6. A SZERBEK ÉS A HORVÁTOK, VALAMINT A HONVÉDSEREG PARANCSNOKI KARÁNAK MÁS NEMZETISÉGŰ TAGJAI
6.
A SZERBEK ÉS A HORVÁTOK, VALAMINT A HONVÉDSEREG PARANCSNOKI KARÁNAK MÁS NEMZETISÉGŰ TAGJAI
A SZERBEK ÉS A HORVÁTOK, VALAMINT A HONVÉDSEREG PARANCSNOKI KARÁNAK MÁS NEMZETISÉGŰ TAGJAI
A magyarországi nemzetiségek közül, a németek mellett, csak szerbek és horvátok találhatók jelentősebb számban a honvédsereg vezetésében. A tábornoki karban két fő,a törzstisztek között pedig 25 fő volt a számuk, ami a parancsnokok 3%-át tette ki.
Damjanich Jánosról közismert, hogy 1848 áprilisában a Pesti Hírlap olvasása, illetve az első felelős magyar kormány megítélése kapcsán súlyos szóváltásba keveredett akkori hadosztályparancsnokával, a szabadságharc későbbi véres kezű hóhérával, Haynau altábornagygyal.42 Ő később tetteivel bizonyította be, hogy nem csupán olvasója volt a reformpolitikát hirdető lapnak, de nagyon is egyetértett az 1848-as áprilisi törvények nyomán bekövetkezett változásokkal.
| 42. | HAMVAY ÖDÖN i. m. 14–15., 89. |
A szabadságharc egyik legismertebb tábornokának említése szempontunkból azért is fontos, mivel hadteste (a III.) mintegy gyűjtő helye volt a honvédsereg szerb és horvát születésű tisztjeinek. Itt szolgált többek között Knezich Károly (Karol Knezić), a szabadságharc végén maga is honvéd tábornok, Bobich János (Janko Bobić, aki végül ezredes és az I. hadtest egyik hadosztályának parancsnoka lett), Deszputh Sándor (Aleksandr Desputh) alezredes, Krivachich Károly (Karol Krivačić) őrnagy stb.
Az említett tisztek többnyire vagyontalan, részben nemesi rangra emelt határőr-tiszti családból származtak, és a hagyományt követve maguk is a cs. kir. hadsereg tisztjei lettek.
Nem csak a származási indíttatás volt azonos, hanem az elv is, melyet vallottak, s melyet Damjanich így fogalmazott meg: „Aki Magyarországon született, magyar állam
polgár, s köteles Magyarországot hazájának tekinteni, annak törvényes jogait megvédelmezni”.43
| 43. | Uo. 11. |
E tisztek – jóllehet a szerbek és a horvátok zöme a magyar szabadságharc ellen fordult – nem voltak nemzetiségük árulói. Igaz, elfogadták a reformkori magyar nemesség nemzetiségekről vallott koncepcióját: „aki Magyarországon született, az magyar” – legalább is politikai értelemben, mivel etnikailag a forradalmat és szabadságharcot vezető liberális magyar nemesség sem tagadta, hogy az „egységes magyar politikai nemzetnek vannak más anyanyelvű tagjai is.” (Damjanich például végig hangoztatta „rác” származását,44 s a többiek sem tagadták meg szerb vagy horvát mivoltukat.)
| 44. | HEGYESI MÁRTON: Az 1848–49-i harmadik honvédzászlóalj története. Bp., 1868. |
Azt azonban felismerték, hogy népük-nemzetük igazi ellensége nem a magyar forradalom és szabadságharc, hanem Bécs, pontosabban az udvar restaurációs törekvései.
A szabadságharc leverése után, az önkényuralom keserű tapasztalatai alapján ez a felismerés szerb és a horvát (valamint a szlovák és a román) nemzeti mozgalomban is bekövetkezett. Előzetes jelei azonban már 1848/49-ben is megvoltak. 1848 szeptemberében, Jellačić támadásakor például a túrmezei (turopoljei) horvátok, akik a horvát nemzeti mozgalom Antun Josipović vezette magyar-barát szárnyát erősítették, egy kisebb csapatot küldtek a magyarok támogatására.45
| 45. | NOVÁK MIHÁLY: Zalavármegye az 1848–49. évi szabadságharcban. Zalaeger-szeg, 1906. 36. |
Hozzájuk hasonlóan gondolkodhatott az a szerb születésű Konstantin Raić, cs. kir. hadbíró főhadnagy, aki 1848 tavaszán a Sajkás-kerület szerb határőreinek követeléseit vitte Bécsbe, de miután ott meghallgatásra nem talált, Kossuthtal lépett kapcsolatba. S mivel a szerb-magyar együttműködés híve volt, az ő közvetítésével kezdődtek tárgyalások a magyar kormány, valamint a szerb mozgalom demokratikus, Djordje Stratimirović vezette szárnya között. Ezek novemberben sikertelenül zárultak, s Raić, akinek szimpátiája mindinkább a magyar szabadságharc felé fordult, honvéd hadbíró őrnagy lett a péterváradi várőrségnél.46
| 46. | Hadtört. Levéltár: Pesti hadbíróság 1851-1/42. (K. Raic peranyaga.) |
A honvédsereg vezetésébe bekerült szerb és horvát tisztek másik csoportja a bácskabánsági, magyar nemességet kapott földbirtokosok köréből került ki. Ők – Csernovics György, a Damaszkin testvérek stb. – a magyar nemességhez hasonló felfogásuk mellett azért is lettek a magyar forradalom és szabadságharc híveivé, mert abban garanciát láttak a szerb nemzeti mozgalom kezdetben jellemző radikalizmusával – földfoglalások – szemben.
A honvédsereg parancsnoki karának végül volt néhány szlovák – pl. Gasparetz János, Halóska Adolf, Navratyll György, a vitéz huszár alezredes: Prihoda János, és a cs. kir. közvitézből századossá, majd honvéd őrnaggyá lett Sklenka János –, bunyevác – köztük Fratrits Mihály –, cseh és morva – Freudenreich Venzel és Phillipowsky Tamás, mindketten tüzér őrnagyok –, francia – Protheaud őrnagy, Napóleon volt gránátosa –, angol – Guyon Richard tábornok – és görög nemzetiségű – Gyra Ádám őrnagy – tagja is.
