c) A Dunától északra április elejéig történt főbb események.
A fentebb vázolt dunántúli események alatt a Dunától északra alig történt valami említésre méltó dolog; Starhemberg Guido és Eszterházy Antal meglehetős nyugodtan állottak egymással szemben. A kurucok által körülzárva tartott Lipótvár felől állandóan jövő segélykiáltások folytán a bécsi udvari haditanács ugyan ismételten unszolta Starhemberg tábornagyot, tenne már valamit a kiválóan fontosnak tartott vár megmentésére, de ez csak nem akart a szerinte kilátástalan vállalatba belefogni. Végre is sok unszolásnak engedve, kelletlenül bár, de mégis megtette a szükséges intézkedéseket a várnak újabb néhány heti élelemmel való ellátására.
Bottyánnak már március 8.-án tudomására jutott, hogy Starhemberg Guido Lipótvár megsegítésére készülődik. Figyelmeztette tehát Eszterházyt, jól vigyáztasson Lipótvár és Pozsony körül. Azonkívül a maga részéről a következő ellen-haditervvel állt elő: „Miután az ellenség már úgyis a Rábán túlra vonult vissza, miután továbbá a lovasságot a takarmány szűke miatt itt Dunántúl nehezen élelmezhetni, ellenben, kenyér elég lévén, a gyalogság – melyben különben is sokkal inkább van itt fogyatkozás – jó szerivel élelmezhető és nagy haszonnal volna hadműködésre fordítható: tehát a most már készséggel visszaküldhető Réthey és Nagy János-féle lovasság helyett küldjön által Antal úr mielébb 3000 gyalogot, néhány bombahányó mozsárral.” Egyébként március 8.-án Pápán kelt levelében Bottyán a következőket írja az akkor Érsekújvártt tartózkodó Eszterházynak: „Azon kérem tovább is Ngodat, hogy hovahamarébb küldjön által 3000 gyalogot, – ettűl az némettűl éppen semmit sem fogok tartani. Mivel pedig sokan a rabok közül vallják, hogy ezen németségnek egy része Pozsonnál általmenvén Leopoldot éléssel fogja megsegíteni, kinek ha megengedi az túl levő had (Eszterházy 12–15.000 emberét érti alatta), – a kenyér is kár lészen néki! Azon is kérem Ngodat, hogy az gyalogsággal valamely jó két mozsárt, hozzá kivántató bombákkal küldjön által; ha verificáltatni fog a németnek általmenetele; azonnal Tatát és Fejérvárt lábárul elütni fogom próbálni, mert igen nagy kárára vagyon az országnak. – Ez a német valóban megnyomorodott, lovai semmirevalók, a táborátúl nem mer messze kimenni. – Rabutin armádája ha szüntén Ausztriában, vagy Styriában, vagy akárhová fog nyomulni: nyomában lészek. A szénábúl, abrakbúl éppen kifogytunk, de magunknak kenyerünk ugyan vagyon. Ha az Nyulasról kinyomhatnánk a németet: ott lenne elegendő abrak, széna; mely könnyen végbe menne, csak gyalogunk volna.
Bottyán eme javaslatát Eszterházy jóváhagyás végett fölterjesztette Bercsényihez, mint legfőbb tábornokhoz Ungvárra. „A terv azonban – írja Thaly id. m. 80. oldalán – nem nyeré meg az önfeje szerint eljárni szerető grófnak helyeslését, akitől Bottyán parancsot vőn: „ha által talál jönni (Lipótvár megsegítésére) a német, ne Tatázzon s Nyulasozzon, – hanem menjen az elmaradt, fáradt németnek.” Míg Bercsényi e parancsa a távol fekvő Ungvárról Pápára ért, azalatt gróf Starhemberg Guido március 30.-án este 2000 lovasával Köpcsényből elindulván, még az éj folyamán felvétette a Pozsonyban kisebb zsákokban készenlétbe helyezett 250 mázsa lisztet, melyet a lovasok magukhoz véve, az egész éj és a következő nap folyamán kisebb megszakításokkal folyton és sietve előrehaladván és az útközben talált marhát is magával hajtván, március 31.-én este 7 órakor szerencsésen megérkeztek Lipótvárra anélkül, hogy a kurucok zavarólag közbeléptek volna. Néhány órai pihenő után a tábornagy éjfélkor lovasságával ugyanazon az úton kezdte meg visszavonulását, amelyen jött. Eszterházy lovassága Cseklészig nyomon követte ugyan a tábornagyot, itt-ott csipdestette is, de komolyabb támadásra nem gondolt s így a császáriak az április 2-ikára hajló éjjel minden baj nélkül visszatérhettek Pozonyba.