2. Haditervek.

Teljes szövegű keresés

2. Haditervek.
A szövetségesek általában véve mindenekelőtt a Rajnán akarták lábukat megvetni, az összes csoportoknak egyszerre és egyöntetűen Franciaországba kellett volna benyomulniok. Emellett Ausztria főkép Lombardia visszaszerzését, Oroszország és Anglia általában a forradalmi kormány megdöntését és a régi rend helyreállítását óhajtotta; Anglia emellett természetszerűleg Egyiptom visszavételét is kívánta. Ehhez képest elhatározták, hogy a háborút három hadiszíntéren egyidejűleg indítják meg. Dél-Németországban Ausztria és Oroszország közös seregeket állítottak fel. Előbbinek vezetését Károly főhercegre, utóbbiét az osztrák tábornaggyá kinevezett Szuvarovra bízták. Sveicban Bellegarde alatt egy osztrák hadsereg alakult s végül Nápoly az ott álló franciák elűzésére vállalkozott. Később mindezekhez még egy hadiszínhely járult: Hollandiában, ahova egy angol-orosz seregtestnek a Yorki herceg vezetése mellett kellett betörnie e tartomány elfoglalása céljából.
A Szardiniával és Sveiccal szöveséges franciák eleinte tulajdonképpen csak eddigi vívmányaik megtartását s az általuk már megalakított holland, sveici, lombardiai, római és nápolyi köztársaságok megvédelmezését célozták. Evégből Dél-Németországban, Sveicban és Olaszországban állítottak fel hadseregeket Jourdan, Massena és Scherer alatt. Hollandiában és Nápolyban egy-egy kisebb hadsereg alakult e köztársaságok területének megvédése céljából. Utóbb Franciaország haditervét ekként formulázta meg, hogy a Rajna mellől a Duna völgyébe, Sveicból Tirolba, Felső-Olaszországból pedig Belső-Ausztrián át Bécs felé indítja meg az ellenoffenzívát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem