Róbert Károly.

Teljes szövegű keresés

Róbert Károly.
Róbert Károly, a ki Kassának először adott kiváltságokat, több oly nevezetes intézkedést tett, mely Abauj vármegyének javára vált. Ő szervezte a pénzverő kamarát s hozta be az állandó adózást, melyet akkor a kamara hasznának (lucrum camerae) neveztek.
A vármegyei közigazgatás és igazságszolgáltatás lényegesen módosult kormánya alatt.
Abszolutisztikus irányu intézkedéseit a vármegyék nem fogadták szivesen.
A mi a királynak a vármegyék rendszabályozására irányult rendeletéből töredékképen vagy más okiratokban való hivatkozások alakjában fenmaradt, azokból következőket tudhatjuk meg:
A megyék teljesen levetkőzik hadi jellegüket és teljesen polgárilag szervezett megyei hatósági szerkezet áll elő, melynek feje a főispán, helyettese az általa kinevezett alispán, kinek az 1291. évi IV. t. cz. értelmében nemesnek kellett ugyan lenni, de ehhez nem ragaszkodtak, mert Róbert Károly idejében is Szepes és Pozsony vármegyék alispánjai nem tartoztak a nemesek közé. Más tekintetben a közélet terén demokratikus szellem és szabadelvüség nyilvánult.

SZIKSZÓ VÁRA
(Orsz. képtár.)
Abaujvármegyének főispánjai közt találjuk a következőket: 1312-ben Mich, a Mihály fia, 1313–1327-ig Drugeth Fülöp nádor s egyszersmind Szepes vármegyének főispánja, 1327–1338-ig Drugeth Villerm nádor egyszersmind Borsodvármegyének főispánja. – Róbert Károly alatt találkozunk Abauj vármegye első alispánjával, a kit Péter néven emlitenek; a Máriássy-levéltár nyomán tudhatjuk, hogy 1313-ban István nevü alispánja volt a vármegyének, 1414-ben ismét István (Anj. I. 339.), ki valószinüleg azonos az előbbivel, 1315-ben Mihály 1316-ban István, 1318-ban Beke vagy Benedek (Anj. I. 470.) 1323-ban Péter (Anj. I. 586), 1324-ben Lukács (Anj. II. 159.), 1325-ben szintén Lukács, valamint 1327-ben s 1329-ben is; 1330-ban János.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem