Szent János I. levele (1Jn)
Szent János I. levele (1Jn)
A szokásos bevezetés helyett János rögtön a tárgyra tér, és az Igéről beszél. Az a négyszeres vallomás, amit itt János tesz, az Ige fizikai valóságát akarja kifejezni. Ez az Ige a második isteni személy, az Atya Fia, emberré lett. János úgy írja le, mint életet. Kedvenc kifejezése ez Jánosnak, hisz leveleiben tizenháromszor, evangéliumában pedig harminchétszer előfordul. - Istennel vagyunk közösségben, vagyis részesei vagyunk az isteni javaknak, sőt részesei vagyunk az „isteni természetnek” is (2Pt 1,4). Ez majd nagy boldogságot fog jelenteni a mennyben, a hiánya pedig büntetés lesz a pokolban.
Jánosnak másik kedvenc kifejezése a világosság. Rendszerint összeköti az igazsággal és szemben áll vele a sötétség és a bűn.A világosság jelentheti magát az Istent, hisz ő ment minden tévedéstől és bűntől, de jelentheti a keresztény tanítást is, amely magában foglalja a hitigazságokat és a parancsolatokat. A sötétség az, ami szemben áll Istennel és tanításával. Az igazság a keresztény hit- és erkölcstant jelenti, amelynek célja felvilágosítani az értelmet, és irányítani az akaratot. Az igazsággal szemben áll a bűn, amely lázadás a hit ellen, és az erkölcsi szabályok megtagadása. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy a világosság az Istentől származik, és megnyilvánul Krisztusban. Tehát olyan értelme van a világosságnak, mint a szentségnek. - Jézus vére megvált, kiengesztel minket Istennel, és lemossa rólunk a bűnt.A megfelelő görög igének az értelme „tisztává tenni”, nem pedig „tisztának kijelenteni” „tisztává tenni” értelemben használják az evangélisták is, amikor a poklosságból meggyógyul valaki (Mt 8,2-3; 10,8; 11,5). - A bűnöket megvallani kifejezésben a régiek az Isten előtt tett bűnvallomást látták, de jelentheti az emberek előtt tett bűnvallomást is, így vonatkozhat a gyónás szentségére, amiről Jézus beszél (Jn 20,22-23): megbocsátani a bűnöket.
Jézus itt szószólónk, közvetítőnk. Jézus beszélt más szószólóról is - ezt Vigasztalónak szokás fordítani - (Jn 14,16.26; 15,26; 16,7), s a Szentlelket értette rajta. De itt őróla van szó, amit még azzal is hangsúlyozni akar János, hogy engesztelő áldozatnak nevezi.
A 3-6. versekben többször szerepel a benne Jézusra vonatkozik, bár vonatkozhatna magára az Istenre is. - Istent megismerni nem elméleti tudást jelent, hanem élő hitet, amely a szeretettel párosul. Benne lenni, maradni, élni - az Istennel, Jézussal való közösséget jelenti. - A szeretet parancsa régi, mert kezdet óta hirdeti az apostol, s mert követelte Jézus is, aki az emberek szeretetére úgy adott példát, hogy feláldozta magát értünk ezzel egyúttal Atyja iránt is megmutatta szeretetét.
A levél címzettjei most: gyermekeim, apák, ifjak ez a megszólítás magában foglal mindenkit. - A gonosz alatt a sátánt, a világ alatt az Isten ellenségeit, a sátán országát kell érteni, tévedéseivel és bűneivel együtt. Ez utóbbiak: a test kívánsága, azaz minden testtel kapcsolatos dolog a szem kívánsága, tulajdonképpen a kíváncsiság az élet kevélysége, vagyis az az életbeállítottság, amikor az ember gőgösena vagyonára épít, az Istent pedig semmibe veszi. Szent Tamás ebből a három dologból származtatja az összes bűnt. Jézus megkísértése is ezen a három vonalon történt (Mt 4,1-11).
Itt az utolsó óra - János ezzel nem azt állítja, hogy Jézus eljövetele a közeljövőben bekövetkezik, hanem csak azt mondja, hogy az emberiség történetének utolsó, döntő kora megkezdődött. Jézus második eljövetelét előjelek előzik meg, ezek közt nagy szerepet játszik az antikrisztus. Szent Pál a „bűn emberének”, a „kárhozat fiának” (2Tessz 2,3) nevezi. Jézus beszédében, amelyet a világ végéről mondott „hamis Krisztusoknak és hamis prófétáknak” (Mt 24,24) nevezi azokat, akiknek János az antikrisztus (ellenkrisztus) nevet adja. Az antikrisztus azokat a felforgató erőket személyesíti meg, amelyek a történelem folyamán Krisztussal szembehelyezkednek. Jánosnak ez a felfogása nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a világ végén személyként is megjelenik az antikrisztus. János az eretnekekben antikrisztusokat lát, ezért mondja: közülünk kerültek ki, hisz az egyházból váltak ki. - Fölkent a Szent - a keresztségben és a bérmálásban a kegyelem felkente a keresztényeket, mint Krisztus emberségét az istenség. Jézusnak ezt a felkenését tagadják az eretnekek: Krisztust Istenből kiáradó eónnak tartották, aki a keresztségben leszállt Jézusra, szenvedésekor azonban elhagyta. - Aki hű marad az apostoli tanításhoz, bírja az örök életet, vagyis a kegyelem révén már itt a földön közösségben van az Istennel.
Nincs szoros logikai rend a fejezetben, a szeretet gondolata adja az összefüggést. Az Isten szeretete Isten gyermekeivé tett minket. Amikor János az istengyermekségről beszél, olyan szót használ, amely természeténél fogva az Istentől való származást akarja kifejezni, és szemben áll az emberi örökbefogadással, amely csak jogi viszonyt jelent. Az isteni örökbefogadás - az új életre keltéssel - új életet közvetít, amely az örökbefogadó Isten természetében való részesedés. Az üdvözülés azt jelenti, hogy Istentől különös kegyelmet kapunk, s Istent úgy fogja látni az üdvözült, ahogy van.
Aki bűnt követ el, megszegi a törvényt a megfelelő görög szó többet mond ennél, mert nemcsak a törvény áthágását jelzi, hanem azt az állapotot is, amelyben az él, aki az Isten törvényét megszegi. - Az ő magja alatt a megszentelő kegyelmet kell érteni. Amíg ez meg van a lélekben, addig nem is tud bűnt elkövetni, mert a kettő összeférhetetlen.
Az igazi keresztény szereti embertársát Krisztus példája szerint. A szeretet a keresztények megkülönböztető jele. A tökéletes szeretet példája a keresztre feszített Krisztus, ezért a keresztény vallás embertársainkért életünk feláldozását is megkövetelheti.
A szeretet gyümölcse a nyugodt lelkiismeret, erről a mindentudó Isten is tudomást szerez. Az Isten parancsainak megtartása szintén sajátos kifejezésmódja Szent Jánosnak, e levélben hatszor, evangéliumában pedig tizenkétszer fordul elő. - Az utolsó két vers a Szentháromságra utal.
Ebben a részben a hamis prófétákról van szó. Arról lehet megismerni őket, hogy nem az Isten szól általuk, hanem az antikrisztus, ezért nem vallják Jézus istenségét és megtestesülését. Az ősegyházban gyakoriak voltak a karizmatikus adományok, így a prófétálás adománya is, amely leginkább buzdító beszédek tartásában nyilvánult meg. Az isteni sugalmazásnak az volt a jele, hogy ragaszkodtak az apostolok tanításához, és életük megfelelt az erkölcsi rendnek. - Jézus Krisztus testben jött el - ezt kétféleképpen lehet értelmezni: az eretnekek vagy Jézus testének valódiságát tagadták (a doketisták előfutárai), vagy Jézus istenségét nem tanítván az unio hypostaticat. Ez az utóbbi értelmezés jobban megfelel a levél párhuzamos helyeinek és János evangéliumának. - Mi az Istentől vagyunk: ez arra utalás, hogya hitben az Egyház ad eligazítást.
Az Isten szeretet: rámutat az Isten egyik lényeges tulajdonságára, arra, hogy ő a legfőbb jó. A szeretetre a görögnek két kifejezése van, az egyik inkább az érzéki oldalára utal a szeretetnek, a másik inkább a jóakaratot mutatja. Szent János ezt az utóbbi kifejezést (agapé) használja. Jézus Krisztus nem más, mint az Isten megtestesült szeretete. Ez a szeretet váltotta meg a világot.
Az eretnekek arra hivatkoznak, hogy ők látják az Istent. Ezért állítja János: Istent soha senki nem látta. A földön csak a hitben ismerhetjük meg az Istent. - Isten bennünk marad: Az Istennek ez a bennünk élése kétféle lehet. Egyfelől természetes, amint minden teremtményben benne van lényegével, erejével, vagy az eszes teremtmények esetében megismerésük és szeretetük tárgyaként. Másfelől természetfölötti, ami azt jelenti, hogy Isten a kegyelmével él bennünk. Az Istent szerető ember szereti testvérét. Ez a parancs nincs így bent az evangéliumban. Talán Jézusnak azok közül a mondásai közül való, amelyeket János őrzött meg számunkra (agrafon). Hasonló mondást örökített meg számunkra Alexandriai Kelemen is: „Testvéredet látod, Istent látod.”
E helyen az apostol a hitről, mint az istenfiúság kritériumáról beszél. Az istenfiúságból következik, hogy Isten parancsait meg kell tartanunk. Ezek nem a félelmen alapszanak, mint az Ószövetségben, hanem a szereteten. Ezért mondja az Úr: „Az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11,30). Az Ószövetség megismertette a törvényt, de megtartásához erőt nem adott. Ezzel szemben az Újszövetség kegyelmet is ad. - Hitünk legyőzi a világot - ebben a kijelentésben az apostol valószínűleg egy megtörtént esetre utal, amikor a keresztények hitükben olyan tudásra tettek szert, hogy maguk űzték ki a téves tanítókat az egyházból. De ha nem is történt ez meg, a vértanúk halála mindenképpen a hit diadala.
Krisztus az Isten Fia. Erről tanúságot tesz a víz, a vér és a Lélek. Vannak, akik arra a vízre gondolnak, amely Jézus oldalából a vérrel együtt folyt ki, Jézus valódi emberségének bizonyságául, a dokéták tanításával szemben. A Jézus oldalából kifolyó vér Jézus emberségét tanúsítja. A csodák viszont, amelyek halálával kapcsolatosak, istenségét igazolják, és hitet ébresztenek, ahogy a százados szavai tanúsítják: „Ez valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54). A Lélek a Szentlelket, a harmadik isteni személyt jelenti, aki tanúságot tett Jézusról a keresztség alkalmával és pünkösdkor. - Örök életet adott nekünk az Isten, amikor Jézus víz és vér által jött. Tudniillik a Jézus oldalából kifolyó vízben és vérben a hagyomány a kegyelem eszközeit látta, elsősorban a keresztséget és az Oltáriszentséget. - A 7. és 8. versek közé vannak a latin fordításban beszúrva a Szentháromságra vonatkozó szavak: „a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek és ez a három egy. És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön.” Ez egyetlenegy görög szövegben sincs meg, sőt még a Szent Jeromos-féle fordítás régebbi példányaiból is hiányzik.
Halált jelentő, halállal egyenlő bűn: nem halálos és bocsánatos bűnt akar kifejezni: ehelyett igen súlyos bűnt kell érteni rajta, a hittagadást, a minden megmentésére irányuló segítség visszautasítását.
Az Istentől való alatt Jézust értjük, aki a kegyelem által megőrzi a keresztényt az életnek.
