I. A háború oka és előzményei.

Teljes szövegű keresés

I. A háború oka és előzményei.
Károly Albert szárd király sehogysem tudott belenyugodni az 1848. évi vesztett háború által teremtett helyzetbe s ezért, tudván azt, hogy általa elfogadható békefeltételeket úgysem nyerhet, a legnagyobb buzgósággal készült a kikerülhetetlennek látszó újabb fegyveres mérkőzésre, mert más úton-módon alig volt reménye, hogy legfőbb vágyát, a lombard és a velencei tartománynak királyságához való csatolását elérhesse. Kedvező körülménynek látszott, hogy a forradalmi mozgalmak úgy Ausztriában, mint Magyarországon mindig nagyobb arányokat öltöttek, sőt Magyarországon a helyzet egyre súlyosabb lett a Habsburg-házra nézve, mely ellen Franciaország és Anglia is szünet nélkül szította a tüzet.
Ez a lázas tevékenység nem kerülte ki Radetzky figyelmét sem, aki szintén azon volt, hogy hadseregét szorgos kiegészítés és gondos kiképzés által a következő év tavaszáig a tökéletesség minnél magasabb fokára emelje.
A háború céljai és a hadseregek feladatai ugyanazok voltak, mint a mult évben. Károly Albert felső Olaszországot akarta meghódítani, Radetzky pedig ezt minden áron meghiusítani igyekezett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem