2 Ján. 1

Teljes szövegű keresés

2 Ján. 1
2 Ján. 1.1
A presbiter a kiválasztott asszonynak és az ő gyermekeinek, a kiket én igazán szeretek, és nem csak én, hanem mindenki, a ki megismerte az igazságot.
2 Ján. 1.2
Az igazságért, a mely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké:
2 Ján. 1.3
Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel.
2 Ján. 1.4
Felettébb örültem, hogy olyanokat * találtam gyermekeid között, a kik igazságban járnak, a mint parancsolatot vettünk az Atyától.
2 Ján. 1.5
És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék néked, hanem, a melyet kezdettől fogva vettünk, * hogy szeressük egymást!
2 Ján. 1.6
És ez a szeretet, * hogy járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a parancsolat, a mint kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok.
2 Ján. 1.7
Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust * testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus. +
2 Ján. 1.8
Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, a mit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk.
2 Ján. 1.9
A ki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. A ki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.
2 Ján. 1.10
Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt * be házatokba, és azt ne köszöntsétek;
2 Ján. 1.11
Mert a ki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben.
2 Ján. 1.12
Sok írni valóm * volna néktek, de nem akartam papirossal és tintával, hanem reménylem, hogy elmegyek hozzátok, és szemtől szembe beszélhetünk, hogy örömünk + teljes legyen.
2 Ján. 1.13
Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvérednek gyermekei. Ámen.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages