2Mak 3

Teljes szövegű keresés

2Mak 3
2Mak 3.1
A szent város teljes békében élt, a törvényt - Oniász főpap buzgóságának és minden kihágás elleni gyűlöletének hála - egészen hűségesen szem előtt tartották.
2Mak 3.2
Történt, hogy még a királyok is tiszteletben részesítették e helyet, és drága ajándékokkal emelték a templom dicsőségét.
2Mak 3.3
Így Ázsia királya, Szeleukosz is saját jövedelméből fedezte az áldozatbemutatással járó összes kiadást.
2Mak 3.4
Akkor azonban egy templomi elöljáró, egy bizonyos Bilga törzséből való Simon vitába keveredett a főpappal a város vásári rendje ügyében.
2Mak 3.5
Amikor nem tudott Oniásznak fölébe kerekedni, elment a tarzuszi Apollóniuszhoz, aki akkor Cöle-Szíria és Fönícia helytartója volt.
2Mak 3.6
Hírül vitte neki azt a mérhetetlen gazdagságot, amivel Jeruzsálemben a kincseskamra telve volt. Azt, hogy a pénz megszámlálhatatlan, nem kell mind az áldozat költségeinek fedezésére, s megvan rá a lehetőség, hogy a király kezére kerüljön.
2Mak 3.7
Apollóniusz erre elment a királyhoz és jelentést tett neki a tudomására jutott pénzről. Ez megbízta kancellárját, Heliodort, hogy kerítse meg a szóban forgó kincset.
2Mak 3.8
Heliodor nyomban elindult azzal az ürüggyel, hogy Cöle-Szíria és Fönícia városait megy meglátogatni, a valóságban azonban azért, hogy a királytól kapott megbízatásnak eleget tegyen.
2Mak 3.9
Amikor Jeruzsálembe érkezett, a főpap és a város barátságosan fogadta. Ő megemlítette a bejelentést, és elmondta, milyen szándékkal érkezett. Megérdeklődte azonban, hogy a dolog megfelel-e a valóságnak.
2Mak 3.10
A főpap felvilágosította, hogy az özvegyek és árvák letétbe helyezett pénzéről van szó.
2Mak 3.11
Aztán egy része egy nagyon tekintélyes emberé, egy bizonyos Hirkánuszé, Tóbiás fiáé. A dolog egyáltalán nem úgy áll, ahogyan az a semmirekellő Simon álnokul állította. Az összes ezüst négyszáz talentumot tesz ki, az arany pedig kétszázat.
2Mak 3.12
S egyébként is nem szabad azokat az embereket megkárosítani, akik a hely szentségébe és az egész világon híres templom fönséges és sérthetetlen voltába helyezték bizalmukat.
2Mak 3.13
Heliodor azonban kijelentette, hogy a pénzt a kapott királyi parancs értelmében minden körülmények közt be kell szolgáltatni a királyi pénztárba.
2Mak 3.14
Egy előre meghatározott napon elment, hogy a helyzetet fölmérje és kiadja rendelkezéseit. Erre nem csekély rémület támadt a városban.
2Mak 3.15
A papok papi öltözetükben leborultak az égőáldozatok oltára elé, és az Éghez folyamodtak, aki a letétbe helyezett javakra vonatkozó törvényt adta, hogy hiánytalanul mentse meg azoknak a vagyonát, akik letétbe helyezték.
2Mak 3.16
Aki látta a főpapot, annak összeszorult a szíve. Mert vonásai és arcának megváltozott színe elárulták nagy lelki kínjait.
2Mak 3.17
Félelem kerítette hatalmába ugyanis ezt a férfiút, egész testében remegett, úgyhogy akik csak látták, azok mind leolvasták róla égő fájdalmait.
2Mak 3.18
A házakból is csapatostul tódultak az emberek közösségben imádkozni, mivel a szent helyet meggyalázás fenyegette.
2Mak 3.19
Az asszonyok keblük alá erősített vezeklőruhában seregestül kifutottak az utcára. Az egyébként elzártan élő lányok részint a kapukhoz, részint a falakra futottak, mások pedig az ablakokon kukucskáltak.
2Mak 3.20
Mindnyájan az égre emelték kezüket és imádkoztak.
2Mak 3.21
Szívettépő volt, amint az összeverődött tarka tömeg térdelt, a főpap meg mélységes aggodalommal várta az elkövetkezendőket.
2Mak 3.22
A mindenható Istenhez könyörögtek, őrizze meg hiánytalanul és teljes biztonságban azoknak a vagyonát, akik letétbe helyezték.
2Mak 3.23
De Heliodor volt olyan merész, hogy keresztülvigye terveit.
2Mak 3.24
Már ott állt testőreivel a kincstár előtt. Ám a lelkeknek és minden hatalomnak az Ura megmutatta erejét, úgyhogy akik merészeltek behatolni, az Isten hatalmától érintve mind elájultak és összeestek rémületükben.
2Mak 3.25
Megjelent ugyanis nekik egy paripa, rajta félelmetes lovas és díszes szerszám. Heliodornak rontott, és mellső lábaival lesújtott rá.
2Mak 3.26
Maga a lovas aranypáncélt viselt. Aztán két nagyon erős, ragyogóan szép ifjú is megjelent, pompás öltözékben. Két oldalról mellé léptek, szüntelenül korbácsolták, sok ütést mértek rá.
2Mak 3.27
Heliodor hirtelen lezuhant a földre és nagy sötétség vette körül. Fogták, hordágyra fektették,
2Mak 3.28
s aki előbb még nagyszámú kísérettel és az egész testőrséggel behatolt a kincstárba, azt magatehetetlenül kivitték. Egészen nyilvánvaló módon föl kellett ismerni a dologban Isten hatalmát.
2Mak 3.29
Így feküdt ott isteni erőtől sújtva, megfosztva a beszéd képességétől és a megmenekülés minden reményétől,
2Mak 3.30
ők pedig dicsőítették az Urat, aki minden várakozásuk ellenére is megdicsőítette lakóhelyét. A templomot, amelyben előbb még félelem és rettenet uralkodott, a mindenható Isten megjelenésére öröm és ujjongás töltötte be.
2Mak 3.31
Heliodor néhány barátja sietve arra kérte Oniászt, járjon közbe a Magasságbelinél, adjon életet az utolsókat lélegzőnek.
2Mak 3.32
A főpap nagy gondban volt, hogy a király arra fog gyanakodni, hogy a zsidók ártottak Heliodornak. Ezért áldozatot mutatott be a férfi életben maradásáért.
2Mak 3.33
Amikor a főpap bemutatta az engesztelő áldozatot, újra megjelentek ugyanazok az ifjak Heliodornak, ugyanabban az öltözékben. Odaléptek hozzá és így szóltak: „Légy nagyon hálás Oniász főpapnak. Mert az ő kedvéért adja vissza az Úr életedet.
2Mak 3.34
Ami téged illet, az ég fenyített meg, hirdesd hát mindeneknek az Isten hatalmát.” E szavakkal eltűntek.
2Mak 3.35
Heliodor áldozatot mutatott be az Úrnak, és nagy fogadalmat tett neki, amiért megőrizte életét. Nagyon barátságos volt Oniászhoz, és visszatért a királyhoz, seregével együtt.
2Mak 3.36
Minden adandó alkalommal tanúságot tett a mindenható Isten tetteiről, amelyeket a saját szemével látott.
2Mak 3.37
Amikor a király megkérdezte, ki volna alkalmas arra, hogy Jeruzsálembe küldje újabb követségben, azt felelte:
2Mak 3.38
„Ha valaki ellenséged vagy ellenlábasod, azt küldd oda. Megkorbácsolva látod viszont, ha egyáltalán kikerül élve onnét. Mert azon a helyen isteni hatalom működik.
2Mak 3.39
Az annak a helynek az őre és oltalmazója, akinek az ég a lakóhelye. Akik gonosz szándékkal mennek oda, azokat megveri és megsemmisíti.”
2Mak 3.40
Így zajlottak le a Heliodorral és a templom kincsének megoltalmazásával összefüggő események.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem