Aba Samu.

Teljes szövegű keresés

Aba Samu.
A már régebben létezhető Ujvár, mely az ujabb történetkutatás megbizható föltevése szerint a kabar származásu Aba Samunak, Szent István sógorának volt birtokában, a ki azt ujra épité, akkor kezd szerepelni a történetben, midőn Aba Sámuel halála után az ismét trónra jutott Péterrel elégedetlen urak, a csanádi gyülés határozata következtében, behivatták Endre és Levente herczegeket, Szár László fiait, kik orosz csapatok kiséretében jöttek az országba. A meghivók 1046-ban Abaujvárban fogadták őket Vatha vezérlete alatt, a ki itt Endrét már a nemzet királyaként üdvözölte; feltételül tüzte ki azonban az ősi pogány vallás visszaállithatását, a püspökök és papok leölethetését s az egyházak lerombolhatását. Minthogy a Péter által hűbérurnak elismert II. Henrik német császár ellen, az ország önállóságának megvédelmezése végett az egész nemzeti erőre szükség volt, Endre egyelőre közömbös állást foglalt el a vallási kérdésben, melynek következménye a keresztények, főleg a papok üldözése lőn, s e politikai természetü vallásüldözésnek esett áldozatul, mint tudjuk, Szt. Gellért püspök is.
Az 1071-ik évben Fancisca nevü ispánjával találkozunk a vármegyének ki mint „Speculator seu comes de novo castro” van emlitve.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages