8. Radetzky offenzívája a Vicenzát megszállva tartó Durandó ellen.
8. Radetzky offenzívája a Vicenzát megszállva tartó Durandó ellen.
Amint az 57. oldalon említettük, Radetzky június 3-ikán a Mincio nyugati partján a hadműveleteket beszüntette s e helyett a Vicenzára való előnyomulást határozta el, hogy az ottani olasz erők megsemmisítése révén a Val Arsa-n át át új összeköttetést nyisson magának Tirol felé. Ennek megtörténte után a tábornagy Veronára visszatérni, ott a II. tartalék-hadtest beérkezését bevárni s aztán újból Károly Albert ellen támadólag fellépni szándékozott. Ebből kifolyólag a Curtatone vonalon felállított tartalék-hadtest védelme alatt seregét a június 4-ikére virradó éjjelen Mantuába vezette vissza s aznap este a várostól keletre szállt táborba, ahova aztán a tartalék-hadtest is bevonult.
Miután június 3-ikáig a várt osztrák támadás nem következett be, Károly Albert határozta el az offenzívába való átementelt a Goitónál és Voltanál összpontosított 40.000 főnyi hadseregével, amelynek főparancsnokságát Bava altábornagyra ruházta át. Ez ebből kifolyólag terjedelmes intézkedést adott ki a június 4-ikén megvívandó döntő csatára. Június 4.-én és 5.-én azonban az olasz sereg, anélkül, hogy ellenségre bukkant volna, a Curtatone vonalig nyomult előre, s miután Bava ezt is üresen találta, abban a hiszemben, hogy Radetzky Veronába szándékozik visszatérni, seregét június 6.-án estig ismét a sommacampagna–s.giustinai régi állásokba vezette vissza, ami a Zobel-dandárt a Rivolira való visszavonulásra késztette.
Radetzky ellenben a Benedek-dandárnak Mantuába való visszahagyása mellett június 5.-én a sereggel a Vicenza-ra való elvonulást kezdte meg. E napon az I. hadtest Bovoloneig, a II. Sanguinettoig, utóbbi mögött pedig a tartalék-hadtest Nogaraig jutott. Hogy az elelnséget abban a hiszemben megerősítse, hogy az osztrák sereg Veronába húzódik vissza, a tábornagy a tartalék-hadtestet a Schaaffgotsche-lovasdandár és a tüzértartalék hátrahagyásával, mely csapatok a II. hadtesthez nyerték beosztásukat, tüntetőleg Veronába meneteltette. Viszont innen az ott lévő Culoz-dandár (5 zászlóalj, 2 lovas század és 9 löveg, mintegy 5000 ember) utasítást kapott, hogy mint a hadsereg baloldaloszlopa San Bonifacion és Montebellon át Vicenzara meneteljen.
A tartalék-hadtest június 6.-án érkezett meg Veronába; e napon a II. hadtest és a hadseregfőhadiszállás intézkedésszerűen Montagnanát érte el, ellenben az I. hadtest, melynek Colognoba kellett volna eljutnia, az erősen megáradt Etschet már nem tudta Angiari-nál mint parancsolva volt, áthidalni és még nagyobb kerülővel Legnanon át az I. hadtest mögött kelt át az említett folyón és későn estig csupán Bevilaquaig juthatott. Június 7.-én a két hadtest pihenőt tartott s általuk kiküldött harácsoló különítményeknek mindenfelé azt a hírt kellett terejszteniök, hogy 20.000 főnyi osztrák csapat Paduába menetel, hogy ott a Treviso felől útban lévő II. tartalék-hadtesttel egyesüljön. A Culoz-dandár e napon S. Bonifaciot érte el. Június 8.-án a II. hadtest Ponte di Mossanoig, mögötte az I. hadtest Ponte di Barbaranoig jutott. Az éj folyamán egy különítmény a Bacchiglionén átkelve, Pojana-nál elrombolta a padua–vicenzai vasutvonalat. Június 9.-én az utóbb említett folyó Montegaldellonál és Longarenál áthidaltatván, azon az egész II. és az I. hadtest nagyobb része a túlsó partra kelt át. A Culoz-dandár e napon főerejével a műútról letérve, a Monti Bericiben fekvő Arcugnanoig jutott előre, a műúton Vicenza felé Suplikatz ezredes alatt csak egy gyengébb különítményt hagyván. Ugyancsak június 9.-én este Radetzky kiadta másnapra a Vicenza megtámadására vonatkozó intézkedését, amelyben a 32 zászlóaljat (22.050 lőfegyver), 28 lovas századot (3369 lovas) és 124 löveget számláló és összesen 25.410 főnyi ütközetállományt felmutató hadsereg a XXII/4. számú mellékleten látható csoportosítást vette fel.
Vincenzában május 23-ika óta Durando állott 10.200 főnyi pápai hadtestével és mintegy 8000 főnyi szabadcsapattal és nemzeti gárdistával; tábori tüzérsége 24 lövegből, vártüzérsége 22 ágyúból állott. Összes csapatainak élelmezési állománya mintegy 18.000, ütközetállománya 16.200 emberre rúgott. Vicenzát és a felette uralgó Monti Berici északi nyulványát Durando a lehetőséghez képest védelemre berendeztette; ezt már június első napjaiban rendelte el, amikor hírt kapott a II. osztrák tartalék-hadtestnek a Piave felé való előnyomulásáról. Erre való tekintettel másította meg Károly Albert ama ugyanabban az időtájban kiadott intézkedését is, hogy Durando csapatjaival a Verona előtt álló fősereg jobbszárnyához csatlakozzék. Június 6.-án megtudta Durando, hogy Radetzky seregével Montagnanaba érkezett és hogy onnan a II. tartalék-hadtesttel való egyesülés céljából Paduába igyekszik. Másnap azonban a piemonti főhadiszállásról azt az értesítést kapta, hogy Radetzky nem Padua, hanem Vicenza felé nyomul előre és egyben tudatták vele, hogy a piemonti fősereg csak további erősbítések beérkezte után fogja offenzíváját megkezdeni s így Durando tisztában volt azzal, hogy esetleges megtámadtatása esetén csupán a maga erejére lesz utalva.
Az osztrákok részéről a támadást június 10.-én, bár azt a kiadott intézkedés szerint valamennyi oszlopnak csak d. e. 10 órakor kellett volna megkezdenie, Culoz tábornok saját kezdeményezéséből már hajnali 3 órakor kezdte meg s eleinte jócskán tért is nyert, hanem aztán az olasz tüzérség hatásos tüzelése a további előnyomulást lehetetlenné tette. Amikor déltájban valamennyi támadó oszlop egymással egyenlő magasságra jutott, Radetzky kiadta a parancsot az általános támadás megindítására, amelynek folyamán az egyes csoportok az olaszok részéről igen erős ellenállásra találtak. D. u. 2 óra tájban Durando a Culoz-dandár ellen erőteljes ellentámadást hajtatott végre, amelyet azonban a dandár 50 lépésről leadott kartácstűzzel fényesen visszavert s utána a 10. vadászzászlóalj elszánt rohamával a visszavetett olasz ellentámadó csoportot ismét a városba szorította vissza. E kemény viaskodás közben a vadász zászlóalj kiválóan derék és vitéz parancsnoka, Kopal ezredes is halálos sebet kapott. A többi oszlopok a délután folyamán szintén csak nehezen tudták magukat a várost övező és erősen eltorlaszolt falakig és az első házakig előredolgozni s az est beálltával Radetzky a támadás folytatását beszüntette, az előcsapatokat az ellenséggel közvetlen érintekzésben hagyván, míg a gyalogság zömét kissé hátrább vonta. Másnap reggel a tüzérségnek újból meg kelett volna kezdenie a város lövetését, mely után általános rohamnak kellett volna következnie, azonban erre már nem került sor, mert éjjel 11 órakor Durando tárgyalásokba bocsátkozott, melyek hamarosan eredményre is vezettek. A létrejött egyesség szerint a Po mögé szabad elvonulást nyert pápai csapatoknak kötelező igéretet kellett tenniök, hogy 3 hónapig nem harcolnak az osztrák csapatok ellen.
Az osztrákok Vicenza előtt halottakban és sebesültekben 40 tisztet és 642 embert, eltüntekben 140 embert vesztettek. Az olaszok veszteségét 1000–1400 emberre teszik s azonkívül 3 tábori, 22 nehéz löveg és mintegy 100 fogoly került az osztrákok kezébe.
A pápai csapatok kapitulációjával Károly Albert segítő csapatjainak legnagyobb és legértékesebb részét elvesztette. A toscaniak az Osone mentén majdnem teljesen tönkre mentek; ez és a pápai csapatok vicenzai esete a nápolyi kontingenseket, egy aránylag kis rész kivételével, mely Velence felé keresztülvágta magát, a hazájukba való visszatérésre bírta.* Ezek után most már a szárd hadvezetőség csupán a tiroli határ mentén újabban Garibaldi és Durando Jakab alatt működő szabadcsapatok és a hadjárat kezdetén újonnan felállított Perrone és Visconti tábornokok parancsnoksága alatt álló két lombard hadosztály támogatására számíthatott.*
A nápolyi csapatok viselt dolgait azok parancsnoka, Pepe tábornok részletesen és körülményesen írja le Histoire des Révolutions et des Guerres d'Italie en 1847, 1848 et 1849 című művében.
Sternegg,Schlachtenatlas, Der italienische Krieg 1848/49.
){kind=link}