5. Az 1344. évi horvát–dalmát hadjárat.
5. Az 1344. évi horvát–dalmát hadjárat.
Horvát- és Dalmátországban a helyzet Károly király utolsó évei alatt nem hogy javult volna, hanem inkább folyton rosszabbodott.*
Lásd a VII. rész 75. oldalán.
Ezért Károly király 1340 elején nagy sereggel és István fiával, le is készült menni a tengerpart mentére, hogy ott rendet teremtsen, de ebből úgylátszik a király betegeskedése miatt semmi sem lett. Ennek az lett a következménye, hogy a tengerpart menti városok majdnem kivétel nélkül Velencéhez pártoltak át, a szintén inkább Velencéhez, mint a magyar királyhoz szító horvát főurak pedig kivált a Brebiri Subičok függetlenül és zsarnok módra uralkodtak az általuk elfoglalt területeken.
Ennek folytán Lajos király is minél előbb készült a tengerpartra, s midőn ennek 1344-ben hire ment, a Brebirieket rémület fogta el, akik, hogy maguknak Velence támogatását és oltalmát biztosítsák, utóbbinak még több várat ajánlottak fel. Maga Velence is érezte, hogy közeledik a magyar királlyal a leszámolás órája s így a maga részéről is megtett minden védőintézkedést; hajóhadának egy részét a dalmát vizekre irányítá, a tengermelléki városokba pedig biztosokat menesztett, akik mindenüvé kémeket küldtek ki, hogy titokban biztassák a horvát urakat, főleg a brebiri, korbáviai és knini grófokat* minél nagyobb ellenállás kifejtésére, nekik e célból a köztársaság legmesszebbmenő segítségét kilátásba helyezvén.*
Korbávia grófjai Czirjék fiai, Budiszló, Pál és Gergely valának, Kninben pedig Nelipič halála után annak özvegye Vladiszlava és fia Iván parancsolt.
A főurak és Velence között létrejött védőszövetség tekintetében lásd: Fejér, Cod. Dipl. IX/1., 189. – Lucius, De regno Dalmat. IV. 14.
Lajos király délvidéki terve azonban a litván hadjárat közbejötte folytán kútba esett s így csak Lendvai Miklóst, az újonnan kinevezett szlavón bánt küldte el 4000 lovasból álló haddal Horvátországba. Ez a hűtlenek birtokain elég pusztítást vitt ugyan véghez, de Knin jól megerősített fellegvárát bevenni nem tudta. Azonban az ostrom mégis oly nagy hatást gyakorolt a vár úrnőjére, hogy az követei által hódolását és hűségét ajánlotta fel Lajos királynak. Ez a hódolatot elfogadta, de bőséges kárpótlás mellett a vár átadását követelte. Az özvegy ebbe is belement, de mikor Miklós bán elvonult hadaival a vár alól, Nelipičné a korbáviai grófok bujtogatására és mivel Velence is legnagyobbfokú támogatásáról biztosította, megváltoztatta adott szavát és nem adta át a várat.*
Anjoukori dipl. Eml. II., 52., 58., 61. – Anonymus de Obsidione Jadrae, Schwandternél III., 667.
