Közállapotok a XVI. században.

Teljes szövegű keresés

Közállapotok a XVI. században.
A szomoru közállapotokat, villongásokat és erőszakoskodásokat jellemzi az az örökös panasz és perpatvar, mely a megyei közgyülések mindegyikét foglalkoztatja. A megyei hatóság rendszerint szigoruan jár el, aránylag csekély vétségért megfosztja az ügyvédet gyakorlatának folytatásától stb., de minden szigorusága mellett sem képes ura lenni az elharapózott viszályoknak, melyeknek a háborus idők következtében meglazult közbátorság különösen tápot ad.
A Garadnán 1564-ben Kisasszony napja után való napon tartott vármegyei gyülésen tárgyalták a kassai polgárság óvását, György János figedi várnagy ellen, a forrói jobbágyok üldözése, megverése, rabságra vitele és Figeden munkára kényszerítésük miatt.
Ugyanezen ülésből küldte ki az alispán a járási szolgabirót Jánoky Istvánné ellen, ki az alispáni pecséttől a kellő tiszteletet megtagadta.
Az 1566-ik év augusztus 23-án Németiben tartott gyülésben, Vendéghy Benedek a királyi felség és Bornemissza György csanádi püspök képviseletében óvást emel, hogy az elmult Nagy Boldogasszony napján Semsey János alispán hivatásának követelménye ellen, kinek inkább a védelem és gyámolitás, mintsem a közönséges gyilkosság lenne a feladata, szabad és közuton a jászói konventhez tartozó Rudnok helységbeli lakosokat, kik a kassai vásárról hazafelé tartottak, Semse község mellett orozva megtámadta embereivel, kik között ő maga nejével együtt jelen volt és a megrohant embereket megverve, sebekkel annyira megrakták, hogy közülök egy, Kochorka Pál az eset utáni harmadnapra meghalt.
Az 1567-ik évi Szent-András apostol ünnepe utáni napon Vámos-Németiben tartott közgyülésben Lippó András panaszt emelt, hogy foglyul ejtett törökjét már három hónap óta őrzi és tőle senki átvenni nem akarja; tehát vagy adják el, vagy bocsássák szabadon.
Az 1567-iki Szt.-Egyed napján Vámos-Németiben tartott közgyülésben 494Karácsondy Benedek óvást tesz Bozinkay Máté ügyvédi működése ellen, miután ellene Kassán kimondatott, hogy ügyvéd nem lehet.
„Benedictus Karácsondy protestatur, quod Matheus Bozinkay agere nomine procuratoris in ulla causa quorumcunque posset, quia Cassoviae sententia contra eum lata esset, quod procurator esse non possit.
Matheus Bozinkay per modum interrogationis respondet: quisnam fuisset iudex in pronuntitatione istius cause, Vekey Ferencz nem iudex ordinariusom, hanem házi biró a mint volt, et causa, mely causának okáért én reám a törvényt pronuntiálta, az ő székét nem illette, hogyha szinte az országával egyetembe Ő felsége az ő törvényét, mind azelőtt valót is semmivé tette, azért ha iudex ordinariusai által pronuntiáltatott volna e törvény, azt mondom, ha szinte infamis, vel in nota violentis, de nem vgyok, azért másért procurálhatok.”
Deliberatum: agere non posset. Bozinkay Máté azonban ezt a deliberatumot megappellálta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages