BEVEZETÉS A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVÉHEZ
BEVEZETÉS A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVÉHEZ
A Példabeszédek könyve a legjellegzetesebb képviselője Izrael bölcsességi irodalmának. A könyv alapja két gyűjtemény: az egyik 10,1-22,16-ig terjed s ezt „Salamon mondásainak” nevezik (375 mondás),a másik 25-29-ig, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: „Ezek is Salamonnak mondásai, melyeket Hiszkijának, Júda királyának emberei gyűjtöttek össze” (128 mondás). Ehhez a két részhez függelé-kek kerültek. Az elsőhöz „Bölcsek mondásai” (22,17-24,22) és „Ezek is bölcsek mondásai” (24,23-24). A második „Agur mondásai” (30,17-14), amelyet számmondások követnek (30,15-33) és „Lamuel szavai” (31,1-9). Ezt az együttest hosszú bevezetés előzi meg (1-9), amelyben egy apa a fiának ajánlja a bölcsességet, és utána maga a Bölcsesség veszi át a szót. A könyv egy alfabetikus költeménnyel fejeződik be, amely dicsérettel halmozza el a tökéletes asszonyt (31,10-31).
A szakaszok sorrendje közömbös, és nem ugyanaz a görög Bibliában; az egyes szakaszokban a mondások minden terv nélkül következnek egymás után. A könyv tehát gyűjtemények gyűjteménye, amelynek a bevezetés és a befejezés ad keretet. Irodalmilag fejlődés mutatható ki benne, amelyről már szóltunk a bölcsességi könyvekhez szóló általános bevezetésben. A két nagy gyűjtemény a masalt a maga ősi formájában mutatja be. Ezek általában véve kétsoros versbe szorított rövid mondatok. Formájuk a függelékben lazább lesz. Az előszó (1-9) hosszú szónoklat, amelyet a Bölcsesség megszemélyesített alakja két buzdító beszéddel szakít meg; a befejezés pedig (31,10-31) egy tudósnak az alkotása.
A formának ez a fejlődése megfelel az időbeli egymásutánnak is. A legrégebbi részek közé tartozik a két nagy gyűjtemény (10-22 és 25-29). Salamonnak tulajdonítják őket, aki az 1Kir 5,12 szerint „3000 velős mondást mondott” és akit mindig úgy tekintettek, mint Izrael legnagyobb bölcsét. A hagyomány tanúsága ellenére azonban a Példabeszédek könyvének a hangja eléggé személytelen ahhoz, hogyezt vagy azt a mondást a királyi szerzőnek tulajdonítsuk. Az kétségtelen, hogy az egész nem megy vissza az ő koráig. A második gyűjtemény mondásai már régiek voltak, amikor Hiszkija emberei 700 körül összegyűjtötték őket. Mivel ez a két gyűjtemény alkotja a könyv lényeges részét, az egészet elnevezték „Salamon példabeszédeinek” (1,1). A kisebb szakaszok alcímei mutatják, hogy az elnevezést nem kell szó szerint érteni. Az ő neve alatt szerepelnek az ismeretlen szerzők mondásai (22,17-24,34), Agur, valamint Lamuel szavai is (30,1-31,8). Még ha ez a két arab bölcs neve fiktív is, akkor is azt bizonyítják, hogy milyen sokra értékelték az idegen bölcsességet. Az értékelés világos bizonysága „a bölcsek mondásai” (22,17-23,11), melyeket az egyiptomi Amenenope gondolatai sugalmaztak, aki Kr. e. az első évezred elején élt. Utánzása azonban nem szolgai, az izraelita gondolkodó megtartja eredetiségét. A könyv írását, főleg a középső részét (10-29) a fogság előttről lehet keltezni a 30-31. fejezetek időpontja bizonytalan. Ami az előszót illeti (1-9), egész biztos, hogy későbbi. Kapcsolata van a fogság utáni iratokkal, és eszerint Kr. e. az 5. századra lehet tenni. A könyv ekkor kaphatta a mai alakját.
Mivel a könyv több évszázad bölcseinek a gondolatait tartalmazza, észrevehető benne a tan fejlődése. Az első két gyűjteményben véges-végig emberi és profán bölcsesség uralkodik, amely megzavarja a keresztény embert. Mindazonáltal hét az egyhez arányban a mondások vallásos jellegűek. Valójában gyakorlati teológiát adnak: Isten megjutalmazza az igazságot, a szeretetet, a szív tisztaságát, az alázatosságot és bünteti az ellenkezőjét. Ezeknek az erényeknek a forrása és összefoglalása az igazi bölcsesség, az Isten félelme (15,16; 16,6; 22,4). Az ember egyedül Istenre bízhatja rá magát (20,22; 29,25). Az első rész ugyanilyen tanácsokat ad, és rámutat azokra a bűnökre, amelyeket a régi bölcsek elhallgattak, a házasságtörésre és idegen nők látogatására (2,16; 5,2.15). A befejezés igen nagy tiszteletet mutat az erényes nő iránt. Az előszó inkább azt emeli ki, hogy milyen szerepe van a bölcsességnek a tettek irányításában. Azután maga a Bölcsesség veszi át a szót; elmondja a maga dicséretét és meghatározza Istenhez való viszonyát: öröktől fogva ott volt mellette, már a világ teremtésekor is (8,22-31). Ez az első szöveg a megszemélyesített Bölcsességről.
Krisztusnak, Isten bölcsességének a tanítása kétségtelenül felülmúlta a Példabeszédek könyvének a tanítását, de bizonyos gondolatok már az evangélium erkölcstanát adják. Emlékezni kell arra is, hogy az igazi vallás csak az emberi becsületességen alakulhat ki, és az Újszövetség gyakran használja ezt a könyvet (14 idézet és mintegy 20 utalás).
