Bárcza.

Teljes szövegű keresés

Bárcza.
Visszatérve Kassára, az egész Hernádvölgyén végigvonuló nagy állami út, a „Pesti-út” mentén fekvő községeken folytatjuk a vármegye részletes ismertetését. Az első helység, melyet Kassa alatt érintünk, Bárcza, melynek 127 háza és 1098 magyar és tót lakosa van. Vasuti-, posta- és táviróállomás. Itt ágaznak ki a fővonalból a Torna és Legenye-Mihályi felé menő kassa-tornai és kassa-sátoraljaujhelyi vonalak. Bárcza hajdan erőditett hely volt és Kassának mintegy előerődjét képezte. A Bárczay nemesi család ősi fészke. Várának a nyomai még ma is láthatók. Róm. kath. temploma Róbert Károly idejében épült, ev. ref. temploma pedig 1795-ben. A kath. templomnak érdekes fa keresztelő medenczéje a XVII. századból ered. Három kastély van a községben. Az egyik Bárczay József nagybirtokosé, mely egyike a vármegye legszebb kastélyainak. Csinos park közepén, dombtetőn áll, a legtisztább renaissance izlésben épült és emeletes. Előtte szép nagy tó terül el. Alapépitményeinek emelése messze századokra vihető vissza, mert egy falában talált kőbe vésett felirat szerint 1454-ben már renoválták. Jelenlegi alakját a tulajdonos atyjának idejében, 1840-ben nyerte. A második kastély Bárczay Ödöné, mely az előbbivel majdnem egykoru emeletes épület, de már omladozni kezd s azért tulajdonosa egy ujabb csinos épületben lakik. Itt van Berzeviczy Egyednek érdekes mór izlésü nyaralója. Widder Ignácz örököseinek itt is nagy bérletük és jól berendezett gazdasági szeszgyáruk van.

ENYICZKE. – ÖZV. GRÓF ZICHY REZSŐNÉ KASTÉLYA.
(Saját felvételünk)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem