A KIADÓ ELŐSZAVA
A KIADÓ ELŐSZAVA
A Kiadó régi terve valósul meg a Szentírás jelen, millecentenáriumi kiadásával.
Az 1973-ban, az Unesco által meghirdetett „Nemzetközi Könyvév” alkalmával megjelent fordítást a Szent István Társulat Biblikus Bizottsága gondosan átdolgozta és a szükséges javításokat elvégezte. A Szentírás kezelhetőségét szolgálja, hogy két kötetre bontottuk, a jegyzeteket a lap aljára helyeztük.
A Kiadó köszönetet mond a Biblikus Bizottságnak. Fáradságos munkájuk eredménye a jelen, millecentenáriumi kiadás.
Az elmúlt ezer év során a Szentírás szavai sokszor adtak erőt, kitartást, reményt, vigasztalást honfitársainknak. Tanították, nevelték eleinket a becsületes, Istennek tetsző, felebarátot szolgáló életre. Örömükben, bánatukban gyakran forgatták lapjait. Adja Isten, így legyen az előttünk álló harmadik évezredben is.
A Könyvek Könyvének olvasása során találkozzunk a történelmen áthaladó, velünk járó, bennünket szerető és hívó, minden embert nevén szólító Istennel, aki hívó szavára várja igenlő válaszunkat.
Dr. Ákos Géza a Szent István Társulat igazgatója