2Mak 9

Teljes szövegű keresés

2Mak 9
2Mak 9.1
Abban az időben Antiochusz szégyenszemre kénytelen volt a Perzsiához tartozó részekről visszavonulni.
2Mak 9.2
Behatolt ugyanis Perzepolisz városába, és megkísérelte, hogy kirabolja a templomot és elfoglalja a várost. Emiatt fellázadt a nép, és fegyvert fogott, s le is győzte. A vidék lakói menekülésre kényszerítették Antiochuszt, úgyhogy kénytelen volt szégyenletes módon visszavonulni.
2Mak 9.3
Ekbatana felé tartva, az úton értesült Nikanor és Timóteus csapatainak vereségéről.
2Mak 9.4
Nagy haragra gerjedt, és a zsidókon akarta megbosszulni a gyalázatot, amit azok az emberek okoztak, akik menekülésre kényszerítették. Ezért megparancsolta kocsija hajtójának, hogy megállás nélkül hajtson, s (mielőbb) érjen célba, pedig már fenyegette Isten igazságos ítélete. Gőgjében azt mondta: „Jeruzsálemet a zsidók temetőjévé teszem, mihelyt odaérek.”
2Mak 9.5
De a mindent látó Úr, Izrael Istene megverte egy gyógyíthatatlan és láthatatlan betegséggel. Alig ejtette ki e szavakat, nyomban elviselhetetlen fájdalmat érzett a beleiben és szörnyű belső kínokat.
2Mak 9.6
Ez igazság szerint történt így, hisz annyi keserves gyötrelmet okozott másoknak.
2Mak 9.7
Mindazonáltal semmiképp nem akart szakítani gőgjével. Ellenkezőleg, a kevélység teljesen hatalmába kerítette, és haragjában tüzet okádott a zsidókra. Megparancsolta, hogy hajtsanak gyorsabban. De kiesett a robogó kocsiból, és oly szerencsétlenül esett, hogy testének minden tagja kificamodott.
2Mak 9.8
Aki mérhetetlen gőgjében előbb azt vélte, hogy parancsolhat a tenger hullámainak, s meg tudja mérni mércével a magas hegyeket, most ott feküdt a földön és óvatosan kellett vinni - az isteni hatalom nyilvánvaló bizonyítékaként.
2Mak 9.9
Sőt, férgek nyüzsögtek az istentelen szemében, és még életében darabokban szakadt le róla a hús, szörnyű kínok közepette. Rothadása szagától az egész tábor undorodott.
2Mak 9.10
A mellett az ember mellett, aki nem sokkal előbb még a csillagokat akarta elérni, nem tudott senki megmaradni rettenetes szaga miatt.
2Mak 9.11
Teljesen megtörve végre alábbhagyott gőgje, és belátta, hogy Isten büntetéséből fájdalmai percről percre fokozódnak.
2Mak 9.12
Amikor már maga sem bírta elviselni a saját szagát, azt mondta: „Méltányos, hogy az Istennek alávessük magunkat, és az egyszerű halandó ne gondolja magát vele egyenlőnek.”
2Mak 9.13
De ennek az elvetemült embernek az imája hiába szállt az Úrhoz, az nem könyörült rajta.
2Mak 9.14
A szent városnak, ahová azzal indult, hogy egyenlővé teszi a földdel és temetőt csinál belőle, szabadságot ígért.
2Mak 9.15
A zsidókat egy sorba akarta venni az athéniekkel, pedig nemrég még az eltemetésre sem tartotta őket érdemesnek, és gyermekeikkel oda akarta őket vetni a ragadozó madaraknak vagy a vadállatoknak prédául.
2Mak 9.16
Megfogadta továbbá, hogy a szent templomot, amelyet nemrég még ki akart fosztani, ékessé teszi, a szent edényeket - sokszorosan - pótolja, a kiadásokat meg a saját jövedelméből fedezi.
2Mak 9.17
Ezenkívül maga is zsidóvá lesz, aztán végigvonul az egész világon, és hirdeti az Isten hatalmát.
2Mak 9.18
De a fájdalmak nem hagytak alább semmiképpen, utolérte Isten ítélete. Minthogy nem bízott gyógyulásában, kérő levelet írt a zsidóknak. Így hangzott:
2Mak 9.19
„A zsidóknak, a kiváló állampolgároknak üdvözletét küldi Antiochusz, a király és a hadvezér, és jó egészséget és jólétet kíván nekik.
2Mak 9.20
Ha jól megy a sorotok nektek is, gyermekeiteknek is, és minden a kedvetek szerint történik, nagyon nagy hálát adok érte.
2Mak 9.21
Betegen fekszem. De szívesen emlékezem irántam tanúsított tiszteletetekre és jóakaratotokra. Amikor Perzsiából visszatértem, súlyos betegségbe estem. Ezért szükségét látom, hogy gondot fordítsak a közbiztonságra.
2Mak 9.22
Egyébként nem csüggedek, hanem bízom benne, hogy fölépülök betegségemből.
2Mak 9.23
Mégis, arra gondolok, hogy atyám is akkor gondoskodott utódról, amikor hadjáratot vezetett a hegyvidékre.
2Mak 9.24
Ha aztán valami váratlan dolog történik, vagy kedvezőtlen hír érkezik, tudni fogják az ország lakói, kire ruházzák rá a hatalmat, és megszabadulnak a zavargástól.
2Mak 9.25
Azonkívül arra is gondolok, hogy a körülöttünk élő és birodalmunkkal szomszédos uralkodók mennyire lesik a kedvező alkalmat és a fejleményeket. Ezért megtettem fiamat, Antiochuszt királynak, akit a hegyvidékre vezetett hadjárataim során közületek már igen soknak nem is egyszer a gondjaira bíztam és a figyelmébe ajánlottam. A mellékelt levelet neki írtam.
2Mak 9.26
Most hát kérve kérlek benneteket, emlékezzetek jótéteményeimre, amelyekben általában és egyébként részetek volt és viseltessetek mindnyájan jóindulattal irántam, és fiam iránt őrizzétek meg barátságtokat.
2Mak 9.27
Mert meg vagyok róla győződve, hogy követni fog a jóakarat és az emberségesség útján, és jó viszonyban lesz veletek.”
2Mak 9.28
Így az embergyilkos és istenkáromló iszonyú kínok közepette, idegenben, a hegyvidéken halt meg olyan nyomorultul, ahogyan ő bánt másokkal.
2Mak 9.29
A holttestét kegyence, Fülöp vette magához. Antiochusz fiától való félelmében azonban Egyiptomba menekült Ptolemeusz Filometorhoz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem