1. Hadműveletek a dürnkruti csatáig.
Habsburgi Rudolf nem hiába követett el mindent, hogy László királyt és kormányát a maga számára megnyerje, mert mihelyt kiderült, hogy az új király sokkal hatalmasabb és energikusabb, mint ahogyan azt a többi német fejedelmek róla eredetileg feltételezték, a német tartományokban a vele szemben eleinte megnyilvánult nagy lelkesedés és támogatás fokról-fokra mindjobban alább szállt. Fokozták a kedvetlenséget az összes tartományokban a Rudolf által kivetett adók is, mert ő maga nagyobb vagyon felett nem rendelkezvén, az állami közigazgatás és az okvetlenül szükséges bármily csekély seregtartás költségeit más úton-módon megszerezni nem tudván, csak az adók jelentékeny felemelése révén tudott magán segíteni. Viszont Ottokár is mindent megtett, hogy az általános helyzetből számára kinálkozó előnyöket kihasználva, a fejedelmek és főurak nagy részét a maga számára megnyerje. Azon nem csodálkozhatunk, hogy rokonai, a thüringiai, meisseni és brandenburgi őrgrófok csakhamar ismét egész nyiltan az ő pártjára állottak. Ugyanezt tette Henrik bajor herceg is, amidőn látta, hogy Rudolf révén nem érheti el Felső-Ausztriának Bajorországhoz való csatolását. E köpenyegforgatásért Ottokár az ismét hivévé szegődött Henriket a füstenfeldi apát feljegyzése szerint egy ezüsttel bélelt hét akós hordóval ajándékozta meg. sőt a két fejedelem irásbeli szerződést is kötött, melynek értelmében Henrik 3000 márka ezüst fizetése ellenében 200 nehéz ló, 200 könnyü fegyverzetű harcos és 200 ijász szállítására kötelezte magát, akiknek Krems tájékán kellett gyülekezniök. Leplezés és tévútravezetés céljából Ottokár úgy tüntette fel a dolgot, mintha nem is Rudolf, hanem a magyarok ellen végezné hadi készülődéseit, de a benfektesek és szövetségesek mindannyian tudták, hogy Ottokár elsősorban Habsburgi Rudolffal akar leszámolni. A többi német fejedelmek legnagyobb részét Ottokár nemcsak messzemenő propaganda, hanem nagy pénz és egyéb áldozatok árán legalább semleges magatartásra birta, csak a salzburgi érseket nem sikerült eltántorítania, mert az teljes odaadással és egész hatalmával segítette továbbra is Habsburgi Rudolfot. Ugyancsak Ottokár hivei és szövetségesei lettek a külföldi fejedelmek közül a sziléziai, pomerániai és a lengyel hercegek, ezek között első sorban IV. Béla veje, a krakói Boleszláv, továbbá egyik-másik orosz herceg is, akik mindannyian fegyveres segítséget igértek a cseh királynak.
Az osztrák tartományokban, kivált Ausztriában és Stiriában szintén még igen sok hive maradt Ottokárnak. Ezek között első helyen állott Paltram, Bécs polgármestere öt fiával és a Khuonring-család több tagja, akiknek a Duna balpartján Weitrától a Morva beömlése tájékáig voltak kiterjedt birtokaik. Paltramék és Khuonringék lázadása kitudódván, Rudolf halálra itéltette őket, de az itéletet nem lehetett rajtuk végrehajtani, mert sikerült nekik idejekorán külföldre menekülniök. Hogy egyébként minő volt kivált a bécsiek hangulata, az legjobban abból tünik ki, hogy ők direkte felkérték Rudolfot: ne keverje őket bajba; engedje, hogy más fejedelmet válasszanak, mert hiszen őt még saját hivei is cserben hagyják!” Rudolf azzal igyekezett a bécsieket lekenyerezni, hogy korábbi kiváltságaikat, törvényeiket és jogaikat megerősítvén, Bécset 1278. junius 20-án székvárosává tette meg, de azért Bécs lakosságának legnagyobb része továbbra is Ottokár hivének vallotta magát.
A Paltram-Khuonring-féle összeesküvés kipattanása után már sem Habsburgi Rudolfnak, sem Ottokárnak nem lehetett többé kétsége az iránt, hogy kettejük között a döntő fegyveres mérkőzésnek minél előbb be kell következnie. Ezért mindketten a legkomolyabban hozzáláttak a hadjárat intenzívebb előkészítéséhez, illetve minél nagyobb számu sereg felállításához és összegyűjtéséhez. E célból Rudolf összes hiveihez felhivást intézett, hogy Kisasszony napjára, vagyis szepember 8-ra segélyhadaikat bécsi táborába vezessék. Ugyane célból fiát, Albrecht grófot, majd később több megbizottját a különböző németországi tartományokba küldötte a hadikészülődések siettetése céljából.
Csakhogy Rudolf felhivása Németországban süket fülekre talált s a fejedelmek legtöbbje meg sem mozdult, csupán a nürnbergi várgróf, Meinhard, a görzi és tiroli gróf és a salzburgi érsek indítottak el némi segélyhadakat Bécsbe, ahol Rudolfnak egyelőre, miután a közeli osztrák tartományok kontingensei csak akkor voltak igénybe vehetők, ha az ellenség azok határait már átlépte, mindössze 500 fegyverese volt. A Rajna mellől, a mai Svájcból, ahol Rudolfnak még legtöbb hive volt, fölkerekedett sváb vitézeknek Henrik bajor herceg zárta el az útat s így azok csak nagy kerülővel és időveszteséggel érhették el Bécs környékét. Ily körülmények között Rudolfnak minden reménye és bizodalma a László király által kilátásba helyezett hatalmas segítségen nyugodott és a magyarok ezúttal ismét fényes tanújelét adták megbizhatóságuknak és adott szavuk megtartásának, mert az egyik kútfő feljegyzése szerint nem kevesebb mint 40.000 magyar és 16.000 kún harcosból álló sereg támogatta Rudolfot Ottokár elleni hadjáratában.
A Paltram-Khuonring-féle lázadás kipattanása Ottokárt is gyors cselekvésre ösztökélte. Hogy osztrák híveinek segítségére legyen, június közepe táján egy 6000 főből álló hadnak parancsot adott az Ausztriába való benyomulásra s miután Rudolf ekkor még úgyszólván semminő erő felett sem rendelkezett, a már gyülekezőfélben levő magyarok segítséget kellett igénybe vennie, akik a betolakodókat hamarosan ki is verték Ausztriából.
Ez a kudarc arra bírta Ottokárt, hogy időnek előtte elhagyva Prágát, a hadműveleteket s velük együtt a háborút is jóval korábban kezdje meg, mint ahogy eredetileg szándékolta. Mintegy 10.000 főből álló cseh serege valószinűleg már június 5-én, maga a király pedig szűkebb kiséretével június 27-én hagyta el nagyszabású búcsuztatási ünneplés és siránkozás közepette Prágát, hogy Brünn tájékára jutva, az ottani 12.000 főnyi morva hadsereggel és a szintén odarendelt szövetséges segítőcsapatokkal egyesüljön, de ezek nagyobbára csak július-augusztus havában érkeztek be. A fokozatosan odakerült csapatok Brünntől délre egészen a Thaya határfolyóig helyezkedtek el. Hogy a sereg összegyűjtése és felállítása Brünn tájékán legkevésbé sem ment a kivánt gyorsasággal, az abból is kitűnik, hogy Ottokár nejéhez intézett levelében csak július 15.-re helyezi kilátásba további előnyomulását, mely levélben Ottokár egyszersmind a legreményteljesebb hangon tájékoztatja Kunigunda királynét a helyzet akkori felfogásáról. Már ezt megelőzőleg egyes cseh portyázó különítmények sűrűn lépték át a Morvaország és Ausztria között akkoriban nagyjában határfolyót képező Thayát rablási és fosztogatási szándékkal, aminek többek között kivált a Thaya menti Waidhofen, – ahol a számos ismeretlen és idegen áldozaton kívül 1722 ismert ember lelte tűzhalálát – és Gmund vallotta kárát. Ugyanekkor Ausztriának a Dunától délre fekvő részét és Stiriát, biztosan Ottokár felhívására és biztatására, Henrikfia Iván pusztítgatta.
Végre Szt. Jakab (júl. 25.) körül, bár serege még most sem volt együtt, Ottokár mintegy 45.00 emberrel megkezdte előnyomulását Ausztria felé anélkül, hogy előzőleg Rudolfnak a háborút megizente volna. Az előnyomulás két oszlopban történt; a gyöngébb oszlop valószinüleg Drosendorfon át Kremsnek irányíttatott, míg maga Ottokár a főoszloppal Laa-n át Bécs felé vette az irányt.
Mindkét oszlopot nagyszámú új elmés konstrukciójú, kanduroknak nevezett ostromszerek követték, hogy az útbaeső erődítéseket, majd magát Bécset is könnyű szerrel bevenni lehessen. Ennek dacára már az osztrák határ mentén mindkét oszlop nem várt ellenállásra talált. Drosendorfot Meissau István, Ausztria új marsallja, aki az áruló Khuonring helyébe lépett és akinek atyját Ottokár annak idején azért, mert IV. Béla királyunkkal egyetértve, ellene konspirált, keményen megrendszabályozta és megbüntette, védelmezte nem nagyszámú, de elszánt csapattal és azt a nagy ellenség túlerő dacára 16 napon át hősiesen meg is tartotta, amikor aztán meg kellett adnia magát.
Nem sokkal jobban járt Ottokár főhadoszlopa sem, amely augusztus 6-a táján a megerődített Laa alá érve, a rendelkezésre álló „kandurok” (így hívták Ottokár ostromgépeit) dacára 12 napig tartó ostrom árán sem tudta azt birtokába ejteni.
Laa ostroma közben vette Ottokár a Morva mentén egészen Marcheggig portyázó hadaitól a hírt, hogy Habsburgi Rudolf a Dunán átkelve, feléje támadólagos előnyomulásban van. Ottokár oly hihetetlennek tartotta ezt a hirt, hogy 20 márkát igért annak, aki azt alapos bizonyítékokkal megerősíteni képes. Erre a megerősítésre nem soká kellett várnia, mert a magyarok, mint legott látni fogjuk, már augusztus 17-e folyamán rajtaütésszerű támadással lepték meg és riasztották fel a teljes kényelemben laktáborozó és főkép harácsolással, rablással és fosztogatással foglalkozó cseh hadsreget.
IV. László király ugyanis a Székesfehérvár tájékán összegyűjtött seregével aug. 10.-én Pozsonynál a Duna balpartjára átkelvén, ez a körülmény és Laa szorongatott helyzete arra birta Rudolfot, hogy a Bécsnél időközben egybegyült oszták és némi stájer hadakkal augusztus 13-án Bécset elhagyva, 14-én Hainburgnál szintén a Duna balpartjára keljen át és a magyarokkal leendő egyesülés céljából Marcheggig nyomuljon előre, melynek környékén erődített táborba szállt. Ide rendelte Rudolf a még be nem érkezett hadakat is, melyeknek gyülekezésére az augusztus 15-től 21-ig terjedő 7 napot jelölte ki. Odaérkezésekor Rudolf a magyarok elővédjét már ott találta. Ezt a Baksa Simonfia György mester vezette elővédet, melyhez lovag Emmersbach vagy máskép Emmerbergi Schenk Berthold parancsnoksága alatt néhány osztrák is csatlakozott, Rudolf, László királlyal egyetértve, nyomban Laa felé rendelte előre azzal a feladattal, hogy az ellenség erejéről, amelynek nagyságáról nagyon aggasztó hirek voltak forgalomban, megbízható adatokat szerezzen. A klosterneuburgi annalesek feljegyzése szerint a kiküldött magyar had fényesen felelt meg feladatának. A 8000 főnyi hadból 2000 könnyű lovas előrevágtatott, míg a fenmaradó 6000 lovas azokat támogató csapat gyanánt követte. Augusztus 17-én ez a had Laa előtt teremve, mint már fentebb említettük, meglepően megtámadta az ott levő cseh sereget, mely harcra felkészülvén, alkalmat adott a magyar megfigyelő csoportoknak, hogy erejéről és összeállításáról elég találó és megbízható képet alkossanak maguknak. Ez a váratlan támadás oly mély benyomást tett Ottokárra is, hogy augusztus 18-án Laa további ostromával felhagyva, a következő napon Prinzendorfon át, ahol az éjjelt harckészen szabad táborban töltötte, a Morva mellékére Jedenspeigen, illetve Drősing alá vonult, hogy ott összes csapatjait összegyűjtve és csatarendbe állítva Rudolffal a végső leszámolást megejtse.
De Rudolf és László király megelőzték őt, mert miután hadaikat Marcheggnél rendbeszedték és csatarendbe állították, a gyülekezésre szánt 6 nap letelte után ők mentek át támadásba Ottokár ellen.
György mester derék hadával feladatának fényes megoldása után az előnyomuló cseh főerő elől természetesen terepszakaszról terepszakaszra ügyesen saját főereje felé húzódott vissza, ekközben az ellenségről, annak erejéről, összeállításáról és hangulatáról még további értékes adatokat szerezvén.