ÉLETRAJZI ADATOK

Teljes szövegű keresés

ÉLETRAJZI ADATOK
Az életrajzi adattár annak a mintegy 2800 tisztnek a rövid életrajzát tartalmazza, akik a szabadságharc folyamán századosi rendfokozatot értek el, illetve viseltek a honvédseregben, illetve az annak részeként tekinthető, fontosabb szerepet játszott más jellegű csapatoknál. Azoknak a nevét, akik kiléptek, vagy kinevezésüket el sem fogadták, dőlt betűvel írtuk.
Az egyes szócikkek három bekezdésből állnak. Az elsőben a születésre, származásra, nemzetiségi és vallási hovatartozásra, iskolai végzettségre, valamint az illető szabadságharc előtti foglalkozására, végül a családi állapotra vonatkozó adatok szerepelnek. (Ez utóbbi 1848/49-re vonatkozik, de ahol tudtuk, zárójelben ennek későbbi változását is megadtuk.) A nemesi származást csak akkor tüntettük fel a szövegben, ha az illető nem rendelkezett nemesi előnévvel.
A második bekezdés tárgya az 1848/49-es szereplés, a katonai szolgálat kezdetétől annak befejezéséig. Itt az előléptetéseknél szereplő első dátum arra vonatkozik, hogy az illető konkrétan mikor kapta a kinevezést, a zárójelben levő pedig arra, hogy az új rendfokozat mikortól számított.
Végül a harmadik bekezdésben az illető százados szabadságharc utáni sorsát követtük nyomon, egészen haláláig.

 

A B C Cs D E F G Gy H I J K L M N O P R S Sz T U V W Z

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages