették Csákyval, hogy felesleges már most aggódni egy olyan ellenség miatt, amely még távol van. Maradjanak tehát nyugodtan és várják meg annak közeledését, hiszen még akkor is elég idejük és alkalmuk lesz a szepességi erdőkön, hegyeken keresztül visszavonulni, ha a császáriak már Liptó-Szent-Miklósig érnének. Ez érvelés helyességét Csáky ezúttal belátta és csapatával helyben maradt még két napig. Augusztus 8.-án, bizonyára Csajághyék hatása alatt – bizakodóbb hangon írt Bercsényinek: „Fülekről 6 praesentis datált ngd mgs Levelét veszem alázattal ez mai napon, kiből mit írjon Ngd az Ellenség felől alázatosan értem; Mi még eddigis innend az ellenség jövetelinek bizontalan hírére nézve meg nem indultunk, hanem itt ezen bé szorult ellenséget bombardírozzuk és szorongattyuk, ha tsak Succursussa nem érkezik kéntelen lészen hiszem Isten magát föl adni, Sánczaibannis az élésse fogyatkozik. – Az passusokra meg hadtam Urbán Czelder Uramnak szorgalmatos jó vigyázássa legyen és az ellenséget impediállya az be jöveteltűl, ki ha általok bé nem bocsáttatik s onnand is avocatiója lészen, ezen egész ellenség kézben kerülésse felől tellyes reménségünk lehet, mert Ebergényi tsak bujkal, az hegyekben vette magát, nem sok succursust adhat ezeknek. Minémű híreim érkeztenek azonban ím Exciádnak alázatosan accludálom továbbis mindenekről, kívánván tudósítanom Ngdt maradok Ngd alázatos eng. Szolgája G. Csáky Mihály.*
Lásd a 652. oldalon
Ennek pedig nagyon egyszerű a magyarázata. Csáky ugyanis elvben a visszavonulást már régen elhatározván, annak bevezetéseként mindenek előtt tüzérséget akarta az ellenség háta mögül az elhatározott visszavonulás irányában a sánc elé biztonságba hozni.
Eredetije az Országos Levéltár Missilis-gyűjteményében.
Csakhogy Csáky bizakodó hangulata ezúttal se tartott sokáig, ahogyan az Thalynak id. m. II, 184. és további oldalain foglalt következő előadásából világosan kitűnik. „Viard a revuczai összetűzés után rögtön elinditá a 300 dragonyost Rózsahegyre, jövetele hírével, s maga is a gránátosokkal utánok sietett, hogy az immár Felső-Kubinnál* reá várakozó Ebergényivel egyesülve, másod-harmadnapon a már-már legvégső szorongattatásra jutott Tolletnek segélyt vinni megkisérelhessék.* Azonban Ebergényi 6-700, Viard is csak ennyidmagával lévén: a mindössze, a rózsahegyi őrséggel együtt másfélezernél nem számosabb e németség előtt Csáky Mihály még ugyan bátran helyt állhatott volna; sőt hogyha a Szent-Miklósnál állomásozó Szemere László a Paur Ferenc lovasságához rendeli Czelder gyalogságát s még legföljebb 4-500 dragonyost küld hozzájok, ezek magok bizonyára bőven elég erősek lettek volna Ebergényit s Viardot Szent-Miklósnál olyképpen és mindaddig feltartóztatni, míg Csáky és Andrássy, a Babócsay, Csajághy és Nyáray-féle többi csapatokkal Tolletet a vavrisói sánczból végre csakugyan kiböjtölhetik. E megsebesült cs. tábornok és a kemény bombázás miatt állományának negyedrészét s majdnem összes lovait elvesztett Wolfskehl-ezred dolga ugyanis már, – e veszteségek, a holtra fáradás, virrasztás, éhség és irtóztató hullabűz következtében, – a hatodnapja tartó szoros körülzároltatás és lövetés után oly végletekre jut vala, hogy emberi mód szerint mindenkinek végkép veszve hitte őket. Már maga Pálffy is desperált felőlök;* Rákóczi pedig csak azt óhajtja, hogy Csákyék „bárcsak ne capituláltak volna az oly nagy szorongatásban lévő ellenséggel,* hanem csupán kegyelemre való megadással tették volna őket rabokká. A közhír Tolletet már általában fogolynak tudá; sőt akadt olyan tiszt is, aki Liptó felől jövén, Kassa körül széltére hirdeté, „hogy Kézsmárk táján hagyta rab Tolletet* Némely egykorú történetírók is, név szerint Kolinovics, úgy tudják, hogy Tollet tábornok már, övéinek nagy veszedelme után, el volt fogva, de ismét kiszabadult.* – Nem is volt másként, – csakhogy Csáky képzelhetetlen kislelkűséggel, majd mintegy készakarva, kiszalasztá kezéből az immár jól üstökön markolt szerencsét. Mert amint augusztus 9.-én Czelder tudósítását vette Viard jöveteléről, az ellenfélnek számerejét tüzetesen meg sem vizsgáltatva, rendeletet külde (Czelder) Orbánnak: csak nyomuljon a maga dandárával a hegyek mentén szép lassan Murányallya felé.* Ugyanezt hagyá meg boczai szorost őrző kétharmadfél száz hajdú parancsnokának is; sőt a Paur Ferenc ezredessel Liptó-Szent-Miklósnál őrt álló könnyű-lovas hadat is visszaparancsolá augusztus 9.-én estére Vavrisóhoz. Szemere Lászlót már előbb elhivatta magához, mivelhogy Czelder jelentése hírére Andrássyval és a dandárnokkal tanácsot akart tartani. Összeültek; csak a legértelmesebb elszántabb, a távollevő Czelder hiányzott közülök. Csáky előterjeszé a megváltozott helyzet szomorú képét: mert szerinte Viard nyomán most már az egész Zólyom-megyei német had itt teremhet; s azért, nehogy az oly nagy bajjal összeszerzett szép hajdúság valamiképen megziláltassék, – elejét kell venni a dolgoknak. Andrássy is ezen véleményben volt. A két vitéz tábornokot egyszerre megszállá a félsz. Az eszes, de túlóvatos Babócsay erre – tán hű visszhang akarván lenni – kimondá a boldogtalan indítványt, hogy az éjjel szép móddal vissza kell húzódni Gömörbe, Szepesbe. Csajághy opponált, – ő még most is a rohampróba embere vala; szégyennek tartá a visszatérést ily szerencse után, s inkább akart dicsőséggel vért ontani. De Csáky ismét azzal állt elő, hogy neki a hajdúság sorsa igen a szívére van kötve; hátha az ostrom nem sikerül, a sok újonczhajdú összezavarodik, Viard, Ebergényi, Pálffy a nyakunkba jön s mindenestől elveszünk? Míg így kár nélkül visszavonulhatunk, s majd azután újra kezdhetjük a próbát megint, stb. Szemere is osztá tábornokai nézetét; és így Csajághy magára maradván: Csáky kiadá a rendeletet a jövő éjjel megkezdendő szép csöndes hátrálásra,* – anélkül, hogy az immár félholt Tolleten s halálra szorongatott népén kívül egyéb ellenséget csak látott volna is. – Mindenekelőtt Rivičre-rel közöltetett a határozat, hogy ágyúit vonassa ki a telepből. A derék franczia e gyáva parancs hallatára úgy elkeseredett, hogy dühében még a fövegét is a földhöz vágta.* Hasonló hangulatba tört ki az egész hajdúság, amint éjszaka a nem remélt visszavonulás megkezdődött. Szégyenérzettel, bosszúval teltek el: mért nem engedték őket mindjárt eleinte rohamra menni, mint magok akarták? Nem várt csúfos hátrálás miatt elvesztették vezéreikben minden bizalmukat; Csákyt, Andrássyt tisztek és legénység nyíltan vádolták gyávasággal, Babócsayt pedig – minthogy a visszavonulásnak ő volt formális indítványozója – árulással. Általában őt tarták az önállóatlan Csáky főtanácsadójának, s így minden rossz okozójának, és mint egykori labanczban (1704) kerestek benne árulást, – noha ilyesmi teljességgel távol volt tőle.
Ez tévedés, mert Ebergényi már augusztus 7-ike óta Rózsahegyen volt (Lásd a 652. oldalon).
Arch Rákócz. VI, 271.
Bercsényi aug. 12-iki levele Murányaljáról Rákóczinak. (Arch. Rákócz. VI, 278.).
Rákóczi aug. 10-iki levele Sáros-Patakról Bercsényinek. (Arch. Rákócz. II, 515.).
Arch. Rákócz. II, 516.
Kolinovics, Hist. Belli Rákócz., 767: „Toletus, multis suorum ab hoste caesis opressus, vivus capitur, sed lieratur.”
Gróf Csáky Mihály, 1709. aug. 9.-én Vavrisóról Bercsényinek: „Most írok Urbán Czeldernek, hogy csak menjen által előbbi orderem szerint Tiszolcz és Murányallya felé. (Arch. Rákócz. VI, 272.).
Aug. 9.-én Csáky ezeket írja Vavrisó alól Bercsényinek: „Mindenfelől hozzák az hírét: mind Zólyomtúl s mind az bányavárosokrúl együtt az ellenség, ki is azon passuson eljöhet, melyen ez (vagyis Viard) Rosenbergre jött s érkezett, eljöhetett. Arra nézve Ngod orderéhez képest tanácsosabbnak itéltem Paur uramot is az vele lévő lovas hadakkal contrahálnom. S mái napon innen retirálnom magamot, az mint már az artigiériát meg is indítottam vala”. (Arch. Rákócz. VI, 271.).
Rivičre augusztus 10-én fogyatékos németséggel Bercsényihez intézett alábbi levele szerint Pauer volt az, aki fövegét a földhöz vágta, ő Rivičre pedig haját tépte: „…haben protestirált, und haben nicht wollen ihre Post verlassen, – ja der Szent-Ivány, Tot Marton, und andere haben offentlig vor der Zeldt vor dem General Csaky geschrien, dass sie Liptau nicht verlassen werden bis zur Extremitet. Der Oberster Bauer (Pauer) hat gar auff sein Mitzen getretten, undt ich hab mir die helfften der Haar ausgerissen; alle. Officieren undt Hayducken haben wollen sturmen lauffen – doch hat man nicht können den General darmit persvadiren; man hat ihn gebeten: er soll nur warten bis der Feindt ein oder zwey Meiln von uns wirdt sein, er hat doch nicht zugelassen, undt diesen allen Unglück ist der Baboczay die grosse Ursach, – indem er den Generalen Csáky allezeit in die Ohren geblasen hat undt ist alle zeit contra gewesen, wann wir anrathen haben, dass wir sollen bleiben”. (Történelmi Tár, 1908. évf. 413.).
„Az árkokból kivont csapatokat Csáky Hibbe körül gyülekeztette s aztán ugyanazon kivont csapatokat ugyanazon az úton vezette őket vissza, amelyen előnyomultak s augusztus 10.-én már a szepesmegyei Vikartóc mellett szállt táborba, de útközben még elég sokan kereket oldottak. Czelder hajdúiból a liptai fiak, midőn a szülőföldjükről való kivonulást észrevevék: immár kétségbeesvén Liptónak valaha visszafoglalhatása felől, – csoportosan maradoztak el falvaikban, úgy, hogy közülük majdnem másfél százig való jó régi vitéz oszlott haza szülőföldjére; a Csajághy- és Nyáray-dandárokból pedig több négyszáz újoncznál szélede el Gömörben.* Ha most már ezen 550 embert számba vesszük, – ámbár az újonczok megint a zászlók alá hajthatók voltak is, – be kell vállalnunk, hogy a rohamban, melyet Csajághy mindjárt Vavrisó alá érkeztekor sürgetve ajánlott, bizonyára nem veszett volna el ennyi, és akkor Tollet csakugyan el van fogva, népe halomba vágva, tüstént az első napon; s úgy, Liptót elfoglalván: rögtön Árvának mehetnek vala, hasonlót tévén Turdosinban Ebergényivel. Míg így a veszteség anélkül is megvolt, Tollet megmeneküle, s Liptó és Árva dicsőséges megvétele helyett – szégyenteljes visszavonulás következék, mind csak Csáky Mihály s Andrássy Pál tehetetlensége, gyávasága miatt. Ők ugyan avval vigasztalgatták magokat, hogy lám Bajcsy elejtett a Viardéból Revuczánál vagy másfélszáz embert, ők is Vavrisónál ugyanennyit, a sánczolatokat fölégették, levonatták, elronták, 40 németet foglyul hozának, Tolletet megsebesítették, és a Wolfskehl-ezredet, – embereinek megfogyasztása, a megmaradottaknak is nagyon kifárasztása, agyongyötrése s majdnem az összes lőállománynak elvesztése vagy elnyomorítása által – hosszú időre harczképtelenné tették, magoknak csaknem semmi vérveszteségével. Mindez ugyan igaz volt: mert Tollet tábornoknak jelentékeny sebe miatt, úgy a Wolfskehl-vasasoknak is hónapokig nem lehetett harcztéri hasznukat venni; hanem ez az eredmény is nem annyira Csáky–Andrássy–Babócsayéknak, mint inkább De Rivičre jelesül irányzott bombáinak vala köszönhető. – Ám de Liptó, Árva megint csak oda volt, és a már markukban tartott Tollet, még megmaradott 4-500 emberével elvégre is kiszabadult; holott ha már Csajághy tanácsára s a hajdúság kívánságára a roham megengedésére nézve nem hallgatott is Csáky: csak legalább még két-három napig maradt volna meg Vavrisó alatt, – a kiéhezett, megnyomorodott németnek már okvetlenül capitulálni kell vala, s Vavrisó bukását valószínűleg a szent-péteri sáncz és Liptó-Ujvár hódolása is – melynek szintén körül voltak zárolva – követte volna. És ekkor 1 tábornokot, 2 ezredest, számos egyéb főtisztet s vagy 600 embert ejtenek foglyul, számtalan jó fegyvert (melyre oly nagy szükség volt!), lovat, nyeregszerszámot, egyenruhát, tábori készletet, stb. nyernek, s következőleg módjukban lesz vala e rabokon a Heister által Dunántúl elfogott több jeles kurucz főtisztet és számos már rabkatonát kiszabadítani. – Pedig még három napig bizvást ott feküdhettek volna Vavrisó alatt, akár egy puskalövés nélkül is. Mert Ebergényi s Viard erejét Szemere és Czelder elégségesek voltak Liptó-Szent-Miklósnál odább nem bocsátani; és Pálffy még csak 8.-án indulván Szent-Benedektől s 9.-én estére (amikor Csákyék Vavrisót odahagyták) érkezvén Zólyomhoz: fáradt népével a Sturecz hegyein, Rózsahegyen, Liptó-Szent-Miklóson át augusztus12-ike előtt semmikép sem érhetett volna Vavrisóhoz. De a bán egyáltalában nem is ment Liptóba, – melyről immár „desperált volt,” – mivel Bercsényi Zselíz, Selmecz, Zólyom és Breznó ellen intézett egyidejű döntetéseivel „oly confusióba hozta vala mind Pálffy* s zólyomi német (Steinville) eszét, hogy csak hol elébb, hol utóbb mozgottak, és segítségre indulni sem mertek,* amint ezt Csákyéknak meg is irá.”
Arch Rákócz. VI. 278, 285.
Jurkovich Emil, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca és Beszterce bánya című műve 290–291. oldalán ama nézetének ad kifejezést, hogy Pálffy Zólyomból már nem is tudott tovább menni, mert Balogh István brigadéros és Polereczky Mátyás kuruc ezredes annyira fenyegették Selmecet, Zólyomot és Breznóbányát, hogy Pálffynak az volt az érzése, hogy az elkövetkező harcok súlypontja nem Liptóban van. Nem is ment ezért már tovább, hanem Diveny alatt megállott s előkészületeket tett Gács várának ostromára. (Markó id. m. 61.).
Bercsényi aug. 11-iki levele Ráhóról Csákynak. (Arch. Rákócz. VI, 274).
És mind e kedvező körülmények ellenére Csáky szégyenszemre meghátrált és a sáncz alól történt elvonulása után az egész gyalogságot, Szemere és Réthey lovasságával, Gömör északi részébe, Telgárt, Murányalja, Dobsina vidékére küldte, míg Babócsay dragonyos dandárát, valamint Pauer és Gellért ezredeit régi helyeikre, vagyis Paulert Lucsivna, Gellértet pedig Ujbéla, Nedec tájékára rendelte vissza. Utóbbi alig hogy hada fáradalmait kipihente, már augusztus 13.-án be akarta küldeni Elek Zsigmondot egy portyázó különítménnyel Árvába, Turdosin felé s a vitéz meg is indult arra felé, „de esett értésére, Lengyelország szélin lévén, hogy Lubomirszky (Tivadar) hadai passusokra bészállottak volna: arra nézve bé nem mehetett ő Kglme, mivel némely katonák bé akarván menni nyereségnek okárt: a lengyelek szintén úgy, valamint nyilvánvaló ellenséget, megkergették. Nem tudom – folytatja Gellért Imre alezredes – mit gondolnak, mit nem? De mi már szintén úgy tartunk tőlük, valamint ellenségünktől: netalántán úgy cselekedjék mint Szondeczki (t.i. előbbinek testvére, Lubomirszky György), hogy ő is lobonczczá ne légyen”.* Pedig, mint tudjuk, már régen azzá vált. Eleinte, – mint Thaly írja id. m. II, 193. old. – mivelhogy gyáva volt és a kuruczoktól félt, nyíltan föllépni ellenök nem mere; azt azonban, mint Gellért levele mutatja, Ebergényi kértére megtevé, hogy midőn ez utóbbi Tolletre való tekintettel Turdosinból Liptó szélére alányomulni kényszerült, a határokat s ezzel Árvát a magyarok becsapdozásai ellen a saját hadaival őrizteté. – Gellért levelét Babócsay beküldte Bercsényinek, aki aztán keményen meghátrált, s tagadva s mentegetődzve – mivelhogy Szepes még mindig Rákóczit uralá, – csapatait visszavoná a határszorosokról a XIII. szepesi városba, hogy ott annál biztosabban bevárhassa Heisternek a Felvidékre való érkezését.”
Gellért, aug. 14-iki levele Szepes-Ófalu mellől Babócsay Ferenc dandárnokhoz, a Thaly-gyüjteményben.
Közben Czelder dandára augusztus 12.-én már Polomkán a Garam völgyében, a Telgárt felé vezető úton volt s néhány nap mulva ez is csatlakozott a Murányalja körül táborozó sereghez.
A sajnálatos visszavonulás hírét Bercsényi augusztus 11.-én Ráhón tudta meg, mire nyomban Murányaljára sietett a visszatérő csapatok elé. Ott várta már őt Andrássy Pál báró, akit Csáky szóbeli jelentéstételre maga helyett Bercsényihez küldött. A főgenerális – mint Markó írja id. m. 64. oldalán – a Liptóból visszatért hadnak pihenést engedett, mert látta, hogy ezekkel a törődött és vezéreik puhasága miatt békétlenkedő hadakkal a csorbát kiköszörülni amúgy sem lehet. Nagyon bántotta őt a szépen indult hadjárat meghiúsulása, mert ilyen módon kénytelen volt teljesen bizonytalan körülmények között más helyen keresni alkalmat a császári arcvonal megtámadására. Ily értelemben írja Murányaljáról Rákóczinak: „Mint az talpaégett kuvasz, csak nyújtózom valahol, hacsak más motussza az ellenségnek fel nem ébreszt… Csak azon fáj a szívem, hogy az szegény Dunántúl valókon nem segíthetek… Megválik Pálffy hová ment? abbul fog megtetszeni minden tovább való dolgom.* Mozgékony elméjével azonban már pár nap mulva tisztábban látta a helyzetet. Pálffy Divény, Gyetva, Zólyom vidékéről nem mozdult ki. Ezért tehát Bercsényi új hadműveletének bázisát a Rima völgyére helyezte. Ráhó község környékéről – mint központból – akart egyrészt Tiszolcon át Breznóbánya felé, másrészt pedig Fülek – Losoncz felé operálni…”
Arch. Rákócz.VI, 278.
Augusztus 12.-én miután már Andrássy Pállal, Babócsaival és Csajághyval beszélt, a következőket írja Bercsényi a fejedelemnek: „Már eleget examináltam az dolgot; úgy látom, nyelétűl is volt, fokátúl is volt, s leginkább az bátortalanságtúl. Andrássy Babócsayt okozza: minden tanácsa félelmet mutatott; Csajághy gyöngeségeit Csákynak, félelmit Babócsaynak, röstségit Andrássynak. Hitivel mondja: hamisságot nem tapasztalt. Az számadás ugyan csak az commadóé, sokat törődöm rajta: ha előbb árestáljam-é? Vagy előbb adja okát írva? Várnám örömest Fölséged parancsolatját. Andrássy igen menti Csákyt, félelmesnek (azaz olyannak, aki fél) mondja Babócsayt, – Babócsay Csajághy előtt félelmesnek mondta az két generálist.*
Arch. Rákócz. VI, 278.
Nemsokára megkapta Rivičre ezredesnek erős hangon írt levelet is, amelyben ez nyiltan vádolja Csákyt és Babócsayt, akiknek felelősségre vonását követeli.* Ez a levél is hozzájárult ahhoz, hogy Bercsényi is kikerülhetetlennek látta a vizsgálat megindítását, amit mindjárt be is jelentett a fejedelemnek, mondván: „Ezen nagy kész dolognak ily gyalázatos bomlását megvizsgálom igazán és nemcsak szóra hagyom. Revičre uram keservesen ír nekem, s az mint látom, igazán”. – „Mindhiába – írja Thaly id. m. II, 188. oldalán – Bercsényit most – véghetetlen bosszúságára – saját, érdemtelenül pártfogolt kedves sógorkájának gyámoltalansága büntette meg.* Csáky Mihályban merőben hiányoztak a hadvezéri képességek: minek erőszakolta tehát őt vezénylő-tábornokká? Azért, hogy mágnás és jó magyar ember volt, – még nem volt hadvezér! Bánta is most már s eléggé röstellé a dolgot Bercsényi; midőn a nem várt csúfos visszavonulásról értesült: haragosan nevezé őket „szégyenvallottak”-nak, s szemökre hányta, hogy: „miért tartották praecautiónak hátrálásukat olyan kevés és még oly messze lévő segítség (Viard és Ebergényi) elűl, holott tudhatták, hogy Pálffyt ő nyakokra nem engedi menni!”*
„… wenn diese Sache ohne Straff vorbey wirdt gehen: – írja Rivičre levelében – so wirdt die ganze Armee nichts tentiren, dann sie schreien: Justitia, justitia, justitia! wieder die zwey Personen”. (Történelmi Tár, 1906. évf. 414.).
Érezte ezt ő maga is, midőn Rákóczinak aug. 28.-án ekkép ír: „Csáky Mihálynak én – hitemre – nem szépítem elégtelenségének ily példáját, azért is megírom neki: készítse relatióját, kit már is nem sok híjával lenni mondott, és már nálam van a többi tisztek relatiója. Mert mivel első parancsolatja ez vala Fölségednek: commandó nélkül maradjon, – már az relatiója adhat okot, ha adhat, az arestumára és törvénre, kiben – hacsak nem hamisítják – tudatlanságáért szánni fogják, s úgy is reámszáll akkor is annak, mint tavaly Andrássy Györgynek vétke, hogy miért bíztam reája?” (Arch. Rákócz. VI, 302.)
Arch. Rákócz. VI, 274.
„Rákóczi sárospataki várában augusztus 10.-én még türelmetlenül és reménykedve várta Csáky Mihály szerencsésen kezdődő próbájának végét. 13.-án aztán már ő is megtudta a szomorú valóságot… Hogy mennyire bántotta e szép reményekkel kecsegtető haditervének meghiúsulása, kitűnik abból a szokatlanul erélyes hangú levélből, amelyet még aznap a hozzá érkezett első hírek hatása alatt Bercsényihez intézett: „Én mindezen lármázó hírek és helytelenségek között – írja levelében – megvallom semmi rosszabbat nem látok, mint, hogy evvel mindakettőnknek személye discreditáltatik az ország előtt s végtére nagyobb szerencsétlenség kerekedhetik belőle, ha pro contentatione populi (mert a hadsereg és a nép hangosan követelte Csáky megbüntetését) et justitia, példa nélkül hagyatik az dolog. Ideje és alkalmatossága van most Kglmednek megmutatni az ország előtt, hogy az rosszul cselekedő atyjafiának sem kiván kedvezni! Jól tudom én discertálni, quod non sit peccatum malitiose, sed haec insufficientia committere facit. De evvel, mivel már sokszori példa, nem satisfaciálunk az országnak; annakokáért pro satisfactione omnium méltónak tartom lenni, hogy suspendáltassék ab officio – ha árestom nem indicáltatik is, – az főcommando (vagyis Csáky) s legyen törvény belőle; ne mondják, hogy csak az szegénylegényeket tudjuk büntetni, s ne is gondolják az Generálisok, quod sint condomini Imperii.* Hogy pedig e határozatát a fejedelem nem vette tréfára, kitetszik ugyancsak Bercsényihez szóló, hat nappal később, Munkácson augusztus 19.-én kelt következő tartalmú leveléből: „Mivel már Kglmed vette Csáky Mihály iránt való resiontiomat: mi haszna írom tovább is töprenkedéseimet, hogy az Istentűl adott kegyelmet ily gyalázatosan veszténk el, s elfelejténk elkongatni (a németnek) veszedelme óráját, az ujvári hadúkínt; a modo imposterum non fiat. Babócsay levelébűl azt látom, hogy talám mind esze s mind szíve (bátorsága) volna: de úgy ír és gondolkodik, mint az alattvalóiban nem bízó és rosszaságokat magával elhitető tiszt, – az mely oly rossz, mint az első. Hogy penig egyike a másikat vádolja: hoc moris est in nostra patria! Kinyilatkoztatja az inquisitio, hogy az insufficienta (Csákyban) volt az oka. Az erdélyi németrűl micsoda levelét vettem Károlyinak, imé includálom. Egyik olyan, mint a másik! Ezen két próba között az liptaiban az generális vétett, itten az had elszalada: itt is, amott is az szerencse megmutatta magát, s mi elmulasztottuk.*
Arch. Rákócz. II, 517–518.
Arch. Rákócz. II, 518.
„Bármilyen nehezére esett is Bercsényinek, – írja Markó id. m. 67. oldalán, – a fejedelem fenti határozott parancsa folytán neki el kellett rendelni a szomorú liptói ügy kivizsgálását és megindítani, az eljárást sógora, Csáky Mihály ellen… A vizsgálatot azonnal meg is indította és a murányaljai táborban tartozkodó vezérektől és az expedició egyes mozzanataiban szerepet vitt főtisztektől részletes írásbeli jelentéseket követelt. Ottani főhadiszállásán készültek Andrássy, Csajághy, Szinay jelentései augusztus 13-án és 14-én. Rivičre ezredes ezekben a napokban Kassán tartózkodott, hogy ágyúkat és lövőszert hozzon egy esetleges újabb liptói próbálkozás céljaira. Jelentését írásban küldte be, mellékelve hozzá az általa sajátkezűleg elkészített helyzetvázlatot (lásd a XVIII/22. A. számú mellékletet). Babócsayt úgylátszik ezekben az hetekben Bercsényi nem tudta elérni, mert az ő részletes jelentését a főtábornok csak szeptember 24-én kapta kézhez…” Csáky jelentése is késlekedett, mert ő nem ment csapataival a telgárt–murányaljai táborba, hanem Bercsényi engedélyével visszavonult Szepes megye újmajori birtokára. Sőt az sincs kizárva, hogy Csáky nem is küldött be igazoló jelentést, mert annak sehol nyoma nincsen. Legutolsó és legrészletesebb jelentése a vavrisói harcokról abban a levélben található, amelyet augusztus 10-én vikartóci táborából küldött Bercsényihez.* Ebben lényegében ismétli az előző napon küldött jelentésében felsorolt okokat és nyomatékosan és határozottan Czelder Orbánra igyekszik hárítani a felelősséget. Érdekes, hogy „Babócsay igen részletes igazoló jelentésében szintén határozottan Czeldert okolja azért, hogy Csáky kénytelen volt a liptói sánc ostromát abbahagyni. Csajághy ezt nem állítja, bár ő is megjegyzi, hogy Czelder nem sietett feladatát – azaz a stara-horai passzus (Stureci hágó) megszállását – úgy végrehajtani, ahogy kellett volna;* Andrássy még ennél is óvatosabban nyilatkozik, a visszavonulás okát határozatlanul körülírja („voltak közülünk, akik javallottuk” stb,), de senkit sem vádol. Rivičre Babócsayt tartotta Csáky rossz szellemének és elsősorban őt okolja a kudarcért.*
Történelmi Tár, 1908. évf. 410–412.
„Malitiát – írja Csajághy jelentésében – nem gondolhatók egyikben is tiszt uraimék közzül, de a vigyázatlanság és tunya lágyság megvolt, mert bizony csak az mezei strázsákat sem rendeltették ki, az mint kellett volna oly ellenség közt. Lett volna csak velünk ő Ngok hellyett Bottyán apánk, tudom Istenem, lesz vala: „Rajta-rajta!” Megvettük volna mind az vavrisói sánczot, mind az több reduttákat vérrel, s rabunk volna eddig mind Tolledt s mind Ebergényi, – ámbátor ott hadta volna is egynehány hajdúnk az fogát. Frissebben, keményebben, gondosabban, szívesebben s állhatatosabban kellett volna Generális Uraméknak az operatiót folytatni, s az Isten megáldotta volna az megmutatott jó szerencsével.” (Eredetije a vörösvári Rákóczi-levéltárban) – Bercsényi a vizsgálat során csakhamar szintén megállapította, hogy nem Czelder Orbán volt a kudarc oka. (Arch. Rákócz. VI, 276.) és ez annyiban helytálló, miután ő a vavrisói harcok alatt csak azt tette, amit neki parancsoltak, a visszavonulás elrendelésekor pedig a Stureci hágó táján messze, távol volt. Czelder magatartására egyéként visszatérünk még.
Markó id. m. 68–69.
Meg kell itt még jegyeznünk, hogy Csáky és Babócsay ellen már a vavrisói harcok alatt, sőt már azokat megelőzően is kemény vádak hangzottak el a fejedelem előtt, s nem minden alap nélkül. „A hír – írja erről Thaly id. m. II., 171. oldalán – már régóta suttogott vala hadaiknak Szepesben elkövetett nagy kihágásairól, és hogy a csapatok fizetésére, zsoldosok fogadására és fölszerelésére, lovak vásárlására szánt tetemes összegű pénzeknek jogtalan visszatartásában az altábornagy és dandárnok vétkesek. Szigorú nyomozás lévén elrendelve, az eredmény e napokban terjesztetett a fejedelem elé, ki is az ügyiratokból meggyőződött, hogy – mint Sáros-Patakról augusztus 6-án Bercsényit értesíti, – Csákyra nézve is „nincs semmi nélkül az dolog, – de nemzetünknek tulajdonsága hozza magával, hogy az midőn kivizsgálásra megyen: ki-ki elhallgatja suttogását, az ember ki nem keresheti nyilván, s magában csak úgy van az dolog. Szánjon meg Isten bennünket: mert az ilyenek miatt következnek minden rendetlenségek!” – Még élesebben nyilatkozik a fejedelem Babócsayról, mondván: „Ehhez járul azon panasz is, mellyet Babócsay ellen nem régen hallottam valamely 6000 forint iránt, mellyet Hammertől vett föl és az quietantiáját visszakérvén oly praetextussal, hogy látni kívánja; ha maga kezeírása-e? az tisztek jelenlétében elszaggatá, – az mely bizonyára nem brigadéroshoz illendő dolog, és kéz alatt jó volna Kelmednek megvizsgálni, s úgy találtatván, példásan megbüntetni. Mert bizonyára jobb egynehány, ha jó tiszt nélkül is el lennünk, mintsem az ilyenekkel az hadat elkedvetlenítenünk, az melynek ha kevés fizetése is az tiszteknél marad, – nem csuda, ha szökik. Az remunda dolgában is, úgy hallom, praxisban vették az tisztek, hogy széltiben megengedvén (katonáiknak) az lopást: lopott lóért 5-6 forintot adnak a katonának, az többit erszényökbe teszik. Az mundírral is igen gazdálkodnak. Tudom ugyan, mily nehéz az ilyeneket feszegetni az midőn ellenség előtt áll Kglmed: de mentől tovább halad, annál veszedelmesebb lesz; mert az illyen tiszteket az lelkiismeret furdalván, ha meggazdagodnak, hamar fordítják az köpönyeget, és akkor még nagyobb confusiót okoznak. Illyen vala Ocskay dolga, az kit szükségesnek tartottunk vala és ezen okbúl sok dolgát elnéztük, et reliqua.*
Arch. Rákócz. II, 510–511.
Miután a hadsereg és a közvélemény mindig türelmetlenebbül kezdte követelni a vétkes vezetők megbüntetését, Rákóczi augusztus 25-iki levelében az ügyben nem a kellő eréllyel és gyorsasággal eljáró Bercsényinek szemrehányólag a következőket írja: „Kglmed nagy nyugtalanságit örömest könnyebbíteném, de hogy lehessen? föl nem érem elmémmel; s úgy látom penig, hogy már az ellenség újonnan is reánk ismervén, s hadaink szívet vesztvén, naponkint szaporodni fog az munka, az mellyet okozott Csáky Mihály gyalázatos confusiója, mellyet elszenvedni törvény nélkül lehetetlen. Mindenütt árulónak kiáltják, Babócsayval együtt, mellyet – látja Isten – én nem hiszek, mert tudom, hogy egyikének félelme, másikának okos volta okozták ezt; de sedendo populi furore, aki lágyságunkat okozza, ha az első árestáltatásával késünk. Tudom ugyan, hogy avval nem reparáljuk, amit elmulattunk (elmulasztottunk): de legalább eleget teszünk az kiáltóknak.”*
Arch. Rákócz. II, 520–522.
„Azért íra pedig ily keményen a fejedelem, – teszi hozzá Thaly id. m. II., 191. oldalán –, mivel Bercsényi Csákyt – a vezénylettől fölmentvén, – hazabocsátá a szepesvári Ujmajorba, már hogy vádiratait elkésziteni érkezése legyen. De e hazabocsátásban a fölzúdult had megint csak símogatást látott – nem is ok nélkül, – s annál hangosabban követelé a bebörtönöztetést. A nép véleményét Rákóczi is oszta és Csákyt maga elé idézvén, egyszersmind akként intézkedett, hogy, ha nem jőne, – erővel hozatja. Meg is írá ezt nyiltan Bercsényinek: „Csáky Mihály hazabocsátását talám maga is általláthatja Kglmed, hogy elsiette; azon leszek mindazonáltal, hogy helyrehozzam a dolgot. Én bizony nem sok czeremóniát követek; ha jő: magának jobb lesz; ha nem – kisérőirűl is gondoskodom.”* S midőn a betegség ürügye alatt mind csak otthon késlekedő és a fejedelem előtti megjelenéstől nagyon fázó Csáky még november hó elején is hiába váratott magára, Rákóczi, – aki eddig is csak a Bercsényi közeli vérsége kedvéért kimélé, bár fenyegette a vétkes tábornokot, – november 6-án újabb megbízást ad fővezérének…: „Csáky Mihály iránt én azt gondolom jónak: Kglmed küldjön embert érte, és magához hivatván, ha gyünni nem akar: hozzák hozzám, – mert úgy árunk véle, mint Ocskay-val!”* – Mint végződött az ügy? – teszi hozzá Thaly – nem tudni, de annyi tény, hogy Csáky Mihály vezénylő tábornoksága a vavrisói esettel 1709-re véget ért, sőt önálló parancsnokságot többé sohasem kapott. A tömlöcz és hadi törvényszéki ítélet szigora elül ugyan, hatalmas sógorának befolyása megmenté. Káros és otromba hibáját a történelem itélőszéke előtt csakis rodostói halálával megpecsételt szeplőtelen honfiúi hűsége enyhítheti némikép.”
Rákóczi szept. 20-iki levele Munkácsról Bercsényihez. (Arch. Rákócz. II, 549.).
Arch. Rákócz. II, 567. – „Rákóczinak az a félelme, – írja Markó id. m. 69. old. – hogy Csáky árulóvá válnék, teljesen alaptalan volt, mert az altábornagy legszebb jellemtulajdonságai között a nemzeti ügyhöz és a fejdelemhez való hűség voltak első helyen. Bebizonyította ezt azzal, hogy rodostói bujdosásában is, a hadvezéri ügyetlenségét elfelejtő (?) és megbocsájtó fejedelem oldala mellett volt és a nemzeti ügyhöz való hűségét még annak halála után is megőrizte.
Andrássy Pál báró szintén kegyvesztett lett, mert Csákyhoz hasonlóan őt sem alkalmazták többé vezéri minőségben.
Babócsaynak valamiképpen sikerült magát tisztáznia, mert ő továbbra is megmaradt brigadérosi állásában.
){kind=link}
){kind=link}
){kind=link}