7. KATONADINASZTIÁK
7.
KATONADINASZTIÁK
KATONADINASZTIÁK
A felsorolt nemzetek mellett végül egy, a Habsburg Monarchiára jellemző sajátos képződményről, a „katonadinasztiák” csoportjáról kell megemlékeznünk. A soknemzetiségű Birodalom hadseregében és hivatali apparátusában a XVIII. sz. közepétől egy sajátos réteg kialakulása indult meg. Ennek tagjai az apáról fiúra szálló foglalkozás, az iskolában magukba szívott elvek, a német oktatási nyelv, valamint a nemzetiségi szempontból vegyes házasság révén néhány generáció alatt elvesztették nemzetiségüket.
A hadsereg viszonyai között ez olyan katonadinasztiák kialakulásához vezetett, amelyeknek tagjait sem szülőföldhöz, sem nemzethez nem fűzték kötelékek, a császárságot, és nem annak valamelyik országát tekintették hazájuknak, valamint egzisztenciálisan és érzelmileg a Habsburg uralkodó-családhoz kötődtek.
Ez a folyamat lényegében egészen 1918-ig, a Monarchia felbomlásáig tartott, és hatása még a két világháború közötti Magyarország katonai elitjében is érződött.
1848-ra már számos ilyen katonacsalád alakult ki, amelyek között több magyar hangzású névvel is találkozunk. Minden valószínűség szerint ilyen volt a Csehországban letelepült Warady von Thatenberg, a Papp von Klausenthal és a Benedek katonafamília. Egyik tipikus képviselőjük, Johann Meschede, a szabadságharc honvéd őrnagya például így vallott 1849 őszén a pesti hadbíróság előtt: „Prágai, csehországi születésű vagyok, apám tiszt volt. Nincs hazám, otthonom a 48. gyalogezred, ahol apám 24 évig szolgált, s ahol én is kezdettől nevelődtem...”.47 A szolgálatban megöregedett tiszt egyedül ezredéhez kötődött, amelyet akkor sem hagyott el, amikor az, dunántúli magyar legénységű ezred lévén, 1848 októberében a honvédséghez csatlakozott.
| 47. | Hadtört. Levéltár: Pesti hadbíróság 1850-1/93. |
A honvédsereg vezetői közül 24 fő, 2,7% sorolható ebbe a kategóriába. Ők olyan cs. kir. tisztek voltak, akik magyar soralakulatoknál szolgáltak. Valószínűleg gyökértelenségük okán is az átlagosnál jobban kötődtek alakulatukhoz, s ezért annál maradtak, amikor az honvéddé lett.
Ezt bizonyára elősegítette az is, hogy 1848 tavaszán, a forradalmak nyomán a Habsburg ház helyzete megingott, s egy ideig úgy tűnt, hogy a Birodalom súlypontja Magyarországra tevődik át. Az ő számukra az új „gazda” a magyar állam, a választott nemzetiség pedig a magyar lett. (Ami 70 évvel később, az első világháború végén azután megismétlődött: számos „nemzetiség nélküli” cs. kir. tiszt választotta akkor, különböző okok folytán, hazájának Magyarországot.)
A honvédsereg tiszti állománya szakmai szempontból kétség kívül jól járt velük, az persze már más kérdés, hogy nem mindegyikük elkötelezettsége bizonyult véglegesnek a szabadságharc folyamán...
Mindenesetre az ebbe a kategóriába tartozók közül többen derekasan kivették a részüket a szabadságharcból. Vetter Antal tábornok például, aki azután az emigráció mozgalmaiban is Kossuth hű társa maradt, Querlonde du Hammel ezredes, a szabadságharc végén a tartalék hadosztály parancsnoka, Psotta Mór, a Feldunai hadsereg tüzérparancsnoka, vagy Maximillian Freiherr von Stein (br. Stein Miksa) ezredes, a kiváló vezérkari tiszt.
