1. AZ ELSŐ HONVÉDZÁSZLÓALJAK TISZTJEI (1848. MÁJUS-SZEPTEMBER)
1.
AZ ELSŐ HONVÉDZÁSZLÓALJAK TISZTJEI
(1848. MÁJUS-SZEPTEMBER)
AZ ELSŐ HONVÉDZÁSZLÓALJAK TISZTJEI
(1848. MÁJUS-SZEPTEMBER)
Az 1848 áprilisában hivatalba lépő első felelős magyar kormány még alig tette meg kezdeti lépéseit, amikor májusban a katonai határőrvidék szerb ezredei és lakói nyíltan szembefordultak a kormánnyal.
A délvidéki események, valamint ezzel párhuzamosan a magyar–horvát ellentétek kiéleződése így olyan katonai intézkedések megtételét tette szükségessé, amelyek képesek lehettek gátat vetni a kibontakozó polgárháborúnak.
Ennek keretében május–június–július hónapban fokozatosan Bácska-Bánságba és a horvátországi határszélre vezényelték a császári-királyi (a továbbiakban cs. kir.) haderő Magyarországon állomásozó csapatainak nagy részét, amelyek különben az áprilisi törvények értelmében és a május 7-i királyi leirat alapján az önálló magyar hadügyminisztérium hatáskörébe kerültek.4 E csapatok megbízhatósága és használhatósága azonban korántsem volt egyértelmű.5 A cs. kir. hadsereg ugyanis köztudottan a birodalom egyik legfőbb összetartó tényezője volt, és az általa képviselt összbirodalmi szemlélet szöges ellentétben állt mindenfajta szeparatizmussal, így Magyarországnak az áprilisi törvényekben nyert belső önállóságával, mi több, az addig egységes hadsereg két – birodalmi és magyarországi – részre szakadásával. Nem szólva arról, hogy az az országban állomásozó cs. kir. csapatok mintegy kétharmad részét ekkor még nem magyarországi sorozású alakulatok alkották.
| 4. | Az országban állomásozó császári-királyi csapatoknak az első felelős magyar kor-mány alá rendeléséről: ld. URBÁN ALADÁR: a Batthyány-kormány hadügyi poli-tikájának első szakasza (1848. ápr.–máj.), Hadtörténeti Közlemények (a továbbiak-ban HK.) 1971. 2. sz. 211–235. o. |
| 5. | URBÁN ALADÁR: A magyarországi osztrák hadszervezet és a hazánkban állomá-sozó katonaság 1848 áprilisában. HK. 1963. 4. sz. 145–169. o. |
A tisztek – és a katonák – nagy részére az uralkodóház iránti lojalitás volt jellemző, a forradalom és a nemzeti eszme hatása a hadseregben nagyobb arányokban csak később, 1848 őszén jelentkezett. A Galíciában állomásozó 6. Würtemberg magyar huszárezred egyik százada (a Lenkey-század) a „haza hívó szavára” 1848 májusában tisztjeivel együtt engedelem nélkül hazatért ugyan (diplomáciai bonyodalmak sorát idézve elő az osztrák és a magyar hadügyminisztérium között), ám ettől az elszigetelt esettől eltekintve 1848 tavaszán a cs. kir. hadsereg magyar vagy magyarországi sorozású ezredeinél a hagyományos fegyelem, az elöljárók és a trón iránti vak engedelmesség még korlátlan úr volt. 1848. május 10-én a budai Szent György téren például a Lederer főhadparancsnok ellen tüntető baloldali fiatalokon, tisztjei parancsára, a magyarokból álló helyőrségi gránátos zászlóalj vett véres elégtételt, ugyanazok a gránátosok, akik öt hónap múlva, szeptemberben, Jellačić támadásakor már tömegesen léptek át a honvédseregbe6.
| 6. | URBÁN ALADÁR: Az 1848. május 10. katonai vérengzés a Budai várban. HK. 1968. 1. sz. 71–92. o. |
A cs. kir. haderő Magyarországon levő részének felsőbb parancsnokai – kevés kivételtől eltekintve – alig titkolt ellenszenvvel tekintettek az új viszonyokra, és kétségesnek tűnt, hogy adott esetben teljesíteni fogják-e a magyar kormány parancsait. Ugyanakkor az országban állomásozó csapatok létszáma – negyvenöt gyalogoszászlóalj, tizennégy lovasezred és egy tüzérezred mintegy ötvenezer fővel – még határozott fellépés esetén is elégtelennek tűnt a Bácska-Bánságban létesített záróvonal fenntartására, a Dráva-vonal megfigyelésére és a helyőrségi szolgálatok ellátására7.
| 7. | Vö.: 5. sz. jegyzet. |
Ez, továbbá az a tény, hogy a nemzetőrség eredetileg csupán rendőri, karhatalmi funkciók ellátására szerveződött, illetve volt alkalmas, már 1848 áprilisában felvetette egy önálló magyar hadsereg szükségességének gondolatát. Ennek létrehozásához az első lépést a minisztertanács május 15-i határozata jelentette, amely döntést hozott egy tízezer főből álló önkéntes sereg felállításáról, a következő napon kiadott felhívással pedig megkezdődött a hároméves szolgálatra jelentkező önkéntesek toborzása, az első tíz honvédzászlóalj felállítása8.
| 8. | URBÁN ALADÁR: A nemzetőrség... 228. o. |
Noha a kormány ezt a lépést hivatalosan a nemzetőrségről szóló 1848. XXII. tc. alapján tette, nyilvánvaló volt, hogy az új alakulatok szervezésével túllépte a nemzetőrségi törvény kereteit. Bécs 1848 májusában, a számára kedvezőtlen politikai helyzetben azonban nem merte megtagadni beleegyezését a Batthyány-kormány önállósuló hadügyi politikáját jelző intézkedésétől.
Így az első tíz zászlóalj felállítása, 1848 májusa és augusztusa között, valamint júliustól további négy zászlóalj szervezése Erdélyben, a cs. kir. haderő tevékeny közreműködésével ment végbe9. Az önkéntesek toborzása a sorezredek hadfogadó szerveinek bevonásával, felszerelésük és felfegyverzésük – legalábbis részben – a katonai raktárak készleteinek igénybevételével, kiképzésük a sorezredektől átvezényelt altisztek segítségével történt. Végül a cs. kir. hadsereg adta az új alakulatok parancsnokainak és tisztjeinek nagy részét.
| 9. | Az erdélyi négy zászlóalj toborzását július 20-án rendelték el (GELICH RICHÁRD: Magyarország függetlenségi harcza 1848–49-ben, Bp., 1882–1889. I. köt. 279. o.), de szervezésük igen lassan haladt előre és október elejére csak két zászlóaljnyi újonc gyűlt össze. Ezért a 13. és 14. sorszámot 1848. szeptember közepén a Pesten alakult önkéntes nemzetőri zászlóaljak kapták (Közlöny, 1848. 102. sz.). |
A Pesti Hírlap 1848. május 21-i számában ezzel kapcsolatban a következő felhívás jelent meg:
„Magyarországban tanyázó sorkatonasághoz! Mindinkább fenyegetőbb állapotban mutatkozó korviszonyokat tekintetbe véve, a királyi trón és haza védelmére tízezer főből álló nemzetőrsereg haladéktalanuli felállítása elhatároztatott, mely végett a toborzások Pest, Pozsony, Kassa, Miskolcz, Nagy-Károly, Nagy-Kálló, Debreczen, Gyula, Szeged, Eger, Jászberény, Győr, Komárom, Veszprém, Zala-Egerszeg, Fejérvár, Kaposvár, Szegszárd és Pécs városokban és illetőleg azok környékeiben azonnal megkezdetnek... Mindazon még szolgálatban lévő, vagy nyugalmazott, vagy kilépett magyar tiszturak, kik a fentérintett zászlóaljakba besoroztatni kívánnak, haladék nélkül jelenítsék magokat, és pedig az elsőrendűek szokott hivatalos úton, a többek a nemzeti őrsereg felállításával és rendezésével megbízott bizottmány ideiglenes elnökénél báró Baldacci Manó ezredesnél (Pesten, István főhg czimű vendéglőben 74. sz. a.) vagy személyesen, vagy okkal és bizonyítványokkal támogatott folyamodványokban... A sorkatonaságtól a rendes nemzetőrségbe (értsd honvédségbe – B. G.) belépő tisztek a hadseregnél rangjukat megtartják, és ha önmaguk, vagy felsőbb rendeletek megkívánják, megint régi testületeikhez előbbi rangviszonyaikba visszahelyeztetni fognak. Ha a rendes nemzetőrségnéli szolgálatuk ideje alatt az illető testületekbeni előléptetési sor őket illetné, e részbeni igényük ezen újabb alkalmazásukban tőlük meg nem tagadható...”
A felhívás eredménye ugyancsak meghaladta a várakozást, az Országos Nemzetőri Haditanácshoz beérkezett folyamodványok tanúsága szerint rövid idő alatt jóval többen jelentkeztek, mint ahány tisztre e zászlóaljaknál szükség volt.10
| 10. | Egy zászlóalj szabályozott tiszti létszáma huszonöt fő (egy őrnagy, hat százados, hat főhadnagy és tizenkét hadnagy) volt, ez tehát a tizennégy zászlóalj vonatkozásában háromszázötven tiszti beosztást jelentett. Ebből zászlóaljanként egy főhadnagyi és két hadnagyi állást azonban le kell számítani, mivel ezeket a kormány az arra alkal-mas toborzottakból később kívánta betölteni. (URBÁN: A nemzetőrség... 308–312. o.). A jelentkezők száma ugyanakkor a fennmaradt kérvények szerint is (ld. MOL.: ONőHt. 1848. Folyamodványok és Közösen kezelt általános iratok 1–14 csomó) megközelítette az ezret, míg sokan csak szóban kérték áthelyezésüket a honvédséghez. |
Az aktív, kilépett és nyugalmazott tisztek, valamint altisztek tömeges jelentkezése indokolttá teszi, hogy részletesen foglalkozzunk elhatározásuk okaival, annál is inkább, mivel többségük honvédtiszt, illetve a szabadságharc során törzstiszt, esetleg tábornok lett.
A kérdés vizsgálatánál a cs. kir. hadsereg viszonyaiból kell kiindulnunk. A magyar közép-és kisnemesi rétegek képviselői a XIX. század első évtizedeitől, mivel a feudális gazdálkodás kialakuló válsága folytán birtokaik már nem (vagy csak részben) biztosították megélhetésüket, a vármegyei és kincstári közhivatalok, a polgári szabadfoglalkozást
jelentő ügyvédi, orvosi, mérnöki pályák mellett nagy számban jelentkeztek a hadseregbe. Elhatározásuk döntő oka – a nemesi életforma katonai hagyományai mellett – gazdasági jellegű volt: megélhetést biztosító foglalkozást kerestek a hadseregben, ám tömeges belépésük erősen felduzzasztotta a tiszti rendfokozatokra aspirálók számát, mely ezredenként olykor a száz főt is meghaladta. Gfeller Ferenc, aki korábban az 52. sorezredben szolgált, de tizenkét év alatt sem kapott tiszti rangot, 1848 augusztusában benyújtott folyamodványának mellékletében ezt olvashatjuk: „Ezen bizonyítvány hitelesíti aztat (!) is, hogy nem valami hanyag, tunya és erkölcstelen viselet következtében nem nyerheti (helyesen: nyerhette) el nevezett egyén a tiszti lépcsőzetett (!), hanem érintett ezredben számra 100, az; az: száz Kadét lévén... nem juthatott sor rá.”11
| 11. | MOL.: ONőHt. 1848. Közösen kezelt általános iratok 2828. |
A császárság a napóleoni háborúk befejezésétől 1848-ig lényegében nem viselt háborút, békeidőben pedig az előléptetések lelassulnak, így évente ezredenként két-három tisztjelölt tiszti kinevezésére kerülhetett sor. Ez azt jelentette, hogy a gyakran expropriisként (önköltségen szolgáló) hadfiak (hadapródok) többsége még nyolc-tíz évi szolgálat után sem érhette el a hadnagyi rangot és a vele járó szerény fizetést. A helyzetet tovább súlyosbította a nepotizmus és a rangvásárlás rendszere, valamint a magyar származásúak hátrányos megkülönböztetése.12
| 12. | A tisztek rangjukat rendfokozatban alattuk levő társaiknak eladhatták: a törzstiszti rangot húszezer, a századosit négy-hatezer, a hadnagyit és főhadnagyit pedig ezeröt-száz-kétezer forintért lehetett vásárolni. (A magyar gyalogos katona története. Szerk.: DOROMBY JÓZSEF, AJTAY ENDRE: Mária Terézia kora. Bp., é.n. 73. o.) |
Kilátástalan helyzetüket felismerve a hadapródok (vagy már hadnagyok, főhadnagyok, akiknek az esetleges további előléptetésre újabb nyolc-tíz évet kellett várniok) egy része kilépett és a vármegyei közigazgatásban vagy kincstári hivataloknál próbált elhelyezkedni. Itt azonban hasonló problémákkal kerültek szembe. A beérkezett folyamodványok között erre is számos példát találunk.
Fiala János miután tizenkét év szolgálat után sem lett tiszt, és kilépett, még négy évvel a bánsági főhadparancsnoksághoz való beállása után is fizetés nélküli irodai gyakornokként tengődött. Beőthy György, aki hadnagyként lépett ki 1839-ben, kilenc év alatt sem tudta magasabbra vinni váltótörvényszéki írnokságnál. Boros Ferenc volt nemesi testőr, 1848-ban már hét éve a pécsi sóhivatalnál szolgált, de még mindig fizetés nélküli gyakornok volt.13
13. MOL.: ONőHt. 1848. Közösen kezelt ált. iratok 1. cs.
Számos folyamodvány ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a vármegyei, állami és kincstári közhivataloknál – ezek túlzsúfoltsága következtében – nem fogadták túlzott lelkesedéssel a hadseregből kilépetteket (akik ráadásul gyakran a hadseregben divatos, civileket lekezelő szellemet is magukkal hozták).
Akik megmaradtak katonatisztnek, és megkapták a hadnagyi rangot – hacsak nem rendelkeztek megfelelő összeköttetéssel, vagy a felsőbb rendfokozat megvásárlásához szükséges magas pénzösszeggel – nem túl biztató perspektíva előtt álltak: harmincharmincöt éves korukra főhadnagyok, negyven-negyvenöt évesen pedig első osztályú századosok lehettek, és esetleg őrnagyi címmel vonulhattak nyugalomba. Életüket pedig eközben egy olyan zárt közösségben kellett élniük, amelyben tevékenységük szinte minden területét ellenőrizték. Rendeletek szabályozták társas érintkezésüket, öltözködésüket, nősülésüket, magánéletük szinte minden mozzanatát.14
| 14. | A szabályok például előírták, hogy ezredenként a tisztikar egyhatod része lehet csak nős, s mivel a házasodáshoz szükséges kaució összegét – hadnagy kétezer Ft, főhad-nagy háromezer Ft, százados négyezer–hatezer Ft – sokan nem tudták letenni, ez újabb forrása lett a kilépéseknek (Ajtay i. m. 72. o.). |
A cs. kir. hadsereg tisztjeinek fenti problémái a század negyvenes éveire azt eredményezték, hogy a tisztikar egy része – főleg a fiatal pályakezdő tisztek, nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül – elégedetlen volt a hadseregben uralkodó viszonyokkal és határozott reformokat igényelt.
A század első felében kibontakozó magyar politikai reformmozgalom és a Habsburg-császárság nemzeteinek ébredése szintén hatással volt a hadsereg tisztikarára. Az 1840-es évek egyik követválasztásán Pesten például a helyőrséghez tartozó 39. Don Miguel magyar gyalogezred katonáinak és tisztjeinek egy része a városi polgárokkal közös felvonuláson tüntetett a szabadelvű követek megválasztása érdekében, mire az ezre
det büntetésből Aradra helyezték át.15 Pest megye 1847-es országgyűlési követválasztásáról írja id. Görgey István: „Ezen a követválasztáskor nagy feltűnést okozott egy csász. kir. gyalogszázados, aki teljes egyenruhában eljött gyakorolni nemesemberi alkotmányos jogát és reggeltől délutánig kivárta étlen a vármegyeházában, míg rá kerül a sor Kossuthra szavazni. Kosztolányi Móric volt, a későbbi honvédezredes és hadosztályparancsnok.”16
15. ÁCS TIVADAR: A száműzöttek. Fiala János 1848/49-i honvédalezredes emlékiratai az emigrációból. Bp., é.n. 45. o.
| 16. | Id. GÖRGEY ISTVÁN: 1848 és 1849-ből. Bp., 1885. I. köt. 2. o. |
Lengyelek, németek, olaszok és magyarok voltak a tagjai annak a tiszti összeesküvésnek, melynek résztvevőit 1840-ben Galíciában, a lengyel forradalmi mozgalommal való együttműködés miatt tartóztattak le és ítéltek súlyos börtönbüntetésre. Köztük volt pl. Auffenberg [1848-tól Ormai] Norbert hadnagy, a szabadságharc vértanúhalált halt ezredese, valamint Michal Strzelecki későbbi honvéd őrnagy.17
| 17. | SVOBODA, JOHAN: Die Zöglinge der Wiener Neustädter Militär-Akademie. Wien, 1870. 619. o. |
A fiatal Perczel Mór, a későbbi honvéd tábornok 1830-ban mint hadfi, az 5. tüzérezredben szolgált, s társaival titkos szövetséget kötött: ha a lengyel felkelés leverésére vezénylik őket, nem fognak a lengyelekre lőni, sőt átállnak hozzájuk. Az összeesküvést felfedték, maga Perczel befolyásos rokonai és több vármegye tiltakozására visszanyerte ugyan szabadságát, de a hadseregből távoznia kellett.18
| 18. | ÁCS TIVADAR: Népek tavasza. Perczel Mór gyermekkori naplója és öregkori meg-jegyzései eleve elrendelt életregényéhez. Bp., é.n. |
Hasonló okok következtében nem kaphatott a cs. kir. hadseregben tiszti rangot Mack (Makk) József, aki 1848 őszén a honvédtüzérség egyik szervezőjeként és kiképzőjeként bizonyította be kiváló katonai szakértelmét.19
| 19. | SZINNYEI JÓZSEF: Komárom 1848–49-ben. Mack József életrajza. |
A nemzeti ébredés, a liberális reformmozgalom hatását bizonyítja az az erdélyi esemény is, amelyről Jakab Elek ír visszaemlékezéseiben:
„1841 körül csaknem váratlanul azon hírrel lepték meg az erdélyi hírlapok az olvasó világot, hogy a kézdivásárhelyi és csíkszeredai katonanöveldék ifjai, az ezredbeli altisztek, hadapródok, s ifjú tanártisztek magyar olvasó társaságot alkottak, magyar hírlapokat és könyveket olvasnak, a nemzeti költők hazafias dalait szavalják, a politikai eseményekről beszélgetnek... Az ébredő haza örömmel fogadta a kellemes hírt, de az ezredek tisztikarát bámuló ijedelem fogta el. Katona és magyar könyvolvasás azon időben! hallani is vétkes volt. Mit mond ehhez a nagyszebeni General-Commando s a bécsi Hofkriegsrath? elgondolták az illetők, s a gyanús ifjakat: Báritz György és Pál, Mike, Bocskor, Puskás és Mártonffy cadetokat és őrmestereket lakóhelyükön, minden ponton csaknem egyszerre letartóztatva és elzárva, Nagyszebenből kirendelt őrnagy hadbíró által hosszasan tartott vizsgálat alá fogták, vallatták, ijesztgették, mélyreható nyomozás folyt nagy ideig. 1843 októberében, három évi vizsgálati fogság után, Aachen Rajna melléki Poroszországban költ V. Ferdinánd császár és király azon k. leirata, melynek értelmében mindnyájan elítéltettek...”20
| 20. | JAKAB ELEK: Szabadságharcunk történetéhez. Bp., 1880. 140–142. o. |
Az egylet vezetői közül Gál Sándor a nemzetőrség és a honvédsereg első katonai szabályzatainak kidolgozója, 1849-ben honvéd ezredes lett, Horváth Ignác pedig a 15. Mátyás huszárezred alezredese, de a többiek nevét is ott találjuk a szabadságharc tisztjei között.
Anélkül, hogy ezekből a példákból túlzó következtetéseket vonnánk le, megállapítható, hogy a tisztikar egy részében volt bizonyos elégedetlenség a fennálló feudális társadalmi viszonyokkal és a birodalom abszolutisztikus kormányzási formájával, nemzetelnyomó politikájával szemben.
Az alakuló honvédseregbe történt jelentkezés másik alapvető indítéka az egzisztenciális problémák megoldásának reménye lehetett. A Batthyány-kormány május 21-i felhívása új perspektívát nyitott meg a cs. kir. hadsereg aktív és volt tisztjei előtt. Az ajánlat elfogadása az egyéni képességek kibontakoztatásának, a karriernek a lehetőségét is ígérte a pályázók nagy többsége számára. Ez a magyarázata annak, hogy bár a felhívás ki
mondottan az országban állomásozó csapatok tisztjeihez szólt, a galíciai Zolkiewtől az olaszországi Mantuáig, a dalmáciai Spalatótól a csehországi Theresienstadtig, a birodalom minden zugából, ahol csak magyar tisztek szolgáltak, tömegesen érkeztek be az átlépési kérvények.21
| 21. | Kálmány Lajos főhadnagy, Tóth József főhadnagy és Tóth András hadnagy 1848. május 27-én Spalatóból, a 4. várőrségi zászlóaljtól Szabó István főhadnagy június 29-én Theresienstadtból, Végh Bertalan huszárszázados június 21-én Zolkiewből, Horváth Kálmán százados június 26-án Mantuából kéri levelében átvételét az alaku-ló honvédsereghez. (MOL.: ONőHt. 1848. 3. és 4. csomó.) |
S nem csak a magyarok, vagy a magyarországi születésűek pályáztak. Az udinei származású Dall’ Aglio Vencel Kassán végzett iskoláira, magyar nyelvtudására,22 a galíciai születésű Henkler (1848-tól Fülhegyi) Henrik magyar honosságára hivatkozott;23 volt, aki felesége magyar származását hangoztatta, több idegen származású tiszt pedig azt hangsúlyozta, hogy már huzamosabb ideje magyar ezrednél szolgál...
| 22. | MOL.: ONőHt. 1848. Közösen kezelt általános iratok 3. csomó. |
| 23. | Uo. 1. csomó. |
Ugyanakkor a kérvények hangjából részben arra is következtetni lehet, miszerint a jelentkező tisztek egy része tudatában volt annak, hogy ez az új sereg nem egyszerűen a cs. kir. haderő kiegészítő része, hanem a magyar nemzeti törekvések szolgálatában álló, ha úgy tetszik, a forradalom eredményeinek védelmét minden irányból jövő támadás ellen oltalmazni kívánó fegyveres erő lesz. Ennek öntudatos vállalása nyilvánult meg több kérvényben, annak kiemelésében, hogy nem a magasabb fizetés és a rendfokozati előlépés az elhatározás oka, hanem az ország fenyegetett helyzete és a hazaszeretet. Kinevezésük esetére többen előre lemondtak a „haza javára” fizetésük kisebb vagy nagyobb hányadáról, mások a cs. kir. hadseregben viselt rendfokozatukkal azonos rangban is szívesen átléptek volna a honvédséghez.
Ezek a tisztek ugyanakkor azt is várták ettől az új seregtől, hogy mentes lesz a cs. kir. hadseregben tapasztalt merev formaságoktól és visszaélésektől.
„...Szükséges e itt is úgy mint az öreg Petsovitsoknál a nyert kinevezésért személyes, vagy írásbani köszönetet tenni?” – kérdi Mausburger (1848-tól Egerváry) János a frissen kinevezett honvéd százados, Korponay János magyar hadügyminiszteri titkárhoz írott levelében, s ebben az egyetlen mondatban benne van a cs. kir. hadseregben uralkodó viszonyok sommás ítélete. „...Tőlünk (t. i. a 34. sorgyalogezred 3. zászlóaljától – B. G.) Raátz főhadnagy, Mihályi dto – Raider, Dallaglio (!) és Veber hadnagyok folyamodnak tisztségért a honvédséghez azért figyelmeztetlek, hogy Mihálin (!) kívül mind horvát, -szláv, -és cseh születésűek és a magyarok ellenségei...” – óvja Mausburger Korponayt.24
| 24. | Uo. |
Természetesen az ilyen nyílt, őszinte levél ritka, hiszen a folyamodások címzettjei az Országos Nemzetőri Haditanács elnöke, báró Baldacci Manó, a cs. kir. hadsereg ezredese, az ideiglenes hadügyminiszter, Ottinger Ferenc pedig a cs. kir. hadsereg tábornoka voltak.
Az első honvédtisztek kinevezését tudtul adó rendelet a Közlöny 1848. június 15-i (7.) számában jelent meg. Szeptember végéig – az uralkodó jóváhagyásával – már huszonnégy törzs-és mintegy háromszázhatvan főtisztet neveztek ki a honvédséghez.25 Ez a közel négyszáz fő jelentette az első tizennégy honvédzászlóalj és az első honvédüteg tisztikarát, valamint azt a néhány tisztet, akik a hadügyminisztérium személyzetének egy részét és a táborkar (vezérkar) első kis csoportját alkották. E tisztek 80%-a előzőleg aktív – kisebb részben nyugalmazott vagy kilépett – cs. kir. tiszt, illetve hadapród volt.
| 25. | A Közlöny 1848. 7–109. számai alapján. Az 1848. szeptember utolsó harmadáig kinevezett honvéd-és nemzetőrtisztek névsorát közli URBÁN A.: A nemzetőrség... 386–393. és 399–409. o. |
A későbbi események bebizonyították, hogy az említett időszakban kinevezett honvédtisztek kiválasztása a több mint ezer jelentkező közül sikeres volt. A válságperiódusok idején csak töredékük hagyta cserben a szabadságharc ügyét, százötvenen viszont a későbbiek folyamán törzstiszti rangra emelkedtek.
A honvédsereg 1848. szept. 24-ig kinevezett törzstisztjei a következők voltak:26
| 26. | Rövidítések feloldása: akt. = aktív nőr. = nemzetőr alez. = alezredes nyug. = nyugalmazott h. = honvéd ONőHt. = Országos Nemzetőri Haditanács hz. = honvédzászlóalj őrgy. = őnagy ker. = kerület pk. = parancsnok kil. = kilépett szds. = százados fhdgy. = főhadnagy vez.kar. = vezérkar |
Sorszám
|
Név
|
Előzőleg
|
A honvédseregnél
|
1.
|
Balás Emánuel
|
akt. szds.
|
1848. aug. 25.: őrgy. 12. hz. pk.
|
2.
|
Bíró (R.) Ede
|
akt. szds.
|
1848. szept. 23.: őrgy. 11. hz. pk.
|
3.
|
Csanády Pál
|
akt. szds.
|
1848. jún. 19.: nőr. őrgy. ONőHt. Szept. 22.: h. alez. OnőHt.
|
4.
|
Cserey Ignác
|
akt. szds.
|
1848. jún. 8.: őrgy. 2. hz.
|
5.
|
Damjanich János
|
akt. szds.
|
1848. jún. 22.: őrgy. 3. hz.
|
6.
|
Görgei Artúr
|
kil. fhdgy.
|
1848. jún. 13.: szds. 5. hz. Aug. 27.: őrgy. nőr. ker. pk.
|
7.
|
Horváth Dániel
|
nyug. szds.
|
1848. jún. 8.: őrgy. 5. hz.
|
8.
|
Ivánka Imre
|
akt. fhdgy.
|
1848. jún. 13.: szds. 2. hz. Aug. 27.: őrgy. nőr. ker. pk.
|
9.
|
Kiss Pál
|
akt. szds.
|
1848. szept. 6.: őrgy. 10. hz.
|
10.
|
Kosztolányi Mór
|
akt. szds.
|
1848. jún. 13.: szds. 1. hz. Aug. 27.: őrgy. nőr. ker. pk.
|
11.
|
Lázár György gr.
|
akt. szds.
|
1848. jún. 8.: őrgy. 1. hz. Szept. 23.: alez. 1. hz.
|
12.
|
Máriássy János
|
akt. fhdgy.
|
1848. jún. 28.: szds. 2. hz. Aug. 27.: őrgy. nőr. ker. pk.
|
13.
|
Nádossy Sándor
|
akt. szds.
|
1848. jún. 6.: nőr. őrgy. Buda. Szept. 16.: h. alez. ONőHt.
|
14.
|
Meszéna István br.
|
akt. fhdgy.
|
1848. jún. 19.: szds. 4. hz. Szept. 22.: őrgy. 4. hz.
|
15.
|
Nehiba József
|
akt. szds.
|
1848. aug. 25.: őrgy. 11. hz.
|
16.
|
Pándy Samu
|
nyug. szds.
|
1848. júl. 10.: nőr. őrgy. ONőHt. Szept. 23.: h. alez. id. h. főpk.
|
17.
|
Petók Antal
|
akt. szds.
|
1848. jún. 8.: őrgy. 7. hz. Szept. 21.: nyugalmazva
|
18.
|
Szabó Zsigmond
|
akt. szds.
|
1848. jún. 8.: őrgy. 6. hz.
|
19.
|
Szathmáry József
|
nyug. szds.
|
1848. szept. 1.: őrgy. hadbíró
|
20.
|
Szászy János
|
akt. szds.
|
1848. jún. 8.: őrgy. 4. hz. Szept. 19.: áthely. nőrs.
|
21.
|
Szemere Pál
|
nyug. szds.
|
1848. jún. 8.: őrgy. 10. hz. Szept. 8.: sebébe belehalt
|
22.
|
Tóth Ágoston
|
akt. szds.
|
1848. aug. 16.: szds. 10. hz. Szept. 22.: őrgy. vez. k.
|
23.
|
Vitalis Ferenc
|
nyug. szds
|
1848. jún. 8.: őrgy. 8. hz.
|
24.
|
Vitalis Sándor
|
nyug. szds.
|
1848. jún. 8.: őrgy. 9. hz. Aug. 25-től szolg. kívülú.
|
A kinevezettek közül ugyan ketten (Biró és Nehiba) nem foglalták el a helyüket, nyolcan (Csanády Pál, Horváth Dániel, gr. Lázár György, Nádossy Sándor, Petók Antal, Szathmáry József és a két Vitalis) később, 1848. szeptember vége és 1849. január közepe között kiléptek, Balás Manót mint árulót saját katonái végezték ki, de a honvédsereg számos későbbi vezetője: Damjanich, Görgei, Ivánka, Kiss Pál, Kosztolányi Mór, Máriássy János, Tóth Ágoston is ebből a névsorból került ki.
A fenti időszakban százhatvan nemzetőrségi törzstiszt kinevezésére is sor került. Közülük tíz fő nem fogadta el kinevezését, további tizenhárom fő pedig hosszabbrövidebb szolgálat után, de még a korszakhatárt jelentő szeptember vége előtt lemondott rangjáról.
A nemzetőrségi törzstisztek az egyes vármegyék (nagyobb megye esetén járások) és városok összeírt és fegyveres szolgálatra kötelezett nemzetőreinek az élén álltak. 1848 nyarán, amikor a délvidéki háború mind nagyobb méreteket öltött, és amikor már Jellačić támadásával is számolni kellett, sor került a nemzetőrség egy részének mozgósítására. A megyék többségéből nemzetőri zászlóaljak indultak Bácska-Bánságba és a Dráva-vonal védelmére.27 Nemzetőr őrnagyként ilyen mozgósított nemzetőr-zászlóaljat vezetett 1848 nyarán például Asbóth Lajos, Földváry Lajos, Lenkey Károly, Mesterházy István, Nagysándor József, Riczkó Ignác, Ujváry István, Végh Bertalan és számos más, később magas rangot elért honvédtörzstiszt.
| 27. | A július első felében megindult mozgósítás eredményeként augusztus elejére a dél-vidéki táborokban huszonkétezer, a Dráva mentén pedig huszonhatezer nemzetőrt vontak össze (Urbán: A nemzetőrség... 151. és 165. o.). |
1848 július–augusztusában az elsőként szervezett tíz honvédzászlóalj is a harctérre került. A 2. és a 7. a drávai seregbe nyert beosztást, míg a többi a dél-magyarországi harcokban vett részt, ahol az állandó összecsapások e zászlóaljak legénységét és tisztikarát megedzették, úgyhogy később, a szabadságharc folyamán a cs. kir. hadseregtől átjött soralakulatok mellett ezek lettek a honvédsereg legjobb egységei.28
| 28. | Többek között az 1848. nyári és őszi bácska-bánáti harcokban szerezték tapasztala-taikat a későbbi híres 9. (veres sipkás) és a 3. honvédzászlóalj katonái. |
A honvédzászlóaljak, valamint a megyék mozgósított nemzetőrzászlóaljai cs. kir. csapatokkal vegyesen kerültek beosztásra az egyes dandárokba, illetve hadosztályokba. Ennek később, Jellačić támadása idején, majd októberben, a bécsi udvarral történt szakítás után igen fontos következményei lettek.
Jellačić szeptemberi támadásakor a magyarországi cs. kir. csapatok parancsnokai és tisztjei nehéz döntési helyzetbe kerültek. Míg egyrészről a magyar alkotmányra és az ország védelmére tett eskü, valamint a tisztikar magyar részének többségében élő hazafias öntudat indokolttá tette, hogy a fegyveres inváziót fegyveres kézzel verjék vissza, másrészről az a furcsa helyzet, hogy tulajdonképpen a cs. kir. hadsereg két része került szembe egymással, ami a tiszteket habozásra, kiút keresésre késztette. A drávai magyar sereg parancsnokai és tisztjei között a legnagyobb tanácstalanság uralkodott a teendőket illetően. A 60. sorgyalogezred tisztikara – gr. Teleki Ádám seregparancsnok tudtával és beleegyezésével – futárt küldött Latourhoz Bécsbe utasításokért, a hadügyminiszter azonban nem adta meg azokat. Pár nappal később, szeptember 16-án, Teleki levelet intézett Jellačićhoz: „Mi nem tudjuk, hogy exelenciád határozott parancsot kapott volna Ő császári és Királyi felségtől Magyarország határainak átlépésére. Ha ez történt, akkor ő felsége... parancsainak engedve semlegesek fogunk maradni, ha nem, úgy egy derék katona sem kívánhatja, hogy mi Ausztria fegyvereinek becsületét... kompromittáljuk.” Jellačić azonban nem tudta a kívánt parancsokat előmutatni, a tisztikarra viszont egyre nagyobb nyomás nehezedett a közvélemény, a kormány, a honvédtisztek és csapatok, valamint a magyar sorozású cs. kir. alakulatok legénysége részéről. Ennek következtében az ingadozó tisztek szeptember 20-án végül is határozatban mondták ki, hogy „esküjükhöz híven a horvátokkal minden csatát elfogadnak és épp olyan hősileg fognak harcolni a trón és Magyarország jogaiért, mint ezt bajtársaik Olaszországban tették.”29
29. GELICH i. m. I. köt. 178–186. o.
Az eredmény ismeretes: 1848. szeptember 29-én a drávai magyar sereg Pákozdnál ütközetet vívott, amely Jellačić visszavonulásával végződött.
