Hollóháza.

Teljes szövegű keresés

Hollóháza.
Ugyanezen az uton tovább, az ugynevezett „Hegyköz”-ben fekszik Hollóháza, 103 házzal, 635 magyar és tót ajku lakossal. Postája van, táviróállomása Alsó-Mislye. Nevezetessége Istvánfy István és társa hires majolika-, kőedény- és kályhagyára, mely Hollóháza és Komlós közt az országut és a Török-patak mellett épült.
E gyártelep, melynek alapját a gróf Károlyi család vetette meg, több mint 60 év óta áll fenn. Eleinte csak kezdetleges berendezéssel birt, 1867-ben Istvánfy egy üvegmáz-malmot állittatott fel és a termelést 20 282korongra növelte. 1871-ben egy 12 lóerejü gőzgépet és 1880-ban egy uj szerkezetü agyagmalmot és még 10 korongot szerzett be. 1879-ben már körülbelül 640,000 darab különböző kőedénytárgyat volt képes előállitani. Később megkezdte a majolikagyártást is, mely a felhasznált anyag kitünő minősége és az alkalmazott szinek és minták eredetisége által csakhamar nagy lendületet vett. Gyárát azután kályhagyártásra is berendezte és mivel e czélra a legjobb nyersanyag áll rendelkezésére, gyártmánya első minőségü. A kezdetben 1–2 épületből álló gyár ma már nagy teleppé gyarapodott. 1894-ben 81,373 frt értékü kőedényt és majolikát és 8865 frt értékü kályhát készített. A gyártelep fölött levő dombtetőn, szép parkban fekszik Istvánfynak csinos lakóháza, melynek verandájáról nagyszerü kilátás nyilik a festőileg szép vidékre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem