e) A sopron-németkeresztúri ütközet 1707. október 2.-án.
Miután Starhemberg Guido tábornagy ismét a Dunától északra fekvő területre húzódott vissza, a Dunától délre Pálffy János vette át a császári hadak fölött a főparancsnokságot s alatta Sopron és környékének védelme gróf Nádasdy Ferenc tábornokra volt bízva. Mindkét császári tábornok most már erődített állásban csupán a határok védelmére, támadásra ellenben egyáltalában nem gondolt. Nádasdy parancsnoksága alatt egy német gyalogezred, saját (csonka) labanc huszárezrede, továbbá 5–600 rác-horvát lovas (Budacsky és báró Gera törzstisztek alatt s végül a sopron-városi szabad-század (Frey-Compagnie), vagyis egy csapat helybeli könnyű lovas állott. Ez erők összege mintegy 2500–3000 főre rúghatott.
„Bottyán, – írja Thaly id. m. 161. oldalán – miután nyilt ellenséget az egész országrészben (vagyis a Dunántúlon) nem talált: örökös tevékenységi vágyától űzetve, – mely vágy véglehelletéig nem hagyá el őt, – elhatározá, hogy ellenét zárt helyeiben is föl fogja keresni; minthogy pedig ostromágyúkkal nem rendelkezett: nem vala más módja, mint az ellenséget csellel kicsalni falai mögül, és úgy kényszeríteni ütközetre. És ez sikerült. Midőn a vezénylő tábornok éppen e tervével foglalkoznék s rendelkezéseit kiadná: veszi a váratlan hírt, hogy az ezen évben szokatlanul korán és roppant mérvben beköszöntött őszi esőzések Nádasdy elsáncolt táborát immár a soproni „kórház-rétjé”-ről is kiöntötték, úgy hogy az október 1.-én mindenestől be a város bástyái mögé, falai közé költözék. – Bottyán szeretett a nehézségekkel dacolni, e hír tehát nemhogy, közönséges lelkek módja szerint, terve abbanhagyására birta volna, – sőt rögtöni cselekvésre ösztönözte őt. Török István ezredét s Pethő György huszárszázadait Győr és Óvár szemmeltartására, Benkő Ferenc hajdúit pedig Sárvár és Kapuvár ostromzárlatára hátra hagyván, maga vezérkarával saját és Somogyi Ádám lovas-, továbbá báró Révay Gáspár és Moóry István gyalog-ezredeivel még aznap, október 1.-én Árpásról Fertő-Szent-Miklósnak vette útját s a Kőszegről odarendelt Bezerédyvel a Soprontól délnek csak egy mérföldnyire fekvő Fülesnél egyesült. Mindez amily gyorsan, ép oly csendben s az ellenféltől nem is gyanítva történt s másnap hajnalban megindulának Sopron felé. S így fejlődött ki a soprony–német-keresztúri csata (melyet szerző munkája előző oldalán helyesen csak ütközetnek keresztelt el) 1707. október 2.-án Bottyán és Nádasdy tábornokok között.”
A Fülesnél egyesült kuruc had három lovas és két gyalog ezredből, az egyik kútfő szerint 2000 gyalogosból és 3000 lovasból állott. Az összeütközés a Sopron és Német-Keresztúr közötti, akkoriban még erdős, berkes területen történt és Bottyán nem is mulasztotta el a térszín ez előnyeit rejtett állások elfoglalása által a maga előnyére felhasználni. Október 2.-án virradóra indult el a kuruc had Füles mellől és egyórai menettel elérte Keresztúrt. „E városkában – írja Thaly id. m. 165. oldalán – a tábornok mindenekelőtt a gyalogságot helyezé el, igen előnyösen, fedett állásokba: úgymint Moóry Istvánt a házakba és kerítések mögé két oldalról a hosszú főutczán, mely az országútat képezi; báró Révay Gáspárt pedig a lőréses kőfallal környezett régi templom kerítésébe, mely mintegy váracs gyanánt szolgált. Maga Bottyán a lovassággal a Keresztúrhoz közel, inkább Kopháza felé elnyúló, de mégis az út mindkét oldalára kiterjedő berkes ligetekbe állott be leshelyekre… úgy, hogy fejlődött arczvonalakban, rendszeres távközökkel, törhessenek elő. Mily czélszerűen történt e fölállítás, és a rejtett állásaikból egyszerre csatakészen előrohanó csapatok rögtöni kibontakozása mennyire meglepé magát Nádasdyt is, – látni fogjuk a következőkben. – A had-elhelyezés tehát meg lett volna; de hátra volt még az ellenség kicsalogatása, ágyúkkal védett falai mögül. S e föladat ép oly ügyességgel hajtatott végre, mint a fölállítás. Október 2-ika vasárnapi nap lévén, a sopronyi lakosság a reggeli vagy inkább kora délelőtti órákban istentiszteletre gyült templomaiba. Bottyán nagyobb meglepetés, riadás előidézése okáért, ép ezen időt választá a támadás megkezdésére. Bezerédy önkénteseiből és más, Soprony közvetlen környékét jól ismerő katonáiból kiszemelt egy kiváló jó paripás kis csapatot, „porta” vagy „martalék” gyanánt, melynek föladata volt a sopronyi bástyák alá rohanni, ott merészen belövöldözni, nyargalódzni, zajt ütni, valami zsákmányt elkapni, és az ezen szándékos kihivásokkal kicsalt ellenség előtt megfutamodva, ezt menekülési irányával a leshelyekre, tehát ezúttal Harkának, Kopházának, Keresztúr felé vinni. – A martalék-csapat pontosan megfelelt a reábizottaknak. Éppen a templomozás alatt Sopronynál teremve, nagy lármával a Neustift-kapu elé ütött, s ott egy darabig lármáskodván, 13 darab ökröt elkapott és elkezdi vala hajtani. Erre a város piaczán fegyverben lévő készültség, mely ekkor 5 század rácz és horvát lovasból s a sopronyi, „Frey-Reuter” huszárokból állott, Budacsky, karlóczai végvidékbeli alezredes – híres rácz vitéz vezénylete alatt, – Nádasdy parancsára kirohan az említett kapun, hogy a tolakodó kuruczoktól a mondott zsákmányt visszanyerje és a vakmerőket meglakoltassa. Nádasdy ezenközben általános riadót fuvat, s a még hátramaradt horvátokat, saját labancz huszárait, úgy különösen a két regiment német dragonyost, – szóval az összes lovasságot nyeregbe ülteti és maga is kinyargal. Budacsky azonban erős lovas-osztályaival a kis kurucz csapatot csakhamar megfordítja és keményen űzvén, Harka és Kopháza között el, „sebesen hajtotta” Keresztúr felé; úgy, hogy a magyar martalék úgyszólván „hátán vitte” üldözőit a leshelyekre. Budacsky űző hadoszlopának eleje már majdnem a keresztúri „város végéig” ért, midőn a Bottyán által adott csatajelre, úgymint hármas trombitariadásra, egyszerre minden oldalról előrerohanának a berkekből, ligetekből a magyarok, s a rácz-labancz hadat rögtön megfordítván, és – ami fő – a Nádasdyval segélyre siető német dandártól elszorítván, mindenfelől körülvevék. Nagyon kevés volt, aki megmenekülhete. Maga Budacsky, báró Gera őrnaggyal, a labanczok Ravicza nevű kapitányával és a ráczok összes tiszteivel elesett; mert rácznak, se tisztnek, se közrendnek kegyelmet a magyarok nem adtak, – hanem a horvát tiszteket többnyire csak elfogták, köztük 4 századost és más 19 „derekas főtisztet.” – A mészárlás igen rövid ideig tartott; a tőrbe került s egyszerre minden oldalról megtámadt ellenség alig védheté magát, néhány percz alatt meg volt semmisítve.” Természetesen, a velök volt 6 lovassági zászlónak (étandarte) is a győzők kezébe kelle jutni. Zsákmányul nyerének ezek továbbá 3–400 lovat, nyergekkel, pár pisztolyokkal, teljes szerzámzattal; nemkülönben az elesettek s foglyok fegyvereit, drágább ruháit, ékszereit. És a katonaság – régi hibája szerint – azonnal mohó nyervággyal hozzálátott a zsákmány összeszedéséhez, minden tilalom ellenére; s e miatt némely századok sorai igen megszéledtek.
„Eközben Nádasdy tábornok a horkai hegyről népének veszedelmét látván, sietett a két regiment dragonyossal és huszáraival segítségökre; de azoknak akkorra már végök volt, mit azonban Nádasdy ekkor még nem tudott. Nyargalt tehát ezredei élén, s „már jól kiment Harkán tul”: midőn egy erdőnyilásnál a leshelyeikből kiomlott, s most, a ráczok megsemmisítése után, főtisztjeik parancsára újra csatarendbe sorakozó kuruczokat egyszerre megpillantja, és sokaságuktól meglepetve, megáll. A tábornok ugyanis korántsem képzelt jelen lenni ily tekintélyes erőt, hanem csak valami részleges „portát”. (Jele, hogy Bottyán minő titokban tudta tartani intézkedéseit, hadereje számát, meneteit). Nádasdy tehát a kurucz lovasság váratlan számától megdöbbenve, – „legalább háromezerig valónak” látta őket, – a dragonyos-ezredekkel megfordula, s mint Festetich írja: „visszatért”, vagy, mint ő maga mondja: „nem lévén hová vetnem hátomat, – contramarch-sal mentem Harkánál lévő csúcsos hegy mellé.”
„Bezerédy, a német sorkatonaságnak e hátrálását látva, már jóformán ismét sorakozott ezredével utánok száguld, s a „szemközben való erdő eleiben” állván, – megfuvatja a trombitákat és csatasípokat. Ezalatt Bottyán is lehetőleg csatarendbe szedvén a zsákmány után megszéledett katonaságot, megindul más oldalról, Bezerédy támogatására. Ha Nádasdy még csak egy kissé mozdulatlanul áll, – közre fog keríttetni. Ezen veszélyt azonban a császári tábornok, szerencséjére észreveszi s „látván, hogy nincs más mód”: rohamra fuvat vala ő is; és a két dragonyos-ezred élén, „eleinte szép lassú nyomakodással”, egy jó puskalövésnyire pedig a már vágtatva közelgő ellenféltől, egyszerre „sebes nyargalvást” indulván, összecsap Bezerédyvel. A lovas-rohamok tulajdonsága szerint egy pillanatig tartó összecsapás után, a túlerő által természetszerűleg a Bezerédy-ezred nyomatott vissza, Bottyán lovasságára, amely aztán megújítá a harczot. De végre is, „mert az nyereséggel megszéledt hadat nem lehetett hirtelen csoportra verni, a zárkózott tömegekben előnyomuló német sorezredek erős ütemű rohanásának, a meglazult csatarendű kurucz könnyű-lovasság sokáig gátat nem vethetett, – hanem megfordulván, Keresztúrnak tartott, hogy üldözőit az itt elrejtett gyalogság kereszttűzébe vigye. E megfordulásban tehát volt harcászati fogás. A dragonyosok egy része csakugyan utánok rohant a helységbe; itt azonban, nem kis meglepetésökre, a házakban s kerítések mögött elrejtett hajdúság sűrű lövései fogadták őket két oldalról. A németek átlátták, hogy így semmire sem mehetnek; midőn pedig a templom kerítéséből is reájok dördült Révay sortűze, – megfordultak, s „az hajdúság kipuskázta őket a városbúl.” Sőt Moóry ezredes, a sikertől elragadtatva, csak két század gyaloggal utánok nyomulván, kiállott a mezőre, s ott lődözött eredménnyel közéjök, „és sok kárt tett az németben.” – Azonban Nádasdy, ővéinek zavarát a sűrűen dörgő sortűzektől észreveszi; s hogy rajtok segítsen és a kurucz gyalogságot a városból kifüstölhesse: sebes vágtatást balkéz felől a helységet megkerülvén, annak házait alsó végről több helyütt meggyujtatja. A császáriaknak kedvező irányú déli szél hatalmasan gerjeszti a tüzet; a városnak fele csakhamar lángban áll, úgy, hogy a hajdúság a házakban többé nem maradhatván, Révay mellé a templomkerítésbe veszi magát. Ott tömötten össze lévén szorulva, „nem kevés füstöt és meleget köllött szenvedni,” de mégis épen megmaradtak. – Moóry István pedig künn a felvégi mezőkön mind hevesebben puskázván a dragonyosokra, – tüzétől elragadtatva, Bottyán parancsa ellenére nagyon is előre talált nyomulni. A németek most rohamot intéztek ellene, két zászlóját elfoglalták, maga Moóry vitézi módra elesik, – s bizonyára hajdúit is összevágják, ha Bottyán a lovassággal ott nem terem, és meg nem segíti őket. S most újra heves lovas harcz fejlett ki, melyben úgy látszik, maga Bottyán is személye szerint részt vőn: mert testőrszázadának zászlótartóját a dragonyosok zászlóstúl elkapták, „az németekben pedig derék emberek vesztek el az ellenkezésben” és báró Freyberg alezredesnek, a Bayreuth-ezred parancsnokának drága, angol paripáját elnyerték a magyar huszárok. Végre, sok ellenkezés után Nádasdy megfordulván, „szokás szerint trupposan, lassan-lassan bemarsolt Soprony felé.”
„Ekként a kuruczok maradának a csatatér urai az 5 óra hosszat tartott heves harcz után. Bottyán összeolvastatá a holtakat: 330 horvátot, ráczot és 60 németet számláltak meg. Hadifoglyot pedig száznál többet ejtének.”
A kuruczok veszteségét Nádasdy, és az ő nyomán a haditudósítások alaposan túlozva, mintegy 400-ra teszik. Thaly ellenben id. m. 173. oldalán úgy véli, miszerint alig hihető, hogy a kuruczok összes vesztesége halottakban többre ment volna 100 embernél.
A csata után következő napon, mint rendesen győzelmek után szokásban volt, tábori kótyavetyét tartottak, amelyen a beszolgáltatott tárgyakat elárverezték. Legtöbbre becsülték Budacskynak aranyos csótárú és kantárú drága paripáját, mely Bottyánnak, mint vezénylő tábornoknak jutott, de ő ezt gróf Bercsényi Miklós fővezérnek ajánlotta fel. Báró Freyberg angol lovát Bottyán ingyen kívánta Bezerédynek átadni, de ez 100 tallért adott érte a nyerő századnak, magát a paripát pedig gróf Eszterházy Antal számára tartogatta kedveskedésül.
A soproni csata után Bottyán Bezerédyt Kőszegre rendelte vissza, ő maga pedig a Rábaközbe ment, hogy most már Pálffyékkal elbánjon, de a folytonos esőzés ebben megakadályozta.