2. A HONVÉDSEREG MEGALAKULÁSA, VEZETÉSE (1848. OKTÓBER-DECEMBER)
2.
A HONVÉDSEREG MEGALAKULÁSA, VEZETÉSE
(1848. OKTÓBER-DECEMBER)
A HONVÉDSEREG MEGALAKULÁSA, VEZETÉSE
(1848. OKTÓBER-DECEMBER)
A Jellačić támadása idején gyorsan pergő események (a szeptember 22-i királyi manifesztumok, Lamberg altábornagynak Magyarország katonai főparancsnokává történt kinevezése, az október 3-i királyi kiáltvány és válaszként a magyar országgyűlés határozatai) nyílt szakítást eredményeztek Bécs és Pest között.30
| 30. | A szeptember végi, október eleji fordulat eseményeinek adatokban leggazdagabb feldolgozására a régebbi művek közül: HORVÁTH MIHÁLY: Magyarország füg-getlenségi harczának története. I. köt. Genf, 1865. 421–566. o., a modern művek kö-zül: Spira György: A magyar forradalom 1848–49-ben. Bp., 1959. 264–269. és 283–294. o. |
A horvát támadás, majd annak kitudódása, hogy a bán az udvar és az osztrák hadügyi szervek támogatásával cselekedett, a Batthyány-kormány, illetve a szeptember 16án megalakult, s később az utóbbi örökébe lépő Országos Honvédelmi Bizottmány (a továbbiakban OHB) hadügyi intézkedéseinek sorát indította el.
1848 októberéig nem beszélhetünk egységes honvédségről. A Batthyány-kormány időszakában a rendelkezésre álló haderő különböző eredetű, szervezetű és értékű csapatokból állt, amelynek csak egy kis részét alkották az első honvédzászlóaljak. December közepéig ezekből egy egységes hadsereg, a honvédség felállítására került sor. A honvédsereg következő három forrásból jött létre: a cs. kir. hadsereg csatlakozott alakulataiból, a már meglévő honvédzászlóaljakból, a szeptember végén megindult sorozás eredményeként létrejött alakulatokból, végül a nemzetőrség valamint a szabadcsapatok egy részéből.
Az országban állomásozó cs. kir. csapatok számára október–november a válaszutat jelentette. (E tekintetben fontos megjegyeznünk, hogy ekkorra már megfordult az arány az országban állomásozó cs. kir. alakulatok tekintetében. Batthyány miniszterelnök fellépésének eredményeként számos magyar ezredet haza vezényeltek, ill. kicserélték a Magyarországon állomásozó idegen ezredekkel.) A negyvenöt sorgyalog-zászlóalj közül huszonhárom, a határőr-zászlóaljak közül négy, a tizennégy lovasezredből nyolc csatlakozott a honvédséghez.31 Ezek az alakulatok szinte kivétel nélkül magyarországi sorozásúak voltak. Közülük több csapattest legénységét jelentős – esetenként túlnyomó – arányban a magyarországi nemzetiségek fiai tették ki.32
31. A honvédsereghez a következő, az országban levő császári-királyi alakulatok csatla-koztak:
a) a sor-és határőr ezredektől:
2. Sándor cár gye. 3,
16. Zanini gye. 2,
19. Schwarzenberg gye. 1,
32. Estei Ferdinánd gye. 1,
33. Gyulay gye. 1,
34. Porosz király gye. 3,
37. Máriássy gye. 1,
39. Don Miguel gye. 3,
48. Ernő főherceg gye. 1,
52. Ferencz Károly gye. 1,
60. Wasa gye. 3,
62. Turszky gye. 2 zászlóalja a „Cordier” gránátos zászlóalj
14. I. Székely hőr. e. 2,
15. II. Székely hőr. e. 2 zászlóalja
b) a lovasságtól (huszárezredektől):
1. Ferdinánd császár he. 8 százada
2. Hannover király he. 8 százada
3. Ferdinánd főherceg he. 8 százada
4. Sándor cár he. 8 százada
6. Württemberg he. 8 százada
9. Miklós cár he. 8 százada
10. Vilmos he. 4 százada
11. Székely he. 6 százada
c) a tüzérségtől:
5. Bervaldo tüzérezred egy része
a) a sor-és határőr ezredektől:
2. Sándor cár gye. 3,
16. Zanini gye. 2,
19. Schwarzenberg gye. 1,
32. Estei Ferdinánd gye. 1,
33. Gyulay gye. 1,
34. Porosz király gye. 3,
37. Máriássy gye. 1,
39. Don Miguel gye. 3,
48. Ernő főherceg gye. 1,
52. Ferencz Károly gye. 1,
60. Wasa gye. 3,
62. Turszky gye. 2 zászlóalja a „Cordier” gránátos zászlóalj
14. I. Székely hőr. e. 2,
15. II. Székely hőr. e. 2 zászlóalja
b) a lovasságtól (huszárezredektől):
1. Ferdinánd császár he. 8 százada
2. Hannover király he. 8 százada
3. Ferdinánd főherceg he. 8 százada
4. Sándor cár he. 8 százada
6. Württemberg he. 8 százada
9. Miklós cár he. 8 százada
10. Vilmos he. 4 százada
11. Székely he. 6 százada
c) a tüzérségtől:
5. Bervaldo tüzérezred egy része
| 32. | A 2., 33., 34. és a 60. sorgyalogezredben, valamint a 3., 8. és a 10. huszárezrednél a szlovákok, a 37/3. sorgyalogezrednél a Bihar és Szatmár megyei románok, a 39. sorgyalogezredben pedig a kárpátukránok és a máramarosi románok száma volt je-lentős, de a németek, a szerbek, egyszóval a hazai nemzetiségek szinte valamennyi-en képviselve voltak a szabadságharchoz csatlakozó ezredeknél (FÁLYI BÉLA: cs. és kir. haderő a szabadságharc előtt. Honvéd 1948. 2–3. szám, 28–29.). A 16. gye. magyar oldalra állt zászlóaljainak katonái olaszok, az 5. Bervaldo tüzérezred harco-sai csehek, morvák és németek voltak. |
A cs. kir. soralakulatok legénységének csatlakozása a szabadságharc ügyéhez 1848 október–novemberében több tényező együttes hatásának eredménye volt. A csapatok 1848 májusában a magyar hadügyminisztérium hatáskörébe kerültek és esküt tettek az ország alkotmányára. A délvidéki és Jellačić elleni harcokban a honvédzászlóaljak és a nemzetőralakulatok legénységével közösen vettek részt. Ennek során nemcsak fegyvertársi viszony alakult ki közöttük, de annak hatása is érvényesült, hogy a honvédzászlóaljak katonái között magas volt a tanult, a forradalmi és a nemzeti célokért tudatosan lelkesedő katonák aránya. Ennek hatására – is – a magyarországi cs. kir. alakulatok körében általánossá vált a korábban elképzelhetetlen „politizálás”. A 39. Don Miguel gyalogezred közkatonái és altisztjei például Kossuth Hírlapját olvasták, és amikor szeptember végén az ezred tisztikarának egy része az osztrákok kezére próbálta játszani Pétervárad várerődjét, ezt az ezred altisztjei által vezetett szabályos lázadás akadályozta33 meg.
| 33. | HORVÁTH MIHÁLY: Emléklapok. In: Honvédek Könyve I. Szerk.: VAHOT IM-RE, Pest, 1861. 4–7. o. |
Az októberi fordulatot követően a kormány és a hadügyminiszter, immár a bécsi hadügyminisztérium megkerülésével utasította az ország határain kívül állomásozó magyar cs. kir. alakulatokat a hazatérésre. Ennek eredményeként, valamint a hozzátartozókkal érkező levelek hatására a galíciai, csehországi és ausztriai helyőrségek magyar ezredeinél általánossá vált a dezertálás. A 6. huszárezred még májusban hazatért száza
dát nem számítva, október és november folyamán például tizenöt huszárszázad jött haza, gyakran súlyos veszteségekkel járó harcok árán.34
| 34. | A 8. Koburg huszárezred 8 százada Galíciából, a 10. Vilmos huszárezred 4 százada – a másik 4 már itthon volt – Bukovinából, a 12. Nádor huszárezred 3 százada Cseh-országból szökött haza. (RÉDVAY ISTVÁN: Huszáraink hazatérése 1848–49-ben. Bp., 1941.) |
A honvédséghez csatlakozott soralakulatok átszervezése nem igényelt különösebb munkát. A katonák miután ruházatuk fekete-sárga zsinórzatát lefejtették, fehér frakkjuk szárnyait pedig levágták, a nemzeti kokárda kitűzésével honvédek lettek.
A nyári hadjáratban leapadt létszám pótlásáról viszont gondoskodni kellet. Ennek érdekében november közepén sor került a csatlakozott soralakulatok pótosztályainak felállítására. Az ide bevonultatott újoncok kiképzésüket követően bevonultak az illető ezredhez, vagy zászlóaljhoz.35
| 35. | Közlöny 1848., 158. és 160. sz. |
1848. november végén az Országos Honvédelmi Bizottmány (a továbbiakban OHB), illetve Mészáros hadügyminiszter rendeletére megszűnt a soralakulatok és honvédcsapatok megkülönböztetése: a sorezredek hivatalosan is beolvadtak a honvédségbe.36
| 36. | Közlöny 1848., 172. és 173. sz. A sorezredek zászlóaljai azonban továbbra is koráb-bi ezred-és zászlóaljszámaikon szerepeltek, és csak 1849 június végén kaptak hon-védzászlóalj sorszámot, 107–122-ig tartó számozással. |
A mintegy harmincezer főnyi cs. kir. katonaság csatlakozásának jelentőségét a forradalom szempontjából különösen aláhúzza az a tény, hogy 1848 októbere és december közepe között – az októberben megindult honvédsorozás eredményének beéréséig – ők adták a honvéd haderő gerincét, a reguláris csapatok több mint kétharmad részét.
Jellačić veresége és menekülése az ellenforradalom első támadásának vereségét jelentette, az október 6-án kitört bécsi forradalom pedig megakadályozta az udvart abban, hogy az ausztriai cs. kir. csapatok azonnali bevetésével felújítsa a támadást. A megbízható alakulatok összpontosítása és Bécs ostroma közel egy teljes hónapot vett igénybe, a Magyarország elleni hadjárat előkészítéséhez pedig újabb hat hétre volt szükség. Ez a közel két és fél hónapi – 1848 októberétől december közepéig tartó – időszak életbevágóan szükséges volt az ország fegyveres védelmének megszervezésére.
Noha az országgyűlés már 1848. július 11-én megszavazta a hadsereg létszámának kétszázezer főre emelését, az ennek gyakorlati megvalósítása körüli parlamenti viták csak augusztus végén fejeződtek be.37 A király szeptember 9-én ígéretet tett ugyan az előterjesztett törvényjavaslat megvizsgálására, Jellačić szeptember 11-én megindult támadása azonban azonnali cselekvést igényelt. Így az országgyűlés a szentesítés bevárása nélkül határozatban mondta ki az újoncozás, az első negyvenezer újonc sorozásának megindítását egyben a nemzeti alapokon történő hadseregszervezést.38 Szeptember 26-án megjelent Batthyány miniszterelnök rendelete, amely részletesen megszabta a törvényhatóságok ezzel kapcsolatos feladatait.39
| 37. | A véderőtörvény feletti országgyűlési vitákat részletesen ismerteti: BEÉR JÁNOS– CSIZMADIA ANDOR: Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés. Bp., 1954. |
| 38. | GELICH i. m. I. köt. 172–173. o. – Horváth M.: i. m. I. köt. 436–437. o. |
| 39. | Közlöny 1848. 114. sz. |
Az életbe léptetett véderő törvény alapján szeptember végén, október elején országszerte megkezdődött az újoncok kiállítása. A hadseregszervező munka eredményességét leginkább a honvédzászlóaljak gyors növekedésével mérhetjük. Ezek száma a szeptember végi tizennégyről október végéig negyvenkettőre, december közepéig hatvankettőre emelkedett.40 A császári seregek december közepén indított általános támadása idején a honvédhadsereg gyalogsága nyolcvannyolc zászlóaljból: hatvankét honvédzászlóaljból, huszonegy volt cs. kir. sorgyalog-, négy székely határőr-és egy gránátoszászlóaljból állt, mintegy hatvan-hatvanötezer főnyi létszámmal.41
| 40. | A honvédsereg őszi kiépítésének mindmáig egyetlen alaposabb feldolgozása: BA-LÁZS JÓZSEF–BORUS JÓZSEF–NAGY VILMOS: Kossuth, a forradalmi honvé-delem szervezője c. tanulmánya. (Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. év-fordulójára. Bp., 1952. I. köt. 287–407. o.) |
| 41. | A honvédsereghez csatlakozott eredetileg 23 sorgyalog-zászlóalj közül a 16. Zanini ezred egyik zászlóalja 1849. január elején Újvidékről átpártolt az ellenséghez, a 62. Turszky gye. egyik zászlóalja pedig feloszlott, illetve belőle a 18. honvédzászlóalj alakult meg (GELICH i. m. I. köt. 280. o.). A honvédzászlóaljak létszámát eredetileg egyenként ezerkétszáz főre tervezték, de novembertől már nem volt megszabott lét-számuk. December közepén egy-egy zászlóalj létszáma hatszázharminc és nyolc-száztíz fő között mozgott, így a nyolcvannyolc gyalogzászlóalj létszáma kb. hetven-ezer főt tett ki. |
A honvédsereg lovasságának alapját a cs. kir. hadseregtől átjött magyar huszárezredek képezték. Ezek száma az október és november folyamán hazaszökött századokkal együtt kilencre növekedett.42 Szeptember végén nyolc új ezred – hatvannégy század – felállítása kezdődött el, ezek szervezése azonban csak 1849 nyarára fejeződött be. A fen-ti időszakban még csupán kilenc új század kiállítására került sor.43 A honvédlovasság december közepén mintegy nyolcvan századot tett ki, összlétszáma megközelítette a nyolcezer – nyolcezer-ötszáz főt.44
| 42. | Vö. 34. sz. jegyzet. |
| 43. | GELICH i. m. II. köt. 39–40. o. |
| 44. | A huszárszázadok létszáma kilencven és százhúsz fő között mozgott. |
Látványos növekedés figyelhető meg a tüzérségnél. A honvédütegek száma – mint láttuk – 1848. szeptember elején még csak egy volt, december közepére már elérte a harminckettőt.45 A fejlesztés alapját a cs. kir. 5. Belvardo tüzérezred Magyarországon állomásozó része képezte. Ennek tíz ütege (hatvan löveg) honvéddé alakult, ugyanakkor jobbára cseh és német származású legénységének és tisztjeinek egy része pedig közreműködött az alakuló honvédütegek felszerelésében és kiképzésében is.46
| 45. | GELICH i. m. I. köt. 194. és II. köt. 41. o. |
| 46. | GELICH i. m. I. köt. 43. o. – FABINYI JÓZSEF: A szabadságharc tüzérsége. Hon-véd 1948. 2–3. sz. 42. o. |
Az új honvédütegek legnagyobb része a fővárosban alakult. A legénység körében viszonylag magas volt a diákok, az iskolavégzett fiatalok száma, a meglevő alapismeretek, így lehetővé tették a kiképzési idő minimálisra csökkentését. Részben ez, részben pedig a szervezési rendszer eredményezte, hogy a honvédtüzérség a szabadságharc hadseregének egyik legelismertebb fegyvernemévé vált. (A tüzérség szervezésénél különben eltértek az osztrák mintától, a honvédtüzérség ütegeit nem hat, hanem általában nyolc lövegerősségben szervezték.47)
| 47. | GELICH i. m. I. köt. 194. és II. köt. 41. o. |
A tábori tüzérség állománya december közepén harminckét ütegre rúgott, mintegy kétszázhúsz-kétszázharminc löveggel, ütegenként száztíz-százhatvan, összesen tehát kb. négyezer fővel.48 A magyar kézen lévő várak (Komárom, Eszék, Pétervárad, Lipótvár és Munkács) további ötszáz vár-és ostromlöveggel valamint hatszáz-nyolcszáz főnyi kezelőszemélyzettel rendelkeztek.49
| 48. | FABINYI i. m. 43. o. |
| 49. | Uo. 42. o. |
Aműszaki alakulatok és a táborkar szervezése Szemere Bertalan belügyminiszter 1848. szeptember 6-án megjelent felhívásával kezdődött meg. Szemere – aki ekkor a délvidéki hadszíntéren tartózkodó Mészáros hadügyminisztert helyettesítette – „a tábori kar, a hadmérnöki és tüzéri kar, nemkülönben az aknászok, árkászok és utászok tetemes szaporítása és illetőleg ezen testek alkotását” bejelentve felszólította mindazokat „kik e külön hadágazatok akármellyikébe képességgel bírnak”, hogy „a hadügyminiszter hivatalában mielőbb jelentkezzenek...”50
| 50. | Közlöny 1848, 89. sz. |
A tisztek jelentkezése hamarosan megindult, szeptember végső harmadában – még a nádor jóváhagyásával – ki is nevezték a táborkar (vezérkar) első tisztjeit, de a műszaki alakulatok felállítására csak a szeptember végén meginduló honvédsorozások után került sor. A Közlönyben október 28-án megjelent felhívás utasította az újonctelepek, valamint a honvédzászlóaljak parancsnokait, hogy válasszák ki és küldjék Pestre a kézműves mesterségben járatos honvédeket, újoncokat, akikből azután hamarosan megalakult az 1. utászzászlóalj.51 Ezt követően novemberben Pozsonyban került sor a 2., majd december folyamán ugyanitt a 3. utászzászlóalj, valamint a péterváradi várőrségnél egy árkász század felállítására.52 A műszaki csapatok létszáma így összesen kétezer fő körül mozgott.
| 51. | Uo. 140. sz. |
| 52. | GELICH i. m. I. köt. 452. o. – Láng Győző: A szabadságharc honvédségének mű-szaki csapatai. Honvéd 1948. 2–3. sz. 50. o. |
A cs. kir. hadseregtől átlépett egységek és az újonc honvédek mellett a honvédhadsereg harmadik forrását a nemzetőrség és a szabadcsapatok jelentették.
A nemzetőrség intézménye a márciusi forradalom egyik vívmánya volt. Spontán alakulása már a forradalom első napjaiban megkezdődött. Hivatalos szervezése az 1848.
XXII. tc. alapján áprilistól került sor. A szolgálati kötelezettség a törvényben előírt cenzus (vagyon, ill. jövedelem), valamint a húsz és ötven év közötti életkor alapján mintegy 350–380 000 főre terjedt ki.53
| 53. | URBÁN: A nemzetőrség... 69. o. (Ez a létszám nem tartalmazza az erdélyi nemzet-őrséget, melynek összeírása nem fejeződött be.) |
A délvidéki események és a horvátországi fejlemények hatására 1848 júliusában sor került a megyék egy része nemzetőrségének mozgósítására, táborba szállására. Ez azonban hamarosan komoly problémákat vetett föl. A fegyverzetben, felszerelésben és a kiképzésben mutatkozó hiányosságokat csak részben ellensúlyozhatta a lelkesedés, a nyári mezőgazdasági csúcsmunkák idejére eső mobilizáció pedig hátrányosan érintette a nemzetőrség zömét alkotó paraszti tömegeket.54
| 54. | Uo. 152–159. és 161–166. o. |
A bajokon a Batthyány-kormány a nemzetőrség intézményének megreformálásával igyekezett segíteni. 1848. augusztus közepén rendeletet adott ki, önkéntesekből álló nemzetőri egységek felállítására. Ezek szervezésénél a cenzust (jövedelmet) figyelmen kívül hagyták, az önkéntesek zsoldot kaptak, szolgálati idejük pedig a háború tartamára szólt. Az így felállított alakulatok tehát lényegében nem különböztek a honvédzászlóaljaktól.55
| 55. | Uo. 178–185. o. |
Az augusztus második felétől alakuló önkéntes nemzetőri csapatokat az augusztus 27-én kiadott miniszterelnöki rendelet értelmében négy kerületi táborban vonták össze. E négy tábor, valamint azok központjai és parancsnokai a következők voltak:
1. Dunántúli kerület, Pápa – Kosztolányi Mór honvéd őrnagy;
2. Dunán inneni kerület, Vác – Ivánka Imre honvéd őrnagy;
3. Tiszántúli kerület, Arad – Máriássy János honvéd őrnagy;
4. Tiszán inneni kerület, Szolnok – Görgei Artúr honvéd őrnagy.56
2. Dunán inneni kerület, Vác – Ivánka Imre honvéd őrnagy;
3. Tiszántúli kerület, Arad – Máriássy János honvéd őrnagy;
4. Tiszán inneni kerület, Szolnok – Görgei Artúr honvéd őrnagy.56
| 56. | Uo. 184. o. |
A nemzetőrtáborok létszámát eredetileg egyenként nyolcezer főre tervezték, de a Jellačić betöréséig terjedő néhány hét nem volt elegendő a létszám kiállításához. Mindazonáltal a váci tábor közel ötezer embere és a pápai tábor ezerhétszáz főből álló két zászlóalja jelentősen erősítette a Pákozdig visszavonult drávai hadtestet, és a pákozdi győzelemből is derekasan kivette a részét. Görgei Artúr három-négyezer főre menő nemzetőr dandárával ezt követően kapcsolódott be a hadműveletekbe. Nemzetőreinek tevékeny szerep jutott Jellačić tartalék hadtestének bekerítésében és fegyverletételre kényszerítésében, október 7-én, Ozoránál. Az aradi nemzetőrtábor hamarosan ostromló sereggé volt kénytelen átalakulni, miután az aradi vár parancsnoka az október 3-i királyi kiáltványt követően felmondta a magyar kormánynak az engedelmességet.57
| 57. | Közlöny 1848. 81. sz. |
Az önkéntes nemzetőrzászlóaljak a honvédsereg közvetlen forrását képezték. Nagy részük idővel reguláris honvédzászlóaljjá alakult. A tárgyalt időszakban felállított hatvanhét honvédzászlóaljból például tíz volt korábban önkéntes nemzetőri zászlóalj.58
| 58. | Ezek a következők voltak: |
| 1. 14. hz. – a „Pesti csatár” önkéntes nemzetőr z.-ból |
| 2. 18. hz. – a Komárom megyei önkéntes nemzetőr z.-ból |
| 3. 30. hz. – a Békés megyei önkéntes nemzetőr z.-ból |
| 4. 41. hz. – a Tolna megyei önkéntes nemzetőr z.-ból |
| 5. 46. hz. – a Somogy megyei önkéntes nemzetőr z.-ból |
| 6. 47. hz. – a Zala megyei önkéntes nemzetőr z.-ból |
| 7. 48. hz. – a Szabolcs megyei önkéntes nemzetőr z.-ból |
| 8. 51. hz. – a Baranya megyei önkéntes nemzetőr z.-ból |
| 9. 54. hz. – az Ung-Bereg megyei önkéntes nemzetőr z.-ból |
| 10. 55. hz. – a Bihar megyei önkéntes nemzetőr z.-ból alakult. |
A szabadcsapatok szervezése szintén a szeptemberi válság idején kezdődött el. Elsőként augusztus végén Szalay László államtitkár kapott megbízást a Hunyadi szabadcsapat, majd szeptember 16-án Perczel Mór a Zrínyi csapat felállítására.59 Ezt követően sorra alakultak az önkéntes lovas-és gyalogos szabadcsapatok. Feladatuk a partizán jellegű hadviselés, az ellenség állandó zaklatása, utánpótlásának elvágása, kikülönített kisebb csapatainak felmorzsolása volt. Ezek az egységek ritkán alakultak át reguláris honvédcsapatokká, de azért erre is akad – éppen az említetteket érintő – példa. A Zrínyi-csapat rövid egy hónap múlva a 35. honvédzászlóaljjá alakult át, november folyamán pedig a Hunyadi csapatból nőtt ki az 50. honvédzászlóalj és az 1. honvéd-, későbbi besorolás szerint a 13. Hunyadi huszárezred.60
| 59. | GELICH i. m. I. köt. 177. o. – Közlöny 1848. 102. sz. |
| 60. | Közlöny 1848. 164. és 177. sz. |
Meg kell említenünk végül a külföldi légiókat. A tárgyalt időszakban került felállításra a két gyalogos századból álló lengyel légió, a bécsi légió és a német légió, mely szintén 2-2 századból állt, valamint a tiroli vadászszázad. Ezek, valamint az 1. honvédvadászezred már megalakult 1. osztálya (két század) tulajdonképpen a reguláris csapatokhoz tartoztak, a honvédgyalogság kiegészítő részét képezték.61
| 61. | Az olasz légióra: BERKÓ ISTVÁN: Az 1848/49. évi magyar szabadságharc olasz légiója (Bp., 1929.), a németre: BÖHM JAKAB: A német légió szervezése és tevé-kenysége az 1848–1849. évi magyar szabadságharcban (HK. 1970. 2. sz. 194–218. o.). |
Az ország védelmére kiállított honvédhaderő 1848. december közepén tehát mintegy nyolcvanöt–kilencvenezer gyalogosból, nyolcezer–nyolcezerötszáz lovasból, négyezerötszáz–ötezer tüzérből, azaz kb. száz–száztízezer emberből állt.62
| 62. | Hasonló létszámot regisztrál a korabeli hadügyminisztérium táborkari osztályának egy 1848. december 16-án kelt kimutatása is. Közli RÓZSA GYÖRGY–SPIRA GYÖRGY: Negyvennyolc a kortársak szemével. Bp., 1973. 244. o. |
A létszámot adott esetben tovább lehetett emelni a közvetlenül fenyegetett vármegyék nemzetőrségének mozgósításával vagy a népfelkelés meghirdetésével, ahogy ez a délvidéki megyék nagy részénél szinte a szabadságharc egész ideje alatt szokásban volt.
A honvédsereg létrejötte nem kis mértékben annak a több mint ezer tisztnek a szervező munkáján alapult, akik 1848 októberében, illetve részben már 1848 nyarán a cs. kir. hadseregből léptek át a honvédséghez.
Csatlakozásuk okait különböző körülményekben, tényezőkben kell keresnünk, ezek sorravétele előtt azonban a cs. kir. hadsereg tisztikarának nemzetiségi összetételéről kell szólnunk.
A birodalom soknemzetiségű voltából következően a cs. kir. hadsereg sem volt etnikailag egységes, különösen a tisztikar nem. Míg egy-egy ezred legénysége – a toborzókerület azonossága folytán, melynek határai mindig a birodalom egyes országain, tartományain belül maradtak – általában egy-két nemzetiségből került ki, addig az egyes ezredek tisztikarának nemzetiségi összetétele a legtarkább képet mutatta. Így a honvédséghez csatlakozott soralakulatok, illetve ezek túlnyomóan magyar legénységének is osztrák, német, cseh, lengyel, olasz, horvát, szerb és magyar származású tisztjei voltak. A magyar tisztek aránya az említett alakulatoknál 12 és 30% között mozgott.63
| 63. | A „Militär-Schematismus für das K. K. Heer”. Wien, 1848. alapján, a szerző által végzett számítások szerint. |
Magyar nemzetiségű tisztek kilépésével 1848 nyarán úgyszólván alig találkozunk, de ősszel is csak kevesen távoztak közülük a magyar hadügyminisztérium alá rendelt alakulatokból. Annál nagyobb volt azonban a nem magyar (nem magyarországi születésű) tisztek távozásának mértéke.
Az 1848 májusában a magyar hadügyminisztérium alá rendelt cs. kir. csapatok idegen származású törzs-és főtisztjeinek egy része már a nyár folyamán távozott: számosan hosszabb szabadságra mentek, hogy aztán az októberi fordulat után vissza se térjenek, mások az osztrák hadügyminisztériumhoz tartozó csapatokhoz helyeztették át magukat, ismét mások nyugdíjba mentek. Október és november folyamán aztán tömeges méreteket öltött távozásuk. Az októberében a forradalomhoz csatlakozott cs. kir. csapatok kb. száz törzstisztje és tábornoka közül december közepén már csak negyven állt magyar szolgálatban, de december végén, 1849. január elején ez utóbbiak nagyobb fele is kilépett a szolgálatból. Hasonló jelenség játszódott le a főtiszti kar esetében is, gyakran egész zászlóaljak, ezredek maradtak úgyszólván tiszt nélkül.64
| 64. | Így járt például a 34. és a 60. sorgyalogezred három-három zászlóalja, az 1. és 3. huszárezred. Ebben, azon túlmenően, hogy az említett ezredeknél a külföldi szárma-zású tisztek aránya az átlagosnál magasabb volt, az is szerepet játszott, hogy az itt szolgáló magyar vagy forradalmi gondolkodású külföldi származású tisztek többsé-ge ekkorra már a megalakult vagy az alakulásban levő honvédzászlóaljakhoz helyez-tette át magát. |
Azok a cs. kir. tisztek, akik október után is a honvédséghez csatlakozott alakulataiknál maradtak, a szabadságharc után a hadbíróság előtt igen gyakran hivatkoztak arra, hogy a forradalmi kormány, az OHB terrorja következtében nem volt alkalmuk a távozásra. Elsősorban a magyarországi születésű tisztek állították ezt, mondván, hogy az OHB megtiltotta kilépésüket. Az 1849 őszén a hadbíróság előtt tett, életösztön sugallta vallomások azonban csak részben fogadhatók el hitelesnek. Kezdetben az általuk említett kényszer ugyanis nem létezett.
Amikor például Windisch-Grätz október közepén levélben szólította fel Móga tábornokot és a volt cs. kir. tiszteket a visszatérésre, a táborba érkező Kossuth, bár a lajtai tábor tisztikarát hosszabb beszédben igyekezett megnyerni, nem tartotta vissza azokat, akiknek felfogásával ellenkezett a további szolgálatot. Számos fő-és törzstiszt, sőt néhány tábornok élt ekkor a távozás lehetőségével, s magyarok is akadtak köztük.65
| 65. | Közlöny 1848. okt. 31-i szám – Kossuth Lajos Összes Munkái XIII. köt. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. Sajtó alá rend.: SINKOVITS IST-VÁN. Bp., 1957. II. rész. 275–278. o. (a továbbiakban KLÖM). |
Hasonló módon intézkedett az OHB a délvidéki csapatok kilépni kívánó tisztjei esetében.66 A távozókkal szemben mindössze egyetlen feltételt támasztottak: írásban kötelezniük kellett magukat, hogy Magyarország ellen nem fognak harcolni.67 Megváltozott a helyzet 1848 novemberében és decemberében. A császári támadás várható veszélye kétségtelenül radikalizálta a kormány felfogását. Azokkal a tisztekkel szemben, akik az egységes honvédsereg megalakulását követően megtagadták az új eskü letételét, az OHB-nak feltétlen engedelmességet fogadó írásbeli nyilatkozat aláírását, annak függvényében jártak el, hogy az illető magyarországi vagy nem magyarországi származású volt-e.
| 66. | Az OHB rendelete Eder Frigyes vezérőrnagyhoz a távozni kívánó tisztek ügyében KLÖM XIII. köt. 173–174. o. |
| 67. | Uo. |
Az OHB december 19-i leiratában a 62. sorgyalogezred szolgálatot megtagadó huszonkilenc tisztjével szemben például a következő eljárásra utasította a hadügyminisztert: „...2-szer: A köztük lehető magyarok azonnal foglyokká teendők... 3-szor: Az idegenek azon becsületi szavok és írásbeli kötelezésök mellett, hogy Magyarország ellen 2 évig nem szolgálnak s a jelen kormányzat ellen sem szóval sem tettekkel semmit el nem követnek, rögtön magyar helyekre osztandók fel... rendőri fegyelem alatt...”68 Azonos szempontok alapján jártak el az 5. tüzérezred elbocsátásért folyamodó tisztjei és katonái esetében.69 A külföldi származású tisztekkel a bánásmód azonban még ekkor sem volt egyértelmű, számos esetben, ha az említett kötelezvényt aláírták, még ekkor is szabadon távozhattak az országból.70
| 68. | KLÖM XIII. köt. 814. o. |
| 69. | KLÖM XIII. köt. 254–255. o. |
| 70. | KLÖM XIII. köt. 598. o. |
A novemberben és decemberben gyakorlatilag már alkalmazott eljárást Kossuth 1849. január 20-án kiadott utasítása szögezte le hivatalosan, a december és január hónapokban bekövetkezett tömeges kilépések kapcsán: „a) Külföldi, aki a magyar nemzet szolgálatában állott ekkorig s ette a nemzet kenyerét, most pedig, midőn az eldöntő harc következik, gyáván kihúzza magát; ha esküt tesz, hogy a magyar nemzet ellen soha nem harczol... az ország határaiból szabadon kiutasíttatik, hordja kebelében saját lelkiismerete fullánkját.” „b) Ha ellenben belföldi és letette az esküt az alkotmányra, hogy hazáját bármely ellenség ellen védeni fogja, s most kötelességét teljesíteni gyáván és hűtlenül vonakodik, az hazaáruló, s katonai törvényszék elibe állíttatik.”71
| 71. | KLÖM XIV. köt. 171–174. o. |
A hivatkozott „forradalmi terror” tehát a honvédsereg külföldi származású tisztjei esetében nem, s a magyarok számára is csak részben létezett.
Melyek voltak végül is azok az okok, belső motivációk, amelyek azt eredményezték, hogy 1848 októberében mintegy ezer aktív cs. kir. tiszt mégis úgy döntött, hogy a magyar forradalom oldalára áll? A kézenfekvőnek tetsző válasz, hogy e tiszteket a hazaszeretet, a forradalmi meggyőződés, a nemzeti függetlenség eszméje késztette erre, részben igaz, de önmagában egyoldalú volna. Ennek megértéséhez, az okok feltárásához ismét az események kronológiájához kell visszatérnünk.
Mindenek előtt képzeljük magunkat abba a helyzetbe, amelybe a Magyarországon szolgáló cs. kir. tisztek 1848 októberében kerültek. Döntő többségük ekkor már háromnégy hónapja részt vett a Délvidéken folyó háborúban, egy olyan küzdelemben, amelyben az ellenfél ténykedését – a szerbek mozgalmát – a bécsi udvar is törvénytelen lázadásnak minősítette. S most, októberben megjelenik egy „legfelsőbb manifesztum”, amelyben az uralkodó kijelenti, hogy a Bácska és a Temesköz falvait láng-és vértengerbe borító szerviánusok őfelsége hű katonái, a birodalom támaszai, míg Kossuth és a törvénytelennek proklamált magyar kormány a birodalom egységére tör, s ezért a cs. kir. csapatoknak és tiszteknek „vissza kell térniök az uralkodó hűségére”.
Képzeljük el e tisztek megrökönyödését, akik eddig mit sem sejtve a bécsi kamarilla és a szerb mozgalom reakciós vezetői közti titkos kapcsolatról úgy tudták, hogy ők igazságos honvédő háborút folytatnak, a megtámadott fél, Dél-Magyarország magyar, német és román lakosainak életét védik. A tiszti előmenetelt hátrányosan érintő hosszú békeidőszak után ez a háború végre lehetőséget adott a gyorsabb avanzsálásra (számos cs. kir. tiszt a délvidéki nyári hadjárat eredményeként 1847 végéhez képest két rendfokozatot is emelkedett a ranglétrán), s most egyszerre minden megváltozott. Mert hiszen, ha a magyar kormány és az országgyűlés valóban az uralkodó ellen fordult volna, akkor a helyzet világos lenne, e tisztek dinasztiahű többsége nem habozna, és átmenne a császári csapatokhoz! Csakhogy a magyar kormány részéről szó sincs elszakadásról, trónfosztás
ról, republikanizmusról. Éppen ellenkezőleg: a kormány – sőtafő ellenségként nyilvántartott Kossuth is – még mindig a megegyezést keresi az udvarral.
Meg hát egyáltalán kihez álljanak át? Menjenek Aradra vagy Temesvárra, melynek helyőrsége a császári parancsnak engedelmeskedett? Vagy álljanak át a szerb felkelőkhöz, a Szerbiából átjött önkéntesekhez? Hagyják cserben csapataikat, ahol már gyakran évek, évtizedek óta szolgálnak és amelyek legénysége magyar oldalra állt? Fordítsanak hátat bajtársaiknak, a honvéd-és nemzetőrcsapatoknak, amelyekkel immár fél éve vállvetve harcolnak, és dobják oda a háború martalékául a védtelen polgári lakosságot? S mindezt azért, mert a bécsi udvar, a kamarilla, a dinasztia vélt érdeke, politikája így kívánja? Ilyesféle gondolatok bizony nem egy tiszt fejében megfordultak.
Másrészről 1848 októberében, amikor a tisztikarnak döntenie kellett, a helyzet még korántsem volt teljesen egyértelmű. Az október 3-i királyi manifesztum után (amely a magyarországi eseményeket lázadásnak, egy túlzó párt mozgalmának nyilvánította) október 16-i leiratában az uralkodó jóváhagyta azokat a tiszti kinevezéseket, amelyeket Mészáros hadügyminiszter terjesztett fel korábban megerősítésre. Ez pedig sokak szemében azt jelentette, hogy a magyar kormány tevékenységét Bécs továbbra is törvényesnek tekinti.72
| 72. | Leiningen gróf, honvéd százados, a későbbi tábornok, jól látva a helyzet groteszk voltát, 1848. október 20-án így ír a felségnek: ,,Mily nevetséges még mindig az ud-var viselkedése, többek között kitűnik abból is, hogy a császár, miután 16-án kijelen-tette, hogy Magyarország lázadásban leledzik és minden magyar rebellis, október 17-én ismét ír magyar hadügyminiszterének és megerősíti az általa fölterjesztett ki-nevezéseket. Ez által tehát törvényesnek ismeri el ... a minisztériumot...” (MARCZALI HENRIK: Gróf Leiningen–Westerburg Károly honvéd tábornok leve-lei és naplója 1848–1849. Bp., 1900. 36. o.) |
Ivánka Imre honvéd ezredes írja emlékirataiban, hogy amikor október közepén Windisch-Grätzhez küldték követségbe, a császári előörsökön anélkül engedték keresztül, hogy a szemét bekötötték volna, s a császári tisztekkel folytatott beszélgetés során számára az derült ki, a tisztek lehetetlennek tartják, hogy egyazon birodalom és uralkodó két hadserege között összecsapásra kerülhessen sor.73
| 73. | IVÁNKA IMRE: Négy havi szolgálatom a magyar hadseregben 1848. június végétől október végéig. Bp., 1881. |
Az ilyesféle események nem csak őket, hanem nagyon sok cs. kir. tisztből lett honvédtisztet is megtévesztettek. Arra számítottak, hogy az ellentétek előbb-utóbb békés úton kiegyenlítődnek, és nem adták föl állásukat a honvédségnél, melyhez persze anyagi érdekeik is kötötték őket.
Szerepet játszhatott a honvédségnél maradó tisztek elhatározásában az is, hogy a cs. kir. hadsereg tisztikara számára elöljáróik, közvetlen feletteseik véleménye mindig is mérvadó volt. Így sok tiszt a maga számára is irányadónak tekintette azt a tényt, hogy a király által kinevezett magyar hadügyminiszter, Mészáros Lázár tábornok, és az országban levő négy császári főhadparancsnokság közül kettő (a báró Hrabovszky János altábornagy vezette budai és a báró Blagoevich Imre altábornagy vezette péterváradi) elismerte az Országos Honvédelmi Bizottmányt és engedelmeskedett parancsainak.74
| 74. | 1848. december végéig mindketten hivatalukban maradtak, sőt Hrabovszky agyon-lövetéssel fenyegette azokat a tiszteket, akik nem hajlandók a magyar hadügyminisz-ter parancsait teljesíteni. (GELICH i. m. I. köt. 190. o.) |
Azoknál az egységeknél, ahol a parancsnokok megmaradtak a magyar kormány szolgálatában, a tisztikar többsége is hasonló módon döntött. Így történt ez például a 2. Hannover huszárezrednél, vagy a 37. Máriássy gyalogezred 3. zászlóaljánál, ahol a parancsnokok, Kiss Ernő ezredes, illetve Vetter Antal alezredes példáját követve a nem magyar tisztek többsége is a magyar oldalra állt.75
| 75. | A 2. Hannover huszárezred volt császári tisztjeinek például több mint kétharmad része szolgálta végig a szabadságharcot. Közülük a parancsnokon, Kiss Ernőn kívül Pikéty Ágoston és gr. Vécsey Károly honvéd tábornokok lett, további tizennégyen pedig törzstiszti rendfokozatot értek el a szabadságharc végéig! Vetter alezredes zászlóaljából Kiss Pál százados honvéd tábornok lett, további tizenhárom tiszt pedig őrnagyi vagy alezredesi rendfokozatban szolgált a szabadságharc végén. |
A tisztikarnak számolnia kellett ugyanakkor az ország közhangulatával is. Azokat a magyar származású tiszteket, akik kiléptek, vagy átálltak az ellenséghez, a közvélemény nyíltan megbélyegezte, a napilapok árulóként emlegették. Ezt az erkölcsi megbélyegzést pedig 1848 decemberéig, 1849 januárjáig, a hadihelyzet válságosra fordultáig csak kevesen merték vállalni.76
| 76. | „INKEY EDUARD, ki az ellenség táborába magyar hazája ellen harczolt és harczol, mint hazaárulót tekintve, minden ingó s ingatlan javait zár alá vétetni határoza (!) a honvédelmi bizottmány, melynek végrehajtására az illető megyei hatóság utasítat-ván, a végrehajtásra kiküldetik. Pest, november 9., 1848. A honvédelmi bizott-mány.” (Közlöny 1848. 154. sz.) |
Végül azt is el kell mondanunk, hogy a tisztek döntő többsége továbbra is érvényesnek tekintette a magyar alkotmányra tett esküjét, ami jogi alapon a magyar hadügyminiszter – ezen keresztül az OHB – fennhatóságának elismerését jelentette, úgyhogy az október 3-án kiadott királyi manifesztum, majd Windisch-Grätz visszatérítő felszólításai csak mérsékelt eredményeket hoztak.77
| 77. | Az 1848. október 3-án Schönbrunnban kibocsátott királyi manifesztum Magyaror-szágon és tartományaiban létező valamennyi fegyveres alakulatot és ezek parancs-nokait Jellačić fennhatósága alá helyezte, Windisch-Grätz altábornagy október 17-én, majd november 12-én ismételten a császári zászló alá való visszatérésre szólítot-ta fel a magyarországi csapatok parancsnokait és tisztjeit (Gyűjteménye a Magyaror-szág számára kibocsátott Legfelsőbb Manifestumok és Szózatoknak. Buda, 1849.). A felhívás eredményeként a Feldunai hadseregből harminc, a délvidéki magyar csa-patoknál pedig mintegy ötven – jobbára külföldi származású – tiszt távozott (GELICH i. m. I. 323. o.). |
Az a helyzet állt elő tehát, hogy a magyar származású cs. kir. tisztek közül 1848 októberében nemcsak a kisebbségben levő, valóban forradalmi beállítottságú tisztek álltak a szabadságharc – ekkor még inkább csak önvédelmi harc – mellé, hanem azok is, akik egy nyíltan forradalmi, radikális, elszakadási követeléseket hangoztató küzdelem folytatására nem lettek volna kaphatók, de a „jogos” önvédelemre készek voltak. Kétségtelen, hogy ez előnyökkel járt, hiszen a honvédsereg velük olyan szakembereket nyert, akiknek képzettsége, szakmai tudása komoly nyereséget jelentett. Ám e tisztek egy jelentős része 1848/49 fordulóján több okból is elbizonytalanodott és elhagyta a honvédsereget.
Ezzel ellentétben az idegen származású, honvéddé lett cs. kir. tisztek nagy többségét forradalmi célok vezették. A honvédsereghez csatlakozott lengyel, olasz, német, szerb, horvát, osztrák és cseh tisztek a magyar szabadságharcot saját nemzeti mozgalmuk, függetlenségük természetes szövetségesének tekintették, ill. a Habsburg abszolutizmus, valamint a polgári és nemzeti szabadság harcaként fogták föl.78
78. Az okokat, amelyek következtében nem magyar származásúak igen szép számmal vállaltak szolgálatot a honvédseregben, részletesen e munka II. fő részének a nemze-tiségi összetételt tárgyaló fejezete foglalja össze.
A honvédsereg szervezésével párhuzamosan gondoskodni kellett a parancsnoki posztok betöltéséről. A december végéig szervezett ötven új honvédzászlóalj őrnagy parancsnokait a honvédséghez csatlakozott cs. kir. csapatok, valamint a már szeptember végéig fölállított tizennégy honvédzászlóalj századosaiból nevezte ki az OHB, illetve a hadügyminiszter. Hasonló módon került sor a honvédseregbe olvadt sorgyalogezredek és zászlóaljak, a régi és az újonnan alakuló huszárezredek és osztályok parancsnokainak kinevezése.
Az új törzstiszteknek mintegy fele 1848 tavaszán még főhadnagyként szolgált a császári hadseregben, és csak a nyári délvidéki hadjárat során lett százados, tehát rövid fél év alatt két rendfokozatot is ugrott. Többségük nagy szorgalommal és hozzáértéssel látott hozzá alakulata szervezéséhez, kiképzéséhez. Az önálló parancsnoki hatáskör – amelyet a császári hadseregben gyakran két évtizedes szolgálat után sem tudtak elérni – felszínre hozta azokat a rejtett képességeket és energiákat, amelyek egy forradalmi hadsereg szervezésénél szinte nélkülözhetetlenek.
Emeljünk ki néhányat a magukat különösen kitüntetett tisztek közül. Vetter Antal, Klapka György és Maximillian Freiherr von Stein, a honvéd táborkar (vezérkar) szervezésénél szereztek elévülhetetlen érdemeket. Kazinczy Lajos és Szodtfried Ferdinánd, akik a tullni utásziskolán végezték tanulmányaikat, az utászkar megalapítói lettek. Lukács Dénes és a méltatlanul elfeledett Psotta Móric a később oly híressé vált honvédtüzérség szervezői voltak, Láhner György a honvédség felszerelési főfelügyelőjeként dolgozott, tevékenységéről Kossuth is a legelismerőbben nyilatkozott. A császári tűzmesterből a szabadságharc végéig alezredessé előlépett Ullrich Ágoston a lőszergyártás egyik irányítója, Szölényi (Weingartner) József és Nyitray József, az Országos Ruházati Bizottmány vezetői voltak. A csehországi származású Ormai (Auffenberg) Norbert – nevével már találkoztunk – a szabadságharc végéig négy honvéd-vadászezredet állított fel.
Végül említsük meg Sréter Lajost, Sulyok Edét, Szontágh Frigyest, Virágh Gedeont, a lengyel Marian Skolimowskit és Lipoty Žurmańskit (Zsurmayt), akik 1848 októberében és novemberében Galíciából, Csehországból és Bukovinából száz veszélyen keresztül hozták haza huszáraikat a magyar szabadság védelmére, s akik valamennyien elérték a törzstiszti rendfokozatot.
Változások történtek a felsőbb parancsnoki karban is. 1848. szeptember végén a magyar haderőt tulajdonképpen két hadtest és néhány vár őrsége alkotta. A hadtestparancsnokok és a dandárnokok többsége cs. kir. tiszt volt, akik szeptember–október folyamán sorra benyújtották lemondásukat. Szeptember 8-án lemondott a bácska-bánsági hadtest parancsnoka, br. Bechtold Fülöp altábornagy, és ugyanitt a négy dandárparancsnok közül kettő; október közepéig a feldunai (korábban drávai) hadtest dandárparancsnokainak nagy része, 31-én pedig maga a hadtestparancsnok, Móga János altábornagy is távozott.79
| 79. | A bácska-bánsági hadtesttől Wollenhoffer vezérőrnagy, Kollowrat ezredes, dandár-parancsnok és számos magas rangú törzstiszt, a feldunai hadtesttől Franz Holtsche gr. Teleki Ádám hadosztálytábornok, a pozsonyi születésű Milpokh József ezredes, hadosztályparancsnok lépett ki többek között. |
A délvidéki sereg vezetését ideiglenesen Mészáros Lázár vette át, október első felében pedig az itt lévő csapatokat két részre osztották. A bácskai hadosztályra, melynek parancsnokává br. Bakonyi Sándort nevezték ki, és a bánsági hadosztályra melynek vezetője Kiss Ernőt lett – mindkettő honvéd tábornoki rangban. A két hadosztály november folyamán – az időközben alakult és ide irányított honvédalakulatok révén – külön-külön is hadtestté erősödött. Együttes létszámuk huszonhat-huszonnyolcezer főt tett ki, melyből mintegy hét-nyolc ezer mozgósított nemzetőr volt.80
| 80. | I. sz.: Az 1848. novemberi hadműveletek a déli hadszíntéren. Honvéd, 1948. 11–12. szám. |
A bácskai hadtest hadosztályparancsnokai gr. Esterházy Sándor, Lenkey János és Szabó Zsigmond, a bánságié Vetter Antal és Damjanich János lettek.81 (Damjanich János neve ekkor vált néhány kisebb győzelme és a strázsái [lagerdorfi] tábor elfoglalása révén országszerte ismertté.)
| 81. | Uo. |
A nagy feladat, a császári fősereg – november közepétől szinte mindennap – várható támadásának elhárítása a Feldunai hadseregre várt. Ez a hadsereg a Jellačić csapatait a Lajtáig üldöző, drávai (később feldunai) hadtestből alakult, melynek létszámát az OHB december közepéig újonc honvédalakulatokkal és a nemzetőrökkel közel harmincezer főre növelte.82 Parancsnokává 1848. november 1-jén Görgei Artúrt nevezték ki. A sereg két hadosztályának, illetve nyolc dandárának parancsnokai gr. Lázár György és Schweidel József, illetve Aulich Lajos, Bárczay János, Görgey Kornél, Ferdinánd Karger, Kosztolányi Mór, Ordódy Kálmán, Szegedy Imre és gr. Zichy Lipót lettek.
| 82. | Gelich i. m. I. köt. 476. o. – Ez a létszám a komáromi vár helyőrségét is magába foglalja. |
A Dunántúl déli felének védelmére egy hadtest szerveződött Perczel Mór tábornok vezetésével, Nagykanizsa központtal. Ennek létszáma december közepén már megközelítette a 10 ezer főt, az alakulatok egyharmada azonban még szervezés alatt állt, illetve fegyvertelen volt. A hadtest két hadosztályból állt, melynek parancsnokai Gáspár András és Gaál Miklós voltak. (Az utóbbit december közepén Sekulits István váltotta fel.)83
| 83. | HERMANN RÓBERT: Perczel Mór első honmentő hadjárata. Zalai gyűjtemény 36/II., Zalaegerszeg, 1995. |
Felső-Magyarország védelmére két kisebb hadoszlopot hoztak létre. Az egyik Ferdinand Querlonde alezredes és Beniczky Lajos kormánybiztos parancsnoksága alatt mintegy háromezer fővel a morvaországi, a másik Pulszky Sándor alezredes vezetésével – körülbelül hétezer fővel – a galíciai határ biztosítását kapta feladatul. E csapatok zömét rosszul felszerelt nemzetőregységek alkották.
Hasonló volt a helyzet a Máriássy János alezredes parancsnoksága alatt álló aradi ostromseregnél – melynek alapját, mint említettük, a tiszántúli nemzetőrkerület aradi tábora képezte (létszáma kb. hatezer fő volt).84
| 84. | GELICH i. m. 476. |
A magyarországi és erdélyi várak közül Komáromnak, Eszéknek, Péterváradnak, valamint Temesvárnak volt a korban hadászati jelentősége. Az első három magyar kézre került. Komárom várparancsnoka br. Majthényi István, Eszéké Friedrich Eder, Péterváradé pedig ideiglenesen br. Blagoevich Imre altábornagy lett, de Temesvár erődje a szabadságharc egész ideje alatt az osztrákoké maradt. A kisebb várak közül Lipótvárat és Munkácsot sikerült a magyar ügy mellé állítani (ezek parancsnoka Ordódy Kálmán, illetve Mezősy Pál őrnagy lett), míg Aradot és Dévát csak 1849 nyarán sikerült a honvédcsapatoknak elfoglalniuk. Gyulafehérvár – Temesvárhoz hasonlóan – végig a császári csapatok kezén maradt.
