II. Ferdinánd.

Teljes szövegű keresés

II. Ferdinánd.
Bethlen 1629-ben meghalván, még ez év deczemberében Alaghy Menyhért országbiró, mint királyi biztos átvette Abaujvármegyét II. Ferdinánd részére. A királyi uralom azonban ezzel éppen nem volt biztositva. Sőt már az első években koczkára tette Eszterházy Miklós nádor türelmetlen gyülölete Rákóczy György ellenében, a kit az erdélyi rendek Bethlen Gábor utódjául választottak, de a kit ő mindenképen ki akart szoritani a fejedelmi székből, nem szünt meg sürgetőleg kérni a király engedélyét és pénz- meg katonasegitségét, hogy háborut indithasson Rákóczy ellen, sőt a felsőmagyarországi rendeknek 1631 januárban tartott gyülését is a háboru meginditására akarta rábirni. A vármegyék azonban, melyek magatartását az udvar békés szándéka megkönnyitette, a háboru ellen foglaltak állást s felhivták a nádort, a Rákóczy Györgygyel való békés megegyezésre, a mi Eszterházy makacskodása miatt csak több havi alkudozás után, akkor is a már előrehatoló Rákóczy győzelme és a bécsi udvari körök pressziója folytán jött létre Kassán. A vármegye megelégedetten fogadta a békekötés hirét. A vallási harczok, a különböző uralmak alatt egymást felváltó hadak elviselhetetlen teherrel nyomták már a föld népét, melynek a háboruk dicsőségéből semmi, pusztitásaiból és adóterheiből annál több jutott. A parasztok közt lappangva érő elégedetlenség 1632-ben a szomszéd Zemplén vármegyében már nyiltan kitört és csakhamar Abaujvármegyét is lángba boritotta volna, ha Eszterházy nádor és Forgách Miklós főkapitány hirtelen a zendülőkre nem ütnek. A parasztzendülést ekképen csirájában elfojtották, számosakat elfogtak, vezérüket, Császár Pétert Kassán kivégezték.
De a termelőket, valamint a vásáros iparosokat, kerskedőket a törvénytelen módon, sűrün felállitott vámsorompókkal is kizsákmányolták. Az országgyülés nem türte ezt szó nélkül. Az 1635-ben Sopronban tartott országgyülés a 30. tvczikkben elrendeli, hoy az ország haszna nélkül Abaujban nevezetesen Szepsiben, Jászón, Rozgonyban felállitott fiókharminczadok megszünjenek, s a mennyiben azokat a kiküldött biztosok szükségesnek találnák s helyben hagynák, kezelésük belföldiekre bizassék.
1633-ban az ügyvédek (prokuratorok) költségeit szabályozza a vármegye. „Az olyan ügyvéd, ki az egyik féltől valamely pörben előleget vesz föl s azután a másik peres félnek ajánlja fel szolgálatát, foglalkozásától örökre megfosztatik. Procurator uraim pedig az peres személyeket illendőképen jus szerint s Istennek tartozó lelkiismereti szerint taksálják.”
1634-ben az assessorok kötelességeit szabályozza s lelkökre köti a vármegye titkait és titkos dolgait.
Mivel sok panaszok vannak, hogy némely nemesek, nem gondolván semmit a jó rendtartással, a határukban levő közporkolátokat, szőlőgyepüket be nem fogják, valamint a parochia, iskola, pásztor háza, híd és út csinálásokban és egyéb közönséges dolgokban nem egyeznek és visszát vonnak, a vármegye ezek itéletére a paraszt birókat felhatalmazza, úgy hogy sok toties quoties egy forintig büntethessenek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem