Encs. Forró.

Teljes szövegű keresés

Encs. Forró.
Visszatérve a pesti utra, mint fővonalra, a budapest-kassai vasutvonal mellett találjuk Encs községet, 140 házzal, 806 magyar lakossal. Vasutállomása, mely közvetlenül mellette van, Forró-Encs nevet visel, daczára annak, hgoy Forró az országuton 4 kilométernyi távolságra van tőle. Encsen van r. kath. templom, s mindjárt a vasút mellett csinos uri lak. Forró községnek 100 háza, 1280 magyar és tót ajku lakosa van. Körjegyzőség székhelye. Postája és távirója Forró-Encs pályaudvar. Plebániája már 1338-ban volt. Kath. templomát Kassa városa, mint kegyur, 1729-ben épittette. Kassa városának itt körülbelül 2000 kat. holdnyi birtoka van. Ezt a város a kassai születésü Szathmáry György pécsi püspöktől azzal a kötelezettséggel örökölte, hogy Kassa városa viselje ugy a Szt. Erzsébet székesegyház, mint a forrói kath. egyház patronátusi terheit. E birtok később idegen kézre került, míg végre végleg Kassa birtokába jutott. A XVII. század végével dühöngött pestis a községnek tisztán magyar ajku lakosságát csaknem felényire kipusztitotta úgy, hogy Kassa városa, mint birtokos, kénytelen volt felvidéki uradalmaiból, u. m. Tőkés, Kavecsány és Hámor községekből tót jobbágyokat odatelepiteni, a kiknek még élő utódait ma is Tőkészkinek, Kavecsánszkinak és Hámorszkinak nevezik. Ennek tulajdonitható, hogy Forró itt, a magyarság közepette maig is tót szigetet képez, mely azonban már erősen kezd beolvadni a magyarságba. Míg a vasút ki nem épült, addig Forró község a Miskolcz és Kassa közötti átmeneti forgalomnak élénk keresztezési pontja volt. Emeletes nagy vendégfogadója 296arról nevezetes, hogy mikor Miklós czár 1815-ben a bécsi kongresszusra utazott, egy éjszakát töltött itt. Itt van Kassa városának szeszgyára is. A község szőllői mellett levő u. n. „Kövecses” dülő bronzkori telep volt. 1889-ben itt nagyon érdekes bronzkori fegyvereket és ékszereket találtak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem