5. Az 1155. évi hadjárat.
5. Az 1155. évi hadjárat.
A Mánuellel kötött béke nem sokáig tartott. Géza király az Andronikosz-szal kötött megállapodás értelmében 1155-ben megfelelő sereg élén, amelynek kötelékében Borisz boszniai bán csapatain kívül cseh zsoldosok és szászok is voltak, titokban a Dunán átkelvén, Branicsevo alá vonult, ahol azonban legnagyobb meglepetésére már nem Andronikosz embereit, hanem császárhű csapatokat talált, akik vele szemben nem várt ellenállást fejtettek ki. Andronikosz árulása ugyanis időközben felfedeztetvén, Mánuel őt elfogatta és a parancsnoksága alatt álló várak őrségeit azonnal másokkal váltatta fel, maga pedig gyorsan összeszedett sereggel a veszélyeztetett Branicsevo segítségére sietett. Kíséretében ezúttal nemcsak Borics,* hanem egy másik magyar trónkövetelő is volt: István, Géza király öccse, aki sehogysem tudott beletörődni sorsába, amely főkép abból állott elő, hogy Géza hercegi állást juttatott neki és László hercegnek, de tényleges hatalom nélkül,* és mivel Gézának fia születvén, Istvánnak mindinkább elhalványult a reménye, hogy valaha a trónra kerülhet. Elkeseredésében tehát Mánuelhez szökött, aki örömmel vette pártfogásába.
Más adatok szerint Borics már valamivel előbb a görög birodalomba tört kúnok ellen menvén, ez alkalommal nemcsak a csatát, hanem életét is vesztette.
Bécsi Képes Krónika 71. „Rex Geicha dedit ducales expensas fratribus suis Ladislao et Stephano“.
Géza király Mánuel császár közeledéséről hírt véve, miután nem tudta, hogy a görög sereg nem valami nagyszámú, azonnal félbeszakította Branicsevo ostromát és nem a megáradt Dunán át, hanem Belgrád felé vonult el, miután ellenség szemeláttára a Száván való átkelés mégis csak könnyebb volt.
Más források szerint Géza király bevárta Mánuel beérkezését, aki azonban csekély erejénél fogva nem támadta meg a magyarokat, hanem Branicsevotól délre elsáncolta magát, csak apróbb kitörésekkel nyugtalanította a magyar ostromló hadat, míg végre Géza megunván a dolgot, megkezdte elvonulását Belgrád irányában.
Mánuel eleinte csak lassan követte Gézát, majd egyik alvezérének Czinczilukész Vazulnak parancsot adott, hogy a sereg zömével a magyar had kötelékében levő Borisz bán vezette bosnyák dandárt hazatérés közben megtámadja. Azonban Czinczilukész merészebb akart lenni császáránál és nincs kizárva, hogy a hozzá beosztott István herceg tanácsára nem a bosnyákokat, hanem a fősereget támadta meg, amelynek utóvédét meg is verte. De aztán Géza lesbe csalta a nem eléggé óvatos támadókat és Belgrád tájékán véres csatában úgy megverte őket, hogy „alig maradt hírmondó Czinczilukész seregéből.* Ott vesztek majdnem egy szálig az Istvánnal ott lévő magyarok is, ellenben István maga elmenekült.
Muglen krónikája 52. fej.
A csatavesztés hire nagyon megrendítette Mánuelt aki Kantakuzénosz Jánost serege fennmaradó részével gyorsan Belgrádra rendelte előre, hogy legalább ennek a várnak a megtartását biztosítsa, amelynek lakóiról köztudomású volt, hogy a magyarokhoz szítanak. Kantakuzénosz János meg is felelt feladatának, aki egyúttal Czinczilukész halottait is eltemettette, szétszórt seregének romjait pedig összeszedte.
Ezek után mindkét sereg hazament.
