A szolnoki ütközet (1849. január 22-én).
A szolnoki ütközet (1849. január 22-én).
Kossuth nem örömest látta, hogy a szolnoki Tiszahid az ellenség kezében van, akinek e szerint alkalma nyilt Debrecen, avagy Szeged felé előnyomulva, a kormány székhelyét veszélyeztetni, illetőleg a déli hadiszintéren ellenünk harcoló szerbeknek kezet nyújtani; ez okból Perczelnek január 17-én parancsot küldött, hogy Szolnokot minden áron újból kerítse hatalmába. Perczel ehhez képest a tisza-füredi út szemmeltartására, melyet eddig Répássy biztosított, Asbóth alatt néhány ezer nemzetőrt visszahagyva, hadtestével már január 18-án megkezdte az előnyomulást Szolnok felé, s 21-én annak zömével Török-Szent-Miklóst szállotta meg, míg a Kazinczy hadosztályt Tisza-Beöre különítette ki. Az elrendelt támadás keresztülvitelére Perczel január 22-ikét tűzte ki, mely napon ő maga a Hertelendy-hadosztállyal arcirányban szándékozott a szolnoki hid ellen előnyomulni, mialatt Kazinczy Tisza-Beöről a befagyott Tiszán és Zagyván át Abonynak az ellenség bal-, egy másik különítmény pedig Perczel Miklós alezredes alatt Szolnokon alul a Tiszán átkelve, az ellenség jobbszárnya, illetőleg háta ellen volt hívatva működni.
Ottinger a magyarok előnyomulásáról és egy ellne készülő rajtaütésről hirt véve, a január 20. és 21-ike közötti éjjelt egész dandárával együtt készenlétben, lóháton töltötte, s miután a várt támadás az éj folyamán nem következett be, reggel Török-Szent-Miklós irányában egy hirszerző különítményt indított el, mely nemsokára Perczel előhadára bukkant s a nagy köd dacára is felismerni vélte, miszerint a Szolnok felé erős ellenséges hadoszlopok vannak előnyomulóban. Ottinger e hirre azonnal két löveget rendelt ki a szolnoki hidra, a csak nemrég pihenőre tért dandárt pedig újból felriasztatta. Gyülekezés közben hire érkezik Kazinczy előnyomulásának a Zagyva felé, mire Ottinger dandárát Szolnokból mintegy 1000 lépésnyire Abony felé vezette vissza, s ott készenlétbe helyezkedett. Ezalatt Hertelendy a Tisza hídját úgyszólván ellenállás nélkül hatalmába ejtette s még a városban talált ellenséges lovasokat maga előtt űzve, a város nyugati szélén hamarjában néhány löveget vonultatott fel, melyek a készenlétben álló Ottiner dandárt hatásosan lövöldözni kezdték, minek folytán ez utóbbi néhány halott visszahagyásával csakhamar zavartalanul hátrált Abony felé, amennyiben sem Kazinczy, sem Perczel alezredes megkerülő oszlopa az útak rossz minőségénél fogva a kijelölt időre be nem érkezhettek. Ottinger még Abonyban sem érezvén magát biztonságban, 22-én éjjel Ceglédig húzódott vissza, ahova Windischgrätz a szolnoki események első hirére részint vasúton, részint gyalog menetekben az 5. vadász zászlóalját, 2 határőr zászlóaljat és 3 üteget küldött.
Perczel, miután Abonyt is megszállotta, január 23-án hadteste zömével Szolnoknál pihenőt tartott, 24-én pedig Cegléd felé nyomult előre, ahol másnap újból megtámadta Ottingert, aki több óráig tartó ágyúharc után állását elhagyva, Alberti felé húzódott vissza, miközben üldöző huszárjaink majdnem Irsáig nyomában voltak.
A szolnoki események túlzott hire Windischgrätz herceget, aki a Tisza mögött újjászervezett magyar fősereg döntő támadása előtt állónak képzelte magát, igen nagy aggodalomba ejtették; ennek köszönhető, hogy még ugyanaznap, január 23-án a Görgeyt üldöző Csoricsnak szigorúan meghagyta, hogy két dandárral azonnal Pestre vonuljon be, ahol a hadak létszáma Schulzig elindulása folytán 12 zászlóajra, 14 lovas századra és 105 ágyúra olvadt le. Egyidejüleg a herceg egy igen sikerült cselhez is folyamodott, meghagyván az utóbbemlített s ez időtájt Kápolnáig eljutott altábornagynak, miszerint egy Poroszló felé kirendelendő különítmny által minél hihetőbb módon azt hiresztelje, hogy oda legközelebb egy 10.000 főből álló s 30 löveggel ellátott osztrák seregtest érkezend.
Majd midőn január 25-én este hire érkezett, hogy Ottinger Ceglédnél másodízben megtámadtatott s innen is, küldött segítsége dacára visszavonulni kényszerült, Windischgrätz aggodalma tetőpontját érte el s nyomban intézkedett, miszerint a fővárosban összpontosult haderő 2 zászlóalj visszahagyásával azonnal részben vasúton, részben gyalog Alberti felé útnak induljon; a kimozdult erőknek részbeni pótlására Pestre a Székesfehérvárott, Esztergomban és a Bakony erdejében portyázó 6. vadász zászlóalj rendeltetett be, azonkívül pedig a Dráva mentén működő Nugent táborszernagyhoz felhivás ment, miszerint egyik dandárát haladéktalanul Pestre irányítsa. Hogy különben a herceg a helyzetet magára nézve mily kétségbeejtőnek tartotta, legjobban mutatja az alábbi június 26-án Csorics altábornagyhoz intézett meghagyása:
„A budai várnak és a lánchidnak megszállására visszahagyott 2 zászlóalj kivételével az összes rendelkezésre álló erő a Szolnok felől előnyomuló ellenség elé megy, melynek ereje biztosan megállapítva még nincs. Miután esetleg oly körülmények állhatnak be, melyek a Méltóságod alatt álló csapatoknak az itteniekkel Vácon és Pesten át eszközlendő egyesülését megakadályozhatnák, ennélfogva útasítom Önt, miszerint Vácra érve, a tényállás felől pontos felvilágosítást szerezzen magának és ha a balparton az egyesülés lehetetlennek bizonyulna, úgy a legrövidebb irányban Párkányra meneteljen, ahol az átkelésre szükséges intézkedéseket megtéve, velem a Duna jobbpartján Budánál keresse az egyesülést.”
Ez intézkedések megtétele után a herceg január 26-án délután Üllőre utazott, ahol nemsokára azt a megnyugtató hirt vette, miszerint a magyarok nemcsak hogy Ceglédnél tovább előre nem nyomultak, hanem ellenkezőleg Abony felé visszahúzódtak, követve Ottinger és Gramont dandárok által. Ily körülmények közöt Windischgrätz a szemben álló magyar seregtest, megfigyelését, illetve üldözését Jellacsics bánra bízva, ő maga január 27-én este újból visszatért Jellacsics bánra bízva, ő maga január 27-én este újból visszatért Budára, ahova néhány órával előbb 2 gránátos zászlóaljat visszaindított, úgy hogy itt most már ismét 7 zászlóal állott rendelkezésre, dacára annak, hogy a Nugenttól várt dandár időközben nem Pestre, hanem Kaposvár felé irányíttatott, ahonnan a többi saját hadtestbeli csapatokkal együtt január végén Pécsre menetelt.
Perczel a ceglédi ágyúzás után Szolnokon csupán egy gyengébb különítménynek visszahagyása mellett, hadteste zömével Jászberényben és Árokszálláson át az egri országútat akarta elérni, hogy Schulzig ellen támadólag fellépve, Klapkának a szándékolt végleges egyesülésig legalább közvetve segítségére legyen. E művelet ellen azonban Dembinski tábornok, aki január 23-ika óta mint a kormány kiküldöttje, illetőleg titokban már mint a Tisza mentén összpontosítandó hadsereg kinevezett főparancsnoka, Perczel hadtesténél időzött, óvást emelt, ama nézetének adván kifejezést, miszerint a bács—bánsági hadtest beérkezte eltőt a ceglédi országút és a közép Tisza átjárói el nem hagyhatók. Ehhez járult még a Poroszló felé menetelő osztrák seregtestről szóló álhir is, minek folytán Dembinski a főparancsnokká történt kineveztetést tartalmazó okmányt előmutatva, Perczelnek Szolnokon át Török-Szent-Miklósra visszavonulást parancsolt, melynek foganatosítása után a szolnoki hidat szétrombolnia kellett. Perczel bár kelletlenül, de mégis engedett a parancsnak, Szolnokra érve azonban Dembinskivel heves szóváltása támadt, minek folytán önérzetében sértve a II. hadtest parancsnokségáról nyomban lemondott, melynek élére Répássy tábornok állott.
Jellacsics a visszavonuló magyarok üldözésével, mely azonban egyszerű megfigyeléssé vált, Hartlieb altábornagyot bizta meg, aki január 28-án Szolnokra érve, azt 3 zászlóaljjal, 9 lovas századdal és 12 ágyúval megszállotta s egyidejüleg egy kisebb különítményt Poroszlóra, egy másikat pedig Kecskemétre rendelt ki, úgyszintén az ottani, részben fölégetett Tisza hidat újból helyreállíttatta, melyen azonban csak kisebb hirszerző különítmények keltek át a folyó bal partjára.
Dembinski még január 25-ike folyamán a Tisza balpartjára átkelvén, másnap a Klapka erősbítésére szánt Kazinczy-hadosztállyal, melynek 5 zászlóaljához még 6 lovas század és 1 1/2 üteg csatoltatott, Kún-Hegyes és Madarason át útnak indult Tisza-Polgár felé s január 30-án Egyeket érte el. Itt vette Klapkától az értesítést, hogy Schlick a Schulziggal való egyesülését már tényleg végrehajtotta s hogy az ekként egyesült osztrák haderő a kassa—debreceni úton halad előre, kéri tehát Dembinskit, miszerint a lehetőséghez képest siettesse útját Tokaj felé. Ámde Dembinski máskép vélekedett s a vele volt hadosztállyal Polgárnál a Tisza jobbpartjára átkelve, Miskolc felé szándékozott előnyomulni. Azonban az altábornagy mihamar ismét más gondolt s a folyó balpartjára visszatérve, február 5-ikén Tisza-Lökig nyomult előre, ahonnan újból parancsot küldött Klapkának miszerint legkésőbb február 7-én hadtestével Misklolc előtt legyen, melynek környékén állítólag nagyszámú ellenséges erők gyülekeznek; egyúttal a felső Tiszánál a parancsnokságot átvéve, főhadiszállását február 6-án Szerencsre tette át. Az új erők hozzácsatolása folytán a felsőtiszai hadtest február 5-én a alábbi beosztást nyerte: Hadtestparancsnok: Klapka ezredes. Vezérkari főnök: Csermely őrnagy.
| 1. hadoszt. Kazinczy alezredes | 5 zlj, | 6 lov. | 12 löveg, |
| 2. hadoszt. Dessewffy Arisztid alezredes | 5 zlj, | 5 lov. szd, | 12 löveg, |
| 3. hadoszt. Máriássy alezredes | 4 zlj, | 2 lov. szd, | 12 löveg |
| Összesen: 14 zlj, 13 lov. szd, 36 löveg; |
){kind=link}