Pálffy és Heister hadműveletei.
Pálffy és Heister hadműveletei.
Közben Pálffy a február 13.-iki határozatból kifolyólag,* miután az erősbítésre Bajorországból útnak indított csapatok zöme február 20.-ika táján beérkezett, e hó 24.-én elindult Bécs alól.* Előbb Brucknak vett irányt, hogy a Magyar-Óvártól Köpcsényig a Kis-Duna mentén állásban levő kurucokat a Pozsonyból kitörő báró Sickingen tábornok oldaltámadásának segítségével* hátrább szorítsa. Ámde Berthóty oly jól őrizte és annyira lekötve tartotta a pozsonyi császári őrséget, hogy az még a szomszédos Köpcsényből sem szoríthatta ki a kurucokat és így Pálffynak sem igen lehetett segítségére. „A bán hadaitól s hadai miatt a múlt havakban annyit szenvedett és a magyaroktól egészen megkörnyékezett Bruck város lakói pedig – írja Thaly id. m. III., 544. oldalán – a falaik alatt újból megjelenő Pálffy hadát most még csak be sem fogadták, sőt fegyverfogással fenyegetőztek ellenök, teljes kiéltségöket emlegetvén, – ők nem tarthatnak katonaságot! A bán így kénytelen volt délnek, Ebenfurtnak fordulni, s csapatait itt és Bécsújhely városában elhelyezni.*
Lásd a 343. oldalon.
Stepney 1706. febr. 25.-iki jelentése Bécsből Harley miniszternek: „This morning Count Pálffy the Ban of Croatia is gone tho Neustadt, where he is to assemble such imperial troops as can be gathered in the neighbourhood, to be employed against the Hungarians.” (Arch. Rákócz. II. o. II., 400.).
Lásd a 343. oldalon.
Pákay István tudósítása Pozsonyból 1706. febr. 23. gróf Erdődy Györgynek Varasdra: „Dunán által Köpcsényig sem mehetni, az ellenség birja most is az egész földet. M. Gr. Pálffy János uram, ő Excja ma indult Német-Újhely felé, mivel az pruckiak is be nem bocsátottak, hanem fegyvert fogtak ellene, mondván, hogy úgyis mindenökből ki vannak emésztve és tovább nem tarthatják őket.” (Eredeti levél a Thaly-gyüjteményben).
„Pálffynak csak ötödfélezer emberrel való e menetelése – fűzi hozzá Thaly – Bécstől Bruckig és Újhelyig, a legjobb alkalom lesz vala a kétszeres-háromszoros túlerőben lévő Csákyék-, Andrássyéknak őt erélyesen megtámadni és megverni; azonban e tábornokok hadvezéri képességgel nem birtak. Csáky erélytelen, tapasztalatlan, léha ember, s azonfölül most még beteges is volt; Andrássy pedig lakmározó, heje-huja-kedvelő, puha. Ekként, noha az ügyes, serény Ebeczky mellettök vala, és noha nyitva volt előttök Austria, portáik széltére nyargaltak untalan: mégis elaludták, elszalaszták a jó alkalmat, békén engedvén a bánt Német-Újhelybe nyomulni s ott fészket verni… Bercsényinek most, Pálffy, Heister rezgelődései hírére, nagy bajára volt Csáky–Andrássyék megbizhatatlan gyöngesége. Ő maga Nagyszombatból a béketárgyalások miatt huzamosabb időre nem távozhatik vala a Lajta mellé, messziről kormányozni pedig gyámoltalan, habozó embereket válságos pillanatokban – melyek az illetők részéről gyors, önálló elhatározást kívánnak – bajos… Február 25.-én, mindjárt első hírére Pálffynak, Ráttky György ezredest küldötte át sietve Csáky–Andrássyékhoz, figyelmeztetvén őket, „hogy ne legyenek úgy elhányva (a hadak) széjjel a falukon, hanem inkább az gyalogságot a (kapuvári) Rába mellé szállítván, csoportossan legyen két felé Heister és Pálffy ellen vigyázó lovas-hadok. Ha kigyünnek is (Styriából és Német-Újhelyből), ugy in trinagulum vetvén, magok minden confusio nélkül rajta-mehetnek egyiken. Mert ugyanis, ha két-háromfelé oszlatják magokat, haszontalan…”* Március 1.-én a Kapuvárba küldött De Riviere alezredessel azt üzené Csáky–Andrássyéknak: „Az gyalog lineát az Rába mellé vessék, az lovas messze légyen előttök, – vaktában ne ütközzenek; Kapuvártúl is rajta-mehet (a németen) s el is állhatja az passust az hajdú, s lesz tartalékja az lovasnak is.”* Végre március 2.-án „sokat hányván-vetvén elméjben az ekkori körülményeket és katonai helyzetet, a következő javaslatot tette a fejedelemnek: „a jelenleg Károlyi alatt Erdélyben működő tiszántúli és erdélyi hadaktól eltekintve, – itt Magyarországon most, a várak s átkelő helyek őrségein kívül, négy hadtestet kell alakítani: 1. A Fehérhegyeken túl, az osztrák és morva határok mentén. 2. Sopron táján, az dereka. 3. Styria és Horvátország felől. 4. Az Duna mellett s a rácra, Simontornya körül. Az elsőt elvezényelheti ő maga a közeli Nagy-Szombatból; oda Ocskay s más ilyen alvezérek elégségesek. A negyediket már is vezényli Bottyán, aki ott mindenképpen helyén van. A harmadik – az ellenség combinált hadműködése, de meg a földrajzi fekvés szerint is – egy fővezérlet alatt kell hogy álljon a másodikkal, amelynek legerősebbnek kell lenni, mert az a hadfölállítás dereka. És itt a baj, ide kell „ember”, ide kellene „egy jó Commandérozó-Generális; mert úgy (Csáky- és Andrássyval), hitemre, nem jól lesz!” Erre az állásra aztán Bercsényi az Erdélyből történt visszajövetele után otthon, Tavarnokon tartózkodó gróf Forgách Simont ajánlotta.
Bercsényi levele Rákóczihoz, Arch. Rákócz. V., 20.
Thaly id. m. III., 546.
Még mielőtt ehhez Rákóczi hozzájárulását megadta volna, illetve már a fenti levél elküldését követő napon, március 3.-án Pálffy báró Ebergényi altábornaggyal Ebenfurtnál összpontosított hadával a Lajtán átkelvén, március 6.-án* d. e. 9 és 10 óra között a védőrség üdvlövései és a németajkú lakosság üdvrivalgásai között vonult be Sopronba, melynek zárlatát a kurucok az ellenség jövetelének hírére egyszerűen felbontották és Német-Keresztúrra, majd onnan, miután Pálffy elővéde még aznap odáig jutott, Kapuvárra vonultak vissza. Ugyanekkor gróf Heister Hannibal és gróf Draskovich János tábornokoknak a mintegy 3000 főnyi stájer-horvát haddal Fürstenfeldből Szent-Gotthard-Körmend felé kellett előnyomulniok, egy horvátokból álló kisebb csoportnak pedig a Muraközből Zalába kellett betörnie. Ez utóbbit azonban az ott őrt álló Kiss Gergely kuruc ezredes 1500 főnyi fölkelőivel Alsó-Lendva várába szorította és ott körülzárva tartotta, mire az néhány nap mulva, éhségtől gyötörve, a várral együtt megadta magát.
A Feldzüge …(Meyerhofer–Komers id. m. VIII., 410. old.) tévesen márc. 4.-ikére teszi a Sopronba való bevonulást.
Közben Pálffy előcsapatai március 12.-én Fertő-Szent Miklós táján elfogták Rákóczinak „legderekabb francia hadmérnökét, Érsekújvár jeles erődítőjét, a magyaroknál közszeretetben álló De Riviere alezredest”, akit Bercsényi tudvalevően néhány nappal előbb a rábaközi erődítések és a tűzérség szemrevételezése céljából s azonkívül fontos üzenettel küldött Csáky-Andrássyékhoz Kapuvárra.
Hadának zömével Pálffy néhány napig, Heister Hannibal közeledését bevárandó, Keresztúrnál maradt, de miután az említett tábornok a vele szemben levő kurucok felette eleven viselkedése miatt csak igen lassan tudott előre jutni, Pálffy Keresztúrról Kőszegnek vett irányt, honnan a védőrség „a rossz dispositiók miatt” kivonulván előle, a város meghódolt. Miután Heister Hannibal még mindig nem közeledett, Pálffy Csepregen, Lövőn, Szent-Miklóson át Kapuvárnak vette útját, de a kapuvári Rába átkelőit úgy elsáncolva és kurucokkal oly erősen megszállva találta, hogy azok megtámadását nem tartván tanácsosnak, újból visszafordult, Heister beérkezését bevárandó.* „Miben múlt el, – írja Thaly id. m. III., 563. oldalán – hogy Csáky-Andrássyék vagy az egyikkel, vagy a másikkal ütközni nem próbáltak, legjobban jellemzi rövid szavaival Bercsényi: „Miért nem fogtak jobban az ellenségen, míg megosztva voltak? Bizony, Kegyelmes Uram, nem egyéb az oka, hanem az értetlenség, vagyis inkább az tudatlan okoskodást mondjam. Nem, hogy egymást nem akarták volna érteni Csáky és Andrássy uraimék: hanem mindenik csak maga eleiben nézvén, Csáky Andrássyt hítta Pálffyra, Andrássy Csákyt Heisterre. Egyik (Andrássy) azt gondolta: új (kuruc) vagyok; másik (Csáky) azt gondolta: ifjiú vagyok. Azalatt az alkalmatosság elmult.” – A bajok megvizsgálása céljából Bercsényi Somorjára ment, magával vivén az éppen nála látogatóban levő Forgáchot is, ahol utóbbinak többek között a következőket mondta: „Bizony, mint az napfény, oly szükséges volna túl most egy jó Commandérozó-Generális, mert látom, Csáky és Andrássy már is elvesztették vala az tramontanát. Én pedig hogyan menjek, mikor íme Nagy-Szombatban oly fontos ügy (a béketárgyalást érti alatta) elintézésre vár, mit másra bíznom lehetetlen… Forgách, a helyzetet és a dunántúli hadi rendelkezések gyarlóságát belátva, – maga önként ajánlkozék, hogy, noha ő csak könnyű-szerrel jött el Tavarnokról: kész általmenni a Dunán, bízza reá a vezényletet Bercsényi, majd rendbe szedi őket és helyre üti a csorbát.* A fővezér tehát maga helyett általküldé őt 15.-én, egyszersmind a seprősi repülő-hídon Géczy Gábor, Balogh István, Somogyi Ferenc, báró Petrőczy István és Berthóty ezredeiből összesen 2800 lovast s báró Révay Imre ötödfélszáz hajdúját költöztetvén utána erősbítésül. Forgách nagy kedvvel mene által, s eleinte igen tüzeskedett… Bercsényi, mielőtt még Somorjáról 15.-én visszaindult volna, Forgách által intézkedett, hogy az akkor még Fertő-Szent-Miklósnál állott Pálffy seregének Austria oltalmára leendő visszatérítése céljából, az Oroszvár, Köpcsény, Parndorf tájait megszállva tartott Berthóty István azonnal üssön be 2000 lovassal Bruck felé Austriába, és tegyen ott mentül nagyobb riadást; nyargalja föl Petronell, Enzersdorf, Fischament környékét, s raboltasson, égessen, Montecuccoli és Pálffy dúlásait, gyujtogatásait viszonzandó. Berthótynak március 16.-án kell vala betörni; s Bercsényi futárral megküldé a parancsot a 3000 emberrel a Morva vize mellett Dévénynél és Sasvárnál őrt álló Ocskay Lászlónak, hogy ugyane napon szintén rohanjon be ő is Ausztriába, a florisdorfi Duna-hídak felé, perzseljen, zsákmányoljon kedvére; és amikor beütéséből visszatér, ismételje ugyanazt Morvába, Borad (Brod) vidékére.* E rendeletek pontosan végrehajtattak. Berthóty Ausztriában a Fischa vizéig följárt s 13 helységet tétetett porrá; Ocskay is derekasan tüzelt a tulsó félen.”
Stepney márc. 20.-iki jelentése. – Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 410.): „Der Gegner stand bei Kapuvár und Schützen (Lövő), hielt die befestigten Uebergänge über die kleine Raab stark besetzt und war sichtbar bereit, auf das erste Zeichen einer Vorrückung der Kaiserlichen sein altes Reduit in der Raabau aufzusuchen. (Ez kétségkívül szépítő kifogás!) Dahin aber, bei grundlosen Wegen mit dem schwachen und schlecht ausgerüsteten Corps zu folgen, hielt Pálffy für unmöglich.”
Forgách tábornok titkárának, Dobay Lászlónak 1706. ápr. 2.-án Kapuvárról Radvánszky Jánoshoz intézett levele.
Bercsényi márc. 17.-iki levele Rákóczihoz, Archiv. Rákócz. V., 62.
Ez, valamint a Forgách készülő támadásáról vett hír még inkább arra birta Pálffyt, hogy sietve Kőszeg vidékére térjen vissza, miközben az utána iramodó kurucok állandóan környékezték, csipdesték.
Ez időtájt Heister Hannibal és Draskovich hada végre Körmendre érkezett. Hogy a két csoport egyesülését megakadályozza, báró Andrássy Pál néhány ezer emberrel a közöttük fekvő Szombathelyt szállotta meg, a Répce mentén levő Ebeczky István és Bezerédy pedig Heister hadára vetvén magukat, azzal addig ingerkedtek, amíg az Körmend elé a síkra ki nem szállt, amikor aztán a két híres kuruc dandárnok heves rohammal nekiiramodván, vagy 200 embert levág belőle, a többit pedig a városba való visszatérésre kényszerítik, amelyet aztán rájuk gyujtanak. A két dandárnok ezután a Forgáchtól vett parancsra a Rába mentén lefelé húzódott, hogy a többi kuruc csoportokkal egyesüljenek.
A Heistert ért veszedelem hírére Pálffy sietve folytatja útját Szombathely felé, honnan Andrássy Vép felé tért ki előle. Szombathelyen aztán március 21.-én végre sikerült a két császári seregcsoportnak egyesülnie.
Közben Forgách is egyesítette Csepreg tájékán az összes közelben levő kuruc lovas hadakat. Volt vagy 9000 lovasa s elhatározta, hogy most már nyilt csatában megverekszik a császári hadsereggel. „A körülötte levő főtisztek azonban – kivált a dunántúliak, emlékeztetvén őt Koroncóra – inkább ajánlották a magyar könnyű-lovasság természetének jobban megfelelő csapdozó, apró harcmód folytatását, mely biztos eszköz az ellenség kifárasztására és tönkrejuttatására, míg a nyilt ütközet elvégre is mindig kockázattal jár. Forgách ezúttal hallgatott tanácsukra”* s így döntő csata helyett továbbra is a csipkedő, portyázó, kisháború folyt.* Ez volt egyébként Bercsényinek is a pillanatnyi felfogása, aki azt nyomban meg is írta Forgáchnak. Azonban, mivel utóbbinak „bakafántos természetét ismerte és mivel Forgách általmeneteléért a felelősség most speciálisan őt terhelte, nem tudott megnyugodni s azért március 19.-én újra átrándult a Csallóközbe, hogy öccse-urával a seprősi révnél szólhasson és vagy capacitálja őt, vagy visszahívja.”* A találkozás azonban nem Seprősnél, hanem Csornán történt meg s Forgách megfogadta, hogy mindenben Bercsényi utasítása szerint fog eljárni. Erre utóbbi gyorsan visszatért Nagyszombatba, ahova már 22.-ike folyamán beérkezett.* Forgách pedig sűrűn csapdoztatta a császáriakat, miközben egyik portyázó különítményének sikerült a Pálffy tábornoknak szóló, a bécsi udvari haditanácstól jött tábori postát a futárral együtt elfogni, amiből a kurucok sok érdekes ujságot tudtak meg. Igy többek között azt is, hogy Pálffyt legközelebb a magyarországi főparancsnokság alól fölmentik és az olasz hadiszíntérre küldik. Ezt maga a bécsi udvari haditanács adta neki tudtára.
Thaly, id. m. III., 568.
Dobay Lászlónak, Forgách titkárának 1706. ápr. 2.-án Kapuvárott kelt levele Radvánszky Jánoshoz: „Istennek hála, itt mind lovas, s mind gyalog hadak sok szép számmal vannak, s eddig Pálffy corpusán általestünk volna: de inkább javallották a Mlgos Urnak, hogy csak fárassza s csapdoztassa az táborát, mintsem aperto Marte összemenjenek véle; s arra nézve most éjt-nap lármát tésznek táborában az mi felekezeteink, csipdezik szüntelen s fogyasztják naponkint az ellenséget.” (Eredeti levél a Thaly-gyüjteményben).
Thaly id. m. III., 569. – Bercsényi márc. 19.-iki levele Nagyszombatból Rákóczihoz: „Látom, Forgách uram nagyon tüzes, meg sem fér az reménség s bizadalom benne; de megírtam neki: lassan-lassan s ne praecipitálja. S mivel mindjárt ismét Kapuvárra akar térni: magam is ezennel indulok és Seprősnél közel esvén hozzája, általszólítom, s hacsak extrema szükségét nem látom: inkább nem is bocsátom által, mintsem operátiókba elegyedjék Ngod parancsolatja ellen.”
Bercsényi – írja Thaly id. m. III., 569. old.: – „gyorsan járt: márc. 22.-én este már újra N-Szombatban vala. Három rendbeli hatos fogata volt, híres lovakkal, híres kocsisok- és fullajtárokkal. E fogatok előreküldve fölváltották egymást s úgy vitték urokat ügetést-nyargalvást, öt-hat mérföldenként szintén váltakozó testőrző lovas-karabélyosaitól kisérve. E kivarrott csótárú, tarsolyú tüdzött farkasbőr-kacagányos, délceg huszárok egy szakasza vágtatott elől, a Bercsényi-címeres, aranyod udvari kornétát fennen lobogtatva. Előttük egy pár, pirosba öltözött, kék talaváris, cifra zsinórzatú rézkürtös, fehér lovon nyargalt, jelt harsogtatva untalanul, hogy mindenki térjen ki az útból. Igy szokott a kuruc főhadvezér utazni.”
Két napi pihenő után, március 24.-én Pálffy, miután rácaival az odahagyott Szombathelyt egyszerre 17 helyen felgyújtatta, Csepreg felé vezette seregét, alighanem azzal a feltett szándékkal, hogy most már az összes erők egyesítése után a Répce-vonalon állást foglalt Forgáchot nyilt csatára fogja kényszeríteni. Előnyomulása közben a kuruc portyázó csapatok folyton a nyakán lógtak s mire Csepreg elé ért, ismét meggyőződött arról, hogy ereje kevés ahhoz, hogy a megerődített és erősen meszállt Répce-vonalon áttörve, az ellenséggel döntő csatába bocsátkozzék, amire különben az úgy sem lett volna kapható. A nagy garral megindított offenziva tehát megfeneklett. Pálffy sem azt folytatni nem tartotta tanácsosnak s még kevésbbé tartotta megvalósíthatónak a bécsi udvari haditanács ama óhaját, hogy seregével a Dunán átkelve, Lipótvárt lássa el a szükséges élelmi- és egyéb hadiszerekkel. Némi habozás után tehát Sopronon és Ruszton át Nezsiderre szándékozott visszavonulni, hogy oda Pozsonyból is vonjon magához némi erősbítéseket.* Visszavonulása közben a kurucok természetesen újból szünet nélkül háborgatták, sőt itt-ott komolyabb rajtaütéseket is hajtottak a vérig kínzott, kifárasztott ellenség ellen végre. Ilyen volt többek között az április 2.-án Draskovich horvátjai ellen végrehajtott váratlan támadás, mely alkalommal az említett tábornok süvegét és három zászlót sikerült hatalmukba keríteni.
Pálffy helyzetét és magatartását a Feldzüge… című hivatalos osztrák munka (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 410. old.) következőképpen jellemzi: „Pálffy 's Situation war zu jener Zeit eine eigenthümliche. Er konnte nicht vorwärts und wollte nicht rückwärts.”
De nem ezek az apró csipkedések, hanem az Ausztriába és Stájerországba intézett újabb nagyarányú becsapások keltettek mély benyomást és gyakoroltak nagy hatást mindkét küzdő félre. Ezekről Thaly id. m. III., 578–586. oldalán bő részletességgel számol be. Hadd álljanak itt ebből a következő érdekesebb részletek: „Forgách … március 28.-án 2–3000 válogatott, jó paripás huszárral megindította Galánthai Balogh István dandárnokot Lövő tájáról, neki Asztriának: dúlni, zsákmányolni, de legkivált égetni. Utasítása volt Pálffy tábora és Sopron között észrevétlenül fölnyomúlni, a Lajtán Bécsújhely táján átkelni és Ausztriában több párhuzamos oszlopra oszoltan, a hegyek aljától széltében lángba borítani a falvakat, városkákat, kastélyokat, föl egész Badenig, Laxenburgig, mennél nagyobb riadalom-támasztással; azután Bécsaljáról jobbra fordulni Grammat-Neusidel, Margarethen, Trautmannsdorf felé s úgy vissza Brucknak, Rohraunak, a Parndorf és Zurány táján táborozó hadaink közé… Ausztriát Károlyiék ottjárta óta nem érte ekkora dúlás. A bosszúszomjas, szilaj kurucok … a mondott irányban fölégettek összesen 32 falut, 2 várost, számos kastélyt… zsákmányoltak sok drága portékát, s lovat, marhát ezrével. A meglepett nép kétségbeeesett rémülettel, tömegesen futott előttük Bécs felé, – de éppen e vad lárma okozá, hogy a menekülőkkel egyébként úgyszólván egyszerre érkező magyar huszárok előcsapata a legértékesebb zsákmányt, alig csak egy negyedórával elszalasztotta. Kicsinybe múlt ugyanis, hogy Laxenburgnál magát József császárt el nem fogták; ha előcsapatuk kevesebb zajjal érkezik, – a büszke császár Rákóczi rabjává lesz vala. Az ifjú uralkodó szenvedélyes vadász volt, főképpen a sólyomvadászatot kedvelte. Pálffy által fedezve érezvén magát… most is kiment Laxenburg környékére vadászni, madarászni. Egyszerre meghallja vadászgatás közben a futó nép rémület-kiáltását: „Itt vannak a kurucok! …” És akkorra már ott is voltak s olyan közel, hogy József császárnak hanyatt-homlok meg kellett szaladnia előttük, és Balogh István huszáraitól kergettetve, alig menekülhet vala be vadásztársaságával, lovas testőreivel laxenburgi várába. De vadászaiból többeket levágtak a kurucok s vadász-trainjét, sólymárait, sólymait, öszvéreit elnyerték…
„A Forgách tábornok által egyidejűleg Styria pusztítására kivezényelt 3000 lovas pár nappal utóbb, de annál borzalmasabban hajtá végre a megtorlás munkáját. Ezek március 31.-ike reggelén Hartberg, Burgau, Fürstenfeld felé három oszlopban csaptak be Stájerországba Réthey György ezredes vezénylete alatt. A csapat legtöbbnyire dunántúli huszárságból állott, akik is a szülőföldük falvain s vármegyéjük székvárosán a stájer és horvát hadak által követett gyujtogatások, pusztítások, kegyetlenkedések miatt vérig elkeseredve, – a bosszú indulatától bőszülten rohantak a styriai népes tartomány virágzó városai s helységeire és vad kedvteléssel borítottak lángba mindent, amit értek… Halál, üszök, hamv, rémséges pusztulás követte nyomaikat; a magyar határszélektől be csaknem Grácig porrá tettek minden várost, helységet, melyeknek utcáiban, házaiban a lekaszaboltak és odaégettek holttestei sűrűn heverének. Ez már igazi „Hunnen-Zug” volt, az osztrák írók szavai szerint. Rétheyék ötvennél több, sőt Stemney brit követ jelentése szerint 60 gazdag községet tettek porrá.”*
Stepney jelentése Bécsből 1706. ápr. 7.-ikéről Harley miniszterhez: „Another body of Malcontents have burnt 60 villages on the frontier of Stiria.” (Archiv. Rákócz. II. o., II., 595.).
Az Ausztriába és Stájerországba küldött portyázó hadak visszaérkezése után Forgách összes lovasságát Sopron és Kőszeg tájékán Pálffy, illetve Heister szemmeltartására visszahagyván, ő maga a gyalogsággal s a mindenünnen hamarjában összeszedett tűzérséggel Magyar-Óvár ostromára indult, melynek műszaki vezetésével az Érsekújvárból odahívott Bersonville francia műszaki tisztet bízta meg. Az ostrom április 5.-én vette kezdetét s a mindjárt e napon bevetett néhány bomba a város néhány házát fölgyujtotta, mire a polgárság kitűzte a fehér zászlót s a várost föladta. A német őrség most már csak a négybástyájú, ódon várba szorult s nemsokára, mivel közben a bombázás tovább folyt, ős is alkudozásokba bocsátkozott s április 10.-én Zoller kapitány, a vár parancsnoka, a várat át is adta, ő maga az őrség kisebb részével Pozsonyba kisértetett, a nagyobb rész ellenben a magyaroknál vállalt szolgálatot.*
Bercsényi ápr. 7. és 10.-én a fejedelemhez és 12.-én Károlyihoz intézett levelei a Thaly-gyüjteményben. – Gróf Kollonics Ádám Bécsből ápr. 14.-én, gróf Erdődy Györgyhöz Varasdra írt levele: „Die 10. praesentis Forgách Simon megvette Óvárt és a benne lévő ágyúkból négyet mindjárt maga táborába vitetett. A benne lévő praesidiárius németek nagyobb részint hozzá állottak. Pálffy János uram a benne lévő német commendánst – ki a várat a kuruc ellen még tovább tarthatta volna – az hamar föladattatásáért árestumban tartatja, procedáltat ellene és exemplumot akar rajta statuáltatni. – Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 511.): „Graf Forgách war mit einigen Tausend Mann aus der Schütt hervorgebrochen und hatte die von einer schwachen kaiserlichen Besatzung unter Hauptmann Zoller nicht allzu nachdrücklich vertheidigte Stadt Ungarisch-Altenburg genommen.”
Forgách a magyaróvári várat, mint védelemre nem alkalmasat, azonnal leszereltette s lerontatta s a Lajta–Duna közének biztosításával Ebeczky Istvánt 3000 lovassal visszahagyván, ő maga a hadak többi részével Kapuvárhoz sietett, hogy az ottani hadakkal egyesülve, az akkor még Sopron táján álló Pálffyt megtámadja.
Bercsényi Magyar-Óvárnak tudta és beleegyezése nélkül történt leszerelését nagyon rossz néven vette, amint az április 13.-án Cifferről a fejedelemhez írt következő soraiból kitűnik: „Eddig megvallom, Forgách jól disponált; de ezen óvári dispositióban nagyot vétett.”
Pálffy hadait április 8.-án Sopronnál összpontosítván, 9.-én Rusztra, 10.-én pedig Bruckba menetelt, ahol a Bajorországból újonnan érkezett 500 vértes lovast magához vonta. Forgách a császáriak nyomában volt s e napon Feketeváros és Nezsider között helyezte el csapatjait. Április 11.-én Pálffy, gyalogságát és tűzérségét Bruckban hagyva, Heisterrel és 5000 lovassal Köpcsényig menetelt, ahova egyidejűleg báró Sickingen tábornok pozsonyi várparancsnok 6–700 főnyi gyalogságot és 4 ágyút indított útnak. Bercsényi a Pozsony előtt őrt álló Balogh István, Somogyi Ferenc, Winkler Vilmos és báró Révay Imre tudósításaiból a bán mozdulatairól és Köpcsényben történt megerősítéséről hírt vevén, arra az esetre, ha Pálffy, mint hírlett, tényleg Lipótvár megsegítését célozná, annak megakadályozása céljából Ciffernél 6–7000 főnyi hadat összpontosított. Ámde Pálffy április 12.-én nem arrafelé, hanem Miklósfalvának vett irányt. Ebeczky, erről hírt véve, Magyar-Óvár födözésére 3000 huszárjával Levélnél foglalt állást. Pálffy csatarendben közeledett; lovasságának nagyobb részével Heistert küldte előre Ebeczky megtámadására, míg maga a kisebb résszel s a gyalogsággal s ágyúkkal kissé hátrább maradt. „Ebeczky most – írja Thaly id. m. III., 593. oldalán – látván, hogy az egész császári sereggel, kétszeres túlerővel van dolga, ámbár ezt a nyomában már Zurányt is elért Forgách-féle kuruc hadak hátulról fenyegették, – hosszasabb sikeres ellenállás lehetőségében nem bízván, hátraküldött Óvárba, a dolgot kissé tán elsietve, s meghagyá, hogy a hajdúságot a már készen álló kompokon költöztessék át a Szigetközbe, a várépületeket pedig az élelmi készletekkel együtt égessék fel. Mindkét parancs pontosan végrehajtatott. És mialatt az üresen hagyott ódon vár lángoszlopai fölcsapdoznak vala: Levélnél a lovassági összecsapás megtörtént. Összecsapásnak nevezzük csak mert a császáriak kútfői szerint – magyar részről tudósításunk e csatáról (melyet azonban legfeljebb szerényke ütközetnek lehetne nevezni) nincs – a kuruc huszár csapatok Heister vértes oszlopainak első rohamára megfordulának* s a rác és horvát könnyűlovasságtól üldöztetve, rohantak az égő Óvár és Mosony mellett le a Rábcza felé. A császáriak – rácok és németek – egészen e folyó lébény-szent-miklósi hídjáig űzték őket, állítólag mintegy 200-at levágva s ugyanannyit a víznek szorítva. Azonban a hídfő magyar kézben volt, elsáncolva, ágyúkkal és hajdúsággal megrakva. Ezek aztán heves ágyú- és puska-sortüzekkel fogadták s visszafordították az ellenséget Óvár felé; úgy, hogy Szent-Miklóst s Lébényt újból a kurucok szállották és tartották is meg.* Forgách ezalatt Sopron táján járt, Pálffyt keresve. Ez pedig betelepedvén Magyar-Óvárra, oltatni igyekezett a tüzet s aztán tüstént hozzáfogott az erődítmények helyreállításához. Április 14.-én Pálffy, Óvárott őrséget hagyva, visszaindult hadával Miklósfalvára, ahol délben kidoboltatta a közben megkötött fegyverszünetet.
Feldzüge… (Mayerhofer–Komers id. m. VIII., 412.): „Noch hatten sich die Kaiserlichen nicht vollends zum Angriffe entwikkelt, als die Kuruczen in hellen Haufen davonliefen, so dass General Heister nur mehr die Verfolgung einleiten konnte. Diese wurde bis Lébeny fortgesetz und viele der Flüchtlinge theils niedergemacht, theils in die Donau gesprengt.”
Bercsényi Somorján ápr. 15.-én kelt levele. (Archiv. Rákócz. V., 95.).
